asziv

 

 

 

Darvasi Ferenc


A szerelemnek múlnia kell


Poós Zoltán: A szív határai



Poós Zoltán új regénye két - pontosan meghatározott - idősíkban játszódik: a könyv első fele 1944. szeptember 23-a, a második 1964. szeptember 23-a napját állítja a középpontba. Miközben az adott időpontok történéseiről mesél a narrátor-főhős, figyelme analitikus, a múltra, az emlékekre is kiterjed - ám a legfontosabb mindvégig az marad, mi történt ezen a két, egymástól 20 évnyi távolságra lévő napon. 1944. szeptember 23-a az orosz csapatok bevonulása (illetve egy "lányszöktetés"), az 1964-es dátum pedig a főhős válásának a bírósági kihirdetése (valamint új munkalehetősége) miatt lesz elsősorban a fókuszban. A két eseményt nem csupán a történet(ek)ben szereplő személyek azonossága köti össze, hanem, hogy az egyik köz-, a másik magánéleti szempontból fogható fel - sajátos értelmű - felszabadulásnak (hiszen máig tart a vita arról, hogy az orosz csapatok bejövetelét ildomos-e a felszabadulás szóval illetni; illetve a válás - még ha szükségszerű, és adott esetben az egyetlen jó megoldásnak is tűnik - alapvetően kudarc az ember életében).

A szív határai egyszerre család- és történelmi regény, valamint egy szerelem, egy szenvedély története. Egy gyermekkorban kezdődő kapcsolaté: a főhős, a kastélyos uraság egyetlen gyermeke, Beliczey László még csupán 13 éves 1944-ben, amikor már szerelembe esik a nála másfél évvel idősebb, árva Katinkába - és családjához menekíti a lányt a várost dúló oroszok elől. Az egyedül maradt Katinka eztán a Beliczey családnál nevelkedik, majd később, 1954-ben a két fiatal összeházasodik. A könyv második szála pedig már a kapcsolat tönkremenetelét, a válást (is) mutatja be. Az első nagy egységben a gyermeki perspektíva dominál: a még kiskorú László elbeszélése színes, változatos, gazdag az árnyalatokban. A fiú rémtörténetekről képzelődik, megosztja velünk álmait, a helyiek babonáit, a kisvárosi legendákat, szokásokat. Némiképp azonban ront az összképen, hogy a párbeszédek gyakran könyvízűre sikeredtek - és (persze ez nem a szerző hibája) tele van nyomtatási hibákkal a kötet.

A címben szereplő és napjaink társadalomtudományi diskurzusában közkedvelt határ kifejezést számtalan jelentéssel ruházza fel Poós, például Katinka és László relációjában is. Mert hiába van egymáshoz nőve a két fiatal, neveltetésük, habitusuk, iskolázottságuk, lehetőségeik folytán áthatolhatatlanná váló fal húzódik közöttük. Mi persze mindent az elbeszélő-főhős szemszögéből látunk. Innen nézve az egyik alapfeszültség az ő katolikus hite és a lány szabadossága között van. Bár nagyon szereti Katinkát, úgy érzi, mintha a lány úgymond megfertőzné őt boszorkányosságával, állandó színészkedésével. A férfi mértéktartóbb, konzervatívabb gondolkodásmódja összeütközésbe kerül a nő nyitottabb, liberálisabb létszemléletével. Mintha a hagyományos nemi szerepek is felborulnának: Katinka "olyan volt, mintha fiú lenne" (187.); László tűnik az érzékenyebbnek, érzelmesebbnek, tradicionális értelemben véve nőiesebbnek. A lány inkább a valóságban él, mint ő. "Mindent olyan intenzitással tudok átélni, hogy a valóság és a képzelet között elmosódik a határ" (77.), mondja egy helyen a fiú. (Ez a fantáziálásra való hajlamosság lehet az egyik magyarázata, miért ír könyvet. Apró adalék, hogy mikor Poós részletekben kezdte közölni a kötetet, "eredetileg", még a 2007. november 9-i Élet és Irodalomban hozzácsapott a szöveghez egy előszót is, mely a könyvből már kimaradt: ebben kifejti a fiktív szerző, Beliczey László, miért fogott neki az írásnak.) De a határ szó nem pusztán a két fiatallal hozható szorosan kapcsolatba. "A család érdekében kompromisszumokat kell kötnünk. El kell menni egy határig, de azt a határt sosem szabad átlépni" (200.), okítja a fiát az apa a családi életre, a família eltartását és az erényes élet gyakorlását nevezve meg fő feladatként. És a könyv egyik konklúziója egyébként is az, hogy László - erre ő maga jön rá - egész életében betartotta mindenféle értelemben a normákat, nem tett különleges dolgokat, mértéktartó volt. "Benne voltam a sodrásban, de nem eléggé...mindig tudtam, hol a határ." (252-253.)

