Ayhan Gökhan
Pallag Zoltán: Noir
Pallag Zoltánt előbb ismertem, mint a verseit. Nem személyesen. Személyesen nem ismertem, nem ismerem. A nevéről hallottam valamiért előbb. Fogalmam sincs, honnan. Vannak emberek, akiket mintha gyerekkorom óta, a születésemkor eldördült startpisztoly óta ismerek, tudok arról, hogy vannak. Pallagról, bár a verseit még nem ismertem, az a benyomásom élt, hogy jó verseket ír. Úgy voltam vele, mint Csorba Győzővel vagy Páskándi Gézával, semmilyen írásukat nem olvastam, csak abban voltam biztos, hogy jók. Mint a Pallag. Nyilván.
Aztán most megjelent az első kötet. Sokat késett. A szerző késett vele, a kiadó, a kiadási szándék mindkét részről, nem tudom. Megjelent az Árgus egykori főszerkesztőjének első kötete, a Noir. Hurrá. Végre valami.
A címet megcáfolja a könyvben összegyűjtött versek tartalma és hangulata. A sötétség helyett itt a fénybe-tartó, szabadságig kihajtogatott inggallér a meghatározóbb, egy kellemes séta kutyasétáltatással egybekötve, a hűtőben várakozó, biztonságot jelentő, jól behűtött sörök hideg nyugalma, várakozó és elhagyott lányok, megidézett utcák, életöröm, -- élet és öröm.
„hogy soha nem halok meg, sőt mi több, hogy élek”, „Azt mondod, jók a megérzéseid./Azt mondod, rossz az előérzeted.” „Csodálkozol, hogy mi mindent találsz itt”. A múlt üledékein járkáló szerző benéz a gyerekkor agyontiport, aszpirinszínű szőnyege alá, régi nők szeme közé, figyel és figyelmeztet, s a lehető legragályosabb, szerethető mélabúval és vonzó szomorúsággal, mintha Shelley állna mellette, mintha Shelley nyugtatóízű, befüvezett álma mellette lenne. Élet, szerelem, halál, a szokásos emberi hülyeségek köszönnek vissza, köszönnek ránk a kötetben, s meglepetésünkben aligha tehetünk többet, mint szépen és elegánsan engedünk a verseknek. Pallag Zoltán verseinek tulajdonsága – szabad-e verseknek tulajdonságokat tulajdonítanunk, mi több, tulajdon jogokkal képeznünk fel azokat, -- szimpatikus tulajdonsága tehát, hogy nem engednek el. Beragadnak, (belénk), mint a régi, szocializmuson szocializálódott magnószalagok. Ragadnak, por nélkül. Selymes hangulatuk van és ragályosak, mint az influenza. Gyógyulttá tesznek. Meggyógyítanak. Hogy mit és kit, azt mindenki döntse el, mire van szüksége. A Pallag-recept mindenre jó. Mindenkit jóvá tesz. Rejtély.
Pallag nagy varázsló, s nem elhanyagolható szempont nála, hogy a kötet fogyjon, vezesse az eladási listákat. Hát, ami azt illeti, esély van rá. Esélyes befutó a Noir, mint egy Tandori-ló. Romantikusan durva, rózsaszín szalagok első átszakítója. Nem lepne meg, ha hamarosan a kollégiumi lányszobák párnái alatt bukkanna fel a kötet, kisírt szemű lányok zsebében, szerelmes fiúk táskájának alján, vagy – és ez a legvalószínűbb, -- nyári teraszokon üldögélők kezében, kávé és cigaretta, melankólia és boldogság mellett. Nem lepne meg, ha tiltott könyv lenne, amit minden nyugdíjas könyvtárból kitiltanának. Régi szokás, nálunk Magyarországon általában mindent tiltanak, ami jó. „Pedig csak áll ott, sosem tudhatod, hogy ébresztésre vár, vagy altatásra, még az is lehet, hogy boldog.”
Pallag itt van, új időknek finoman régies, új dalaival. Még, talán, kapható.
Pallag Zoltán: Noir. JAK+Prae.hu, JAK Füzetek 187, 2014.
