Kontárok és vérprofik
Ács Margit: Kontárok ideje
Ács Margit az elmúlt két évtizedben kritikusként és esszéistaként volt jelen szellemi életünkben. S természetesen láttuk keze nyomát a Kortárs 1990 utáni számain, a folyóirat arculatának alakulásán. Esszéiben különös erővel kutatta a múlt azon történelmi pillanatait, amelyekről úgy sejtette, hogy kulcsot adhatnak legégetőbb mai kérdéseink megválaszolásához. Írásait olvasva mindig azt éreztem, hogy a maga által felvetett kérdéseknek az irodalmon, a tudományon túl is nagyon komoly jelentőséget tulajdonít. Valahogy úgy, mint azok a XIX. századi tollforgatók, akik meg voltak győződve arról, hogy ha irodalomról, történelemről írnak is, közvetve a nemzet sorskérdéseiről beszélnek. A megválaszolandó kérdések, a töprengésre indító dilemmák és nem utolsó sorban a megszólalásra késztető méltánytalan gesztusok egymást érték. Valószínű, nem jutott idő a novellákra és kisregényekre, s a szépíró Ács Margitot még olvasói is elfelejtették kissé. Pedig aki az 1983-as Kard, korbács, alamizsna című kötetből olvasta a Hídmászás örökös bajnoka című novelláját vagy rátalált az Újhold évkönyv korai köteteiben szereplő írásaira, az bizonyosan számon tartotta és várta a folytatást.
Nos, a folytatás több mint húsz év kihagyás után megérkezett, Ács Margit az elmúlt évben Kontárok ideje címen új prózakötetet jelentett meg. A könyv nyolc novellát, köztük egy kisregény terjedelmű írást tartalmaz. A novellákból a rendszerváltozás éveinek történetei bomlanak ki, a kezdet 1988, a záró évszám 1994. A történetek középpontjában jellegzetes értelmiségi figurák állnak, olyan emberek, akik élete igen szorosan összekapcsolódott a nagy politikai változásokkal. Többségük személyes sorsként élte meg a fordulatot. A politika világába jobbára csak időlegesen áttévedt entellektüelek alakja mögött felvillan a rendszerváltozás utáni magyar társadalom jó néhány más vetülete is. A szövegek lineáris szerkezetűek, nincsenek rafináltan egymásra rétegzett fiktív dokumentumok, nincsenek speciális – mondjuk egy gyerek szemhatárához igazított – látószögek, történetmondás van. A szerző évtizedeken keresztül dolgozott kiadói lektorként, folyóirat szerkesztőként, bizonyára pontosan tudta, hogy mekkora kockázatot vállalt, amikor közvetlenül mesélt a közelmúlt történeteiről. Sőt, még attól sem riadt vissza, hogy olyan napi politikai eseményeket emeljen be a novellákba, mint amilyen a taxisblokád volt (Bársony), hogy az ország XX. századi történetét boncolgató esszébetétek kerüljenek a szövegbe (A te dolgod). Nem kell feltétlenül végigböngészni a kötet megjelenése után adott interjúkat, hogy pontosan tudjuk, a novellák egyikében-másikában a szerző a maga életének történeteit írta meg. Ahogy ma szokás fogalmazni, az írásoknak erős a „valóságreferenciája”, szóval önéletrajzi ihletésűek. A Bársony című novella főhőse egy orvosnő, aki az egyik kerület MDF-elnökeként csinálja végig az 1980-as–1990-es évek fordulóját. A mozgalom szervezés zaklatott hónapjairól szóló novellarészben olvashatjuk: „Ráadásul csak egy táskaírógépünk van … Ez a táskaírógép csak három másolatot tud átütni, tehát négypéldányonként gépeltem le a propagandaanyag mellett az összejövetelekre hívó értesítések százait is, amelyeket aztán nem postán, hanem hírláncot kiépítve juttatunk célba.” Ugyanez az öt évvel korábban Jeleneink és múltjaink címen megjelent esszékötet egyik önéletrajzi részleteket felvillantó esszéjében. „Szerveztük az MDF józsefvárosi csoportját. Meghívók sokszorosítása egy négy másolatot elbíró táskagépen. Postázás saját pénzen …, majd költségkímélés miatt hírláncon keresztül.” Ez persze a valóságos és fikciós sík egyik, egymáshoz különlegesen közeli pontja, de maga a szerző is utal megélt és elmesélt történetek közelségére. A Doktorátus című írás éppen azzal kezdődik, hogy vajon kinek a történetéről lesz itt szó: az én történetemről vagy az ő történetéről. „A nagyanyámra tulajdonképpen pontosabban emlékszem, mint az akkori magamra. Harmadik személyben tehát nemcsak könnyebb lesz beszélnem róla, hanem kicsit igazabb is lesz, amit mondok. Abban az időben naponta meglátogatta a haldokló nagyanyját. De hát az az én nagyanyám!” – olvashatjuk a novella nyitó bekezdésben. A dilemma végül az egyes szám első és harmadik személyű elbeszélésmód váltogatásával oldódik fel.
Megítélésem szerint Ács Margit nagyon is tudatosan vonta rövidre a valóság és fikció közötti távolságot. Ezúttal is arról beszél, amiről az utóbbi években legszívesebben írt esszéiben: arról az éveket átívelő történelmi pillanatról, mikor is saját hazájának birtokon belüli polgára lett s az élményszerű fordulatokat kísérő csalódásokról. (Szabadon választott kényszerpálya – 2006.) S számára mindez – mint az esszékben – még mindig olyan fontos kérdés, hogy a közvetlen diskurzus reményében kockáztat: hátha a kimondott és megértett szó hoz annyit, amennyiért érdemes az írói szempontból biztonságosabb formai megoldásokat elhagyni. Hogy nagyon is tudatos lehet az elbeszélői pozíció megválasztása, azt számomra a kötetzáró novella (Muki) igazolja. Ebben az írásban közvetlenül szó sem esik a politikáról, távlatok nyílnak a természet, az emberi lélek végtelensége felé. Azt ugyan nem zárom ki, hogy a szerző sokkal boldogabb lenne, ha novellái rendszerváltozást végigküzdő, végigbotorkáló hőseinek a saját horizontjukon belül is tudott volna valami derűsebb feloldást adni.
Maga a kötetcím nagyon beszédes: Kontárok ideje. Kik a kontárok? Először is azok a jó szándékú, biztos erkölcsi alapokon álló entellektüelek, akik a rendszerváltoztató években tudatosan vagy az adódó helyzetek hatására politikai szerepet vállaltak. Ők voltak azok, akik gondolkodásuk és etikai rendjük megtartása mellett megpróbáltak formálni az új Magyarországot, s lépten-nyomon beleütköztek egy másik világ szabályrendszerébe. De nemcsak ők jelennek meg a kontárok szerepében, hanem mindazok, akiket a változások kivetettek otthonos közegükből és kénytelenek helyet keresni maguknak a formálódó új világ kínálta szerepekben. A novellaciklus kontextusában kontárkodásra kényszerül az állását vesztett kiadói szerkesztő, a főiskolai tanárnő éppúgy, mint a munka nélkül maradt kőbányászok és még nagyon sokan. Maga a fogalom sokféle értelmezést kap, hiszen egészen más a jelentése, amikor egy-egy „kontár” a maga elbizonytalanodásairól és kétségeiről beszél, mint amikor a jelző ellentétpárjaként a Moszkvában végzett „szakember” vagy a „vérprofi” gazember jelenik meg a szövegben.
A több szálon összefüggő novellaciklus a „történelem vége előtt időkben”, valamikor 1988 táján indul, egy nagyon egyszerű történettel: budapesti értelmiségi szülők rendszeresen látogatják Zalában katonáskodó előfelvételis fiaikat. Apró mozzanatok, amelyek pontosan jellemzik a végnapjait élő rendszert. A Doktorátus című elbeszélésben a nagyanyjához szorosan kötődő unoka idézi fel a nagyanya életének utolsó hónapjait, a szeretett családtag elvesztésének tragédiáját s a gyötrődést, amiatt, hogy értékválasztásaikat illetően ellenségei voltak egymásnak. A már ugyancsak említett Bársony című novella közvetlenül idézi fel a rendszerváltozás éveit, az MDF-et szervező orvosnő monológjaiban 1990-ben, 1991-ben megfogalmazott értelmiségi diskurzusok gondolatait olvashatjuk. Ez az egyik olyan novella, amelyikben valóság és fikció szinte összecsúszik, furcsa módon számomra mégis ez az egyik legmegrendítőbb írás. Az elbeszélés azzal indul, hogy az éjszaka egyedül otthon lévő orvosnőhöz, a sötét lépcsőházból, becsengetnek és ez az éjfél utáni csengetés a doktornőben – az elvileg már hatalmon lévő politikusban – páni félelmet kelt. Mert eszébe jut milyen petíciót is írt alá „az éppen soron lévő antiszemitizmus botrány kapcsán” és felidéződnek benne mindazon, sokszor fenyegető, méltánytalanságok, amelyekben „kontár-politikusként” része volt. Az Ács Margit által megragadott félelem alighanem sok ember lelkében ott ragadt, és az eltelt évek alatt mentalitásformáló erővé vált. Mindazok, akik ’90 után frissen megbátorodva, nem is tudni honnan táplálkozó erkölcsi fölénnyel oly rutinszerűen alázták a jó szándékú, tisztességes „kontárokat”, akár el is töprenghetnek azon, milyen lehetőséget és mekkora erkölcsi tőkét pazaroltak el akkor, amikor a tőlük kétségkívül eltérő értékrendhez igazodó, de irányukban legnyitottabb emberekben találták meg a legkönnyebben megszorongatható ellenséget.
A történet egy elegáns kutyáról a személyes kiszolgáltatottságról szól, Az 1991-es év pedig arról, hogy a novella szereplője számára meglepően hosszú év során a szabadság öröme miként is párolgott el olyan gyorsan. A kötetnek is címet adó novella főszereplője már nem csak a politikába kontárkodik bele, válása után rendkívüli elszántsággal próbál rendbe hozni egy elhanyagolt vidéki házat. S milyen a véletlen, mellette éppen egy idejekorán leszerelt III/III-as építi bunkerszerű beton házát… A különös helyzet ismét alkalmat ad a kor néhány fontos kérdésének felnyalábolására. A kisregény terjedelmű A te dolgod című írás egy 1990-ben képviselővé választott vidéki iskolaigazgató drágán megfizetett négyéves fausti utazásának részletes története, közvetlen politikai részletekkel, értelmiségi közelképekkel. Ám ennek a fausti utazásnak a hőse a történet végén egyelőre csak reméli, hogy megtalálja a feloldozást. A kötetet záró novella – Muki – lényegesen eltér az előzőektől: egy idősödő nő gondolataiban véletlenszerű élmények nyomán minden korábbinál erősebben felvillan a múlt: elsősorban a háborúban elesett, általa nem is ismert apjának emléke. Soha nem látott rokonokat megismerve gyorsan eljut a nagyváradi sírjához. Ebben a történetben minden az előzőektől különbözően zajlik: a Miklós nevű mozgássérült váradi unokatestvér is arra kényszerül, hogy foglalkozását, családját elhagyva új világot építsen magának, de róla nem az jut eszünkbe, hogy kontárkodik. Teremt – különösen szép természeti környezetben egy kertet, ami azon túl, hogy szép és megélhetést ad még otthonos is, ahol a távoli vendég szívesen marad. Természetbe illeszkedő nyugalom, derű sugárzik ezekről az oldalakról. Arról már ne is beszéljünk, hogy a ház sérült lábú gazdája kötélpályán siklik a gyümölcsfák koronái között – Miklós a magasban. Hát így kellett volna csinálni ezt a kontároknak is – a vérprofik ellenére vagy tán imitt-amott velük együtt –, de nem sikerült…
Ács Margit könyvét meglehetős érdeklődés fogadta, sajtóinterjúkban és élő beszélgetésben faggatták történetei hátteréről. Az érdeklődés egy része a tematika újdonságának szólt, de nem kétséges, ha valaki a későbbiekben a rendszerváltozás sűrű éveinek történeteit keresi, rá fog találni A kontárok idejére.
Ajánljuk még:
