Olvasónapló

 

 szenvedely_es_forma.jpg

 

Major László

 

A tűnő idő lenyomata

 

Szávai János: Szenvedély és Forma. 
Francia regénytörténet Voltaire-től Céline-ig

 

A Szenvedély és Forma tanulmányaiból tizenkettő a szerző Nagy francia regények című munkájában közzétett írásainak átdolgozása, míg hat elemzés kötetben itt jelenik meg először. Szávai bevezető értelmezésében (Gondolatok a francia regényről) a hol kezdődik és mi a francia regény kérdésre keresi a választ. Kitér a műfaj képlékenységére, kategorizálásának nehézségeire, formai szabadságára, és időbeli átalakulására; utal a roman szó jelentésére, illetve érintőlegesen a fiktív prózában íródott terjedelmes elbeszélések azon változataira is, amelyeknek kizárólagos feladata a szórakoztatás. Amint az irodalomtörténész rávilágít, a modern regénykép kialakulásával a 19. század első felében ez a műfaj is arra a szintre kerül, amelyre Arisztotelész a költészetet helyezte. Ebből a felfogásból, a "magasra értékelt" regény eszméjéből kiindulva rendezi korpuszába a műfaj kiemelkedő francia teljesítményeit, s a kezdőpontra François Rabelais Pantagrueljét teszi (1532), a – kötet megjelenésekor éppen aktuális – végpontra pedig Modiano Dora Bruder-jét. A francia regénytörténet főbb vonulatainak, fontosabb fordulópontjainak, alkotóinak és műveinek áttekintése után, egyes központi jelentőségű alkotásokat már a további elemzések bontanak ki részletesebben.

A műfajt teljesen átalakító Balzac és Stendhal munkásságával, a realista regény kidolgozásával, a társadalmi tematika prózába való beemelésével külön esszékben foglalkozik. A Julien lajtorjája címet viselő elemzés Stendhal (Henri Beyle) Vörös és fekete című alkotását vonja vizsgálat alá, s már a címadás is utal a társadalmi felemelkedést jelképező létrára. Emellett még számos jelet, jelképet vesz sorra, például a színeket, ruhákat, olvasmányokat (Julienét és Mathildét) és a nyelvhasználatot. Elemzésében a jól ismert hagyományos szempontokon túl, újabb értelmezési lehetőségeket is felvonultat: például a vörös és fekete megszokott dekódolása mellett más lehetséges magyarázatokat is számba vesz, és más színekre is kiterjeszti a színszimbolikát, így a kékre és fehérre is, amelyek a vörössel és a feketével ellentétben nem a tragikus végkifejletre utalnak.

Honoré de Balzac szintén a társadalom hiteles ábrázolására törekszik, de ahogy Szávai aláhúzza,  tágabb konstrukcióban gondolkodik, mint Stendhal. Míg Henri Beyle – leegyszerűsítve – a hogyan érdemes élni kérdésfelvetésre keresi a választ, addig Balzacot a miért élünk problematikája, azaz a lét alapkérdései foglalkoztatják leginkább. A három Balzac-tanulmány közül kettő (Balzac három világa, Létezik-e fél-bűn, avagy a mandarin-metafora) az Emberi színjáték gyújtópontjában elhelyezkedő, de önmagában is zárt egységet alkotó Goriot apót taglalja részletgazdagon. A harmadik értelmezés (A forma Proteusa – forma és költészet) Az ismeretlen remekművet elemzi, és Hans-Georg Gadamerre hivatkozva írja, hogy a munka, egyik lehetséges olvasat szerint, a modern művészet régebbi korok iránti nosztalgiáját jelképezi, amikor az art nem csak esztétikum volt, hanem szervesebb kapcsolatban állt az emberi sorssal.

A 19. századot meghatározó Balzac-Stendhal-Flaubert vonulat terméseiből kiemeli még Flaubert kimagasló művészi igényességgel megírt Bovarynéját. A remekművet analizálva (Flaubert és a regény megújítása) felhívja a figyelmet arra, hogyan tökéletesíti benne Flaubert a Balzachoz és Stendhalhoz köthető realista regénytípust. Miközben a Bovaryné írója lezár és összefoglal egy korszakot, újat is nyit, s így műve a 20. századi regény előfutára is egyben. Szávai kihangsúlyozza, hogy a két nagy előd folytatója a társadalom valósághű bemutatásában, ugyanakkor nóvum a Bovaryné konstrukciója, az "alig-alig emelkedő", "körként önmagába záródó" szakaszolással. Ez az építkezési technika adja a főhős, Emma kudarcba fulladó kiemelkedési kísérleteinek is a keretét ebben a "folyton önmagába visszatérő világban”, ahol „az idő múlása: állandó ismétlődés."

