Erős Kinga
Az ösztönök titkai
(Szávai Géza: Aletta bárkája. Pont Kiadó. 2006.)

Az 1630-as évek elején érkezik a távoli Japánba a fiatal lány, Aletta Huebler, hogy ott, Új Amszterdamban, a többi hollanddal együtt protestáns hitét gyakorolja és missziós munkát végezzen. Apját még Hollandiában legyilkolták a pápisták seregei, amelyek falujukra rontottak, anyját megerőszakolták a katonák, de életben hagyták. Aletta történetét három forrásból ismerheti meg az olvasó, egyrészt a lány elbeszéléséből, másrészt két tanult férfi jegyzeteiből, egy hivatalnokéból, aki üldözi a keresztényeket és egy harcművészeti kutató feljegyzéseiből, amelyek mindvégig megerősítik a történet hitelességét. Akárcsak Szávai Géza apró, dőlt betűs sorai, amelyekkel úgy teszi regényét az olvasó elébe, hogy azt dédnagyanyjának Török Dánielnénak, szül. Simazaki Juko-nak ajánlva az autentikusság látszatát keltheti. Szávai ezzel a gesztussal és hősének nevével tudatosan emlékezteti olvasóját Aletta Van der Maet történetére is, aki Apáczai feleségeként hazáját elhagyva Erdélybe költözött, s ma is a Házsongárdi temetőben nyugszik. Így ezen asszociációk keltésével és a japán dédnagymama említésével az érintett és érintettsége okán tájékozott író benyomását kelti Szávai, bizalmat ébresztve olvasójában az elbeszélt történet hitelességét illetően. S mindezt igen meggyőzőn teszi. Ezen utalgatások révén képes igen jól érzékeltetni az idegenbe szakadás súlyát is, az olvasói figyelmet e sokrétű és több súlypontú regény egyik lehetséges értelmezésére irányítva. Éppen ezért nem lehet véletlen az sem, hogy a tízszavas ajánlóból kiderül, hogy a japán dédnagymama Amerikában hunyt el (aki ily módon feltételezhető, hogy kétszeresen is idegen földre lépett). E felvetésekkel Szávai Géza nem utolsósorban magára mint szerzőre is ráirányítja az olvasói figyelmet, aki erdélyi magyarként él az anyaországban, óhatatlanul megtapasztalva az idegenség érzetét. Minden írói előkészület adott tehát, hogy hitelesen, érzőn és értőn olvashassuk a szülőföldjétől oly távolra került holland lány történetét, s megérthessünk valamit abból, miként lehet idegenben élni és megmaradni.
A japánok keresztény hitre térítésének érdekében nem csak a protestánsok, a katolikusok is tevékenykedtek a Felkelő Nap Országában, akiknek hittérítő munkáját egyre nagyobb ellenszenvvel figyelte a helyi nemesség, veszélyforrást vélve az új vallás tanításaiban („A keresztények azt mondják, hogy minden ember bűnös. De bűneik bocsánatot nyernek a kereszténység, a megváltó által. És a megtért bűnös a legértékesebb ember a földön. Ezt az őrületet meg kell állítani. Ha nem állítják meg a bűnt dicsőítő hitet, a bűnözés vallását, amely szerint bűn nélkül nem lehetsz értékes, akkor ez a vallás szétterjed, és mindent feléget…”), s mindez oda vezetett, hogy a japánok hermetikusan lezárták országukat mintegy kétszáz évre, s az ott maradt keresztényeket és a megtért japánokat lemészárolták. Aletta ismerőseire, s magára a lányra is ez a sors várt. Azonban őt mintegy fogolyként, ketrecbe zárva magával vitte Kodzsima Miki, a nagytekintélyű harcos valamelyik szálláshelyére. Kettőjük kapcsolatáról is szól Szávai Géza regénye. Aletta kezdetben a férfi kedvének és szeszélyeinek kiszolgáltatott nőstény, aki különleges bundájával (vörös haj és szőrzet) válik kívánatossá, s akit nem csak Kodzsima Miki tesz magáévá számtalanszor, de gyermekkori barátjának is megengedi, hogy meghágja a lányt. S bár kettejük kapcsolata kezdetben szigorúan biológiai, alig észrevehetően, apró utalásokból kiderül az olvasó számára, hogy kapcsolatuk jóval több lesz ennél. Aletta elbeszélésében elárulja, hogy idővel maga is élvezni kezdte együttléteiket, melyek fokozatosan egyre több gyengédséggel teltek meg. Szávai erénye, hogy finoman, tudatos nyelvi egyszerűséggel beszélteti Alettát, mégis pontos leírást adva a lány gondolatairól, szándékairól és érzelmeiről. Bár Aletta kiszolgáltatott körülményeinek, ösztönösen felismeri helyzetét, ha nem is a túlélés, de élete meghosszabbításának lehetőségét is látva a japán férfival való viszonyában. Az, hogy Kodzsima Miki beleszeret a lányba, történetük végkifejlete is tanúsítja, azonban Aletta érzelmei helyzetéből adódóan nem egyértelműek, hiszen nem tehet mást, mint elfogadja, megszokja helyzetét, mégis kialakul benne valamiféle torz bizalom és vágy a férfi iránt, ami idővel szerelemmé hajlik, s később már a férfival együtt szeretne elmenekülni. Szávai regényében olykor brutálisan, nyersen jelennek meg az ember biológiai szükségletei, Aletta karakterén keresztül olyanfajta ösztönlényként (is) bemutatva az embert, aki életben maradásáért képes erőfeszítéseket tenni. Aletta bűntudatáról is folyamatosan értesülünk imádságaiból, amikor arra kéri Istent, vegye le róla tekintetét, s mégis meghitt, gyermeki hittel bízik túlélésében, fordul Isten felé, s hagyja, hogy ösztönei vezessék. S mindaz, mi vele történik, természetes. Szávai Géza regénye nem valamiféle széplelkekről szóló szerelmi história, melynek végén a szerelmespár együtt hal meg. Bár az események szerint ez történik, az emberi természetet úgy mutatja be, mint a túlélésért küzdő gépezetet. S bizonyára nem jár messze az igazságtól. Ugyan e folyamatokat a maguk valójában, mindenféle szépítés nélkül mutatja be, történetvezetése s elbeszélésének módja túlmutat ezen. Ábrázolásában az ember szocializált, kulturális hatások által formálódott ösztönlény, amely nem sokban különbözik a négylábúaktól, mégis metafizikai érzékenysége révén többre hivatott. Talán távolinak tűnik az ismert és oly sokszor citált Kant idézet: „a csillagos ég felettem, és az erkölcsi törvény bennem”, mégis ide kívánkozik, árnyalva a képet, mutatva, mi az, ami háttérbe szorulhat a túlélés érdekében, s mégis mint olyan zsinórmérték, nem hagyható el teljes mértékben. Aletta története a bizalomról is szól. Mindvégig bízik Istenben, olykor már-már gyermeki egyszerűséggel, majd megtanul bízni a férfiban is, kinek el kell hinnie, hogy megmenti közös gyermekeiket a haláltól. Egyedüli útja a bizalom, nem választhat mást, mert helyette csak a kétségbeesést választhatná. Az ösztönök pedig jó irányba terelik, a békés halál felé. A férfival való kapcsolata két különböző kultúra találkozásának lenyomata, amelybe Szávai mozaikszerű részletek ismertetése által avatja be az olvasót. Figyelemre méltó a japán férfi és a holland nő állatokhoz való viszonya. Míg előbbi mítoszai hatására macskák tenyésztésével foglalkozik, abban bízva, hogy tigrisek tulajdonságait erősítheti fel bennük, addig a nő érzelmeivel, kimutatott szeretetével, európaiként közelít a macskák felé.
Aletta bárkája egy mélyen hívő fiatal nő regénye is. Gyermeki hittel beszélget Istennel, s képes elfogadni sorsát. Isten társ az ő életében, akinek mindenről beszámol, akit megkér, hogy olykor ne tekintsen reá, s akit nem vádol élete alakulása miatt. S éppen ezért nem magányos. „Ez a legszebb, hogy beszélhetek hozzád. És, hogy az soha el nem vész.” S éppen e titokzatos kapcsolat teszi érthetővé a regény obszcenitását. A regényről írt kritikák egyike felveti, hogy egy lelkészlány szájából valószínűtlenül hangzanak az olyan szavak mint pina, fasz, baszás stb. Pedig éppen Istennel való viszonya magyarázza e szavak természetes használatát, hiszen a nő számára Isten oly hatalmas, hogy gondolatai sem titkok előtte. „Uram, mindent hallasz, még az anyja hasában megmoccanó magzat gondolatát is hallod…” S amikor az ösztönök tartják életben az embert, az a képesség, hogy rájuk hallgasson, megerősödik, kiszolgáltatottságában pedig a hatalmas Isten lesz menedéke, s e kijelölt keretekbe nem férhet bele a képmutatás és a széplelkűség.
„A világ legnagyobb és leggyorsabb hajóin siklunk a Felkelő Nap Országa felé. Ha nincs velünk Van der Maat tiszteletes, akkor is templomnak érezném a hajót…” A regény majd minden kulcsfontosságú eseménye hajón történik vagy kapcsolható hozzá, mint szimbólumhoz. Aletta hajón érkezik a távoli országba, sokáig egy hajón él, első szexuális élménye szintén egy hajón történik, édesanyja egy hajón hal meg, s maga is többször tekint testére úgy, mint egy hajóra, mely ringatózik. S maga erősíti meg számtalanszor a hajó jelentőségét, még akkor is, mikor Kodzsima Mikire idővel úgy tekint, mint Noéra. A bárka lehet jármű vagy épület, menedék, templom. Óhatatlanul eszembe jut a bibliai ige: a ti testetek pedig a Szentlélek temploma. Aletta teste is bárka, mely kiszolgáltatottan ringatózik, szent és profán egyszerre. Szávai Géza regénye ezt a titkot kutatja, ennek a titoknak a megfejtésére hívja olvasóját.

Megjelenik a Bárka 2007/4 számában

Főlap