Kritikák

 

 Harmadolas.jpg

 

Dávid Péter

 

Zajló Tisza

Orcsik Roland: Harmadolás

 

„A kötet szerkezetét az utolsó pillanatban átalakítottam” – írja Orcsik Roland Harmadolás című kötetének hátlapján. E szöveg szerint az átalakítás úgy történt, hogy a szerző a kötet első és utolsó darabját kivéve véletlenszerűen (vagy valamiféle spirituális aktusnak köszönhetően) jelölte ki a versek helyét a könyv három ciklusában („Hunyt szemmel harmadoltam”), ráadásul a más költők számára jelentős aktust, a kötetkompozíció megalkotását a konyhaasztalon hajtotta végre. A rövid és megtévesztő szöveg, amely önnön műfajával is eljátszik (ajánló? vers – a kötet utolsó darabja? olvasási útmutató?), igen erősen törekszik az értelmező befolyásolására. Az utolsó pillanatban elvégzett átalakítás sejteti, hogy volt egy olyan rendszer a kötetben, amely éppen a nyomdába kerülés előtt szűnt meg létezni, amelyet egy teljesen véletlenszerűen megalkotott sorrendiség írt felül.

A borító szövege erős paratextusként természetesen rögtön arra készteti az olvasót, hogy kötetként olvassa a kötetet, azaz ne egyedül álló szövegek halmazaként, hanem összefüggő korpuszként, így az olvasás vagy az „elvesztett Éden”, a szándékosan szétrombolt eredeti verzió rekonstruálására fog törekedni, vagy a szándékosan létrehozott új kötet verseinek egybekötése lesz a célja. A szövegek között tematikailag is lehet kategóriákat kialakítani, mivel állandó szereplők jelölhetik ki a csoportok határait. Több versben megjelenik az egyes szám második személyben megszólított, világra rácsodálkozó gyermek, de találkozhatunk Dezsővel, a tacskóval is, aki ironikus, cinikus kiszólásokkal kérdőjelezi meg gazdája mondanivalóját. Gyakori téma az alföldi táj, különösen a Tisza fontos szereplője a kötetnek, megszólítva az ehhez kapcsolódó irodalmi hagyományt. Nem célom azonban, hogy az eredeti kötettervet rekonstruáljam – erre lehetőséget nem is kínál a szöveg, nem tartalmaz erre vonatkozó utalásokat a borítón található versen kívül –, sokkal izgalmasabb azokat a meghatározó motívumokat, poétikai sajátosságokat, értelmezési lehetőségeket vizsgálni, amelyek mégis összetarthatják, koherens egésszé tehetik a kötetet. Rögtön jelezni kell azonban, hogy minden ilyen szándék eleve csak félmegoldásokig vagy „olvasási ajánlatokig” juthat, mivel a szöveg kimondottan a szétdarabolódásra, feloszlásra, szétterítésre törekszik (lásd például a címet is), ahogyan a Célpont című vers saját koponyáját láncfűrésszel felvágó beszélője, aki csak úgy tud a fejében dúló polgárháborútól megszabadulni, ha ilyen radikálisan megkérdőjelezi saját testhatárait is. Mégis jobb talán azt mondani, hogy nem a széttagolódás, de az átalakulás, átlényegülés kötete a Harmadolás, lévén a szétdarabolódás, feloszlás és szétterítés egyben valamilyen új vagy másfajta rendnek a kialakulása is. Ez a metamorfózis nemcsak a kötet véletlenszerűnek tűnő megalkotásánál játszik szerepet – ami ebből a szemszögből nézve nem a régi rend felbontása, hanem egy másik rendszer teremtése –, de sokszor az egyes verseknek is kiemelt témája lesz. Rögtön az első – és a szerzői szándék vezérelte első – szöveg, a Boszorkánysziget is egy ilyen átalakulásról tudósít. A versben beszélő itt különös kék „tiszai kentaurrá”, félig ember, félig hüllő lénnyé változik át, miközben az ő hangján kívül egy másik hang is végigkíséri, kommentálja ezt az átalakulást. De hasonló