Décsy Eszter
A halál romantikája
Egészen véletlenül futottam bele egy novellába, ami úgy hátba vágott, hogy beleszédültem. Bokodi Balázs Párolgás című írásáról van szó. A szerző nevével is először találkoztam, de a novella annyira megfogott, hogy gyorsan rákerestem a neten, még aznap besétáltam a könyvesboltba, és megvettem az eddigi egyetlen, nagyon ígéretes című regényét, a Szuicidrománcot.
Az utóbbi pár évben egyre bátrabban nyúlok elsőkötetes írókhoz, és persze benne van a pakliban, hogy csalódom. Bokodi regényében is csalódtam, ráadásul többször is, vegyesen. Az erős szövegű, kemény novellához képest a Szuicidrománc kezdőmondatai mintha csak Renton, a Transpotting főhősének szájából szaladtak volna ki. Leszámítva persze a skót akcentust. Itt egy kicsit elszomorodtam, mást vártam, de ez nem tartott sokáig. A szerző rögtön az elején tálalja a tényállást: a szereplők mind egy szálig meg fognak halni. És pont. De nem csak az első fejezet vetíti előre a befejezést, majdnem minden fejezet hasonlóképpen indít: „Elmesélem, hogyan…”. Szokatlan elem, de nem ez az egyetlen érdekessége a kötet nyelvének. Nincsenek párbeszédek, a narrátor, Viktor mesél el mindent. Sokszor él az ismétlés eszközével, ami hol humoros, hol feszültséget fokozó, de néha kizökkent is egy kicsit. Ami még furcsa volt elsőre, az a rengeteg amerikai szájízű szófordulat, megnevezés. A regény humora – mert van, nem is kevés – szintén erre hajaz. Tagadhatatlan, hogy a szerző Tarantino és Guy Ritchie mesterektől tanulta a történetvezetést, hogy rongyosra olvasta Welsh, Ellis, Palahniuk vagy Burgess regényeit, és Bukowski szexuális világa sem állhat tőle távol.
A történet főszereplője Viktor, aki egy furcsa agybajjal éli életét – falja a filmeket, és rendre beleszeret a főszereplőnőkbe, akiknek a hasonmásait nem győzi felkutatni, míg csak meg nem találja Glóriát, aki képes bármelyik színésznőre, bármelyik szerepre hasonlítani. Egy éjszaka azonban csöng a telefonja, így ismerkedik meg Beatrixszel, aki telefonos orosz rulettel szórakoztatja magát munkaidőben, és hobbiból felvágja az ereit minden csütörtökön. A lány fejéből morbid ötlet pattan ki, és összeállnak, hogy búcsúleveleket áruljanak öngyilkosjelölteknek. Beatrix hozza a vásárlókat, Viktor gyártja a szövegeket, Glória pedig kielégíti filmes fantáziálgatásit. Semmi mást nem szeretnének, csak egy kis hírnevet. Vagy nagyobbat. Az öngyilkosjelöltek azonban fogynak, így rájönnek, kell az embereknek egy kis segítség, hogy tudatosuljon bennük, el akarják dobni az életüket. Egyre betegebb ötletektől vezérelve rendeznek ámokfutást éjszakánként egy hatalmas város felhőkarcolók közé szorított utcáin, közben Beatrixből ömlenek a Marla Singer-i töményen filozofikus mondatok, mi velük sodródunk, és már előre félünk az elkerülhetetlen végkifejlettől. Merthogy egyszer vége kell, hogy legyen ennek az abszurd és morbid humorral telített beteg történetnek, és akkor jaj nekünk.
Hírnév, akár halál árán, halhatatlanság, amiért akár az életünket áldoznánk – ezek körül forognak a főhősök gondolatai. A regény görbe tükör a mai társadalomra, de ha nem is ásunk a mélyére, akkor is egy humoros, száguldó, morbid történetet kapunk, amelyet beleng a halál romantikája. Az elsőregényes hibák felett pedig boldogan hunyunk szemet, a könyv letehetetlen, és ki akarjuk élvezni az utolsó cseppig.
Bokodi Balázs: Szuicidrománc, Jószöveg műhely Kiadó, 2012.
