Falusi Márton
Farkasréti örökpanoráma
1.
még kívülről fényképezkedem
bámulom Istent mit lát bennem
fizetek tébét járulékot
utcákat rovok energiát
fejlesztek földi körforgásból
legyen mi táplálja a holdat
ha alszom égbolton átgörgesse
szüleim belülről fotózkodnak
röntgenek céték ultrahangok
kilátásában gyönyörködnek
bontási engedélyt ad a lélek
külvilág Istent ne takarja
szív-tájolású fénynyaláb elől
vesekő epekő elgördüljön
úgy cserélném le ezt a testet
ahogy lakásom adom bérbe
fölteszem netre ravatalra
járuljanak mély főhajtással
könyvekhez ölelkezésekhez
miket a por is megörökít
süppedésünk nyűtt ágyrugókon
2.
Összegyűlt könyvem mind megéledt,
sorsomból kötődnek új regények.
Papír-hősként én is elbuktam,
bedobozolva pincezugban
várom, hogy lelakjam a lakókat,
betűktől szapora vérük poshad.
Fölnyitnak: belakom a bérlőket,
szavakká oldva kifejeződnek.
Könyvemmé emelem őket sorban,
nemzedékenként csigolya roppan.
Évszázadnyi banános doboz
súlya porckorongsérvet okoz.
Évem már huszonkilencedik,
földemre eső tekeredik:
fölfejtem, azzal csomagoljam
könyvtáramat a századokban -
ám unos-untalan visszaragad,
mint zápor, a szigetelőszalag;
újra és újra félrehordó
villám a ferde élű olló.
Behajtom hát az eső sarkát,
különben szálanként elhagynám.
Elveszíteném hét tekercsét,
össze sem szedelőzködhetnék.
Mulasztásait mért cipelem
a fennvalónak én, idelenn?
Kinek a bűne ferdít, hajlít,
hajlamokból míg felnyilallik?
Beköltöztetem hajlékomba:
bútoraimat arrébb tolja.
Hajlatokban gyújt izomlázat,
szobát követel, megalázhat.
Megemelem rossz derekamat,
bokám a szandálból kidagad,
mire polcon, lélekben eldől,
melyik emlék hová teendő.
Miattuk tágul ki az otthon,
hogy szenesedjen, csontosodjon.
3.
múltunk azé ki beköltözik
nem fekszi el sezlonban a pihenést
nem rántja ki ablakból az álmot
mert ilyen bútort bárki vaterázhat
nem a léc a szög a csapolás
hanem a távozással mérhető jelenlét
az elhalkuló szívverés nyomában
felhangosított mentősziréna
választja ki saját bérlőinket
kopással és megvetemedéssel
számszerűsíthető lett az otthon
ahonnan mint egy zsugorodott májat
vesznek ki a hegbe ültetve át
azt amelyik beilleszthető
a mérőszalag-helyrajzolatba
és hézagaival is idomul
a szívhang érdes intarziájához
halottak elhagyott otthonok
alig keringnek emlékeim
bolygóközi űrszemeteként
nem látva őket tudomást se
véve róluk ám sejtjeimben
romlik régi hálónk állaga
vakolat pattogzik kő reped
nem én vetem bár hátamat neki
nem én ejtek rá márványtálalót
ha testem egyszer nyitva felejtik
metsző bonckések lézerpászmák
s minden megvilágosodik akár
éjjel felégetett városokban
a szokványosan amortizált szervek
sikátorában ott lesz egy lakás
mely először került jajharasztjára
meszet az elmúlás onnan vont el
tipikus budai kockaházához
vitték át fehérjék közvetítők
gépek sugárútján Hűvösvölgyig
hajtották föl alacsony légnyomású
szabadgyökök és elektronfelhők
lecsapódván a bágyadt Lipótmező
frissen borotvált zöldövezetén
örökpanorámával Farkasrétre
Megjelent a 2012/2-es Bárkában.