A 20. század központi jelentőségű alkotását, Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című munkáját boncolgatva (Proust és a pillanat csodái) az irodalomtörténész Babitsot hívja segítségül, aki aláhúzza a regény korszakalkotó, egyszerre összefoglaló és újító jellegét. Proust-elemzésében Szávai a „magasra értékelt” regények egyik fontos kritériumát veszi számba, amikor Milan Kundera A regény művészetéről című munkájára hivatkozik, aki szerint Proust főművének múlhatatlan érdeme, hogy felfedezte a lét különböző aspektusait, s épp azokat, amelyeket a matematikai-technikai-utilitárius szemlélet kizár vizsgálódási köréből. Kundera (célozva Herman Broch gondolatára) így fűzi tovább elgondolását, amit a Szenvedély és Forma írója is idéz: „a regény egyedüli létjogosultsága, hogy fölfedezze azt, amit kizárólag csak a regény fedezhet föl. Az a regény, mely nem képes fölfedezni a lét valamely addig ismeretlen darabkáját, erkölcstelen.

Az említetteken kívül Szávai a francia regény bőséges tárházából még számosat beválogat kötetébe, s a fentebb kiemeltekhez hasonlóan szakszerűen, de nem csak irodalomtörténeti szempontokat felsorakoztatva tárgyalja azokat. Helyet kap a kötetben a műfajt inkább közvetítő közegként használó Montesquieu és Voltaire is. Továbbá Maupassant, André Gide, Martin du Gard, Malraux, Camus, Alain Robbe-Grillet és Modiano munkáival is foglalkozik egy-egy tanulmány.

Louis-Ferdinand Céline munkásságát két írás is elemzi, az egyik napló jellegű, kissé szubjektívebb megközelítésben. Mindkét értelmezés utal az író rendkívül ellentmondásos életére (együttműködésére a nácikkal, antiszemitizmusára), de az irodalomtörténész is úgy gondolja, hogy ennek dacára a 20. század egyik legjelentősebb regényének (Utazás az éjszaka mélyére) megalkotójával állunk szemben. Roland Barthes azon nevezetes mondását is idézi a Céline-napló címet viselő írás, mely szerint a nyelv fasiszta, mivel mondataink mindig az alannyal kezdődnek, s, aki a nyelvet birtokolja, az a többiekkel szemben domináns helyzetbe kerül, azaz a szemiotikus provokatív véleménye szerint az illető fasiszta. Szávai ezt a gondolatot viszi tovább, s azt írja, hogy ebből a sajátos nézőpontból a regény nyelvét átformáló, az alanyt hátravető, annak mondattani dominanciájával szembeszálló Céline, paradox módon antifasiszta. Szávai Céline-ről írt naplójában a Nobel-díj odaítélésének problematikáját is feszegeti.

A szerző sokféle perspektívából közelít a kiválasztott művekhez. Maga is hangsúlyozza, hogy egységes szempontok alapján nem írható francia regénytörténet, hiszen a különböző irányzatok más-más nézőpontokat helyeznek előtérbe (például a társadalomábrázolást, a lélekábrázolást, a morális érdeklődést). A Szenvedély és Forma a megközelítés sokoldalúsága, a minőségi határok gondos kijelölése, érdekes látószögek felvillantása és a merítés mélysége miatt is szakszerű, ugyanakkor olvasmányos bevezetés a francia regény színes korpuszának magas művészi értékeket képviselő alkotásaiba, melyet az irodalom iránt érdeklődő, laikus olvasók is haszonnal és érdeklődéssel forgathatnak. A Kalligramnál megjelent kötet hibájaként róható fel, hogy a nyomtatás előtt feltehetően nem esett át alaposabb korrektúrán, így számos elírás szerepel benne, s ezek közül a legkevésbé zavaró, hogy a tanulmányok számozását is elírták, s a tizenötödik után egyből a tizenhetedik következik, azaz nem tizenkilenc, hanem valójában csak tizennyolc szerepel benne.  

Szávai János: Szenvedély és Forma. Francia regénytörténet Voltaire-től Céline-ig. Kalligram Kiadó, 2011.


Főoldal

2017. március 20.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Hartay Csaba verseiOláh András versei Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila versei
Prózák
Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Egy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomában
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA