Novák Zsüliet
A legfontosabb lépés
Tíz lépés a másik világ címet kapta Nikl János újságíró első könyve. A riportkötet olyan hazánkban működő szerzetesrendeket mutat be, amelyek hátrányos helyzetű, nagyobbrészt roma családoknak nyújtanak segítő kezet. A kötet a Jezsuita Kiadó Tűz és Lélek sorozatában látott napvilágot.
A Mikszáth-díjas újságíróról kitüntetése laudálásakor 2013-ban azt mondta főszerkesztője, szerinte munkatársuk csak akkor szólal meg, ha oka van a szóra, és azzal hozzá tud tenni a világhoz. Ezt a jó tulajdonságát a szóban forgó könyv megírásakor is alkalmazta. A szövegek olvasmányosak, színesek, érdekesek, úgy, hogy mondatai sűrítésekor megőrizte a helyszínek és alakok leírását, aminek köszönhetően a szereplők és épületek plasztikusan megjelennek a szemünk előtt.
A szerző sokféle típusú munkát és segítséget mutat be a hat helyszín végiglátogatása során. A Mária Iskolatestvérek Szerzetesrend Esztergomban a Töltés utcai cigánysoron élőket, a Karcagon működő Szent Pál Marista Általános Iskola a fiatalok oktatását és szocializációját segíti. A Szent Ferenc Kisnővérei Arlón teremtenek munkát, napközit, és osztanak adományokat. A Jó Pásztor Anyaotthon hajlék nélkül maradt édesanyáknak nyújt átmeneti megoldást Budapesten. Gyöngyösorosziban a Jó Pásztor Nővérek Kongregációja működtet szociális központot, majd az utolsó részben a Premontrei Női Kanonokrend zsámbéki működését “láthatjuk”, amelynek tagjai gyakorlatilag állami feladatokat vállalnak át a helyi szociális intézmények valóban hatékony működtetésével.
Nikl János szerencsére nem ad válaszokat, nem sorjázza a megoldási lehetőségeket, könyve inkább látlelet. Riportkötetként aposztrofálja a kiadó a művet, ám én inkább használnám a „tényirodalom” irodalmi terminust, aminek külföldön egyre nagyobb a megbecsültsége, ám hazánkban még gyerekcipőben jár.
No, de mi különbözteti meg a “mezei” riportkötetet a tényirodalomtól? Mi/ki más, mint a szerző. Aki jelen esetben nem kívülálló, élő írógép, hanem kitűnő dramaturgiai érzékkel rendelkező érzékeny tollforgató. A kötet egyes darabjai nem a bemutatandó szervezetek leírásával kezdődnek, hanem Nikl Jánossal. Aki utazik, él, eszik vagy álmatlanul forgolódik az ágyában, és sokszor zavarban is van az immár számára is realizálódó mélyszegénységtől. Belehelyezi magát egy világba, s így megkönnyíti az olvasó elutaztatását is egy másfajta valóságba. Ugyanakkor mindig nyitott és érdeklődő, bevallja, ha a szívébe markol egy-egy esemény. Figyelmes, igyekszik folyamatosan a szituációban maradni, nem von le következtetéseket. A tagadhatatlan problémákat is az olvasó elé tárja. Szó esik a lakhatási körülményekről, a munka hiányáról (a közmunkát a könyv nem tekinti valós munkának), a gyermekek számáról, lemaradásairól, az előítéletek rögzüléséről. Ugyanakkor végig várakozó állásponton marad a szerző. Amikor azt látja, hogy az általa meglátogatott helyszínen senki sincs jelen azokból, akiknek a megsegítésére szövetkezett a rend, azt sem tényként kezeli, csupán tünetként, és az okát kérdezi. A Tíz lépés a másik világ esetében nem neveznék meg tételmondatot, sokkal inkább ezt a tételtanulságot. Ez a kiemelt momentum pedig a problémához való hozzáállás olyan apró kulcsa, amelynek a többség nincsen birtokában. Az, hogy nincsen jelen senki a foglalkozáson, egy tünet. Az ok pedig, hogy egész nap esett az eső, a gyerekek pedig nem rendelkeznek megfelelő ruházattal és cipővel, így egyszerűbb őket otthon tartani.
Nikl János remek érzékkel szedi szét az riportok elemeit, amelyeket aztán változatos módon variál. Felváltva olvashatjuk a rendi elöljárók, segítők és segítettek megszólalásait, amelyeket kevés adattal és tudományos kutatással kever, megőrizve a kötet olvashatóságát. Szerencsére nem pózol a szociológus-ombudsman-újságíró szerepében. Olyan látogatónak tűnik, akivel könnyű azonosulni. Ugyanakkor a valóság-cserepek összekeveréséből adódnak az anyagokon belüli problémák, ami próbára teszi a felületes olvasó figyelmét. Olykor akkor sem egyértelmű a bekezdés legvégéig, ki a riportalany, amikor ennek jelentősége lenne, máshol megszólalóként egy másik helyszín rendi elöljáróját, főszereplőjét jelöli, aminek feloldására aztán semmilyen utalást nem találunk. Mi okból nyilatkozik ő egy másik helyszínnel kapcsolatban? Miért nincsen már Karcagon vagy Esztergomban, esetleg mindkét helyen egyszerre dolgozik? Ilyen kérdések merülnek föl az olvasóban, ha megkedvel egy szereplőt, ahogyan az esetemben Pau testvérrel történt. Ezek a hibák figyelmesebb szerkesztéssel, apró változtatásokkal könnyen kiküszöbölhetők lehettek volna.
A könyv előszavát Hofher József SJ írta, utószavában Nikl János összegzi élményeit. Az előszó megfelelő érzelmi állapotba hozza az olvasót, súlyos tényeket és megfigyeléseket közöl, benne sokkal bátrabb kritika jelenik meg a jelenlegi szociális rendszerünkről, mint ahogyan Nikl János fogalmaz. Öszességében nézve viszont az írások nem alkotnak egy koherens egészet. Elválik az előszó a többi résztől, azoktól függetlenül, önállóan állja meg a helyét. Ettől nem kevésbé megrázó. Példának okáért rettenetes és igaz megállapításként vésődik a papírról a szemünkbe, hogy a társadalom szemében létezik “jó szegény” és “rossz szegény”. “A jó szegények azok, akik elszegényedtek, de legalább nem szülnek gyereket. Ilyenek vannak a magyarok közt. A rossz szegények azok, akiknek sok gyerekük van, vagyis a cigányok.” Azonban Nikl János egyik riportjában sem foglalkozik ezzel.
Egy másik zavaró tény, hogy a kötet a Tűz és lélek sorozat tagjaként azt üzeni, tartalma a cigányságról fog szólni, a könyv borítója is a roma kultúra színvilágát tükrözi. Ugyanakkor a hat helyszín mindegyikében kiemelődik, hogy a segítség nem csupán a romáknak szóló, a romák számára elérhető. A rendszerváltás előtti politika egyik sajátossága volt, hogy nem beszéltek a rendszerben nemzetiségi, “csupán” társadalompolitikai problémáról. Ezzel egyenlőséget tettek a szegénység és a cigányok közé, ez a hozzáállás pedig napjainkig tartja magát. A könyv pozicionálásának visszássága lett, hogy ez az üzenet itt sem változott.
Ez azonban semmit sem von le a kötet értékéből. Nikl János személye és világlátása alkalmas rá, hogy a hazai tényirodalom nagy szerzőjévé váljék. Misszióját beteljesíti, aminek lényege, hogy egy égetően szükséges párbeszédet segít elő. Nem tudja és nem is akarja megoldani a számos problémát, viszont az üzenet egyértelmű. Kezdjünk el róla beszélni, mert ez a mindenhez szükséges első és legfontosabb lépés.
Nikl János: Tíz lépés a másik világ (Jezsuita Kiadó, 2015)
