Darvasi Ferenc
Bemutatták az új Godot-ra várva fordítást Békéscsabán
Pinczés István új Beckett-fordításának felolvasószínházi bemutatóját szeptember 21-én tartották meg a Békés Megyei Jókai Színház Stúdiószínházában. A világ talán legismertebb és - elismertebb abszurd drámája 45 évvel ezelőtt jelent meg magyarul a NAGYVILÁG című folyóiratban. Ennek emlékére a lap szerkesztősége felolvasószínházi sorozatot indított, melyen Pinczés István a lap 2010. augusztusi számában publikált új magyar fordítását a fővárosban a Budapesti Kamara-, Debrecenben a Csokonai, Békéscsabán pedig a Jókai Színház művészei olvasták fel. Az idehaza eddig nem használt angol szövegváltozat alapján készült - az ismert, francia nyelvű drámaváltozattól nagyban különböző - új fordítás határon túli magyar színházakban, így a Nagyváradi Állami Színházban és a Komáromi Jókai Színházban is bemutatásra kerül.
A felolvasószínház kellékei
A Waiting fog Godot-t nem csupán átültette magyarra Pinczés István, hanem a belőle készült felolvasószínházat is maga rendezte. A szerepeket Csomós Lajos (Estragon), Tege Antal (Vladimir), Jancsik Ferenc (Lucky), Hodu József (Pozzo) és Szabó Lajos (Fiú) játszották, a szerzői instrukciókat Fehér Tímea tolmácsolásában hallhattuk. Hogy a felolvasás színesebb legyen, arról megint csak Pinczés gondoskodott, aki a saját maga gyűjtötte képeket, emblematikus jeleneteket vetített a színészek mögötti vászonra régebbi híres magyar és külföldi Godot-előadásokból. Nem mintha egyébként unatkozhattunk volna. Felolvasószínház keretében ritkán látunk olyan felkészült színészeket, mint most: a Jókai művészei nem pusztán felolvastak, hanem olykor, amennyire a produkció jellege engedte, el is játszották a jeleneteket; különösen a Vladimir-Estragon duó, tehát Tege Antal és Csomós Lajos volt elemében.
Tege Antal (Vladimir) és Csomós Lajos (Estragon)
És hogy miért is fontos ez az „új" Godot? Vagy radikálisabban megfogalmazva a kérdést: miért volt egyáltalán szükség az újrafordításra? Mindez kiderült a felolvasószínházi bemutató utáni, bensőséges hangulatú beszélgetésen, amelyen Elek Tibor, a Bárka folyóirat főszerkesztője faggatta a darab fordítóját, rendezőjét. De aki nem volt jelen, az is pótolhatja a „mulasztást", ha a Bárka legújabb, a jövő héten a standokra kerülő, 5-ös számában elolvassa Pinczés „Csak ezt az egy változatot ismerik" Godot-ra várva - angol változat (Fordítói-rendezői gondolatok) című tanulmányát.
Vladimir éneklés közben
Abból érdemes kiindulni, hogy a Godot-nak két autorizált változata készült, két különböző nyelven: angolul és franciául. Az En attendant Godot 1948-49-ben született, és 1952-ben jelent meg Párizsban. Pinczés szerint Beckett elnagyoltnak tartotta színművét, és így, amikor az angol nyelvű verzióját készítette (amely 1954-ben látott napvilágot New Yorkban), alaposan, a lényegi dolgokat is érintve átdolgozta. Manapság francia nyelvterületen a francia, angol nyelvterületen az angol változatát játsszák. A világ fennmaradó részén pedig eléggé esetleges, éppen melyiket. Nálunk eddig a francia fordítás ment a színházakban. Pinczés szerint az angol és a francia Godot olyannyira más, hogy az két különböző, önálló alkotásnak tekinthető. Azt vallja, hogy - és itt a Bárkában megjelent tanulmányából idézek - „az angol változat arányosabb szerkezetű, változatosabb stíluseszközöket használó, megmunkáltabb alkotás; kultúrtörténeti és mitológiai utalásai és idézetei megsokszorozzák az interpretációs lehetőségeket, s ezáltal a mű értelmezési struktúrája nyitottabbá válik; műfajilag pedig inkább filozofikus-abszurd tragikomádia mint humoros music hall, vaudeville és burleszk elemekkel dúsított színmű" - ez utóbbiak (music hall, vaudeville, színmű) inkább az első, francia változatra illenek. Aki pedig mindezt nem hiszi, vagy szeretne jobban elmerülni a részletekben, annak csak azt tudjuk ajánlani, hogy lásson neki a Nagyvilág idei augusztusi számában megjelent új fordításnak, aztán pedig olvassa el az angol verzióról szóló tanulmányt a 2010/5-ös Bárkában.