átlényegülés megy végbe a Holtág kérészbeszélője esetében is, aki éppen most kezdi meg „szűz-repülését”. De lehetne példákat idézni a Szikrák a víz fölött (szintén a kérész metamorfózisáról), a Boszorkányszombat vagy a Labirintus dala című költeményekből is. Az átlényegülés nagyon sok esetben a romlás, bomlás metódusával lesz egyenértékű a kötet egyes szövegeiben. A tájleírások málladozó betonlépcsőkhöz vagy rohadó hajóhoz vezetnek, vagy rozsdás injekciós tűkként az égbe döfő zászlórudakhoz, ókeresztény sírok között lép el az olvasó, ki kell vágni az öreg fenyőt a garázsépítéshez, Ian Curtis pedig egy sportcipő-reklámban él tovább. A romlás viszont csupán egy emberi nézőpontból negatív (vagy ahogyan azt a Dezső orra című szöveg is megfogalmazza: „nem versz át, Dezső, csal az orrod, / minden szag ugyanoda, / a bomlásba vezet!”, amire a tacskó csak annyit mond: „Ki hisz neked?”). Ezt az emberi nézőpontot leginkább az a beszélő képviseli a szövegekben, aki kutyájával folytat meglehetősen meddő vitákat, és aki gyermekéhez egyes szám második személyben beszél. Persze a tematikailag különböző szövegek beszélőit ennyire egyszerűen összeolvasztani beszűkítheti a versek értelmezését, ám ha a kötetet egésznek tekintjük, mégis kirajzolnak ezek a szövegek egy olyan megszólalót, aki egy Tisza-parti városban él családjával (és Dezsővel, az emberi dolgokkal szemben igencsak kritikus tacskóval), aki szerbül is anyanyelvi szinten beszél, valószínűleg értelmiségi, lévén az olvasás és a zenehallgatás köti le. Ő az, akit kimozdít biztonságosnak tűnő polgári életéből a kutyájával folytatott különös párbeszéd, a Tisza partján történő élmények. Ilyenkor találkozik az emberi nézőpont számára különösnek, nehezen érthetőnek tűnő természeti folyamatokkal. Ráébredhet, hogy amikor a kutyát idomítja, vele szemben a rongy másik végén ugyanolyan erős akarat áll (Idomítás), rácsodálkozhat a vonuló darvak gyöngysorára (Nyaklánc), Tudatosulhat benne, hogy a fák is küzdenek az életükért, ha veszély fenyegeti őket (Gyanta), vagy az, hogy egy muslinca többet ér Hamvas Béla gondolatainál (Fenyőtüskék Hamvas sírjánál). Egy olyan nézőpontváltás következik be a természettel való találkozásban, ahonnan nézve a romlás „csak” metamorfózis, ahol az idő múlását már nem az óra tiktakolása jelzi, hanem a balkáni gerlék kupacokba gyűlt nyomai a padláson vagy a Tisza egymást áthúzó hullámai. Innen nézve pedig nem is annyira irigylendő a civilizált emberi létezés, ami egy olyan rendszerben zajlik, ahol „síntér síntérbe harap” (a háborúra való számtalan utalás búvópatakként végigvonul a szövegen). A kötetben szerencsére nincs radikálisan elhatárolva egymástól az, amit emberinek és az, amit természetinek lehet nevezni leginkább, azaz nincs jelen a szövegekben Rousseau nosztalgiája a vadember-létmód iránt, és nem is rajzolódnak ki egyértelműen az öko-líra körvonalai a kötetben, hiszen sokszor a versek beszélői nagyon is civilizált emberként viselkednek. Inkább arról van szó, hogy a kötet megpróbál ember-természet kapcsolatokat, viszonyulásokat felmutatni, amik közül talán azok a leginkább sikeresek, melyek összemossák az emberi és természeti működést, ahogyan a Mint a szikra megdöbbentő hasonlatában („mint a mama búcsújakor: / mozdulatlanul feküdt az ágyán, / fonnyadt testében rügyezett a rák.”) vagy az Aranykapu metaforáiban („Talajbőr a talpunk alatt, / hatalmas szőrszálak a fák”).

