Demus Zsófia

Hol maradnak a győztesek?

Gerőcs Péter: Győztesek köztársasága, Kalligram, 2015

Valaki kérdez, másvalakik válaszolnak Gerőcs Péter Győztesek köztársasága című kötetében – a válaszokból Vincze Sámuel ellentmondásos alakja és egy disztópikus világ bontakozik ki, mely sok esetben nem is áll messze világunktól.

A kötet hét monológja egy kihallgatás-sorozat hét része, melyből Vincze Sámuel karaktere, szerepe és eltűnésének körülményei rekonstruálódnak. A kérdező a történet folyamán semleges marad, néhány alkalommal ugyan figyelmezteti az elbeszélőket, hogy ne térjenek el túlságosan a tárgytól, de nem befolyásolja az elhangzottakat, nem irányítja a beszélgetést. A kihallgatás szituációjának ellenére kevésbé irányított elbeszélésekről van szó; sokkal inkább olyan hatást keltenek, mintha éppen abban a pillanatban íródnának. Ezt csak tovább erősíti a jóformán statikus cselekmény, mely Vincze Sámuel körül bontakozik ki, viszonylagos szerepéről a színházi szakmában, kapcsolatairól, de főleg arról, mennyire megfoghatatlan. A kötetben szereplő elbeszélői hangok sok esetben összemosódnak alakja körül; a titkárnő és egy volt szerető kivételével nincsenek éles különbségek, és ez meglátszik a cselekmény ismertetésében is, nem csak az elbeszélői stílusban. Ez főleg a kötet felénél válik egyre erőteljesebbé, bár a kötet ritmusa, Vincze Sámuel alakja, a Győztesek köztársaságának elképzelése továbbra is fenntartja az olvasó figyelmét, épp ezért kissé csalódásként hat a kötet vége, mely teljes rekonstrukció nélkül hagy, holott ezzel a reménnyel kecsegtet.

A kötet főszereplőjét, Vincze Sámuelt csak közvetetten, a monológokból ismerhetjük meg. Ez alól kivételt képez egy levél, amelyet Pusztai László (Sámuel „kollégája”) feleségének, Irénnek írt. Ezenkívül a monológok rendkívül sok Sámuel által idézett gondolatot, elképzelést tartalmaznak. Kétségtelen, ő van a kötet és a figyelem középpontjában: bár alakja folyamatosan megkérdőjeleződik, a monológok próbálják a kihallgatás során újraértelmezni őt – többnyire sikertelenül. „Igazából egyáltalán nem tudott kapcsolódni a társaihoz. Senkihez. Kifordított intimitás. Eljátszott testiség, amivel nem társult megélés.” (40) Kezdetben az anya, majd a kollégák, „barátok”, egy régi szerető, és végül egy „telepes” szemszögéből ismerhetjük meg Samut, és az általa először csak megálmodott, majd megvalósult Győztesek köztársaságát. Samu elképzelése a Győztesek köztársaságáról valamennyire tudatos és tervezett, azonban a számításban rejlő hiba mindvégig ott volt már az álomban, és talán nem túlzás azt állítani, hogy ez a hiba személyében keresendő. „Elmesélte, hogy szeretne létrehozni egy államot. Először csak egy kis faluban. Olyan embereket összegyűjteni, akik mind emberileg, mind szellemileg »képességesek«. Így mondta. Gyermetegen beszélt. […] »Na, és mi lesz a neve ennek a te mennyországodnak? Győztesek Köztársasága«. (83-84)

Több elbeszélő monológjában találunk közös vonásokat Samu karakterét illetően. Személye és annak hiánya többnyire negatív érzeteket hagy maga után: csalódottságot, szomorúságot, szánalmat, sajnálatot és elhagyást. Samu története/élete egy előre el nem tervezett performansz, mely a körülötte lévő emberek számára sokszor elviselhetetlen és elfogadhatatlan.

A rá jellemző közös vonások (ismerősei előszeretettel emelik ki ezeket): problémái a korával, a hátfájása, a homoszexualitása, a „kétütemű” krákogás, de a legtöbben a nevetését és az álmát, a Győztesek köztársaságát említik részletesen. „Ekkor hallottam először Sámuelt nevetni. Felszabadult volt. Túlzottan felszabadult. Először megijedtem a nevetésétől. A folyosó túlvégéről jött, eszembe sem jutott, hogy ő nevet. Nyerítés volt. Hangosan recsegve szívta a levegőt. Később aztán láttam is. Sámuel nevetése a ritka és kiszámíthatatlan pillanatok közé tartozott, és mint ilyen, mindig hátborzongató volt.” (45) Egy másik monológban: „Egy fél levegővételnyi csönd, majd Samu az asztalra csap, hátraveti a fejét, és röhögni kezd. Samunál a nevetés első fázisa pontosan olyan, mint a víz mélyéről fölfelé úszó embernek az első nagy levegővétele, miután kibukkant a felszínre. […] Talán a szamár jellegzetes hangjához lehet hasonlítani.” (111)

Gerőcs Péter Győztesek köztársasága című művét többféleképpen értelmezhetjük: amennyiben korlenyomatként tekintünk rá, párhuzamot állíthatunk – ahogy a kritikák többsége is teszi – a Krétakör Színház szerepével, sorsával és szereplőivel, de kezelhetjük kulcsregényként is (ahogy nem egy kritika teszi). Bárhogyan is értelmezzük és olvassuk, a Győztesek köztársasága egy érdekes kísérlet, melyben nem feltétlenül kell győzteseket keresnünk.

Főoldal