Versek

 

 

 

 

Arnóti Sárközi Zoltán

 

A dolgok rendje

 

 

nem kérdik akarod-e

nem látják bírod-e

nem hallják mondod-e

kérdem, akarom-e

látom, bírom-e

hallom, mondom-e

 

kérdezik, benne vagyok-e a rendben

kérdem, bennem van-e a rend

mondják, nem hallják akarom-e

mondom én sem hallom, csak akarom

ők nem bírják nem hallani

én nem bírom nem-akarni

 

értem én, hogy egy szóra várnak

hogy szavukat kimondani muszáj

ám konok fejem nem tud szót formázni

ezért csak állok helyemen kérdőn és sután

aztán majd erőt merítek és újra odaállok némán

remélve, elleszek ott egy darabig lazán és bután

 

abban a derűs csöndben nem kellenek majd kinti szavak,

bennem áll össze minden fontosság, hisz’ annyi minden kérdés volna

melyekre nincsen elfogadható szabály,

hogy hogyan is van például az emberrel az a dolog

összeültet néhányunkat erre a közös tudatlanság talán

Anyámat kellett volna arról is megkérdezni, hogy fáj-e a halál?

 

 

Invakáció

 

 

Arany János, Ady Endre, József Attila,

Illyés Gyula, Pilinszky János hangulatában

 

Fogytán van híre zöldellő hitemnek

Úri társaságban erről nemigen beszélnek

Holnapot látni merész nagy terv ez is

Értelmem szívnek zugain lassan szétesik

 

Magamat nem értő meg nem értésben

Gyilkolok is ha kell, de ez nem ám úri szeszély

Hanem rebellis igazam, amely konok remény képében

Bujdokol s áll lesben, mint kozmikus veszély

 

Most szürke öltönyt álmodom vörös nyakkendővel

S ébredéskor nézem, hogy a gyerek mit eszik

Egy voltam én az összes boldog vőlegénnyel

Kik nőjüknek az igaz szerelmet hiszik

 

Vér vérnek feszül s választ vár

Igazat gondol de bágyad ajka

Csordából az ottmaradt kolompot ráz

Ma csukott szemmel ringat a dajka

 

Magányos partira ültem ki a verandán

Magam vagyok székemmel szemben

Csönd feszíti szét az árnyékos délutánt

Híremet messzire viszik a rigók

 

 

A lélek hétköznapjai

 

 

a szorongás lassan fúrja át torkomat

megszokásból galléromhoz nyúlok,

a Körúton kósza ötletből balra fordulok

ahol elém jön a gyerekkori szenvedély

mint amikor két tükör, ha egymásnak szembe néz

és kívül hagyják a szenvedést

 

 

Október

 

 

könnyez az ősznek a kertje

hullik a nyár-ivadék

gyűlik a gyásznép a tájon

tort ül a buja szakadék

 

 

November

 

 

koppan a dalban a ritmus

lobban a fákon a gyász

elhagy az éjnek a csöndje

nyugszik a nyugszik a vágy

 

 

Igeidők

 

 

letéptem virágát a vágynak

illatát őrzöm vánkosodnak

visszaléptem fényből a homályba

vásznamon a képek lassan elmozdulnak

 

 

 

Megjelent a Bárka 2012/4-es számában.

 

 


Főoldal

 

2012. augusztus 27.
Elek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcáiHáy János tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Kürti László verseiSzabados Attila verseiAjlik Csenge verseiLövétei Lázár László: Szervraktár
Kontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnekEcsédi Orsolya novelláiTóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekér
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png