Vörös István
XVI. zsoltár
A köztársaságról
1 A szentekben, akik a földön
vannak, nincs sok örömöm.
Hát a felségesekben?
Na, tőlük meg kiráz a hideg.
2 Az én Uram nem király,
nem is herceg, hanem köztársasági
elnök, akinek csak pár évre szól
a megbízatása.
3 Az én Uram nem úr,
és főleg nem szolga.
Nem uralkodik, de minden
őszerinte van, nem szolgál,
de megtesz mindent,
néha még a lehetetlent is.
4 Az én Uramat nem itt a földön
választják. De az is nevetséges
lenne, ha angyalok állnának
sorban a szavazófülke előtt.
5 Az én Uram a legalkalmasabb,
hogy a mi, sőt a ti Uratok is legyen,
kiválasztották, de nem személyek,
valami általános alany,
titokzatos személy,
másik ő.
6 Az Úrra néztem szüntelen,
mégis eltűnt az árnyéka,
vagy ő tűnt el, és az árnyék
megmaradt.
7 Néha az Úr tükörképében
bámuljuk önmagunkat,
de csak ő lát meg
benne minket.
XVII. zsoltár
Az oroszlánkölyökről
1 Hallgasd meg uram az igazságot. –
mondja a Zsoltár. Talán nem tudja?
Vagy neki is relatív?
2 A Te szemeid hadd lássanak
igazat. – mondja a Zsoltár.
Különben mit néz? A hazugságot?
Az nem látható. Vagy becsukott
szemmel napozik távoli szupernóvák
varázsos fényénél?
3Ha tán gondoltam is, nem jött ki semmi
rossz a számon. – dicsekszik a Zsoltár.
De mit gondolhat, Úristen, mit gondolhat?
Kimondatlanul mennyi rossz, mennyi
gyűlölet, ellenségiszony és istenborzalom
lakik a szavai mögött?
4Az emberek cselekedeteinél a Te ajkad
igéjével vigyáztam az erőszakosnak
ösvényeire. – mondja. De hogyan
vigyáz? Az igék tehát nem az övéi?
Honnan tudhatnánk a Zsoltárok gondolatit?
Mit gondol az ellenségeire vigyázva?
Elűzni vagy jó irányba terelni akarja őket?
5 A gonoszok körülvettek minket
mentünkben, hasonlók az oroszlánhoz,
és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz. –
mondja a Zsoltár. Nem tudom. Azóta
eltűntek az utak mellől az oroszlánok,
csak stopposok, kurvák, rendőrök vannak ott.
És az állatkölyköket falinaptárokon
nézegetjük, nem kell félnünk tőlük.
6 Ettől még nem fenyeget kevésbé a gonosz.
7 Ettől még nem értjük jobban a világot.
Vörös István
XVIII. zsoltár
1De mért Úr?
Nem, nem, nem hímnemű.
2Az Asszony az én kősziklám?
Nem, nem, nem nőnemű.
3Talán meg kéne fordítsuk:
A Kőszikla az én uram és asszonyom.
A Vár az én uram és asszonyom.
A Szabadító az én uram és asszonyom,
az én hermafroditám, nemtelen lényem,
osztódóm és osztatlanom.
A Pajzs, az Üdvösség Szarva az én osztatlanom.
4 A Kősziklához kiáltok,
aki dicséretre méltó.
A Dicsérethez kilátok,
aki kősziklához méltó.
A Kiáltást dicsérem, és megszabadulok
ellenségeimtől.
Ellenségeimhez kiáltok,
és megszabadulok önmagamtól.
5 Megindult, megrendült a föld,
s a hegyek fundamentomai inogtak.
Megindult, megrendült a víz,
és az öblök partra léptek,
a félszigetek vízbe rejtőzködtek.
Megindult, megrendült a tűz,
s a maghasadás fundamentomai és öblei
inogtak és hullámozni kezdtek.
Megindult, megrendült a levegő,
a halál kötelei lelógtak az égből.
6 Isten megjelent a földön,
bár mindenki könyörgött, hogy ne jöjjön.
Hogyan tudnánk így már hinni benne?
Füst szállt föl az orrából,
és a fülbevalója két gombafelhő.
Hogyan tudnánk így már nem hinni benne?
7 Halálra rémültem, mikor így szólt hozzám:
Azért jöttem, hogy neked segítsek.
– Nekem? Mért pont nekem?
– Mondd gyorsan, amíg jókedvemben találsz.
– De uram, te egyáltalán nem is vagy jókedvű. –
8 Nem, én egyáltalán nem is vagyok úr.
Lehajtom az eget, mint egy sisakrostélyt,
homály van a lábaim alatt.
9 Lenyúlok a magasból, és fölveszlek téged.
– Jaj ne, tériszonyom van, a kezed túl nagy,
túl forró, a tenyered kérges, mint a sziklasivatag,
a szavaid úgy mennydörögnek, mintha sugárhajtású
repülők kergetőznének a közeledben.
a szemed szikrázik, üstököseket szór,
kisbolygókat lélegzel be,
és atommagpürét ki. –
10 Kiviszlek téged tágas helyre,
kiragadlak ebből a világból,
mert kedvemet lelem benned.
– Minek nézel? Játékbabának,
akit magaddal hurcolhatsz?
Ne bántsd a köreimet, én kicsi
akarok lenni, és nem akarom,
hogy az ellenségeimet elnémítsd. –
11 Akarok, akarok, akarok! – mosolyogtál. –
Még én se akarok semmit, nem vetted észtre?
A dolgok csak úgy történnek,
és amit láttál, nem illúzió,
hanem valóság, nyugodtan elmesélheted
bárkinek,
majd az mondják neked,
akkora költő vagy, mint Dávid király. –
12 És te? Az irgalmashoz irgalmas vagy,
a tökéleteshez tökéletes,
a gyerekhez gyerek, az öreghez öreg, a halotthoz
halott, a naphoz nap, az éjszakához éjszaka.
A hitetlenhez hitetlen, a verébhez veréb,
az úrhoz úr, a kősziklához kőszikla.
Elrejtőztél előlem, pedig a tenyereden állok.
Megjelent a Bárka 2014/2-es számában.
