Velemi Névtelen
Közzéteszi: Győrei Zsolt
Ezt Nemeskosztolányban írta...
Miként lehet így lengeni,
Ti kosztolányi fák?
Véresre karmolt, gennyteli
Sorsunkat ringó, mennybeli
Ütemmel hatni át?
E dombra-dűlt, hűs-zöld palást
Mint adhat ily vigasztalást,
Ti kosztolányi fák?
Pár szirmom lesz-e, pár sorom,
Ti kosztolányi fák,
Mely, míg befödte sár porom,
Vígabb korokba átoson,
S ott mint harangvirág
Csilingeli majd halk zeném,
S úgy lesz soké, mint most enyém
Ti: kosztolányi fák?
Vagy néma csöndbe elveszek,
Ti kosztolányi fák?
Se nyári, könnyű csend-neszek,
Se hang, se szél már nem leszek,
Se fütty, se orgonák?
Csak fekszem, míg az emberit
Örök lombjukkal zengetik
A kosztolányi fák?
Tavaszdal
Te rongy leány, te szalmaszín-hajú,
Azt gondolod tán: elfeledtelek?
A hegy felől langy, szajha szél ha jő,
És könnyű meggy táncol fejem felett,
S virágszagokat szór a nyurga május -
Tükör a rét, mi téged tart elébem.
A kép oly tiszta és olyan homályos,
Mókus szemében ing s páfránylevélen.
Téged bolyonglak mindegyik tavasszal,
Füvektől-fákig, keresztül-kasul.
Te könnyem-füttyöm - ha nem vagy, se vessz el,
Ha nem kutathat, két szemem kisül.
Kacagd a zöldtől részegült bolondot,
Csecsed vadássza, szád és tárt öled.
Se-itt-se-ott lepkék között barangol,
S meggylomb alatt, hol egyszer hált veled.
Midőn harcba indul...
Leányok, combok - szép volt köztetek.
Balog, ki többre alkudnék a sorstól.
Most harcba hívnak, hol nem győzhetek.
Ha visszahoznak, megfürösztetek,
Meg is csókoltok, ki balról, ki jobbról,
S ki ajkamon, az legszebb köztetek.
Erős kezekkel felöltöztetek,
Inget húztok fagyomra tiszta gyolcsból,
Temetni is derűsen győzzetek.
Hány percem telt vidáman? Rengeteg,
Ha cipóból tört, vörösborba kóstolt,
Ha hetykén térült-fordult köztetek,
Hogy - míg halk sóhajtól lesz lázbeteg -
Az árva, hittelen Istent, a zordont
Ön-míve szépségéről győzze meg.
Szaladni látok könnyű őzeket.
Hiába volt tán minden - ámde jó volt.
Ki élni győzött, le nem győzetett.
Leányok, combok - szép volt köztetek.
Megjelent a 2012/3-as Bárkában.