Földrajzilag is egy határ mentén, éspedig a Romániát és Magyarországot elválasztó "vonal" magyar oldalán játszódik a történet. A kisváros neve ugyan egyszer sem hangzik el, de a környező falu- és városnevekből (Kevermes, Mezőkovácsháza, Mezőhegyes, stb.) könnyen beazonosítható: a románok, szerbek, magyarok és (a második világháborúig) zsidók lakta Battonyáról van szó - amely egyszersmind a szerző, Poós Zoltán szülővárosa is. (Meglehet, emiatt áll a könyv élén, a mottó helyén az alábbi, suta közlés: "A regény kitalált történet. Tényleg az." Ez egyébként a szintén a közelmúltban megjelent Kemény István kötetet, a Kedves Ismeretlent idézi, melynél ugyanebben a funkcióban ez a - szintúgy szerencsétlen - kijelentés szerepel: "A regény fikció." De az is könnyen elképzelhető, hogy azért szorult erre a kitételre az író, mert Beliczeyek valóban éltek Békés megyében, sőt, tudunk Battonyán Beliczey-kúriáról, amelyről ráadásul fennmaradt annyi, hogy 1860 és 1884 között épült és a második világháború után bontották le - míg a Poósnál kastélynak nevezett épület a "fikció szerint" 1882-re készült el és a második világégés után szintúgy lerombolják...) "Azt gondoltuk, hogy velünk ér véget a világ" (39.), fogalmazza meg az elbeszélő a vele egy városban élőkkel közös tapasztalatát. Mintha a kastély maga a világ vége lenne: "Ahogy a hajnali félfényben rápillantottam, olyan idegenül állt a semmi közepén, mint egy elhagyott, díszes vasútállomás, amely előtt fölszedték a síneket." (39.) És mikor már lerombolták: "Mintha a gizgazos terület túl lenne az időn, és egy törvényen kívüli kalendárium fennhatósága alatt állna. (...) Mintha a kert és vele együtt a természet sem akarna felébredni." (104.)

Érdekes egyébként, hogy míg a címet számtalan jelentéslehetőséggel ruházta fel a szerző, bizonyos szövegbe rejtett jelek viszont tévútra vezethetik a befogadót. Ezek egyike például az, amikor a már megromlott házasságban élő pár a Bovaryné kapcsán keveredik vitába. Az ember megáll egy pillanatra az olvasásban, hogy összemérje a Flaubert-mű hasonlóságait a kezében tartott kötetével. Aztán arra jut, hogy bár minimális, külsődleges analógiák vannak (a két főhősnő színészkedésre való hajlamossága, vagy a kisvárosi milliő, a "vidéki erkölcsök"-tematika), igazából másfelé ágazik el a két munka. De A máltai sólyom című film - amit a válás után néz szüleivel a fiuk - világa sem passzol A szív határaihoz. Mint ahogy azt sem tudjuk meg, miért szólítja a nagyapa Lászlót következetesen Albertnek, pedig ennek akár nagy jelentősége is lehetne. Persze nem problémája ez, csupán egy érdekes jelensége a könyvnek.

A kastély már az első részben is - mikor még benne lakik a család - lepusztulófélben van, és nem csak belül, a növényzet is burjánzik odakünn. Ám mégis ez az ősi föld, ahol még az épület lerombolása után, illetve annak "ellenére is afféle paradicsomi ősállapot uralkodott" (156.). Ez a boldog, gondtalan gyermekkor helyszíne. A problémamentességet jelzi a kapubejáró fölött álló, később a kastéllyal együtt odavesző felirat: Dominus providebit (Isten gondoskodik). Ez az öntudatlan, paradicsomi állapot véget ér az oroszok bejövetelével - metaforikus értelmű, hogy a Weinrich nagyapa halála az utolsó komoly esemény az épületben: "temetésével eltemettük addigi életünket is" (131.), "ez a nap volt úri korszakunk utolsó nagy eseménye, az utolsó felvonás" (147.). Így a regény első fele a deklasszálódás történeteként is olvasható - talán nem véletlen, hogy éppen 13 fejezetből áll ez az egység. (Mint ahogy az sem tűnik esetlegesnek, hogy a jóval pozitívabb végkicsengésű második rész 12 fejezetből épül fel.) Az 1000 holdas birtokkal körülvett kastélyból a 4 szobás gazdaházba kénytelen átköltözni a család, majd László és Katinka egy 90 négyzetméteres lakásban él. Amiatt is értelmezhető lenne lecsúszástörténetként A szív határai, mert az orvosi egyetemet végzett László '56-os tevékenységéért - nem mintha ő lenne a főkolompos, inkább csupán sodródik az eseményekkel a kisvárosban - börtönbe kerül, ahol 5 hónapot le is kell töltenie előzetesben, csak utána szabadul. Ám ennél bonyolultabb azért ez a szál: mert ugyan rögtön nem kapja vissza az állását a férfi, buszvezető lesz, de beígérnek neki egy munkát (ha a miniszter sofőrjeként jól teljesít) egy budapesti kórházban (a regény a fővárosi időszakról már nem szól). Ez sikerként is elkönyvelhető (igaz, nem tudhatjuk, megkapja-e az állást, hiszen eddigre véget ér a könyv), ám ezt a kategóriát is kételkedve kell kezelni, hiszen Lászlónak mindehhez a megalkuvás határán kell egyensúlyoznia a miniszterrel folytatott párbeszédeiben. Az sem eldönthető, kudarc-e vagy sem, hogy a házaspárnak nem született gyermeke. Alapesetben annak lehetne tekinteni, viszont ha a válás felől nézzük, akkor jobb is, hogy nem született. A szerző egyébként nyitva hagyja a kérdést, nem tudjuk meg, hogy eleve nem születhetett utódja a fiataloknak, vagy pedig Katinka védekezett titokban.

Mint fentebb említettem, történelmi- és családregényként (közelebbről a fiú regényeként) is olvastatja magát A szív határai, melyben az úri világ végnapjaiból a szocializmus korába csöppenünk bele. Szemünk láttára változnak meg totálisan egy család életkörülményei, és válik egy életmód teljességgel érvénytelenné. A Beliczey-fiú, hiszen még csupán 13 éves 1944-ben, nem érzékeli olyan jelentősnek a társadalmi, vagyoni különbségeket a Horthy-korszakban, mint amilyenek azok voltak a valóságban és - ami ennél fontosabb, hiszen az irodalomnak nem feladata másolni a valóságot - mint ahogy az a szavai mögül érezhető a könyv hasábjain is. Néha-néha rácsodálkozik az emberek közti differenciákra, de gyermekként nem köti le ez annyira, már csak azért sem, mert a valóságnál jobban érdekli a saját  képzeletvilága vagy a könyvek birodalma. Katinka azért is földhöz ragadtabb nála, mivel szegényebb családból származik, részt kell vennie a házimunkában, akár az állatok levágásában is - nem úgy, mint a mindentől megkímélt Lászlónak. Ez is a magyarázata lehet tehát annak, hogy miért a lány a fiúsabb, gyakorlatiasabb kettejük közül, nem kell ennek az okát pusztán valami alapadottságban, hozott lelki alkatban keresni.

A szocializmus nem tűnik végtelenül kegyetlennek a regény kínálta perspektívából. A Beliczey-családot nem lehetetlenítik el teljesen. Bár el kell hagyniuk a kastélyt, de beköltözhetnek a gazdaházba; és egyébként sem hurcolják meg őket annyira, mint amennyire azt megtehetnék egy a Horthy-korszaknak lekötelezett famíliával. A származása miatt priuszos fiú például az orvosi egyetemre is bejut. Amiben élnek, tehát nem végtelenül kegyetlen, viszont alattomos, szívósan pusztító rendszer. "Azt hittük, hogy a szocializmus átmeneti idegbaj lesz, valójában maga a lassú halál" (143.), mondja a narrátor. Ekkor és ebben is lehet élni, de a Beliczeyek más és más módon, ám irtóznak az 50-es, 60-as évek jelenétől. Más és más módon, mert ebben a tekintetben a generációk közt nagy a különbség. A családtagok közül a legnagyobb magyar Weinrich nagypapa, aki "az eszmék embere volt, hitt a nemzeti önrendelkezésben, osztotta a Szent István-állameszme számos gondolatát, folyton átrajzolta az ezeréves Magyarország térképét." (113.) Az első világháborúban való szerepvállalásáért ki is tüntetik arany érdemkereszttel és Ezüst Signum Laudisszal. Idegösszeroppanást kap, mikor a második világégésben a románok átállnak az oroszokhoz, és az utóbbiak bevonulása napján öngyilkos lesz. Az apa ehhez képest jóval pragmatistább, visszafogottabb. A modern gazdálkodás érdekli. Agrármérnök, tudós típus, több szabadalom gazdája. Nem ártja magát történelmi, közéleti ügyekbe, a háttérbe vonul. A fiú mintha kettejük kombinációja lenne: szerepet vállal például a helyi, kisvárosi '56-os eseményekben, de visszafogottan viselkedik - mint aki az apai és nagyapai szerepkör között lavírozik. Ezt a határok közti kötéltáncot a regény végén teljesíti ki, amikor, bár látszólag megalkuszik, hisz' hajlandó beállni a miniszter alkalmazottjának, mégsem lesz szimpla talpnyaló, ellent mer mondani főnökének. Saját értelmezésében így sikerül teljesen szabaddá válnia, elkerülve szülővárosából az egészen más perspektívákat nyújtó Budapestre.




Megjelent a 2010/5-ös Bárkában.

 

Poós Zoltán a BarkaOnline-on:

Zuhanóbombázás. Tankcsapda, Legjobb méreg, 1992 (tárca)

Kiss László beszélgetése Poós Zoltánnal

Megkérdeztük Poós Zoltánt



2010. október 15.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Újból pályázható a JAKkendő-díjÁtadták a Déry-díjakatFerdinandy György estje BékéscsabánMegnyílt a Frankfurti Könyvvásár Méhes György tehetségkutató pályázat
Útról való
Benedek Szabolcs útról valójaFekete Vince útról valójaTarján Tamás útról valójaBalázs Imre József útról valója Halász Margit útról valója
Versek
Fecske Csaba verseiJuhász Tibor versei Nagy Gábor verseiÁfra János verseiPapp-Für János versei
Prózák
Benedek Szabolcs regényrészlete 1956-rólSchreiner Dénes: IdőszakadékAz érckakas szélrózsája BirodalomGrendel Lajos elbeszélése
Kritikák, esszék
Papp Attila Zsolt VízimozijárólFerdinandy György esszéjeFényűző átkelés a transzerdélyi expresszel„Otthon” és „idegenben” Csehy Zoltán Villányi László kötetéről
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Bejelentkezés
A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA