Kürti László
a győzelemről
hajnal háromkor végül is
jéghideg verítékkel
ébreszt, csak aztán érkezik
dörögve, zúgva, jéggel.
álmaimért nem harcolok,
sarokba kucorogva
névtelen veszteségeim
győzelmeivé lopja.
sámánének
táltos madár minden bagoly,
kendermagos kakas.
combjaiddal át úgy karolj,
mint szívedet a kas!
tükörbe nézz, de égre láss,
hártyavékony a bőr.
bezárt mennybolt, csak rossz ábránd,
hogy szerelem gyötör.
szűzről lehull az indulat,
és megmarad a félsz.
nevezd nevén elnyűtt urad,
ha útjából kitérsz!
és hogyha szöksz, lábujjhegyen,
ne fordulj meg soha,
azt használd fel majd ellene,
hogy voltál otthona!
platán
gyalázatomat még bírom,
kidőlt platán egy nyáresten.
ahány győzelem, annyi rom,
vihar utáni úttesten.
száz gyűrű, néma szemtanú,
mennyi bűn és megalkuvás.
hány bőrigázott randevú,
hány kaptárt dongó méh, darázs.
testnedveimet csurgatom,
ernyőzi néhány friss gomba.
támaszkodom pár lombkaron,
az ájult, fülledt városra.
hogy mennyi kincs és rettenet:
favágók, fészkek, év rohan.
közönyös voltam, mint veled,
mint akinek más dolga van.
igyekvő, hogyha erre jársz,
ne gyalázkodj, hogy más a cél.
törzsem helyett a mélybe láss,
ha nem tördel vihar, se szél.
Megjelent a Bárka 2020/2-es számában.
