Héjja Julianna Erika
„Aki a vak szerencse pajzsa alatt izzadoz..."
Egy kisvárosi hamiskártyás társaság az 1830-as években
Előzmények, elkövetők, cinkosok
Novák Antal alispán 1839. február 23-án átiratban tájékoztatta Arad vármegye elöljáróit, hogy a Békés megyei büntető törvényszék egy kiterjedt, hamiskártyajátékot folytató bűnbanda nyomára akadt.[1] A nagy horderejűnek tűnő ügyben a gyanúsítottak kihallgatására 1839. január 22-én került sor. A fő vádlott a tehetős gyulai polgár, Czigler Mihályt (†1847) volt. Czigler 1839-ben egy kertes zsellértelkkel rendelkezett, ami a rajta lévő épületekkel 1200 forintot kóstált, a jó állapotú, kétkerekű szárazmalmát 4500 forintra becsülték. Ezen felül további 550 forint értékben stájer- és parasztkocsi, felszerszámozott lovak és szarvasmarhák egészítették ki vagyonát. Számottevő bevételre tett szert mint gyulai kőműves és pallér, ő volt az Arany Korona bérlője, vendégfogadósa, sőt még pénzt is kölcsönzött, némelyeknek csak zálogra. Bátyjához, az elismert építőmesterhez, id. Czigler Antalhoz (1767-1862) hasonlóan nemcsak Békés vármegyében működött, hanem a megyehatáron túlról is több megbízást kapott. Magánszemélyek és városi, megyei elöljáróságok, uradalmak számára egyaránt dolgozott, hidakat emelt és javított, lakó- és melléképületeket falazott fel, tatarozott. Egyik, fivérével közös munkája a mehádiai Herkulesfürdő kivitelezéséhez kapcsolódott.[2]
Czigler Mihályt 1839 januárjában azzal vádolták,[3] hogy évek óta - legkésőbb az 1830-as évek elejétől - hamisjátékon tetemes összeget nyert el a kávéházába járó fiatal vármegyei alkalmazottaktól és a városi polgároktól. A fogadós üzelmeinek a megyehatáron túl is híre ment. Komáromy Miklós - volt németgyulai jegyző - értesülései szerint Nagyváradon az a szóbeszéd keringett a gőgös, főnemeseket utánzó viselkedése miatt bárónak titulált Czigler Mihályról, hogy amúgy sem lebecsülhető bevételeit hamiskártyázással egészíti ki. Czigler az ellene felhozott vádakat azzal utasította vissza, hogy „azok hamis feladások, mert én soha senkit sem károsítottam meg". Huszka Mihály magyargyulai jegyző, Stojanovits Konstantin és Kleinszfeld Mátyás ellenben egyhangúan azt állították, hogy legalább öt éve, mióta Cziglerrel kártyáztak, az majdnem mindig hamisan játszott. Tudomásuk szerint Kis Péter megyei esküdt - még írnokként - szerzett Cziglertől egy jelölt kártyalapot, Huszka pedig saját szemével látta, hogy „a jegyes kártyákat maga a tulajdon zsebjéből szedte ki a vasban álló, s azzal játszott". A szembesítés után Czigler vallomását korrigálta: „igaz ugyan, hogy akkor azt tettem, mint fiatalabb ember, de már most bátran merem állítani, hogy hamis kártyával nem játszottam". Czigler ezt a január 22-i kijelentését egy héttel később, január 30-án újból megváltoztatta, „oda módosította, hogy magyarul nem tudván jól, akkor is azt akarta, most is csak azt feleli »lehet, hogy azelőtt történt, azonban ő nem tudja, hogy volt-e hamis kártya kávéházába, mert neki akkor senki semmit sem mondott, még Stojanovits se«".
Stummer Imre tiszti alügyész a Koronában megfordult Laczka Ferenc és Petrovszky József vármegyei írnokoktól és Császár József gyulai tanítótól értesült arról is, hogy 1838 táján Czigler kártyatrükkökre tanította a korábban sokat vesztett Kaczvinszky Sándor uradalmi írnokot, s a nyereségen - a játékostársaktól elnyert pénzen - pedig megosztoztak. A tanúk úgy tudták, hogy Czigler Kaczvinszkyval „társul a bankba összveállván, az egyik játékkal osztatni hagyta, de mint elbámultak mind a tanúk, mind a többi játékosok azon, hogy egymás után 8-szor úgynevezett makaót ütött, s bankja tetemesen megszaporodott". Ez alkalommal Laczka figyelmeztetése ellenére - „vigyázzanak az urak, mert szemesnek való játék" - Császár József tanító és Saláta János uradalmi szakács külön-külön 60 forintot vesztett. Czigler az újabb vádpontot is elhárította: „az sem igaz, hiszen ha valakinek szerencséje van, azt nem lehet állítani, hogy hamisan játszik, azonban arra már nem is emlékszem."
A közelmúlt eseményeit és a bűnügy csalárdságait az alügyész napi pontossággal rekonstruálhatta. Czigler 1839. január 16-án este, miután a Bálint nevű asztalossal a kártyát összerakatta, egy szegedi zsidótól 60 ezüst forintot nyert el, 1839. január 19-én, szombaton pedig Bayer Józsefet károsította meg 80 ezüst forinttal. Az utóbbi eset szemtanúi Omaszta István és Petrovszky József írnokok voltak. Rajtuk kívül a Békés vármegyei kancellária diurnistái mindannyian tisztában voltak a csalárd trükkökkel. Kleinszfeld vallomása szerint a nagy kancellárián 1829-ben vagy 1830-ban figyeltek fel arra, hogy Czigler hamis kártyákkal játszik. Kiderült, a csalók többnyire a Korona biliárdszobájában ültek kártyaasztalhoz. A könyökük alól kiszedett kártyákkal csapták be játszótársaikat, máskor derékfájást színleve - az asztal alá hajolva - cseréltek lapot, a gyengén látó Czigler Mihály pedig mindig pápaszemet tett fel, ha jegyzett kártyával játszott. A csalfa játékok általában szombaton és vasárnap folytak a Koronában - 1838 decemberében még karácsonyeste is ütötték a lapot -, legtöbbször makaóztak, időnként ferblit és halbert játszottak. A Koronában annyi jegyes kártya fordult meg kézen-közön, hogy még a pipagyújtásra használt összecsavart papírszeletet, a fidibuszt is hamisított kártyából vagdalták. Czigler odáig jutott, hogy saját rokonait is rászedte, sógorát, Bayer Józsefet kétszer fosztotta ki, de Aradon lakó unokaöccse, ifj. Czigler Antal (1810-1872) kártyapénzét szintén elnyerte. A nyereségvágytól hajtva az építőmester egy idő után már nemcsak Gyulán, hanem Váradon, Aradon is feltűnt a cinkelt lapokkal, és négy fiatal zsidó házaló-kereskedővel szövetségben vezetett félre másokat.
A hírhedt hamiskártyásokból álló kompánia legdörzsöltebb tagja a Rotschild álnevet használó Neuner József volt. A morvaországi Trebitsch-ből származott 26 esztendős Neuner Brünnben tanulta a gyapjúkereskedést. Félretett pénzéből, száz forinttal Pestre utazott, és ott a maga hasznára kívánt kereskedni. 1838 nyarán Békés és Bihar megyében is megfordult, Gyuláról csak télen kívánt továbbutazni. Hónapokon át németgyulai szállásadójánál, Roth József pintérnél húzta meg magát. Jártában-keltében borkő- és fakereskedőként mutatkozott be, a Lebuki kocsmában a Békés megyében birtokos Kövér család ispánjának adta ki magát, akadt olyan is, aki úgy tudta, Neuner nagylétai tanító volt. Czigler azt vallotta, 1838 őszén Nagyváradon ismerkedett meg Neunerrel, aki járt a kávéházába, de később is találkoztak Váradon, és még levelet is íratott vele katonai szolgálatot teljesítő fia ügyében, mivel szép írása volt. Neuner nemcsak a Koronában, hanem Unferbach József korcsmárossal egyetértésben a Lebukiban is hamisan akart játszani, hasonlóan a Fehér hajóhoz és a Kulcs kocsmához. A kártyák összerakására tanítgatta Kovald János pincért, Ratgeber Márton kefekötőt, valamint Schock vasárust. A „goromba jegyekkel" megjegyzett kártyákat bárki észrevehette. Egy ízben, amikor a Lebukiban halber közben csaláson érték, Neuner azzal védekezett: „nem érdemli meg a játék, hogy másképp játsszon". Egy Bihar vármegyei tisztviselő Neuner Józsefet „sehonnai, furfangos eszű, rossz szívű, e földön semmi leláncoló nemes érdekkel nem bíró, s így a legszövevényesebb rosszak kikoholására s végrehajtására termett talentumnak minden elemeivel bíró" személynek tartotta. Tudomása szerint már kétszer letartóztatták, legutóbb 714 pengő forint értékű posztó csalfa vásárlásáért, de a felelősségre vonás elől megszökött; összességében „őt egy kanonizált hazugnak s csalárdnak lehetetlen nem tekinteni". Neuner egyik társa - a 27 éves, nős, aradi készruha-kereskedő -, Huszel Fülöp „jobb érzésűnek is látszik, s valóban nem egyéb, mint az Izrael ivadékaiban nagyobb mértékben lappangani szokott nyereményvágy vezérlé szegényt" - állt Kovács Imre szolgabíró róla írt jellemzésében. A gyulai vásáron portékáit árusító Huszel 60 ezüst forintot hozott otthonról, de csak 41 forintja maradt játékra, mert a bálban vett egy aranygyűrűt 15 ezüst forintért, a báli belépő egy forintba került, és egyéb apróságokra is költött. Neuner a hamiskártyás ügyben érintett harmadik zsidótól, a Gyulán keresztülutazó Schneider Herman mihályfalvi kereskedőtől nyolc játék jegyes kártyát vásárolt, a paklikat Cziglerrel felosztotta, de később Neuner maga is megtanulta a jegyek készítését: a kék hátú kártyákat kék, a piros hátúakat piros színű festékkel különböztette meg egymástól. Neuner Cziglertől tudta meg, hogy a kártyajegyzést Uhr Zinknek nevezik. Neuner József negyedik cinkostársát, Kálmán Ferenc (alias Kálmán Áron) 24 éves, nőtlen, nagyvárad-váraljai mindenfélével kereskedőt Bihar-szerte hírhedt hamisjátékosként ismerték.
A leleplezés
A kompánia tagjai a zsidók 1839. január 20-i, vasárnapi - a Koronában tartott bálhoz kapcsolódó - játszmáján vesztettek rajta. Omaszta István, Nagy József, Petrovszky József és Popovics Emilián gyertyaöntő ekkor leplezték le sorozatos fondorlataikat. 1839. január 30-án Békés vármegye büntető törvényszéke - „mint nagyobb tekintetű tárgynak bővebb felderítése tekintetéből" - Czigler Mihály, Neuner József és Huszel Fülöp hamisjátékosok rendes perbe fogásról döntött. A gyanúsítottak vagyonát bírói zár alá vették, Cziglert - saját kérésére - biztos kezesség mellett kiadták. Guttmann Izsák aradi izraelita szintén folyamodott számadó legénye, Huszel kibocsátásáért, amit 1839. február 14-én hagyott jóvá a törvényszék. A bírák február 22-én, Neuner újabb vallomása és írásbeli nyilatkozata alapján szükségesnek tartották két, időközben felderített, feltételezhetően Czigler és társai rovására írható 1838. őszi bűneset - egy körösladányi kártyaparti körülményeinek és a Bunyevácz József békési ezüstművest ért veszteségek - tüzetes kivizsgálását, továbbá Kálmán Ferenc Gyulára kísérését. Bihar vármegye alispánjától Schneider Herman megfenyítését kérték, Arad város tanácsától pedig a kezességre kiadott Huszel Fülöp vallomásának hitelesítését várták.[4] A körösladányi kártyacsata Neuner javaslatára, Kálmán Ferenc bevonásával zajlott le. Czigler Mihály is jelentékeny summára számított Kovács János ladányi plébános és Békés vármegyei táblabíró pénzének elnyerésével. Gondos tervezés és alapos előkészületek után - egy közeli megyei megbízásból nyert munka, a büngösdi híd javítása ürügyén - 1838. október 30-án a gyulai építőmester, ahogy máskor is, ha arra járt, a körösladányi paplakban töltötte az éjszakát. Kapóra jött, hogy Kovács János kártyázni invitálta Cziglert, Hivesy András uradalmi tiszttartót és a társaságnak neve elhallgatásával, mint nagyváradi pálinkafőzőt bemutatott Kálmán Ferencet. A hamisjátékos Czigler és Kálmán egy este alatt 600 forintot nyert el a házigazdától, de a szembetűnő nyereségen nem akartak rajtaveszteni, ezért Czigler hagyta a papot nagyobb összeget visszanyerni. 115 forint tiszta nyereség még így is a kezükben maradt, amit felosztottak egymás között.
Két nappal a körösladányi eset után, 1838. november 1-jén délelőtt 10-11 óra között, a nagymise alatt ismeretlen tettesek feltörték Bunyevácz József békési ezüstműves lakását: ékszereket, porcelán- és tajtékpipákat, elefántcsontból készült tárgyakat zsákmányoltak tőle. Ugyanezen a napon a körösladányi vendégfogadóst és serfőzőt is kirabolták.[5] A tiszti alügyész mindkét bűntett elkövetésével Neuner Józsefet vádolta meg. Rá terelődött a gyanú a belényesi serfőzőtől Gyapjún kártyán elnyert 1400 forint ügyében, sőt egy korábbi gyilkossági eset miatt is.
Neuner a börtönben töltött hónapok alatt mindvégig Czigler intelméhez tartotta magát, aki letartóztatásakor félrehívta és hallgatást kért tőle („megmondta, hogy tagadjak mindent, majd ő azon lesz, hogy én is kiszabaduljak"). Neuner ennek megfelelően rendre kitért a tiszti alügyész felszólításai elől, és nem vallott Cziglerre: „nem tehetem őtet szerencsétlenné" - állt egyik vallomásában. Más alkalommal részletesebben fejtette ki érveit: „(mélyebb s tartós gondolkozás után): azt látom, hogy nem segíthetek rajta, de kérem az urat - fordult Neuner Stummer alügyészhez -, ne kívánja, hogy szerencsétlenné tegyem, hiszen ha én szólok, akkor mindenét elveszik; pedig előttem van, hogy átkozna engem felesége, gyermekei, ha én őtet szerencsétlenné tenném." S bár Neuner mellé 1839. április 30-án Lengyel Géza ügyész személyében védőügyvédet is kirendeltek, ügye a vádpontok szaporodásával mégis egyre kevesebb reménnyel kecsegtetett.[6] Több mint öt hónapi fogva tartás után végül Neuner élt az első kínálkozó lehetőséggel és 1839. július 2-án a reggeli órákban megszökött a gyulai tömlöcből; üldözői szerint, gyaníthatóan, Váradra menekült. A szökés óráiban őrt álló Tóth István tömlöchajdú vigyázatlansága miatt állásával fizetett az esetért. Kovács Imre szolgabíró szerint „Neuner szökése tervét belsejébe hordva azért vallott bizonyos távolságba lenni előadott költött nevűre, hogy rögtöni elítéltetését halasztva időt nyerjen szökésre".[7] Hiszen amíg két megye elöljárói is Kálmán Áron helyett a Gyulán Kálmán Ferenc néven emlegetett zsidó Bihar megyei felkutatásával voltak elfoglalva, az adategyeztetés és pontosítás ügyében kelt iratváltásokkal, a megismételt nyomozásokkal egyre csak telt az idő, nőtt a zavar, és késett az ítélethozatal.
Törvényszéki ítélet
Az 1839. január 20-i nagy leleplezés után a peres irományok sokasága, a számtalan tanú meghallgatása, valamint az újonnan felmerült terhelő körülmények kivizsgálása miatt az ügy lezárása elhúzódott: a vád felállításával a felperes tiszti alügyész két és fél hónapig foglalatoskodott. A felperes vádiratában kiemelte, hogy az 1723. évi XII. tc.[8] a gyanúsítottak által elkövetett csalárdságokat és a hamisjátékosokat bírói ítélettől függő büntetéssel sújtaná, az 1791. évi XXXI. tc.[9] pedig száz arany kifizetését írná elő, a károk és költségek megtérítését pedig a „közigazság" szempontjából tartaná méltányosnak. A csalások értéke szokatlanul magas volt - a Huszka Mihálynak és Omaszta Istvánnak okozott, állítólag több ezer forintnyi káron kívül -, felülmúlta a 400 ezüst forintot. S ki tudja, mekkora summával csalta meg Czigler mint vendéglős a nála megfordult utasokat? - állt az ügyészi érvelésben. „Egy betyár egy 20 vagy 30 forintos lólopásért negyedévi fogságra s 25 botok elvételére ítéltetik, s az ily nagyban űző mesterséges tolvaj büntetlenül fusson?" - méltatlankodott tovább Stummer.
Végső soron az ügyész az első-, másod- és negyedrendű vádlottakra - Cziglerre, Neunerre, Kálmán Ferencre - keményebb, a harmadrendű Huszelre „tettéhez mérséklendő" büntetés kiszabását javasolta, a károk, költségek, napidíjak megtérítésében mind a négy személyt elmarasztalta volna.
Czigler védőügyvédje a fiatal, pályája legelején járó Koricsánszky István (1814-1854) vitába szállt az ügyésszel, szerinte a vádiratban idézett törvényhelyek nem vonatkoztathatók védence és társai ügyére. Az 1790-1791. évi jogszabály ugyanis kimondottan csak a fáraót tiltotta, a vádlottak viszont makaót játszottak, ezért ildomosnak tűnt - szerinte -, hogy ne a törvény, hanem a közvélemény megvetése büntesse őket. A védőbeszéd Koricsánszky messzemenő szakmai felkészültségéről, jogelméleti jártasságáról árulkodik. Idézi Edward Livingston amerikai törvénytudós büntető törvénykönyvét vagy Az emberek közötti érintkezésről című munka szerzőjét, Adolph Knigge-t is. „Hogy pedig a törvényes mezőn a morál nem külföldi növény, bizonyítja a morálnak azon neme, mely tőle neveztetik törvényhozás moráljának (Moral der Gesetzgebung)" - olvasható a védő fejtegetéseiben.
Kálmán letartóztatás előli szökése és bujkálása miatt az ítélethozatalt 1839. szeptember 5-én, november 21-én és 1840. január 29-én is későbbi időpontra kellett halasztani. Kálmán Ferenc vallomását csak az 1840. március 10-i törvényszéken hitelesíthették.[10] Az ítélet meghozására és kihirdetésére végül - több mint egy évvel a leleplezés után - 1840. május 20-án került sor. „Noha pedig a vasban állók által gyakorlott úgynevezett makaó kártyázás neme az 1791-dik évi 30-dik törvényben meghatározott büntetés súlya alá nem eshetne, amennyiben mindazonáltal az azzal való élésben a vasban állók által egybekapcsolt csalás adatna vádképpen elő, az védlő ügyésznek a bíróság ellen tett kifogása, mint figyelmet nem érdemlő környülállás, elmellőztetik."[11] A megyei büntető törvényszék tehát a vád és a védelem érveinek mérlegelése után az elsőrendű vádlott Czigler Mihályt korosabb voltára - 56 éves volt ekkoriban - és a „műveltebb osztályba tartozása" miatt két hét áristomra és 50 pengőforint lefizetésére ítélte. A tettestársaira egy hónap és egy év közötti börtönbüntetést szabott ki. A hamiskártyázást önként elismerő Neuner - távollétében - egy év, Huszel Fülöp - mivel bűnössége csak az 1839. január 20-i eset kapcsán igazolódott - egy hónap börtönbüntetést kapott, a negyedrendű vádlottat, Kálmán Ferencet háromhavi áristomra ítélték. A bíróság leszögezte, mivel „a kár elegendőképpen likvidálva s bébizonyítva nem lenne, a kárpótlásnak helye nem találtatott". (Kártérítésre egyébként a megrövidített kártyapartnerek közül csak Omaszta István tartott volna igényt.)[12] A bűneit töredelmesen megbánó elfoglalt kőművesmester, Czigler Mihály kérésére 1840. június 3-án engedélyezték, hogy büntetése letöltését november 1-jén kezdje meg. Az ítélet foganatosításának időpontját később 1840. december 1-jére tolták ki, de semmi nem utal arra, hogy Czigler büntetését valamikor is letöltötte volna. A rá kiszabott pénzbírságot is csak 1842 őszén egyenlítette ki.[13] Úgy tűnt, az eset dacára Czigler Mihály hírneve és társadalmi tekintélye nem csorbult, a Békés megyei nemesi közgyűléstől például már 1841 őszén - mint építőmester - 900 ezüst forint értékű megbízást kapott, s egy további vármegyei munkát is elnyert 65 forintért. A büntetőügy a pallér-fogadós közvetlen családtagjaira sem vetett rossz fényt; egyik fia, György vármegyei alkalmazásban állt, 1851-ben vármegyei számvevőtiszt volt, Terézia nevű lánya pedig 1843-ban igen előnyös házasságot kötött, nagynyujtódi Farkas Gábor Antal - Békés megyei tiszti alügyész, táblabíró és körösaldányi uradalmi ügyész - felesége lett.[14]
A Cziglerre kiszabott - a vártnál jóval enyhébb büntetés - bizonyára két fő okra vezethető vissza. Neuner 1839. júliusi megugrása után Koricsánszky védelmi stratégiája Czigler felelősségének mérséklésére és ezzel együtt a szökött zsidó bűnlajstromának felnagyítására irányult. A vádat képviselő alügyész sem hagyhatta szó nélkül: „könnyű már most a távol valóra mindent reá ruházni". Koricsánszky másrészt arra is rámutatott, ha az ítélethozatalnál saját érvelése ellenére mégis a citált törvényhelyeket vennék alapul, akkor Cziglerhez és tettestársaihoz hasonlóan jó néhány megyei tisztviselőt és gyulai polgárt kellene még rajtuk kívül perbe idézni. Hiszen, ha védencére vonatkozik az 1790/91. évi XXXI. tc. hatálya, akkor a játékban érdekelt kártyapartnerei sem vonhatók ki a felelősségre vonás alól. Az pedig beláthatatlan következményekkel járt volna, ha a helyi társadalmi élet elismert és számon tartott alakjait - papot, uradalmi tisztviselőt, tanítót, jómódú iparost - ültettek volna a vádlottak padjára. S hány húszas évei közepén, harmincas évei elején járó megyei írnok, utóbb már esküdt vagy városi jegyző induló pályája tört volna derékba! Kovács János plébános számára az is felettébb kínos volt, hogy hamiskártyás ügyben vártak tőle vallomást. „(Noha kellemetlenül) vagyon szerencsém válaszolni" - kezdte a paplakban lezajlott játszmáról az alispánhoz írt beszámolóját. Azzal kívánta magát kedvezőbb színben feltüntetni, hogy elárulta, Cziglert még mint gyulai káplán ismerte meg, és „tapasztalta, miként ő több tisztes urakkal társalkodik és játszik". Az ügy előrehaladtával sokak számára vált egyre kényelmetlenebbé a fogadós valamikori társaságának a felvállalása. Komáromy Miklós szerint „hogy Cziglert az érdemetlen bizodalom vezette, mindenki, aki az ő gőgös és képzelt bárói viseletét esmerte, tudhatja; sok olyan tárgyak pendültek meg a Korona termébe, ahol a koncentrált nexus kritikus állást okozott egyes személyeknek, s így a mások szerencsétlenítések után csudálni nem lehet, hogy ő is az elbízás martalékja lett".
Huszka Mihály nem kevés kárörömmel jelentette ki: „én nem annyira fájlalom a veszteségemet, mint örülök azon, hogy Czigler bajba keveredett". Pedig a magyargyulai jegyzőt ért veszteség igen tetemes volt, állítólag 12 000 forintra - egy megyei írnok 110 esztendei (!) bérének megfelelő összegre - rúgott. Omaszta Istvánt 1838-ban sorozatosan megrövidítették, azt beszélték, örökségét emésztette fel a játékszenvedély: „az ő [ti. Czigler] fogadójába, ővele játszva, nékem szeptember és október hónapokba 2000 váltó forintokat kellett vesztenem anélkül, hogy ily nagy veszteség után csalásait kitapogathattam volna". Az ügyész szerint nemcsak Omasztát foglalkoztatta a szélhámoskodás, hanem a kancellisták és a meghallgatott becsületes, „minden kifogáson kívül lévő tanúk" is gyűjtötték a bizonyítékokat és tudatosan vettek részt a provokatív, kompromittáló kártyacsatákban. Kis Péter - aki 1828-ban lett Békés vármegye írnoka - maga korú, huszonéves kollégáival, Jugovich Ferenccel, Kis Istvánnal, Kleinszfeld Mátyással gyakran felkereste a gyulai kávéházat, ahol - elmondása szerint - „néha-néha becsületes társakkal, jelesen néhai Diósi János, Frantz Ignác, Stojanovits Konstantin gyulai lakosokkal mulatságból kevés pénzbe kártyáztunk". Egy alkalommal közülük Kis István „egy, Czigler Mihálytól kapott játékot a megyei írószobába magával felhozott, mellyel mi üres, dologtalan órákban játszadoztunk". Miután lehullott a lepel a jegyzett kártyák - és a dologidőben blattoló kancellisták - titkáról, Kis Péter „játszott továbbá is hamis kártyákkal, de csupán azért, hogy jobban kitapogathassa a csalfaságot". „Áldozatvállalása" nem volt hiábavaló, az ő megfigyeléseinek is része volt abban, hogy hivatali utódai 1839 januárjában leleplezték a gyulai hamiskártyásokat.
A gyulai eset korántsem számított egyedülállónak, ellenkezőleg, korjelenség volt.[15] Kossuth Pesti Hirlapja 1841-ben több alkalommal - így a Játékosság című vezércikkben is - kikelt minden haszontalan passzió, különösen a kártya ellen. Vidéki tudósítók beszámolója szerint Eperjesen, Debrecenben, Szegeden ugyancsak elszomorító volt a helyzet. „Nem kóborlók, nem idegenek képviselik itt a' hazárd játékok hőseit, hanem városunk néhány előbbkelő egyedei, kik valóban szép példát mutatnak a' fiatalságnak, mikép kell a' pénzt megbecsülni! Ha ez tovább is igy tart: meg vagyok győződve, hogy müveltebb rész szégyenleni fog ezen ugynevezett díszes társalkodásban részt venni." - olvasható egy 1841. március 30-i szegedi tárcában.[16] A közélet szkeptikus szemlélői szerint hiábavalónak bizonyult a hazárdjátékokat tiltó törvény foganatba vételét sürgetni: „»Ugyan ki tegye ezt, hisz igy sok hatalmas kerülne per alá?!« Vagy ugy? tehát a' capite - piscis!"[17] Egy helyütt maga Kossuth jelentette ki: „Mert mondani szokták: »a' szerelmesek esküit nevetik az istenek«; sokkal több joggal mondhatnók: »a' törvény fenyegetéseit nevetik a' játékosok.«" - S tegyük hozzá, ugyanígy nevethetett a gyulai hamiskártyás per főszereplője, Czigler Mihály is 1839-1840-ben.
Forrás- és irodalomjegyzék
1. Kiadatlan források
BéML = Békés Megyei Levéltár (Gyula)
IV. A. 4. a. = Békés vármegye első alispánjának jegyzőkönyvei
IV. A. 4. c. = Békés vármegye első alispánjának iratai
IV. A. 10. c. = Békés Vármegye Törvényszékének büntető peres jegyzőkönyvei és iratai
IV. 426. = Békés vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye
2. Kiadott források
Pesti Hirlap
3. Szakirodalom
Kosáry, 2002
Kosáry Domokos: Kossuth Lajos a reformkorban. 2., bőv. kiad. Bp., 2002. (Millenniumi magyar történelem. Életrajzok).
[1] BéML IV. A. 4. c. 146/1839.
[2] BéML IV. A. 4. c. 872/1838.
[3] A Czigler-féle perre vonatkozó dokumentumok Békés Vármegye Törvényszéke büntetőügyi iratai között maradtak fenn: BéML IV. A. 10. c. 115/1839, 28/1840, 90/1840 (iratok); ítélet: BéML IV. A. 10. c. 4. köt. 56/1840.
[4] BéML IV. A. 10. c. 4. köt. 16/1839, 58/1839, 61/1839.
[5] BéML IV. A. 4. c. 830/1838.
[6] BéML IV. A. 10. c. 4. köt. 74/1839, 115-116/1839, 119/1839.
[7] BéML IV. A. 10. c. 4. köt. 120/1839; uo. 120/1839 (iratok); BéML IV. A. 4. c. 513/1839. Sem a törvényszéki, sem a nemesi közgyűlési jegyzőkönyvekből nem derül ki, a körözés kiadása után Neuner József kézre került-e.
[8] 1723. évi XII. törvénycikk (Különféle, eddig hűtlenségi bűnnek tekintett eseteket, a bűntettek minőségéhez képest, enyhébb büntetéssel büntetendőknek jelentenek ki).
[9] 1790/91. évi XXXI. törvénycikk (Az olyan játékok, melyekben minden a véletlenre van bízva, eltiltatnak): A szerencsejáték Ő felsége jóváhagyásával Magyarország és a hozzá kapcsolt részek határain belül eltiltatván, azon kínos következmények elhárítása végett, melyek a játékokból egyes emberekre, sőt gyakran a közre is erednek, a közönségesen hazárdnak nevezett fáraó-, és kocka- és mindenféle játékok, melyben minden a véletlentől függ, száz arany büntetés alatt tilalmaztatnak, melyet úgy a játszón, mint azon háznak, melyben játszottak, beavatott gazdáján, egyenkint illetékes bírájok előtt, tehát a nemeseken és nem nemeseken a megyei törvényszék, a polgárokon a városi tanács előtt, azokon pedig, a kik külön kapukhoz tartoznak, a maguk bírósága előtt, a tiszti ügyész fölperesssége mellett, mindannyiszor meg kell venni és egy részben azon törvényhatóság alapjának, mely előtt a pör eldöntetett, másik részben pedig a közalapnak, végre egy harmad részben a följelentőnek kell adni, azokra pedig, a kik fizetni nem tudnak, börtön, vagy a személy állásához képest testi büntetés lesz alkalmazandó.
[10] BéML IV. A. 10. c. 4. köt. 170/1839, 20/1840, 28/1840.
[11] BéML IV. A. 10. c. 4. köt. 56/1840.
[12] BéML IV. A. 10. c. 4. köt. 56/1840.
[13] BéML IV. A. 10. c. 4. köt. 89/1840, 122/1840, 94/1842, 124/1842; BéML IV. A. 10. c. 124/1842 (irat); BéML IV. A. 4. a. 807/1840.
[14] BéML IV. A. 4. a. 1076/1841, 1089/1841; BéML IV. 426. Gyula, r. kat. egyb. akv. 1843. nov. 11., 25/1851.
[15] Kossuth Lajos - feltételezett - 1831. évi sikkasztási ügye kapcsán a vidéki megyei köznemesség hasonló, zabolátlan és szabados életviteléről szóló esetek fordultak elő a Hegyalján és Sáros vármegyében is. Kosáry, 2002. 92-101., 113-115. p.
[16] Pesti Hirlap, 1841. ápr. 17. 31. sz. 254. p.
[17] Pesti Hirlap, 1841. márc. 27. 25. sz. 205. p.
Megjelent a 2012/2-es Bárkában.
