Fürjesi Csaba Budapesten él; a kilencvenes évek óta hazai és külföldi kiállítóhelyeken rendszeresen kiállító művész. A Ceredi Művésztelep (1996-tól) alapító tagja, művészeti vezetője. Kísérletező alkat; sajátos egyedi grafikai eljárásokat dolgoz ki, mintákat használó egyedi grafikáiban a sokszorozás és tükrözés révén sziluetteket rendez olyan kompozíciókba, amelyek nézésükkor különféle, alapvető emberi helyzetek ábrázolásaiként kezdenek működni. Egyik fő témája a jelenlét; az ember időben és térben változó élménye létéről.

 

Parfum Fuogére 

 

 

Deák Csillag

 

Biokultúra

 

 

Fürjesi Csaba kiállításának megnyitójára tartva nézegetem a meghívót és ízlelgetem a kiállítás címét: Biodíszlet. Fogyasztható lesz? Már nem csodálkozom a cím megfogalmazásán, a Raiffeisen Galériában a plakáton a Visszahívás című képet látjuk, rajta egy férfi alak, akár próbabábu is lehetne. Élettelenül lóg karja, feje sincs, nem tudni, mitől bio. Talán nem is annyira bio, mint amennyire inkább díszlet. Szabályos körök hálózzák be a képet, hullámvonalakkal díszítve, ezeket ujjlenyomatként is értelmezhetjük, bár rajzolatuk hasonló, azonosításra nem alkalmas.

Csak nem Musil A tulajdonságok nélküli emberére hajaz ez a sarokba állított biodíszlet? A fehér függönyön keresztül természetes fény jön, bent nincs világítás. Lakner Antal a Ludwig Múzeumbeli kiállításán (2013) olyan növényről (Eurofarm, 2000) mutatott be pannókat, amelynek nincs szüksége napfényre, a föld belseje felé nő, nem haszonnövény. Fürjesi biodíszlete sem az. A figura részben a látható tartományban marad, átrendezhető, és vissza is hívható. Jelenléte ezért átmeneti. Mi és ki a díszlet, talán, mi nézők, mi magunk is biodíszletekké válunk egy kiállításon? Statisztálunk, csendben nézelődve, vagy értetlenül hümmögve? Lélegzethez jutnánk, amikor nincs alak a képen?

Próbamagányunk ágyba parancsol, de szikla előtt áll az ágy, nem a friss levegőt szívjuk be a szabad ég alatt. A vaságy puritán. Bele se kell feküdnünk, szinte érezzük a bőrünkön a lepedő, a párna gyűrődését. Egyszemélyes ágy, magunkban vagyunk, mint álmainkban, vagy halálunkkor. És hányszor próbamagányoztunk már? Nemcsak száz év magány. A jövő igenis áttetszővé válik az időben, és látható lesz, akárcsak a fény elé tartott papírlap másik oldalán az írás.[1]

Szabadság, egyenlőség, testvériség (Liberté, Egalité, Fraternité) hirdeti a meghívó képe. Három hófehér fürdőkád, több lyukkal az oldalán. A fürdővízzel a csecsemőt is kidobták. A fürdőkádak üresek. Üres a szabadság, üres az egyenlőség, és testvériségnek sincs nyoma. Hagytuk elszivárogni, kanálisba dobtuk az eszméket. Néha azonban, a történet másként alakul, Páskándi Géza írja: Az eszme „akklimatizálódik”, honosul, legalábbis erre igyekszik. Ezt nevezem igénytelenség-értéknek. Ugyanis az igénytelen növény, állat bárhol megél, meg tud honosodni. Az eszmék között is vannak igénytelen eszmék.[2]

 

Liberté, Egalité, Fraternité

 

Most mi vagyunk a biodíszletek. Divatos szó a bio, a biodíszlet még inkább. Minősítünk vele, biokosztot ajánlunk, hogy biotárgyak vegyenek körül bennünket, ne műanyag. Közben éppen bioságunk tűnik el, az élő, az igazi, és így válunk biodíszletté, lebomló testté. Férfiak szeretik, ha barátnőjük, feleségük mellettük biodíszlet. A kiállításon nem látunk női alakot. Ez nem véletlen, különösen tudva azt, hogy Fürjesi előző munkáiban nem kerüli a női alakok ábrázolását, de neki nincs szüksége biodíszlet nőkre.

Egzotikus, aromás férfiparfüm lengi be a termet, érezzük az illatát, Parfum Fougére. Hófehér párnák takarják a férfifejet, végtagot, szemérmesen. És mégis szemérmetlen az olajosan csillogó napbarnított kigyúrt férfitest. Ennyi is elég belőle, hogy hozzáképzeljük a többit. Mellkasa háton feküdve is természetellenesen magas, mintha éppen mély lélegzetet venne. Vagy csak levegő van benne? Gumipasi? Pszeudó-Apolló vagy Dávid bujkál e szupertestnek tűnő díszletben?

Aztán diptichonon mégis látunk fejet, férfifejeket, hajuk beleolvad a hullámos háttérbe, eggyé válnak az óceánnal. Az Örvény I. képen az arc a tengerrel egyesült ég felé néz, mintha onnan várná a segítséget, az Örvény II. képen a figura hátát látjuk és kapaszkodó kezét. Mozdulataik erőteljesek. Nem tudjuk, ki lesz a győztes, az örvény, vagy a férfi.

 

 

Örvény I. - Örvény II.

 

Fürjesi Csaba kontrasztra épülő képei emberközeliek, még ha a terep, a tér, amelyben megjelennek, ellentétben állnak a figurák testtartásával, szoláriumos színükkel. Nem csak testi gyakorlatokat látunk, hanem az erő szépségét és túldimenzionálását a férfi testben. Ez a test szándékolt felmagasztalása is, amely napi jelenség a reklámok világában, de ott elsősorban a női test kap nagyobb hangsúlyt, még akkor is, ha épp a női test áruba bocsátását jelenti.

Az Epizód című képen két alak látható, az egyik fél akt, felsőtesttel, a másik egészalakos, félbevágott teste csak áttetszik a fekete függönyön keresztül. Szemünk összerakja az epizódokat, a takarást és a megmutatást. Mintha tengerfenéken lennénk és visszatükröződne az ég. Az ismert fürjesi féle hullámzó háttér vibrál, az élet tengere, időtlen, akár a próbamagányunknál. Ez teszi mozgalmassá a képet, a statikus elemek magányát, díszletszerűségét még inkább kiemelve. Fürjesi bemutatott alkotásaiban a szürke szín uralkodik, de a művész nem merül el a melankólia, szorongás világába.

A biodíszletek nem képesek önállóan mozogni, őket csak mozgatni lehet. Nem tudjuk, hogy ki a berendező, és ki a díszlet. Vajon mi mennyire vagyunk berendezők, vagy biodíszletek, tesszük fel a kérdést magunknak.

 

Epizód

 

Kölüs Lajos

 

Bőrünket adjuk

 

Fürjesi Csaba kamara kiállítása játékos, könnyed és bravúros formatechnikai kísérleteket mutat be. Közbenső állomás, kitekintés és rátekintés egy alkotói folyamatra, amit a változás igénye hat át. Elmozdulás és erőfelmérés, miközben a jól ismert képi háttér eligazít, hogy a képterek dinamikája egyben megőrzés is. Védjegy és ráismerés, a folytonosság nem végletes, vállalható. A paradigmaváltás előtti időt és teret látjuk?

Prokrustés ágyában feküdve minden vég (fej, láb) eltakarva, csak az izmos felsőtest látható. Puha párnák, pihenő, alvó test, semmi jel, hogy mi fog történni. Történik-e bármi, kérdés. Prokrustés hírhedt ókori rabló volt Attikában, áldozatait hol nyújtotta, hol rövidítette, attól függően, hogy számukra az ágy nagy vagy kicsi volt. Theseus büntetésül ugyanúgy végzett vele.

Fürjesit most a férfi test, annak fényes barna bőre, a fény és árnyék viszonya, a test szimmetriája, formája, izomzata, ereje, belső dinamikája, a mozdulatok (karlendítés, irányba állás, nézés, kapaszkodás) ereje és hatása foglalkoztatja. Egyszerre fényes és sejtelmes a háttér, kiemeli az izmos férfi mellkast. A leengedett kart hátulról átkulcsoló kéz szorítása ellentétben áll a meztelen férfi várakozó, fürkésző tekintetével és nyugodt, laza testtartásával. Az olajos fény világít, foltos, sikamlós, a bőr porcelánként csillog. A görög emberi eszmény mai megfogalmazása vagy vizuálerotika (Leni Riefenstahl)?

A képek háttere (redőnyös, hullámos rajza) felerősíti a fölfele néző férfi testtartását, látjuk a test feszülését, a szem fehérjét, a csípőre tett kéz erejét és magabiztosságát. A párkép másik darabján a férfi hát és a jobb kar feszül meg, kapaszkodás, vagy megragadás, ez is, az is. Fürjesi (Barcsay, Szalay emberi test tanulmányait juttatva eszembe) a bőrbe bújtatott csont, izom és inak együttműködését tárja fel, miközben a férfi test egy-egy részlete látható. Lépésenként, mozdulatonként. A rész és egész viszonyát tanulmányozza, ellesett pillanatok rögzülnek előttünk, részesei leszünk a tettenérésnek és a megvalósításnak, azaz a megragadásnak. Fürjesi tehát egy ragadozó is, aki a kellő pillanatban ér el oda, ahol áldozatát fel tudja mutatni, ki tudja ragadni a pillanatból, a mindennapok ezerszer gyakorolt mozdulat sorozatából. Pillanatfelvétel.

 

Próbamagány

 

Az üres ágy egy nyugalmi állapot, maga a hiány, aszkétikusság. A természetbe ágyazottság is megjelenik a képen, bár emberi alakot nem látunk. Modern korunk rákfenéje, hogy nem tudunk rendesen álomba merülni, elpihenni, aludni. A nyugtalanság is jelen van, a várakozás, egy ilyen ágy, a természetben (kint a kertben, a lugasban) talán enyhet hoz, és lazán el tudunk aludni. Hogy hiábavaló a várakozásunk, a felső peremén lukas (túlfolyás ellen?) kád is jelzi a Liberté, Egalité, Fraternité képen, egyszerűen tereptárgyak lesznek, a vízhiány valahol a képen kísért, meg a tisztaság, a lemosdás érzése, ejtőzni egy kádnyi vízben valahol. Sokak számára elérhetetlen vágy. De nézhetjük üzleti tárgynak is, megvásárolható terméknek, sikkes árunak.

A meghívó címlapján is szereplő képen kis körök, tappancsok, jelek, formák, szabályos rendben ismétlődnek, eltakarnak, a háttérben függöny, mellette egy álló, zakós férfi alak, fejét az egyik kör eltakarja, így egyszerre lehet kirakati bábú és olyan ember, aki megszólalni képtelen, nem figyelnének rá, bármit is mondana. Díszlet.

Csak látszólag kakukktojás az erőművet (gyárat) ábrázoló kép. Borostyán Művek. Ez is díszlet. Az embertől elidegenedett tárgy. A sötét színű, komor létesítmény előtt hangtompító falon, kerítésen borostyán fut. Az építmény, a mű nem mozgatható, ott van, nem törölhető ki a képből, valóságunkból. Megszüntetése után is a természet láthatatlan sebeként létezne.

 

Borostyán művek

 

Biodíszlet a kiállítás címe. Nem kliséket látunk, Fürjesi annál igényesebb, még akkor is, amikor útközben van, tart valahová, amerre tartania kell. Ez nem számvetés, a hely sem alkalmas rá. De arra igen, hogy felvillantsa egy művész portréját, bepillanthassunk az alkotás világába, mi foglalkoztatja most a művészt. Egy Madách parafrázissal zárnám a sorokat: A
gép forog, az alkotó pihen. Igen, a gép nem forog, az alkotó nem pihen. Cserébe, hogy láthassuk, mire törekszik Fürjesi, a bőrünket adjuk.

 

Fürjesi Csaba: Biodíszlet című kiállítása

2014. május 19. – 2014. augusztus 10.

Raiffeisen Galéria

1054 Budapest, Akadémia u. 6.