Karácsonyi Zsolt
Harminc fölött már...
mondta Goethe
Harminc fölött már mindenki halott, mondta Goethe
és egészen halott volt, különben, hogy is lépkedhetett
rothadt almákat szagolgatva, eljátszva, mintha tűnödne: mi a szép?
Pedig a szép, a gátlástalan forma, az az eleve csiszolt csiszolatlanság,
ott lapult már a Rajna kincse mélyén, akár egy Gershwin szófogadó
rapszódosza, akiből úgysem lesz félisten, csak alig-káosz,
mert túlságosan kék a vére, mert túlságosan zöld a haja,
és beolvad a növényzetbe, mint tigrisárnyék – de hol van az már?
Harminc fölött már mindenki halott, mondta az akcióhőst
eljátszó sztárszinész a liftben, mindenki elégett, mindenkit kinyírtak, de...
(és ezt már csak gondolja, önmagát, ráncait pásztázva a tükörben:
„én a 29. emeletnél már tudtam: a forgatókönyv átírható,
a szerep átírható, mindaz, ami megtörtént, könnyen átírható.
Mire a földszintre érek, már egy egészen más élet fogad,
és a Szép, ez a gátlástalan forma, arra kér, szépen,
hogy egyetlen percig, mégiscsak tartsam vissza magamat...”)
Ha nem felejted el a módszert
*
Ha nem felejted el a módszert, a Kép megint felszínre tör,
arra kér megint, hogy használd, arra kér megint, hogy fejtsd meg,
adj értelmet az üzenetnek, adj zöld utat az utazónak.
A Zónádon belül az utazó: Te vagy.
Ha nem felejted el a módszert, ragadj meg minden régi eszközt,
használd az újabbakat is, kezdetnek elég, ha az ujjad,
egész lassan bemártod a képbe. Vigyázz, ne zavard meg a színeket
Ez itt nem a fekete-fehér, nem az itt a piros hol a piros piaci átverése.
Sokkal nagyobb a tét: Te vagy. Ha nem felejted el a módszert.
Ha nem felejtesz el, Kép vagy te is.
*
Ha nem felejted el a módszert, ott állsz a zúgó alkonyatban,
ott állsz a vén infravörösben, ott állsz a túli fák között,
az Édentől persze keletre.
Fogj almát a kezedbe, hajítsd el, érezheted a gravitációt.
Ha nem felejted el a módszert.
Ha nem felejted el a módszert, nyisd ki te is az ablakot.
Annyi ablak van körülötted, bármelyiket választhatod.
Ilyenkor, még éjfél előtt, Prága a biztonságos ablak,
éjfél után teljesen mindegy, lehetsz Berlinben, Firenzében,
egy mélyebb, földalatti város, felszínt sejtő áramlatában.
Ha nem felejted el a módszert.
Ha nem felejted el a módszert, megengedik, hogy gép lehess.
Ha gép vagy, add tovább az infót. Nem kell kérdezned: mi a pálya?
Teljesen hagyományos módon irányít majd érzésvilágod
jól behatárolt árapálya. Társra találsz a lendületben.
Képre találsz a lendületben. És megfejtheted. Meg is fejted.
Ha nem felejted el a módszert.
*
Kóborolsz a Hajnal negyedben. Pihensz a Fellegvár alatt.
Csak átsuhansz a Sétatéren. Te örök, megcsodált alak.
Szobor voltál és szobor lettél. Ébren voltál, éberebb lettél.
Ezért kell hajnal, felleg, séta. Élet sok apró tartozéka. Az általános dolgok is.
Ne add át magad kimerültségnek. Körötted a lemúrok égnek –
Néró miatt lángolnak ők.
Fejtsd meg titkos szomorúságod, te vagy a császár, te vagy a nábob.
Történjen bármi is: magyar. Járhatsz Berlinben, Firenzében,
az íriszed mélyén az ében remény sötétje csillagod.
Ha nem felejted el a módszert, ajándék vár a tulsó parton,
egy kékszinű golyóstoll-patron, vagy egy áttetsző lény, lehet.
Elengedheted terhedet. Ha nem felejted el a módszert.
*
Ha nem felejted el a módszert, a fehér könyv majd rád világít.
Feloldja sejtjeid, irányít, ural, elenged, játszik, él.
Mindez csakis adott keretben. Lásd be,
a módszer nem felejt.
Megjelent a Bárka 2020/4-es számában.
