Kritikák




Bányai János
A nyelvvel való látás prózája
Tolnai Ottó: Grenadírmars. egy kis ízelt opus. zEtna Kiadó. Zenta. 2008.


       Utószóval, öt ciklusba rendezve kisprózákat tartalmaz Tolnai Ottónak Grenadírmars címen, „egy kis ízelt opus” alcímmel megjelent kötete. Vegyes anyag, van köztük hosszabb és rövidebb írás, pillanatkép és egész elbeszélés, saját hangon előadott és másoknak kölcsönzött, vers felé hajló, meg esszé felé hajló próza, álomkép és képleírás, úti beszámoló és művészportré. Változatos tehát a könyv anyaga, sokfelé mutat és sokféleképpen építkezik, mégsem hull darabjaira, mert egyfelől két jól kivehető világot ábrázol. Berlinnel középpontjában a „nagyvilágot”, Paliccsal és Kanizsával a középpontjában a „kisvilágot”, másfelől pedig, mint Tolnainak minden verse és prózája, önreflexiv és önreferenciális, hiszen bármiről is szólnak Tolnai munkái, bárkire is utalnak és bárkit szólaltatnak meg, mindig az én hangja hallatszik ki belőlük, eltéveszthetetlenül Tolnai hangja. Bármi is történjék akár a „nagyvilágban”, akár a „kisvilágban” minden az énnel, szinte kizárólag magával Tolnaival történik meg, még akkor is ha ő csupán szemlélője a történésnek. 
      Ebben, a szerző önmagára vonatkoztatottságában különül el az õ prózaírása a kortárs próza-, elbeszélés- és regényírás gyakorlatától. Elbeszélõjének nézõpontja alig különbözik a szerzõétõl. Ebbõl következõen történetei rendre jelenidejûek és alig mozdulnak ki szerzõjük látókörébõl. Még akkor is, amikor látszólag másra bízza történeteinek elõadását, például akár a szerzõ másik hangjának vehetõ infaustusokra, Regény Misura és másokra, a saját hangján szólal meg, önmagát alakítja, önmagát formálja, önmagára összpontosít. Azt mondja el, amit megélt, amit megtapasztalt, se többet, se kevesebbet. Ezért mondható prózavilága én-központúnak, aminek azonban jól kivehetõ poétikai funkciója is van. Az én által sikerül neki prózái széttartó, sokfelé ágazó, sok mindennel érintkezõ szálait egybefûzni, hiszen mindent a sajáton enged át, a sajáton mint szûrõn engedi prózáját közel a nyelvhez és a világhoz. 
       Tolnai nézőpontja a saját tapasztalatot és világot előadó elbeszélő nézőpontja. Amit előad, rendre egyes szám első személyben adja elő, a saját élményét és tapasztalatát mondja. A „kis-” és a „nagyvilág” Tolnai prózájában éppen azért, mert leírásuk rendre valós helyszínekhez kötődik és onnan ki nem mozdítható, összeér, egymásba ékelődik, sőt egymásnak tartóoszlopai lesznek. Bárhol jár, és sokfelé jár a világban, Tolnai egyformán tapasztal és egyformán fogalmaz, hiszen mindent az én szűrőjén ereszt át. Berlinben vagy a palicsi villában, New Yorkban vagy Tokióban, Párizsban és Budapesten, a Tisza vagy az óceán partján mindenhol ugyanúgy és mindig ugyanarra asszociál, mert Berlinből rálát a homokvárra és a homokvárból, vagy a kanizsai szikes járásról rálát Berlinre, New Yorkra és Párizsra, távolabbi meg közelebbi városokra és világokra. Nincsen más hőse az ő prózájának, beszéljen akár a palicsi utcaseprőről, vagy az ottani piacozókról, szóljon akár mások regényhőseiről, vagy éppen író- és költőtársakról, festőkről és filmesekről, mindig önmagát mondja.
Eltérően a nagy mesélőkről, akik történeteket mondanak és nem vagy csak nagyon ritkán mondják a saját történeteiket, Tolnai mint mesemondó az ég világon semmit sem talál ki, nem a fantáziáját engedi szabadon, hanem a látását. Sasszemmel tud látni, vagyis egyszerre lát be nagy térségeket és apró helyszíneket, egyszerre látja a hatalmast és a semmist, amire – versei és prózája bizonyítja – egész poétika épülhet, a nyelven, a nyelvvel való látás poétikája. Ennek a poétikának centruma a leírás, ezen belül pedig a csipkézés és fodrozás. Díszítésnek is mondható ez a nyelvvel való bánásmód, mert Tolnai anélkül, hogy díszítőjelzőket halmozna a dolgokhoz és tárgyakhoz, prózájának kivételesen gazdag tárgyi világához mindig hozzáad még valamit, különös színt, részletet, valami apróságot, és ezzel a nyelvet a tárgyak belseje felé terjeszti. Nem körülményeskedik, de mindent körülményesen ír le, nem vész el a részletekben, de mindent a részleteken át tapasztal meg. A sasszem látása ez, egyszerre szuverén és esendő látás, amelyben együtt van távoli és közeli, kinti és benti. És mindenhol ugyanarra figyel fel, a tárgyak és dolgok, épületek és festmények, arcok és szobrok, látványok és könyvek egész sorára, mindenre valójában, ami akár közvetve, akár közvetlenül a látókörébe került. 
Felismerhető ebben egy különös belső feszültség. Minél inkább önmagára összpontosít, márpedig mindig önmagára összpontosít, annál távolabbra lát el, minél erősebben és sűrűbben hangzik el az én szava annál nagyobb területei kerülnek a világnak a szerzői szó közelébe. A jel és a jelentés ütköztetését hozza prózájába a szavak feszültségét fokozó örökös kettős látással. Az én egyszerre van bent és kint, egyszerre uralja a sajátot és az idegent, egyszerre az érzelmit és a tárgyit. A Grenadírmars szövegei éppen ezért sorozatosan lépik át mind az irodalom, mind a világtapsztalat határait. Írásainak nincs is akár viszonylagos pontossággal leírható műfaja. Legpontosabb neve az ő írásainak persze a kispróza, csakhogy a kispróza nem műfajnév, nem is igen tekinthető műfajnak, hiszen a műfajt alapító irodalmi és poétikai, nyelvi vagy formai tényezők rendre hiányként ismerhetők fel Tolnai kisprózáiban, melyek leginkább talán lexikonok címszavaihoz közelíthetők. Nem is véletlen, hogy Tolnai oly sokszor hivatkozik a Tolnai féle világlexikonnak arannyal díszített köteteire, miközben folyamatosan írja egy virtuális új Tolnai világlexikon címszavait. 
       A Granadírmars című kötetbe gyűjtött kisprózák ennek a valóságon túli, immaginárius lexikonnak a címszavai. Azért kisprózák, mert a lexikon címszavainak terjedelme szűkre szabott, vagyis maximálisan racionális. Annyit mond el, amennyi ténylegesen nélkülözhetetlen a tárgy megértéséhez. Tolnai alighanem itt vét a lexikonírás alapszabálya ellen. Nem törekszik sem sűrítésre, sem szűkítésre, ellenkezőleg állandó pontosításra törekszik, arra valójában, hogy a tárgyat, legyen az akár valóságos, akár képzeletbeli, legyen az akár az azúr, akár a gombafejű réztű, akár egy festmény vagy egy verssor, mindent nagyon közelről akar látni és láttatni, mindent egészében és teljességében akar felmutatni, ezért aztán hosszú leírásokba, még hosszabb körülírásokba bocsátkozik, vég nélküli fonalát követve a történetnek. Mire való akkor a lexikonra való sorozatos hivatkozás? Nyilván arra szolgál, hogy mégse engedje egészen szabadon a beszédet, hogy választott beszédmódja, bármennyire is széttartó és engedékeny, korlátot szabjon az írásnak. Kell is Tolnai írásmódja számára ez a korlát és keret. Ha nem lenne a szóáradat túlságosan is ellepné a szöveget, elárasztaná a szöveg területeit. Nem kell hát megírni a lexikon címszavát, elég gondolni rá, és ez már valamilyen határt szab és ezzel együtt formát is kölcsönöz az írásnak. Ami semmiben sem akadályozza a Tolnai-szöveg hullámzó mozgástereit. Mert Tolnai mondataiban és bekezdéseiben minden mindig mozgásban van. Van azonban az ő írásainak egy alapmozdulata.

       Ami lényegében nem más, mint a dolgoknak a beszéd által való kimozdítása megszokott helyükrõl. Tolnainál semmi sem marad a maga helyén, minden kimozdul valamerre, visszájára fordul meg elferdül és ezáltal szokatlan, különös megvilágításba kerül. Nem a dolgok sajátossága a kimozdulás. A kimozdítás a nyelv lehetõsége. A fák, a házak, az utcák, de a képtárak és könyvtárak is, a hegyek és a folyók mindig a maguk helyén állnak, csak a nyelv az, ami onnan kimozdíthatja õket és Tolnai bõven él a nyelvnek ezzel a képességével, akár azt is mondhatom, hogy kizárólag ezzel él. Egy bonyolult viszonyrendszer születik ezáltal, a valóság, a Tolnai írásaira oly nagyon jellemzõ valóságtapasztalat és a nyelv között, amikoris nem eme ütköztetésnek a kimenetele a fontos, hanem a kettõ egyensúlya, ami egyúttal a kötéltáncos egyensúlyozása is. Van valami Tolnai írásaiban a mutatványoséból. Nem véletlenül emlegeti az irodalmi estjeit. Valaki a porondon van, felolvas vagy beszél, és mozdulatait, teljesítményét sokan figyelik, õ meg tekintetét egyszerre befelé fodítva és kifelé irányítva saját mutatványos kisvilágát éli, teljesen szabadon a maga választotta korlátok között. E korlátok közé ékelt szabadságélménnyel, a dolgoknak természetes és valóságos helyükrõl való kimozdításával, a tárgyak és jelenségek fodrozásával és csipkézésével Tolnai valamilyen abszolútumot keres, azt az abszolút metszéspontot, ahol minden találkozik és minden összeér, a múlt a jelennel, a fent a lenttel, a kinti a bentivel, a saját az idegennel.

       Ritkán megtapasztalható metszéspontja ez a világ dolgainak, de megtapasztalható. Egy ilyen tapasztalatról számol be a Grenadírmars kötet utószónak szánt Álom egy zentai könyvecskéről című írás. Azt az élményét mondja el benne a szerző, hogy amikor Berlinben szembe találta magát Gerhard Richter Velence-képével „teljesen váratlanul” Zentán találta magát. Majd így folytatja: „A zentai Tisza-parton. És megszédültem. Vagy talán el is szédültem. Nem értettem, hogyan futhatott ki a Kantstrasse, illetve a Ku’Damm a világ egyik legszebb folyópartjára. A zentai Tiszapartra.” A kötet közli Richter festményét, címlapján is az áll és ezzel mintha azt jelezné, hogy Tolnai prózáiban, ezúttal „kisprózáiban”, lehetséges a abszolútummal való találkozás, még akkor is ha ez a találkozás „megszédít”, talán „el is szédít”. Tolnai ennek a megszédülésnek idejét és terét rögzíti minden „kisprózájában”, de verseiben is.





Megjelent a Bárka 2008/6. számában







Tolnai Ottó



Főlap

2008. december 04.
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Kürti László verseiSzabados Attila verseiAjlik Csenge verseiLövétei Lázár László: Szervraktár
Kontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png