A Harmadolás sarokpontja és a kötetben megjelenő „tájlírának” az alapja kétségtelenül a Tisza. Nemcsak azért izgalmas a nagyon is „hagyományterhelt” folyó szerepe a szövegekben, mert jelzi, hogy Orcsik Roland merészen és kreatívan folytat sikeres párbeszédet az irodalmi hagyománnyal (például Petőfit név szerint is említve), hanem mert a Tisza újabb értelmezési lehetőségeket is ad az előbb bemutatott természet-ember viszony témájának körüljárására. A folyó hagyományos szimbolikáját is felhasználják a szövegek, megjelenik időjelképként (Kilátó) vagy a tiszavirágzás leírásakor a magzatvíz is eszünkbe juthat róla (Szikrák a víz fölött), ráadásul az Alföld ütőereként is szerepelhet Petőfi, Juhász Gyula és Ady folyója (Hüllő, Hangközök), a „folyékony szentély”. Ezek mellett új jelentések is rárakódnak a Tiszára. A Vilin konjic című szöveg egy varázslatos mesevilág részeként utal rá, a Diadalmas vulva nőiségét emeli ki, a Zsilipben pedig idomított őshüllő lesz a folyóból, az emberi nézőpontból nehezen érthető természet kitüntetett szereplője.

Orcsik Rolandot ismerhettük már korábbi köteteiből, mint olyat, aki avantgárd gesztusokat használva teszi érzékletesebbé szövegeit, többször sajátos humorral fűszerezve azokat. A költemények néha szinte teljesen nélkülözik a hagyományos poétikai eszközöket, így gyakran verssorokra tördelt próza hatását keltik (az egyébként nagyon is fontos, hogy a szerző hol, melyik kifejezésnél, szónál, gondolatnál alkalmaz áthajlást), ami azonban mégis verssé épül fel, mint a Kórházi fényben című szöveg, mely a születés metamorfózisát ragadja meg szikár, egyszerű hangon, mégis megkapó módon. Különösen izgalmas azoknak a verseknek az építkezése, amelyek mindig csak egy-egy információt adnak az értelmezéshez, hogy a végén összeálljon belőlük a költemény, esetleg csattanószerűen lepnek meg újabb értelmezési lehetőségekkel (pl. Padlás, Húgyglória, Kilátó). A kötetzáró paratextus felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy: „Ne számíts elragadtatásra!”, és a szövegek ehhez méltó módon nem igyekeznek magukkal ragadni az értelmezőt, inkább gondolkozásra késztetnek, megdöbbentenek, kimozdítanak, átértékelnek.

A Harmadolás legnagyobb érdeme a költészeti hagyománnyal folytatott értő párbeszéd, természet és ember viszonyainak feltérképezése esztétikai eszközök segítségével, a kötet szerkesztetlen szerkesztése, de mégis leginkább az, hogy nem hagyja nyugodni az olvasót. A fenti elemzési szempontok mellett még jó néhányat fel lehet vetni a kötet kapcsán. Érdemes lenne megvizsgálni, ha már Petőfiről és a Tiszáról szó esett, a haza fogalmának jelenlétét a kötetben, vagy a gyakori vér-motívum működését.

Mert folyamatosan mozgó szöveg ez: zajló Tisza.

Pesti Kalligram Kft., Budapest, 2015.

 

Megjelent a Bárka 2017/2-es számában.


Főoldal

2017. május 19.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Elmarad Grendel Lajos békéscsabai estjePénteken adják át a Szép Ernő-díjakatNyilvánosságra hozták a Prima Primissima idei jelöltjeitKínai szerző kapta idén a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Nagy Magdolna versei Tatár Sándor versei Varga Imre versei Juhász Róbert versei
Prózák
Rhédey Gábor novelláiMagyariné szeretőjeKötter Tamás: Az 51-es körzetMárton László: Vagy inkább miatta...
Kritikák
Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezeteUram, a kezedet kerestem
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA