Olvasónapló

P__nics_Ferenc_-___sz__lecke.jpg

Vass Edit

 Cicoma nélkül

 

                                                                    „A túlélés pillanata a hatalom pillanata.”

                                                                            (Canetti)

Ezzel az idézettel kezdődik Pánics Ferenc Úszólecke című kötetének egyik szenzibilis novellája, a Búcsú. Canetti a következőképp folytatja ezt a gondolatsort: „..aki a halált látja, az nem halott.” (Elias Canetti: A túlélő, Európa, Budapest, 1983. 5. o.) Az írói tevékenység végső soron nem más, mint egy a számos túlélési stratégia közül. A túlélés talán nem is a legpontosabb kifejezés, a halál fiziológiai értelemben nem győzhető le, inkább csak átmenekíthetünk magunkból egy részt az ismeretlen jövőbe, a fekete betűkkel kitörölhetetlen nyomot hagyunk a végtelen fehér lapjain. Kiss Ottónak és a battonyai könyvtárnak köszönhetően számos újságcikk mellett egy kötetnyi novella az, ami Pánics Ferenctől az utókor számára megmaradt, az Úszólecke.

A könyv megjelenésével kapcsolatos előszóban az íróbarát kifejezte abbéli reményét, hogy talán nem pusztán a személyes elfogultság miatt értékelődtek fel számára Pánics munkái. Kiss Ottó aggodalma alaptalan, hiszen a novellák szövege olyan, mint egy trambulin ugrálófelülete: a textúra sűrű szövésű, erős, miközben káprázatosan rugalmas. Befogadóként pedig a legkülönfélébb jelentésrétegekbe rugaszkodhatunk el általa. A kötetben szereplő írások többségének központi hőse Tomi, vagy egyszerűen csak T., akinek nézőpontján keresztül mutatja be a szerző az 1956 utáni Magyarország kisvárosi életét. A könyv vezérmotívuma az individuum és a közösség viszonya mikro- és makroszinten egyaránt: anya-fiú, apa-fiú, egyén és társak kapcsolata. Az Úszóleckében olvasható szövegek fele a gyerekek világát jeleníti meg, ami jelen esetben megfeleltethető a felnőtt világ metaforájának, és Pánics Ferenc a metaforikus beszéd lehetőségével élve érzékenyen mutat rá emberi gyarlóságokra és társadalmi visszásságokra, túlkapásokra. A gyermek mit sem értő, ám mindent sejtő érzelemvilágán keresztül láttatja, hogyha valaki ignorálta az adott kor játékszabályait, az egyet jelentett a kirekesztettséggel, a kiszolgáltatottsággal, a társtalansággal, vagy az elítéléssel.

A kötet címadó darabjában több olyan problémakör is feltűnik, ami Pánics Ferenc írásait átitatja. Az Úszólecke elsősorban egy apa-fiú novella, amely egy kudarcélményt dolgoz fel. A kudarc kettős: kölcsönösen csalódnak egymásban, amiért a tizenkét éves fiú megriad a sötét víztől, és nem tud megtanulni úszni. „A máskor kék színű víz most olajzöld volt, még felszínén a buborékok se látszottak át. A sötétlő, tompa fényű víz elnyelte a testüket, mintha csak fejük, nyakuk, válluk meg karjuk lett volna.” (49. o.) Ezzel szemben a kismedence vizének tisztasága, áttetszősége biztonságérzetet kelt a fiúban. Az apa szeretete fokozatosan egyre hidegebbé válik, míg végül egészen olyan hideg lesz, mint a víz a mélyvizes medencében, ahova Tomi reménytelenül vágyakozik. Ahogy a kötet más novellájában, itt is megjelenik az egyén és a közösség közti áthidalhatatlannak tűnő távolság. Egy képesség híján a főhős nem kerül be abba a csoportba, ahol lenni szeretne, az Úszóleckében ez az „alkalmi vízilabda-mérkőzés”, ami mindemellett az apa elérhetetlen szeretetének és elismerésének jelképévé is válik. Szimbolikusan az apa nem egyszerűen csak úszni tanítaná a fiát, hanem egy életvezetési stratégiát szeretne neki átadni, ám a fiú félelme és az apa türelmetlensége miatt ez kudarcba fullad. A kettejük közti kapcsolat gyűrűzik tovább a Zsarolás című novellában, ahol már felnőttkorban csengenek vissza ugyanezek a viselkedésminták és konfliktusok, így ez a mű olvasható az Úszólecke folytatásaként is.

Pánics Ferenc írásaiban visszatérő motívum az egyén és a közösség viszonya, a csoporthoz tartozás elemi szükséglete. A gyermekek világa hasonlóan hierarchikus a novellákban, mint a felnőtteké, a közösségben elfoglalt pozíció/státusz pedig kihatással van a személyiségre és annak alakulására. A szubjektum kívülállása, kitaszítottsága, magára maradása, meg nem értettsége az egyik legfeltűnőbb jellegzetesség a kötetben. A közösség, amelybe az egyént belehelyezi a szerző, gyakran ellenséges, ahogy A jel című novellában az 5. a osztály, vagy a Mögöttes jelenlétben Pele és a tanár úr holdudvarához tartozó diáktársak. Hasonlóság még ezek között a novellák között, hogy a főszereplő azért kerül a csoporton kívülre, mert magatartása eltér a csoportnormától. Ugyanezt figyelhetjük meg a Kramcsek című írásban, ám ott a címszereplő és Szanyó Erzsi tanítónő kerül perifériára különbözőségükből fakadóan, amit Pánics Ferenc apró, de annál sokatmondóbb utalásokkal érzékeltet. A jel című alkotásban Tomi egy fantáziavilágba menekül, indián harcosok közé, ami nemcsak ellenpontja az 5. a osztálynak, hanem a főhős képzeletében minden szempontból fölötte is áll, akár még el is pusztíthatná azt. A verseny című novellában úgyszintén a közösséghez tartozás vágyának lehetünk tanúi. A kis Wagner szeretne bekerülni a bandába, áldozatvállalása és tragédiája miatt nagyon hasonlít az alakja Nemecsek Ernőéhez.

A kötet egyik kivételes darabja a Manuel színháza, ami ugyanolyan fojtogató bevezetéssel indul, akár a Mario és a varázsló. Az egyes szám első személyű narrátor egy fiatalember, és nem is feltétlenül T., hiszen Pánics nem nevesíti a szövegben, ám ezzel a névtelenséggel általános érvényűvé is teszi az elbeszélővel történteket. Az egész szöveget misztikus, sejtelmes légkörbe burkolja a szerző. Manuel színháza – „ahol a néző is lehet színész” – lényegében egy a hatalmával visszaélő őrült fejvadászata. Az kap nyereményt, akit Manuel nem talál el, vagy nem sebesít meg. A főhős egy lány miatt szeretne kimaradni a játékból, végül egyedül marad egy szobában, de a novella zárlatában pont szembekerül a fejvadásszal. A szöveg számos értelmezési lehetőséget és kérdésfeltevést megenged a befogadónak. Például mi az, amit bárhogy is szeretnénk, semmiképp nem kerülhetünk el? A halál? A végzet? A Manuel színháza című novella erősen szimbolikus: a szereplők, a cselekményvezetés, a nyelvi eszköztár, a motívumok többféle olvasatnak adhatnak létjogosultságot.

A már említett Búcsú és az Öltöztetés egymás tükörnovelláinak tekinthetőek abban az értelemben, hogy az egyikben az anya, a másikban az apa haláláról esik szó. A nézőpont a Búcsúban a gyermeké, aki első alkalommal szembesül a halál visszafordíthatatlan tényével. A cselekményidőt kitágítva a novellából szépen kibontakozik nemcsak az anya-fiú közti bensőséges kapcsolat, hanem a szülők házasságának története is. A gyermeki nézőpontban egyszerre érhető tetten a kíváncsiság, a sutaság, ahogy Tomi tapasztalat híján nem tudja kezelni a váratlan szituációt, és a végtelen szomorúság, a magára hagyott gyermek szomorúsága. Az anya holttestét az apa és a rokonok készítik elő a temetésre, az Öltöztetésben pedig a már felnőtt T.-re hárul ez a feladat. Miközben ünneplő öltönyébe öltözteti az apját a ravatalozóban, ugyanúgy újraéli közös élményeiket, de az anyával való viszonnyal ellentétben itt két ember fokozatos elhidegülését követhetjük nyomon. A  novellák tehát éppen eltérő irányba haladnak: közeledés-távolodás, az érzelmi szálak szorosabbá fonódása, míg a másikban észrevétlen eloldódása.

Pánics Ferenc prózája erősen individuális és minimalista, amelynek különleges jellegzetességet kölcsönöz, hogy a gyermekek szemszögéből ábrázolja a felnőttek világát. A főhős vagy a főhős családjának élethelyzetein keresztül nagyon emberi történeteket találunk a kötetben, és bár könnyen behatárolható a korszak, amelyben járunk, némelyik novella soha nem fog veszíteni aktualitásából, témájából fakadóan bármikor könnyedén megszólítja az olvasót, és képes emóciót kiváltani. Pánics Ferenc stílusa nagyon tiszta, egy olyan író szavai, aki a maga egyértelműségében használja a nyelvet, mint aki hisz a szó önmagából fakadó erejében, és ezért nincs is szüksége arra, hogy felesleges díszítőelemekkel vagy cicomával ékeskedjék.

Pánics Ferenc: Úszólecke, Battonya, 2017.



Főoldal

2017. december 23.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
FISZ-tábor Királyréten - Olvasni szabad! Nagygalambfalván eltemették Kányádi SándortNemzetközi Shakespeare Fesztivál GyulánA Bárka tanulmány- és esszépályázata
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Somorjai Réka verseiDebreczeny György verseiPéter Erika verseiCsontos Márta: Arcok a múzsák kertjéből
Prózák
Márton László: Vagy inkább miatta...Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjai
Kritikák
A mittelszolipszizmus erőtereibenHalmai Tamás négy líraolvasmányaSötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”
Esszék, tanulmányok
Millenniumi ódák Nagy Gáspár költészetébenEgy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódja
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA