Hírek

 

Vincze_Ferenc_Foto_Pataki_Viktor.jpg 
Vincze Ferenc
(Pataki Viktor fotója)

 

Vincze Ferenc kapja idén a FISZ

Csáth Géza-díját

 

A Fiatal Írók Szövetsége nyolcadjára adja át a kitüntetést. A Csáth Géza-díj a Fiatal Írók Szövetsége 2016-ban, kizárólag adományokból alapított irodalmi díja, melynek kuratóriumát a FISZ-tábor nulladik napjának mindenkori résztvevői alkotják.

 

A Csáth Géza-díjat a FISZ 2023. szeptember 15-én adja át Bajza utcai épületében 20 órától. Ahogyan az eddigi években, úgy Vincze Ferenc is az Oltalom Karitatív Egyesületnek adományozza a díjjal járó jutalmat.

Vincze Ferenc folyóiratfőszerkesztői, könyvkiadói, irodalomszervezői, egyetemi oktatói tevékenysége, tehát szerepeinek sokrétűsége néha már-már el is feledteti velünk, hogy Vincze Ferenc nem utolsó sorban író is. A Csáth Géza-díj idei odaítélésével erre akarjuk felhívni a figyelmet, hogy már létezik, és folyamatosan gyarapodik egy jelentékeny életmű, amelyet bátran nevezhetünk közép-európainak, hiszen művei párbeszédbe lépnek az osztrák Cristoph Ransmayréval, Esterházy Péterével, Bodor Ádáméval vagy éppen a román Florin Lăzărescuéval…

https://fb.me/e/51Mj2Ze6o

Az érdeklődők a díjátadó előtt 19 órától kerekasztal-beszélgetésen vehetnek részt: a FISZ25 programsorozat nyitóalkalmán Hansági Ágnes irodalomtörténész kérdezi Kollár Árpád író, költőt, a szervezet korábbi elnökét.

https://fb.me/e/5MfegqAOj

 


Főoldal

2023. szeptember 13.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Tóth Krisztina: MatrjoskaMagyar Dániel verseiTompa Gábor verseiSütő Csaba András versei
Jászberényi Sándor: Az eseményhorizont elhagyásaLackfi János: Felhők bivalytej-örvényléseOravecz Imre: Alkonynapló II.Cserna-Szabó András: Soha
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

        Jókai Színház Békéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.pngMMAlogoC_1_ketsoros__1_.jpg