Versek

 

 

 

 

Németh Zoltán



Mondatok egyszerre

 


Beteg. Beteg nő.

Mire kinyújtom feléje a kezem, meghal.

Visszahúzom.


Megszólal:

Senki más nem fog úgy szeretni,

Mint te.


Nemsokára rájövök,

Ezt is én mondom,

Mint itt mindent,

Mert ő csak néz

Nagy, barna szemekkel

Olvas a szememből.


Szeretném, ha a fenti mondatot

Ismételgetné éveken át,

Ha elájulna attól,

Hogy egyáltalán ránézek,

Ha megérintem.


Nem ájul el attól,

Hogy ránézek:

Meghal.


Megérintem, meghal.

Meghal, megérintem.

 



Érintés

 


Ott van az a hely,

Amitől annyira féltünk,

Hogy ha odaérünk,

Mindennek vége.


Odaértünk,

És mindennek vége lett,

És akkor elhatároztuk,

Hogy együtt tovább megyünk.


Én mindig lemaradtam,

Mert azt hittem,

Ha sokáig nézem a fákat,

Szobrokat, utat,

Akkor megjegyzem,

A jobb napokra,

De a jelenlétemtől

Képtelen voltam figyelni a dolgokra,

Így nem maradt más választásom,

Utánad siettem.


De te akkor már arra a helyre értél,

Amelytől annyira féltünk,

És mindennek vége lett.

De mi továbbmentünk.




Festék

 


A köd annyival jobb,

Hogy még a kezem sem látom.

Csak a tested érzem távolról,

Meg azt az érzést,

Hogy a nyomodban vagyok.


Így vagyok benned,

Távolról,

Nem látlak,

Akkora a köd,

Hogy magamat sem látom,

Csak tudom,

Hogy érzed,

Hogy benned vagyok.


A köd annyival jobb,

Hogy nem kell magammal foglalkoznom,

Nem kell magammal és veled foglalkoznom,

Csak mindig a nyomodban lenni,

Csak folytatni mindig ugyanazt,

Láthatatlanul.




Kráter

 


Egy tű hegyén egyensúlyozni.

Körülötted a Dolomitok,

Alattad semmi.


Ilyenkor úgy van jól,

Hogy teljes erődből lelöksz,

Ahogy csak bírsz.


A gravitáció itt mit sem ér.


A súlytalan semmibe most sem lehet lezuhanni,

Így hát maradsz ugyanott, megint.


Ilyenkor úgy van jól,

Hogy teljes erődből lelöksz,

Ahogy csak bírsz.

 



Vesztőhely

 


Nem volt senkid,

Én sem voltam az,

Mondtad nekem:

Nem vagy senkim.


Akkor elmesélted

Az egész életed,

Elejétől a végéig.


Tizenöt évig mesélted,

Én hallgattam,

Tizenöt évig nem voltam

Senkid.


Aztán befejezted,

Nincs senkim,

Mondtad,

Te sem vagy az.


És szép lassan,

Szépen, lassan,

Ahogy csak te tudsz,

Elhagytál,

Elhagytál örökre.




Megjelent a 2011/2-es Bárkában.


.

 


 

2011. április 17.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png