Vámos Miklós nem árul zsákbamacskát: október óta erotikában utazik. Járja az or­szágot és új könyvéről beszél, melynek már beszédes címe is jelzi, hogy itt kérem (el)él­vezetes erotikus kalandokról lesz szó. No meg utazás és erotika, illetve irodalmi formába ön­tésük újragondolásáról. A borítóra pillantva a zárójelbe bújtatott, Goethe kilétét firtató alcím mégis zsákbamacskának tűnik. De a költőfejedelem Vámosnál csak szimbolikus szerephez jut. A kérdés inkább az, hogy ki a franc az a Mester Jánoska.
      Jánoska nevéhez a regény során sok jelző, kommentár, poén társul. Először is hősünk a doktori címmel ékeskedik, ám azt szigorúan pont nélkül – dr Mester János – használja. Ez a „pontatlanság” már önmagában tökéletesen kifejezi Jánoska kicsiny(es)ségét, deformált értelmiségi öntudatát, aki egyszerre büszke bölcsész státuszára és áhitozik arra, hogy el­különbözzék a gőtisták kasztjától. A „komoly, középkorú értelmiségi” ugyanis a Goethe-ku­tatók népes táborának sereghajtójaként hol a nagy áttörést jelentő, Goethe nőügyeit taglaló munkájáról álmodozik, hol jelentéktelensé­gének teljes tudatában sajnáltatja magát. Ezt az ambivalens viszonyt a neve elé biggyesz­tett dr-nál is találóbban fejezi ki a keresztne­véhez ragasztott kicsinyítő képző. A jánoskázás ha­gyománya még érettségi- és diplo­maosztására nyú­lik vissza, azóta képtelen levakarni magáról. A kuta­tócska német vo­natkozásai további tragikomikus névvariációkra adnak lehetősé­get: visszatérő szeretője, Jolanda Trabandt (ez a név is telitalálat) németesen Janoschkának becézi; a mélyen gyűlölt hazai szaktekintély, Strényi professzor hahotázva javasolja Jánoska névváltoztatását Vilmosra, hiszen így neve né­metre fordítva Goethe egyik hősét, Wilhelm Meistert adná ki (a Wilhelm Meister tanulóéve­ire való utalással Vámos kihasználja a vezeték­névben rejlő lehetőségeket is, kidomborítva a Mester kismester-voltát, beteljesületlenségét); Jánoska balsikerű könyvbemutatójára érkez­ve fordítója a következő névtáblával fogadja: MESTER JANÓS; stb.
      Az 1. fejezetben hősünk kifejti Goethe ös­szes (románca) című készülő remekművének szerkezeti tervét, amely lényegében egybeesik a regény struktúrájával: „Arab számokkal jel­zett részekbe kerülnek majd az értekező, leíró és elemző szövegek. Római számokkal jelzett részekbe pedig az egyes nők.” A regény arab számokkal ellátott fejezetei az elbeszélés jele­nét, Jánoska egyhónapos berlini ösztöndíját és Alexához fűződő harmadik házasságának végjátékát mutatják be, míg a római számok kronológiai sorrendben, időbeli ugrásokkal egy-egy erotikus kapcsolat beteljesüléséről szólnak. Ezzel a megoldással Vámos módo­sítva a metaelbeszélésnek azon formájára ref­lektál, amely szerint „a könyv maga a könyv megírásáról szól”. Az Utazások Erotikában ugyanis nem Johann Wolfgang von Goe­the összes románcát írja le, hanem dr Mes­ter Jánoskáét. Így egy kölcsönös függőségen alapuló, bonyolult viszonyrendszer alakul ki a Goethe-kutató, kutatásának tárgya és az őket megalkotó elbeszélő között: Goethe viharos szerelmi élete adja Jánoskának az öt­letet, hogy szórakoztató formában írjon róla („Kivételes ember – kivételes nőügyek”). És Jánoska terve adja az elbeszélőnek az ötletet, hogy átvegye tőle a sémát, majd rá alkalmazza azt („átlagos ember – átlagos nőügyek”). Per­sze a valóságban a folyamat fordított irány­ban mehetett végbe, ahogy erről a fülszöveg is tanúskodik: „Sorsunk talán legfontosabb vonatkozása az, hogy kikhez fűz(ött) minket szerelem vagy erotikus vonzalom, vegyünk egyszer szemügyre regényhőst ilyen alapon.” Goethe erőltetett szerepeltetése így elsősor­ban illusztratív funkcióvá silányul, a szerző nem tölti meg élettel a költőfejedelem alak­ját, nem használja ki igazán a kutató és a ku­tatott között kínálkozó párhuzamokat. De ez nem is célja, hiszen őt elsősorban az „átlagos ember” és a kiscsoport viszonya érdekli. Nem véletlen, hogy Goethére vonatkozó kérdését zárójelbe teszi. (A perspektívák relativitásáról eszünkbe juthat Szabó Lőrinc esete Dsuang Dszi álmával is: „Dsuang Dszi álmodja a lep­két, / a lepke őt és mindhármukat én.”)
      Az Utazások Erotikában agyonmagyará­zott alaptézise szerint tehát Jánoskát „szerel­mi históriáin” keresztül mutatja be a szerző, így a „nőügyek” felvázolásával kirajzolódik a főhős alakja is. Általánosságban elmondható Jánoska szerelmeiről, hogy van német kötő­désük: Jolanda Trabandt, Karin Wangold és Rosa Laxenburg német származásúak; Forró Fruzsina és Dózsa Alexa magyarok ugyan, de Németországban ismerkednek meg Já­noskával; Pataricza Zsuzsa kiterjedt német rokonsággal rendelkezik; Tisch Gizella sváb származású; Herceg Andrea Schiller Stuart Máriájában játszik; Hamburger Klára szintén Goethe szerelmi életét kutatja, Német Margó pedig pusztán a nevében német. Az első szerelem bizonyul a legtartósabb­nak és legkonfliktusmentesebbnek. Jolandát Jánoska 1957-ben, hatévesen ismeri meg első német útján, egy NDK-s táborban, ahová hí­zókúrára küldik a szülei. Ekkor még a humo­rosan nyögvenyelős német kommunikáción (pl. „bitte, blau, grün, ih líbe dih, zer gút, dánke”) és egy kis kuki-„kunci”-mutogatáson kívül nem történik köztük semmi. A kis Já­noska a „Kűlpunkt” után elhatározza, hogy egyszer majd feleségül veszi a lányt. Erre ugyan nem kerül sor, de Jolanda a legvárat­lanabb pillanatokban mindig újra felbuk­kan, és végigkiséri Jánoska (szexuális) életét. Karinnal sikerül többé-kevésbé elvesztenie a szüzességét, ’67-ben Jolandával már abszolút, de Fruzsi a kelet-berlini pol-beat fesztiválon elcsavarja a fejét. Aztán ugrunk az időben, Já­noska már házasember, ám nem sokáig: Zsu­zsival nem jön össze se a baba, se semmi. Vi­szont jön Gigi, a fodrászlány, akivel nemcsak a második házasság, de az első gyerek, Palika is sikerül. Jolanda a változatosság kedvéért most Budapesten botlik bele hősünkbe, aki többszörösen megcsalja vele Gigit, aztán ’85-ben rádupláz a már emlegetett német fordító­jával. Margó ’89-es intermezzója után pedig következik a második válás és a harmadik fe­leség: Alexa. Mire eljutunk a IX. nőhöz, már szinte mindent tudunk róla a „jelenből”: egy huszassal fiatalabb Jánoskánál, pezsgőszőke hajú, ellenállhatatlan és kiszámíthatlan, „nincs benne rendszer”. Mindene az ezotéria és az argentin tangó, mégis két gyereket szül férjének. Aztán fokozatosan elhidegülnek egymástól, és mindketten megcsalják a mási­kat. Többször is. Jánoska hiába irtózik mind a szabad házasság, mind egy harmadik válás gondolatától, mire rádöbben, hogy csak Ale­xa kell neki, lélekben már rég elvesztette. A regény két kulcsfogalmának, az erotiká­nak és az utazásnak szimbolikus tárgyak fe­lelnek meg: előbbit a békásmegyeri szomszéd nő „félrehúzó” tangabugyija, utóbbit Jolanda berlini ajándéka, a Goethe-összes műveit tar­talmazó bőrönd jelképezi. Amikor a múlt a jelennel összeér, és Jánoskának otthon nincs többé maradása, a tangás csajnál talál mene­déket. A bőrönd, s benne Goethe „palackba zárt” szelleme árnyékként követi. (Maga a kö­tet borítója is bőröndöt imitál, első ránézésre visszafogott eleganciával, ám a választott ti­pográfia nem harmonizál a bordó bőr anyag­szerűségével.) A befejezés szabadverses, interpunkciót nélkülöző formája az Ulysses utolsó mondatát írja újra. Retrospektív nézőpontból szemlélve Mester János története is egyfajta ezredvégi Odüsszeia, csak itt a hős sokévi sodródása nem ér véget a hazatérés békéjével. Jánoska túl gyáva alak ahhoz, hogy leszámoljon a „ké­rővel”, nem jut megegyezésre nejével sem, inkább megszökik, meghátrál, beletörődik sors(talanság)ába. Joyce és Vámos befejezé­se azonban úgy viszonyul egymáshoz, mint Goethe szerelmi élete Jánoskáéhoz.
       Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már harmadik hónapja Berlinben tartóz­kodom, így a berlini jeleneteket intenzíveb­ben, némi rálátással élhettem át. Vámosnak a mai német fővárosra vonatkozó megfigyelé­sei rendkívül pontosak, egyes részletek (pl. a biciklizések, a búcsúzás képei) önmagukban is megállták volna a helyüket a magyar írók Berlin-antológiájában (lásd: „Berlin, drá­gám. Csukja be, kérem, a szemét.” Budapest, Magvető Kiadó, 2006). Másrészről viszont lemaradtam a kötet megjelenését követő be­szélgetésekről, így a békéscsabai könyvbemu­tatóról is. Szabó Tibor bárkaonline-on olvas­ható beszámolója szerint az est során Vámos kategorikusan elutasította, hogy regényének bármi köze lenne az ún. posztmodern iro­dalomhoz. Tiszteletben tartva a szerző véle­kedését az Utazások Erotikában legelemibb alkotóelemének azt az érzéki és érdekfeszítő játék(osság)ot tartom, amely át- meg átszövi a regény minden szintjét: a deutsch-magyar szójátékoktól-szófacsarásoktól kezdve a kü­lönféle szövegtestekkel való „pettingelésen” át az elbeszélői nézőpontok variálásáig.
       A könyv szinte minden lapjára jut vagy egy szóvicc, vagy egy zaftos anekdota, vagy egy humorosnak szánt intertextuális utalás. Bár a színvonaluk nem egyenletes, a többségük szórakoztató. Ám a régi közhely, miszerint a legnagyobb ciki, ha meg kell magyaráznunk egy poént, Vámosra halmozottan érvényes. A tangás lány jellemzésekor például ezt írja: „Többnyire fekete fehérneműt viselt, amit képzavarnak mondanának az igényesebb irodalmárok. Amikor a szomszéd nőt les­te, Jánoska nem volt igényesebb irodalmár, viaskodott benne az értelmiségi szégyen és a nyers hím pofátlanság.” Majd pár oldallal később önérzetesen kifejti: „Csöppnyi hu­mor jót tehet. Vagy rosszat. Jót az olvasóknál. Rosszat a kollégáknál és a recenzenseknél.” Ezzel a gesztusával kikacsint az olvasóknak, egyszersmind nyelvet ölt az „igényesebb iro­dalmárokra”. Mint recenzens nem is a hu­morával van bajom. A játékosságával még kevésbé. A regény pedig nagyon is tudatosan felépített rendszer szerint működik. Az zavar a szövegben, hogy az író nem tartja be a ma­ga által felállított játékszabályokat. Ráadásul Vámos könyve végén fél tucat kollegájának köszöni meg „értékes szakmai segítségét”, búcsút intve „az általuk szóvá tett hibáknak és hiányosságoknak”. Éppen ezért különösen sajnálatos, hogy lépten-nyomon kidolgozat­lan leírásokkal, odavetett jelzőkkel, hanyag utalásokkal találkozunk, az ironikusnak szánt kommentárok tömkelege pedig súlytalanná teszi a súlyosnak szánt részeket is. Persze a súlytalanságot nevezhetjük könnyedségnek, a tömény iróniát pedig – Brechttel szólva – Verfremdungseffektnek, de a befogadó felé tett kiszólások, illetve a regény szereplői ellen irányuló beszólások a kibichez teszik hason­latossá a mindentudó elbeszélőt, aki ott kot­nyeleskedik a kártyázók háta mögött, belelát lapjaikba, és nem átallja kikottyantani, hogy kinél van az adu ász. Szintén Brecht stílusát idézi, mikor min­den átmenet nélkül moralizálni kezd. Ezek a részek általában kimerülnek néhány megvála­szolatlanul hagyott költői kérdésben. Maga a regénykezdés (amely távolról sem az életmű legerősebbike) kitűnően példázza ezt a bohó­zatba illő mélyértelműséget: „Mi olyan jó ab­ban, hogy egy voltaképp idegen nőszemélybe ott alul belegyömöszöljük a krámert? Vagy akár felül?” Aztán később: „Minek örökké más partnerekkel próbálkozni? Mennyivel jobb a nőknek, ha félismeretlen pasik belé­jük dugják a célszerszámot? Mennyivel jobb a férfiaknak, ha félismeretlen nőkbe dughat­ják?” Hozzá lehetne tenni, hogy mennyivel jobb az olvasónak, ha Mester Jánosra – aki a kezdeti lelkesedés után többször is hülye vén f***nak titulálja Goethét – felesége később ugyanezt a jelzőt szórja? Mennyivel jutunk közelebb a német közelmúlt megértéséhez, ha Vámos Miklós XVI. Benedek pápa nevével játszadozik („Benedikt. Benedek. Kinedek.”)? Magyarán: mennyivel lesz élvezetesebb, jobb könyv az Utazások Erotikában, ha a szerző sem a fiktív, sem a valós, sem az élő, sem a halott személy(iség)eket nem tartja kellő tisz­teletben?
      Így járnak klasszikus költőink is: „Míg állni látszék az idő… bár a téboly haladt.” (Petőfi), „Hess madár! Hess modell!” (Arany), avagy „van-e ott otthon még” (Radnóti).
      Az egyetlen irodalmi mű, amelyet Vámos egészében idéz, Goethe Über allen Gipfeln… kezdetű gyöngyszeme. Közvetlenül előtte egy kislány nyersfordításában magyarul is megis­merkedhetünk a költeménnyel: „mindenütt, itt egyvalamit nem ért, csönd van, és érezed a lehelést, alig, a madárkák dalolnak az erdőbe, várjál, mingyár te is nyugodt leszel.” Ha az utóbbi bő száz évben létrejött bő egy tucat magyar fordítás felől vizsgáljuk ezt a játékot, eszünkbe juthat pl. Varró Dániel „bunkósí­tott változata”, ahol „a madárkák kussolnak a fákon”. A Vándor éji dalának eme nullpontja után nehéz a témában újat felmutatni. Vámos megpróbálja.
       Könyve első oldalán megemlíti a „Kozmopolitánt” is, mint a bulvárlapok „fi­lozófiájának” legautentikusabb közvetítő mé­diumát, ezt a szövegtípust is játékba hozva. A trendi lap szenzációja, hogy egy erotikus töltetű folytatásos regényt izgulhatnak végig a lelkes olvasók. A könyv egyes fejezetei pedig a tematikai ismétlődések mentén megfelel­tethetők egy-egy lapszámnak, állandó rova­tokkal. Így például az „informatika rovat” minden számmal egy új fejezetét mutatja be az író-, majd a számítógép történetének. Az „autó rovat” kínálata a Trabant 601-től Niki Laudáig terjed, a „sport rovatban” pedig főleg tangóról, teniszről és biliárdról esik szó. De majd minden számban találunk ezotériával kapcsolatos cikkeket horoszkóppal, „divat rovatot” tetkókkal és az aktuális fehérnemű-kollekcióval, valamint néhány „kis színest” egy bizonyos Goethe életéről. A tabloidokból összeálló tabló egy bulvárlapba még csak el­menne, de egy önmagát bármennyire is ko­molyan vevő regény hátterének túlontúl ho­mályos.
      Mint ahogy azt is a széppróza természe­tétől idegennek tartom, ha az író internetes forrásokra hivatkozik. Szerzőnk azonban igazi „kozmopolitáként” kétszer is idéz a Wikipédiából, miért ne tennénk mi is így? Hátha választ találunk arra a számtalanszor megfogalmazott kérdésre, hogy „Ki a f*** az a Gőte?”. Az elektronikus enciklopédia szerint a gőte a kétéltűekhez tartozik, a legkezdetle­gesebb szárazföldi gerinces állat. Ha Goethé­re a fenti jellemzést nem is alkalmazhatjuk maradéktalanul, annál találóbban írja körül főhősünket: Jánoska érzelmileg (gerincesség szempontjából) a legkezdetlegesebb szinten áll, s a regény során többször is aposztrofáló­dik állatként.
      Vámos nem törekszik sem hiperrealizmusra, sem pornográf leírásokra. Stilizál, ironizál, a történelemmel, a figuráival és rajtuk keresz­tül önmagával is polemizál. De semmit sem idealizál, mindvégig realista marad. És józan, profán, emberi. Talán érdemes lett volna még gyúrnia az anyagot, és nem egy, hanem – a szokásos – két év alatt elkészíteni új könyvét, hogy a formai egyenetlenségek erősítsék a tar­talmat és árnyaltabbá tegyék Mester Jánoská­ról (valamint a regényben megjelenő Goethé­ről) alkotott képünket. Ám éppen ez az egész könyvön átsütő kérlelhetetlenül őszinte hang az Utazások Erotikában legnagyobb erénye, amely – akarva, akaratlanul – ahhoz a kér­déshez is közelebb viszi az olvasót, hogy ki a franc az a Vámos Miklós.

Megjelent: Bárka 2008/1