Hogy minden nő kurva, aligha szorul bizonyításra. Az okokat kereshetjük, a tényt vitatni csacsiság. Mondhatjuk, mint Hamvas, hogy nagy lenne a baj, ha asszonyainkból hiányozna ez a fundamentális világvalóság: ha nem lennének kihívóak, nem akarnának csábítani, ha nem volnának kacérak, és nem figyelmeztetnének hangjukban türelmetlen forrósággal, hogy mikor vetkőztetjük már le őket. Vélhetjük, mint Schopenhauer, hogy e kurvaság a faj könyörtelen törvényeinek eredménye, mely nélkül nem esnénk szerelembe, nem házasodnánk, s így rövid úton kihalnánk. De ettől még faktum a faktum: minden nő kurva.
Azonban azt is tudjuk, többek között éppen Hamvas Bélától, hogy mint minden másból, úgy a kurvaságból is kettő van: jó és rossz. A rossz kurvaság a nő ateizmusa, a jó kurvaság viszont a szentség határát érinti.
A jó kurva legfeljebb a pénzed, időd, farkad akarja – a rossz a lelkedet is, hogy betolhassa egy iratmegsemmisítőbe. Ugyan a jó kurva is tépi időnként a májad, de ő azért megfogja homlokod, míg hánysz, és fúrja a lélek, mikor éppen megcsal vagy elárul. A rossz azonban rozsdás szöget kalapál a szívedbe, hazudja az orgazmust, és kéjesen tapicskol a hitszegésben – egyszóval hazavág és kicsinál.
Jó kurva az anyád, a lányod, meg a szeretőd, aki még nem un téged. A rossz kurvát már csak a kényszer, az érdek és az ösztönélet tartja melletted, e három nagy fekete fabábu.
Mindezeket szem előtt kell tartani, mikor a női zákányosságra keresünk recipét. A kétfajta kurvaság ugyanis a mámor eltérő útjain jár.
A derék ribanc lelkialkata, ízlése maszkulin természetű, ezért nem ijed meg sóstól, savanyútól, keserűtől – teszem azt, nem habozik lenyelni ondód. Ha szemrebbenés nélkül nyal sót-citromot a tequila után, akkor elmondhatod: rendes szajha ez. Ha kéjjel hörpöli a somlai juhfarkat, akkor tudhatod: jóravaló lotyóval hozott össze a sors. Ha kedvét leli a pilseni serben, akkor nyugodt lehetsz: a cédák tisztességes nemzetségének tagja ő, érdemes a szerelmedre.
A megbízható cafka tehát férfimódra rúg be. Férfimódra, és többnyire férfitársaságban. Akárcsak Vastag Margot, akinek hascsikarós-begerjedős zákányosságáról Villon mester így nyilatkozott: “Mint bunda, alszunk, lévén részegek. / S kelünk. Korog a hasa. Kényesen / fölmászik rám, nyögök keservesen, / a deszkánál is laposabbra nyom...” François mester sorai mellesleg arra is rávilágítanak, hogy a becsületes lotyók esetében nemcsak a mámorig vezető ösvény hímjellegű, hanem a visszaút is. Ivás-gyomorbántalom-másnapos erekció; piálás-csikarás-nedvesedés – túr és retúr kéz a kézben.
Itt kell megjegyezzük, a pannon nősténypuma e téren sem hitványabb a gall tyúknál. Ennek bizonyítására elég, ha Takáts historikus úrtól citálunk néhány sort: “Régi magyar mondás szerint asszonyfán is elkél a bor, azaz, hogy az asszonyok is jó kedvvel megisszák a bort. Szentpéteri uram tanítása szerint asszonyaink: …akármely nagy bilikum vagy duska töltessék számukra, de megivásától nemigen irtóznak, sőt a férfiakkal a boritalban ugyan csatáznak, s nagy iható torokkal kérkednek: úgy megiszom a bort, mint a vizet.” Városi jegyzőkönyveink igazat adnak Szentpéteri uramnak, teszi hozzá Takáts Sándor: “Egész sereg olyan asszony büntetéséről szólanak, akik mód nélkül elmerültenek az italban, úgyannyira, hogy sokszor nem is reflektálhatták magukat, hanem idestova hevertek!”
Az eddig elmondottakból következik, hogy a tisztességes kurvák macskajaját férfimódra kell kúrálnunk.
A rossz kurvákról pedig elsősorban azt kell tudni, hogy édeset isznak, mentolosat szívnak – azaz feminin módon keresik a bódulatot. Összerándulnak a savanya bortól, de cifra sminkjük kisimul, mikor amarettót, vermutot, tojáslikőrt és más istentelenségeket hörpölnek. Fintorognak a pörkölt arabicából méregerősre főzött feketétől, ám élvezettel nyalogatják a tejhabos-cukros kapucsínót, főleg ha mézes sütit is kapnak hozzá. Ha érdekből, számításból elő is csalogatják belőlünk a spermiumot, undorodva köpik ki szájukból, akár Úristen a langyosat.
Bár orvoslásuk módja azonos, természetük szerint kétfélék a romlott rihék: részben így születtek, részben jó kurvából lettek ilyenné. Utóbbiak metamorfózisa többnyire ahhoz az aktushoz kötődik, melyet magyarul házasságnak hívunk. Aligha véletlen például, hogy a zsidó-keresztény kultúrkör egyik legjelentősebb kurvaszakértője, aki a derék, a romlott, továbbá a szűz ribancokról is számos passzust hagyott az utókorra, pont egy menyegzőre időzítette mai napig fölül nem múlt mutatványát: azt, hogy borrá változtatta a vizet. Mi mást akart volna üzenni, mint hogy igyatok csak, fiúkák, piáljatok, rúgjatok be, magatokhoz se térjetek a mámorból – csak ezt a silány színjátékot, ezt a szeretetnek álcázott, könyörtelen önzést, ezt a gúzsba kötve lejtett pádödőt hagyjátok másnak!
Nem célunk a hittérítés, de azt azért őszintén meg kell vallanunk, hogy a teológiai igazságot ez esetben orvosi és lélektani érvek is alátámasztják. Egy becsületes zsírmáj felhizlalásához a legmasszívabb alkesznek is legalább 10, de inkább 15 évre van szüksége. A házasság ehhez képest villámgyorsan képes felzabálni az önbecsülést, szétcincálni az idegeket, kiherélni a lelket.
Nőnemű olvasóinknak azt javalljuk, mire idáig jutottak e traktátus olvasásában, szálljanak magukba, és döntsék el, a kurvák melyik fajzatához tartoznak, és aszerint válasszanak maguknak receptet másnapra.