Kritika Poós Zoltánról PDF Nyomtatás E-mail

 

 

 

 

asziv

 

 

 

Darvasi Ferenc


A szerelemnek múlnia kell


Poós Zoltán: A szív határai



Poós Zoltán új regénye két - pontosan meghatározott - idősíkban játszódik: a könyv első fele 1944. szeptember 23-a, a második 1964. szeptember 23-a napját állítja a középpontba. Miközben az adott időpontok történéseiről mesél a narrátor-főhős, figyelme analitikus, a múltra, az emlékekre is kiterjed - ám a legfontosabb mindvégig az marad, mi történt ezen a két, egymástól 20 évnyi távolságra lévő napon. 1944. szeptember 23-a az orosz csapatok bevonulása (illetve egy "lányszöktetés"), az 1964-es dátum pedig a főhős válásának a bírósági kihirdetése (valamint új munkalehetősége) miatt lesz elsősorban a fókuszban. A két eseményt nem csupán a történet(ek)ben szereplő személyek azonossága köti össze, hanem, hogy az egyik köz-, a másik magánéleti szempontból fogható fel - sajátos értelmű - felszabadulásnak (hiszen máig tart a vita arról, hogy az orosz csapatok bejövetelét ildomos-e a felszabadulás szóval illetni; illetve a válás - még ha szükségszerű, és adott esetben az egyetlen jó megoldásnak is tűnik - alapvetően kudarc az ember életében).

A szív határai egyszerre család- és történelmi regény, valamint egy szerelem, egy szenvedély története. Egy gyermekkorban kezdődő kapcsolaté: a főhős, a kastélyos uraság egyetlen gyermeke, Beliczey László még csupán 13 éves 1944-ben, amikor már szerelembe esik a nála másfél évvel idősebb, árva Katinkába - és családjához menekíti a lányt a várost dúló oroszok elől. Az egyedül maradt Katinka eztán a Beliczey családnál nevelkedik, majd később, 1954-ben a két fiatal összeházasodik. A könyv második szála pedig már a kapcsolat tönkremenetelét, a válást (is) mutatja be. Az első nagy egységben a gyermeki perspektíva dominál: a még kiskorú László elbeszélése színes, változatos, gazdag az árnyalatokban. A fiú rémtörténetekről képzelődik, megosztja velünk álmait, a helyiek babonáit, a kisvárosi legendákat, szokásokat. Némiképp azonban ront az összképen, hogy a párbeszédek gyakran könyvízűre sikeredtek - és (persze ez nem a szerző hibája) tele van nyomtatási hibákkal a kötet.

A címben szereplő és napjaink társadalomtudományi diskurzusában közkedvelt határ kifejezést számtalan jelentéssel ruházza fel Poós, például Katinka és László relációjában is. Mert hiába van egymáshoz nőve a két fiatal, neveltetésük, habitusuk, iskolázottságuk, lehetőségeik folytán áthatolhatatlanná váló fal húzódik közöttük. Mi persze mindent az elbeszélő-főhős szemszögéből látunk. Innen nézve az egyik alapfeszültség az ő katolikus hite és a lány szabadossága között van. Bár nagyon szereti Katinkát, úgy érzi, mintha a lány úgymond megfertőzné őt boszorkányosságával, állandó színészkedésével. A férfi mértéktartóbb, konzervatívabb gondolkodásmódja összeütközésbe kerül a nő nyitottabb, liberálisabb létszemléletével. Mintha a hagyományos nemi szerepek is felborulnának: Katinka "olyan volt, mintha fiú lenne" (187.); László tűnik az érzékenyebbnek, érzelmesebbnek, tradicionális értelemben véve nőiesebbnek. A lány inkább a valóságban él, mint ő. "Mindent olyan intenzitással tudok átélni, hogy a valóság és a képzelet között elmosódik a határ" (77.), mondja egy helyen a fiú. (Ez a fantáziálásra való hajlamosság lehet az egyik magyarázata, miért ír könyvet. Apró adalék, hogy mikor Poós részletekben kezdte közölni a kötetet, "eredetileg", még a 2007. november 9-i Élet és Irodalomban hozzácsapott a szöveghez egy előszót is, mely a könyvből már kimaradt: ebben kifejti a fiktív szerző, Beliczey László, miért fogott neki az írásnak.) De a határ szó nem pusztán a két fiatallal hozható szorosan kapcsolatba. "A család érdekében kompromisszumokat kell kötnünk. El kell menni egy határig, de azt a határt sosem szabad átlépni" (200.), okítja a fiát az apa a családi életre, a família eltartását és az erényes élet gyakorlását nevezve meg fő feladatként. És a könyv egyik konklúziója egyébként is az, hogy László - erre ő maga jön rá - egész életében betartotta mindenféle értelemben a normákat, nem tett különleges dolgokat, mértéktartó volt. "Benne voltam a sodrásban, de nem eléggé...mindig tudtam, hol a határ." (252-253.)

Földrajzilag is egy határ mentén, éspedig a Romániát és Magyarországot elválasztó "vonal" magyar oldalán játszódik a történet. A kisváros neve ugyan egyszer sem hangzik el, de a környező falu- és városnevekből (Kevermes, Mezőkovácsháza, Mezőhegyes, stb.) könnyen beazonosítható: a románok, szerbek, magyarok és (a második világháborúig) zsidók lakta Battonyáról van szó - amely egyszersmind a szerző, Poós Zoltán szülővárosa is. (Meglehet, emiatt áll a könyv élén, a mottó helyén az alábbi, suta közlés: "A regény kitalált történet. Tényleg az." Ez egyébként a szintén a közelmúltban megjelent Kemény István kötetet, a Kedves Ismeretlent idézi, melynél ugyanebben a funkcióban ez a - szintúgy szerencsétlen - kijelentés szerepel: "A regény fikció." De az is könnyen elképzelhető, hogy azért szorult erre a kitételre az író, mert Beliczeyek valóban éltek Békés megyében, sőt, tudunk Battonyán Beliczey-kúriáról, amelyről ráadásul fennmaradt annyi, hogy 1860 és 1884 között épült és a második világháború után bontották le - míg a Poósnál kastélynak nevezett épület a "fikció szerint" 1882-re készült el és a második világégés után szintúgy lerombolják...) "Azt gondoltuk, hogy velünk ér véget a világ" (39.), fogalmazza meg az elbeszélő a vele egy városban élőkkel közös tapasztalatát. Mintha a kastély maga a világ vége lenne: "Ahogy a hajnali félfényben rápillantottam, olyan idegenül állt a semmi közepén, mint egy elhagyott, díszes vasútállomás, amely előtt fölszedték a síneket." (39.) És mikor már lerombolták: "Mintha a gizgazos terület túl lenne az időn, és egy törvényen kívüli kalendárium fennhatósága alatt állna. (...) Mintha a kert és vele együtt a természet sem akarna felébredni." (104.)

Érdekes egyébként, hogy míg a címet számtalan jelentéslehetőséggel ruházta fel a szerző, bizonyos szövegbe rejtett jelek viszont tévútra vezethetik a befogadót. Ezek egyike például az, amikor a már megromlott házasságban élő pár a Bovaryné kapcsán keveredik vitába. Az ember megáll egy pillanatra az olvasásban, hogy összemérje a Flaubert-mű hasonlóságait a kezében tartott kötetével. Aztán arra jut, hogy bár minimális, külsődleges analógiák vannak (a két főhősnő színészkedésre való hajlamossága, vagy a kisvárosi milliő, a "vidéki erkölcsök"-tematika), igazából másfelé ágazik el a két munka. De A máltai sólyom című film - amit a válás után néz szüleivel a fiuk - világa sem passzol A szív határaihoz. Mint ahogy azt sem tudjuk meg, miért szólítja a nagyapa Lászlót következetesen Albertnek, pedig ennek akár nagy jelentősége is lehetne. Persze nem problémája ez, csupán egy érdekes jelensége a könyvnek.

A kastély már az első részben is - mikor még benne lakik a család - lepusztulófélben van, és nem csak belül, a növényzet is burjánzik odakünn. Ám mégis ez az ősi föld, ahol még az épület lerombolása után, illetve annak "ellenére is afféle paradicsomi ősállapot uralkodott" (156.). Ez a boldog, gondtalan gyermekkor helyszíne. A problémamentességet jelzi a kapubejáró fölött álló, később a kastéllyal együtt odavesző felirat: Dominus providebit (Isten gondoskodik). Ez az öntudatlan, paradicsomi állapot véget ér az oroszok bejövetelével - metaforikus értelmű, hogy a Weinrich nagyapa halála az utolsó komoly esemény az épületben: "temetésével eltemettük addigi életünket is" (131.), "ez a nap volt úri korszakunk utolsó nagy eseménye, az utolsó felvonás" (147.). Így a regény első fele a deklasszálódás történeteként is olvasható - talán nem véletlen, hogy éppen 13 fejezetből áll ez az egység. (Mint ahogy az sem tűnik esetlegesnek, hogy a jóval pozitívabb végkicsengésű második rész 12 fejezetből épül fel.) Az 1000 holdas birtokkal körülvett kastélyból a 4 szobás gazdaházba kénytelen átköltözni a család, majd László és Katinka egy 90 négyzetméteres lakásban él. Amiatt is értelmezhető lenne lecsúszástörténetként A szív határai, mert az orvosi egyetemet végzett László '56-os tevékenységéért - nem mintha ő lenne a főkolompos, inkább csupán sodródik az eseményekkel a kisvárosban - börtönbe kerül, ahol 5 hónapot le is kell töltenie előzetesben, csak utána szabadul. Ám ennél bonyolultabb azért ez a szál: mert ugyan rögtön nem kapja vissza az állását a férfi, buszvezető lesz, de beígérnek neki egy munkát (ha a miniszter sofőrjeként jól teljesít) egy budapesti kórházban (a regény a fővárosi időszakról már nem szól). Ez sikerként is elkönyvelhető (igaz, nem tudhatjuk, megkapja-e az állást, hiszen eddigre véget ér a könyv), ám ezt a kategóriát is kételkedve kell kezelni, hiszen Lászlónak mindehhez a megalkuvás határán kell egyensúlyoznia a miniszterrel folytatott párbeszédeiben. Az sem eldönthető, kudarc-e vagy sem, hogy a házaspárnak nem született gyermeke. Alapesetben annak lehetne tekinteni, viszont ha a válás felől nézzük, akkor jobb is, hogy nem született. A szerző egyébként nyitva hagyja a kérdést, nem tudjuk meg, hogy eleve nem születhetett utódja a fiataloknak, vagy pedig Katinka védekezett titokban.

Mint fentebb említettem, történelmi- és családregényként (közelebbről a fiú regényeként) is olvastatja magát A szív határai, melyben az úri világ végnapjaiból a szocializmus korába csöppenünk bele. Szemünk láttára változnak meg totálisan egy család életkörülményei, és válik egy életmód teljességgel érvénytelenné. A Beliczey-fiú, hiszen még csupán 13 éves 1944-ben, nem érzékeli olyan jelentősnek a társadalmi, vagyoni különbségeket a Horthy-korszakban, mint amilyenek azok voltak a valóságban és - ami ennél fontosabb, hiszen az irodalomnak nem feladata másolni a valóságot - mint ahogy az a szavai mögül érezhető a könyv hasábjain is. Néha-néha rácsodálkozik az emberek közti differenciákra, de gyermekként nem köti le ez annyira, már csak azért sem, mert a valóságnál jobban érdekli a saját  képzeletvilága vagy a könyvek birodalma. Katinka azért is földhöz ragadtabb nála, mivel szegényebb családból származik, részt kell vennie a házimunkában, akár az állatok levágásában is - nem úgy, mint a mindentől megkímélt Lászlónak. Ez is a magyarázata lehet tehát annak, hogy miért a lány a fiúsabb, gyakorlatiasabb kettejük közül, nem kell ennek az okát pusztán valami alapadottságban, hozott lelki alkatban keresni.

A szocializmus nem tűnik végtelenül kegyetlennek a regény kínálta perspektívából. A Beliczey-családot nem lehetetlenítik el teljesen. Bár el kell hagyniuk a kastélyt, de beköltözhetnek a gazdaházba; és egyébként sem hurcolják meg őket annyira, mint amennyire azt megtehetnék egy a Horthy-korszaknak lekötelezett famíliával. A származása miatt priuszos fiú például az orvosi egyetemre is bejut. Amiben élnek, tehát nem végtelenül kegyetlen, viszont alattomos, szívósan pusztító rendszer. "Azt hittük, hogy a szocializmus átmeneti idegbaj lesz, valójában maga a lassú halál" (143.), mondja a narrátor. Ekkor és ebben is lehet élni, de a Beliczeyek más és más módon, ám irtóznak az 50-es, 60-as évek jelenétől. Más és más módon, mert ebben a tekintetben a generációk közt nagy a különbség. A családtagok közül a legnagyobb magyar Weinrich nagypapa, aki "az eszmék embere volt, hitt a nemzeti önrendelkezésben, osztotta a Szent István-állameszme számos gondolatát, folyton átrajzolta az ezeréves Magyarország térképét." (113.) Az első világháborúban való szerepvállalásáért ki is tüntetik arany érdemkereszttel és Ezüst Signum Laudisszal. Idegösszeroppanást kap, mikor a második világégésben a románok átállnak az oroszokhoz, és az utóbbiak bevonulása napján öngyilkos lesz. Az apa ehhez képest jóval pragmatistább, visszafogottabb. A modern gazdálkodás érdekli. Agrármérnök, tudós típus, több szabadalom gazdája. Nem ártja magát történelmi, közéleti ügyekbe, a háttérbe vonul. A fiú mintha kettejük kombinációja lenne: szerepet vállal például a helyi, kisvárosi '56-os eseményekben, de visszafogottan viselkedik - mint aki az apai és nagyapai szerepkör között lavírozik. Ezt a határok közti kötéltáncot a regény végén teljesíti ki, amikor, bár látszólag megalkuszik, hisz' hajlandó beállni a miniszter alkalmazottjának, mégsem lesz szimpla talpnyaló, ellent mer mondani főnökének. Saját értelmezésében így sikerül teljesen szabaddá válnia, elkerülve szülővárosából az egészen más perspektívákat nyújtó Budapestre.




Megjelent a 2010/5-ös Bárkában.

 

Poós Zoltán a BarkaOnline-on:

Zuhanóbombázás. Tankcsapda, Legjobb méreg, 1992 (tárca)

Kiss László beszélgetése Poós Zoltánnal

Megkérdeztük Poós Zoltánt



Hozzászólások (0)
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!

 

Papírhajó - Gyerekirodalom

Olvasónapló

Kovacs Flora"megvesz egy töltőtollat, s azt próbálgatva ír olyan sorokat, amelyek a pillanatnyi életével való szakítást jelentik be; a tollal írás kísérletei során eljut egészen odáig, hogy azon töri a fejét, kihez címezhetné majdani szövegét." Kovács Flóra naplója Peter Bichsel novelláiról.

Bővebben...

Bejelentkezés