Demus Zsófia
Hol maradnak a győztesek?Gerőcs Péter: Győztesek köztársasága, Kalligram, 2015
Valaki kérdez, másvalakik válaszolnak Gerőcs Péter Győztesek köztársasága című kötetében – a válaszokból Vincze Sámuel ellentmondásos alakja és egy disztópikus világ bontakozik ki, mely sok esetben nem is áll messze világunktól. A kötet hét monológja egy kihallgatás-sorozat hét része, melyből Vincze Sámuel karaktere, szerepe és eltűnésének körülményei rekonstruálódnak. A kérdező a történet folyamán semleges marad, néhány alkalommal ugyan figyelmezteti az elbeszélőket, hogy ne térjenek el túlságosan a tárgytól, de nem befolyásolja az elhangzottakat, nem irányítja a beszélgetést. A kihallgatás szituációjának ellenére kevésbé irányított elbeszélésekről van szó; sokkal inkább olyan hatást keltenek, mintha éppen abban a pillanatban íródnának. Ezt csak tovább erősíti a jóformán statikus cselekmény, mely Vincze Sámuel körül bontakozik ki, viszonylagos szerepéről a színházi szakmában, kapcsolatairól, de főleg arról, mennyire megfoghatatlan. A kötetben szereplő elbeszélői hangok sok esetben összemosódnak alakja körül; a titkárnő és egy volt szerető kivételével nincsenek éles különbségek, és ez meglátszik a cselekmény ismertetésében is, nem csak az elbeszélői stílusban. Ez főleg a kötet felénél válik egyre erőteljesebbé, bár a kötet ritmusa, Vincze Sámuel alakja, a Győztesek köztársaságának elképzelése továbbra is fenntartja az olvasó figyelmét, épp ezért kissé csalódásként hat a kötet vége, mely teljes rekonstrukció nélkül hagy, holott ezzel a reménnyel kecsegtet. A kötet főszereplőjét, Vincze Sámuelt csak közvetetten, a monológokból ismerhetjük meg. Ez alól kivételt képez egy levél, amelyet Pusztai László (Sámuel „kollégája”) feleségének, Irénnek írt. Ezenkívül a monológok rendkívül sok Sámuel által idézett gondolatot, elképzelést tartalmaznak. Kétségtelen, ő van a kötet és a figyelem középpontjában: bár alakja folyamatosan megkérdőjeleződik, a monológok próbálják a kihallgatás során újraértelmezni őt – többnyire sikertelenül. „Igazából egyáltalán nem tudott kapcsolódni a társaihoz. Senkihez. Kifordított intimitás. Eljátszott testiség, amivel nem társult megélés.” (40) Kezdetben az anya, majd a kollégák, „barátok”, egy régi szerető, és végül egy „telepes” szemszögéből ismerhetjük meg Samut, és az általa először csak megálmodott, majd megvalósult Győztesek köztársaságát. Samu elképzelése a Győztesek köztársaságáról valamennyire tudatos és tervezett, azonban a számításban rejlő hiba mindvégig ott volt már az álomban, és talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a hiba személyében keresendő. „Elmesélte, hogy szeretne létrehozni egy államot. Először csak egy kis faluban. Olyan embereket összegyűjteni, akik mind emberileg, mind szellemileg »képességesek«. Így mondta. Gyermetegen beszélt. […] »Na, és mi lesz a neve ennek a te mennyországodnak? Győztesek Köztársasága«. (83-84) Több elbeszélő monológjában találunk közös vonásokat Samu karakterét illetően. Személye és annak hiánya többnyire negatív érzeteket hagy maga után: csalódottságot, szomorúságot, szánalmat, sajnálatot és elhagyást. Samu története/élete egy előre el nem tervezett performansz, mely a körülötte lévő emberek számára sokszor elviselhetetlen és elfogadhatatlan. A rá jellemző közös vonások (ismerősei előszeretettel emelik ki ezeket): problémái a korával, a hátfájása, a homoszexualitása, a „kétütemű” krákogás, de a legtöbben a nevetését és az álmát, a Győztesek köztársaságát említik részletesen. „Ekkor hallottam először Sámuelt nevetni. Felszabadult volt. Túlzottan felszabadult. Először megijedtem a nevetésétől. A folyosó túlvégéről jött, eszembe sem jutott, hogy ő nevet. Nyerítés volt. Hangosan recsegve szívta a levegőt. Később aztán láttam is. Sámuel nevetése a ritka és kiszámíthatatlan pillanatok közé tartozott, és mint ilyen, mindig hátborzongató volt.” (45) Egy másik monológban: „Egy fél levegővételnyi csönd, majd Samu az asztalra csap, hátraveti a fejét, és röhögni kezd. Samunál a nevetés első fázisa pontosan olyan, mint a víz mélyéről fölfelé úszó embernek az első nagy levegővétele, miután kibukkant a felszínre. […] Talán a szamár jellegzetes hangjához lehet hasonlítani.” (111) Gerőcs Péter Győztesek köztársasága című művét többféleképpen értelmezhetjük: amennyiben korlenyomatként tekintünk rá, párhuzamot állíthatunk – ahogy a kritikák többsége is teszi – a Krétakör Színház szerepével, sorsával és szereplőivel, de kezelhetjük kulcsregényként is (ahogy nem egy kritika teszi). Bárhogyan is értelmezzük és olvassuk, a Győztesek köztársasága egy érdekes kísérlet, melyben nem feltétlenül kell győzteseket keresnünk. 2017. február 20. |
Olvasónapló Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet! A regisztrációhoz kattintson ide! A bejelentkezéshez kattintson ide! Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan. |
Hírek
Könyvfesztivál, 2018 Könyvet a szórványba! Sayfo Omar és sikerregénye Békéscsabán Így gondozd a kultúrádat! 1% a Körös Irodalmi TársaságnakCsoda a cirkuszban irodalmi pályázat25. Budapesti Nemzetközi KönyvfesztiválÚj Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjasokEredményes drámapályázat a rendszerváltoztatásrólNádas Péter kapja az idei Aegon Művészeti DíjatA 2018-as POSZT versenyelőadásaiÚj pályázatok fiatal íróknak és színházi szakembereknekIrodalmi díjak a nemzeti ünnepen - 2018 Krasznahorkai László ismét esélyes a Nemzetközi Man Booker-díjraÖsszes
Versek
Prózák
Darvasi László: Akik áttáncolják a háborútHartay Csaba novelláiPataki Tamás: HungarooptimizmusHálára kötelezett emberek Béres Tamás: AmnéziaJuhász Tibor novellái Tamás Dénes: A gyilkos fényKiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűenArról, hogy mi a groteszkOnyanyi munyu, avagy bevezetés a kútológia elméletébeAutóink egészsége mindannyiunk érdekeÖsszes
Kritikák
Világunk takargatnivaló darabjaMándy-portré és korrajz egyszerrePusztulás gyerekszemmelCélia, avagy a nem létező főhős Magánszemmel látni és láttatni - Tarján Tamás könyvérőlStand up-Hrabal - Bödőcs Tibor könyvéről Annus aureus, avagy nem mind Arany… Háború vanSzó, kép, írás Válságmonológok - a Júlialepkéről Nyilvánvaló - Szakács István Péter novelláiról „Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bálÖsszes
Esszék, tanulmányok
A kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásaiAz örök ritornellA Bárka-díjasok (és antológiájuk) Harminc év után: 1988. januárTörténetek a vidéki rendszerváltozás kezdeteirőlAz érzelmek viharában – Az 1867-es kiegyezés rendhagyó megvilágításbanRossz időkben bukott angyalokElek Tibor: 25 évesek vagyunkA fellázadt Bethlen MiklósTengerre, magyar? II.Egymás hiányai - Szabó Magda Für Elise című regényérőlAdvent, négy óraA dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Összes
Drámák
A jó tanuló felel
Falvai Mátyás Karinthy Frigyesről Miklya Anna Mikszáth KálmánrólBene Zoltán Tömörkény IstvánrólSopotnik Zoltán Nagy LajosrólPotozky László Franz KafkárólCsepregi János Csáth GézárólDemény Péter Mikszáth KálmánrólKrusovszky Dénes NovalisrólBabiczky Tibor Krúdy GyulárólMaros András Gelléri Andor EndrérőlÖsszes
Tündérkert
Kiss Tibor Noé: Tovább és továbbSopotnik Zoltán: Megismerni a metafizikátHorváth László Imre: Kedvenc olvasmányaimMaros András: Pisti és VerneTallér Edina: BowieÁfra János: Nem érteni és megszeretniTóth Kinga: TülkölniFerdinandy György: A művészet a sérültekéSzilasi László: Nem tudom...Csabai László: Hitetlenül hinniÖsszes
Bejelentkezés
|