Magyari Barna
Összeszerel a poézis
holdasztalnál dőzsöl öt szék
stressz fordítja rám a kulcsot
betűk nyalják az éjbögrét
ez a helyzet nekem túl sok
összement bennem a derű
elkoptam sok-sok év alatt
hiába vagyok ép eszű
ha csodámnak csak ez maradt
arcom helyett szó világít
naplemente lelkem alja
bőröm feslik el a ráncig
hol múlás a bábelt rakja
csontjaimban elég gyakran
foszforeszkálnak a poklok
s az életnek hívott sakkban
sok parasztba belebotlok
nem mindegy szív vagy borotva
ami ölel ami szeret
magam szorgosan motozva
keresem a lélegzetet
de ha ezer felé hulltam
összeszerel a poézis
s két rím közt egy ihletzugban
ijesztgetem magam én is
Bőröd a mézem
kopasz papíron betűparóka
terelem témám kontyba vagy szóba
ha magammal bíbelődöm sokat
verssé göndörödik a gondolat
talpig szerelembe csomagolva
lelkem a gond göcseit kioldja
szenvedélyszálak a hőt termelik
mámorciklon visz vágytól kebledig
apró erek testünk mind befutják
a vér festi meg ingerek útját
heves csókhoz készül a ráma itt
hol az öröm használja szárnyait
férfiteámhoz bőröd a mézem
s sorsunk kavarva folyton azt érzem
mintha az összes sejt hozzád kötne
mellkasodban ragyognék örökre
Hatásos géz az ész
alacsony sorsomban
úszik pár felhő itt
ha belül baj sok van
dagályuk felbőszít
legalább ezerszer
tányér nélkül eszünk
szedni most te kezd el
fény és jaj a menünk
tudd léted bemérve
ahogy magadhoz mész
csöndek nyílt sebére
hatásos géz az ész
ha megered a dal
a szó furcsa raklap
téged a nyelvtannal
ide-oda raklak
vékonyka ruhádon
átdereng az ének
rímek közt úgy vágyom
belakni az éned
Megjelent a 2013/1-es Bárkában.
