Kritikák

 

 Harmadolas.jpg

 

Dávid Péter

 

Zajló Tisza

Orcsik Roland: Harmadolás

 

„A kötet szerkezetét az utolsó pillanatban átalakítottam” – írja Orcsik Roland Harmadolás című kötetének hátlapján. E szöveg szerint az átalakítás úgy történt, hogy a szerző a kötet első és utolsó darabját kivéve véletlenszerűen (vagy valamiféle spirituális aktusnak köszönhetően) jelölte ki a versek helyét a könyv három ciklusában („Hunyt szemmel harmadoltam”), ráadásul a más költők számára jelentős aktust, a kötetkompozíció megalkotását a konyhaasztalon hajtotta végre. A rövid és megtévesztő szöveg, amely önnön műfajával is eljátszik (ajánló? vers – a kötet utolsó darabja? olvasási útmutató?), igen erősen törekszik az értelmező befolyásolására. Az utolsó pillanatban elvégzett átalakítás sejteti, hogy volt egy olyan rendszer a kötetben, amely éppen a nyomdába kerülés előtt szűnt meg létezni, amelyet egy teljesen véletlenszerűen megalkotott sorrendiség írt felül.

A borító szövege erős paratextusként természetesen rögtön arra készteti az olvasót, hogy kötetként olvassa a kötetet, azaz ne egyedül álló szövegek halmazaként, hanem összefüggő korpuszként, így az olvasás vagy az „elvesztett Éden”, a szándékosan szétrombolt eredeti verzió rekonstruálására fog törekedni, vagy a szándékosan létrehozott új kötet verseinek egybekötése lesz a célja. A szövegek között tematikailag is lehet kategóriákat kialakítani, mivel állandó szereplők jelölhetik ki a csoportok határait. Több versben megjelenik az egyes szám második személyben megszólított, világra rácsodálkozó gyermek, de találkozhatunk Dezsővel, a tacskóval is, aki ironikus, cinikus kiszólásokkal kérdőjelezi meg gazdája mondanivalóját. Gyakori téma az alföldi táj, különösen a Tisza fontos szereplője a kötetnek, megszólítva az ehhez kapcsolódó irodalmi hagyományt. Nem célom azonban, hogy az eredeti kötettervet rekonstruáljam – erre lehetőséget nem is kínál a szöveg, nem tartalmaz erre vonatkozó utalásokat a borítón található versen kívül –, sokkal izgalmasabb azokat a meghatározó motívumokat, poétikai sajátosságokat, értelmezési lehetőségeket vizsgálni, amelyek mégis összetarthatják, koherens egésszé tehetik a kötetet. Rögtön jelezni kell azonban, hogy minden ilyen szándék eleve csak félmegoldásokig vagy „olvasási ajánlatokig” juthat, mivel a szöveg kimondottan a szétdarabolódásra, feloszlásra, szétterítésre törekszik (lásd például a címet is), ahogyan a Célpont című vers saját koponyáját láncfűrésszel felvágó beszélője, aki csak úgy tud a fejében dúló polgárháborútól megszabadulni, ha ilyen radikálisan megkérdőjelezi saját testhatárait is. Mégis jobb talán azt mondani, hogy nem a széttagolódás, de az átalakulás, átlényegülés kötete a Harmadolás, lévén a szétdarabolódás, feloszlás és szétterítés egyben valamilyen új vagy másfajta rendnek a kialakulása is. Ez a metamorfózis nemcsak a kötet véletlenszerűnek tűnő megalkotásánál játszik szerepet – ami ebből a szemszögből nézve nem a régi rend felbontása, hanem egy másik rendszer teremtése –, de sokszor az egyes verseknek is kiemelt témája lesz. Rögtön az első – és a szerzői szándék vezérelte első – szöveg, a Boszorkánysziget is egy ilyen átalakulásról tudósít. A versben beszélő itt különös kék „tiszai kentaurrá”, félig ember, félig hüllő lénnyé változik át, miközben az ő hangján kívül egy másik hang is végigkíséri, kommentálja ezt az átalakulást. De hasonló átlényegülés megy végbe a Holtág kérészbeszélője esetében is, aki éppen most kezdi meg „szűz-repülését”. De lehetne példákat idézni a Szikrák a víz fölött (szintén a kérész metamorfózisáról), a Boszorkányszombat vagy a Labirintus dala című költeményekből is. Az átlényegülés nagyon sok esetben a romlás, bomlás metódusával lesz egyenértékű a kötet egyes szövegeiben. A tájleírások málladozó betonlépcsőkhöz vagy rohadó hajóhoz vezetnek, vagy rozsdás injekciós tűkként az égbe döfő zászlórudakhoz, ókeresztény sírok között lép el az olvasó, ki kell vágni az öreg fenyőt a garázsépítéshez, Ian Curtis pedig egy sportcipő-reklámban él tovább. A romlás viszont csupán egy emberi nézőpontból negatív (vagy ahogyan azt a Dezső orra című szöveg is megfogalmazza: „nem versz át, Dezső, csal az orrod, / minden szag ugyanoda, / a bomlásba vezet!”, amire a tacskó csak annyit mond: „Ki hisz neked?”). Ezt az emberi nézőpontot leginkább az a beszélő képviseli a szövegekben, aki kutyájával folytat meglehetősen meddő vitákat, és aki gyermekéhez egyes szám második személyben beszél. Persze a tematikailag különböző szövegek beszélőit ennyire egyszerűen összeolvasztani beszűkítheti a versek értelmezését, ám ha a kötetet egésznek tekintjük, mégis kirajzolnak ezek a szövegek egy olyan megszólalót, aki egy Tisza-parti városban él családjával (és Dezsővel, az emberi dolgokkal szemben igencsak kritikus tacskóval), aki szerbül is anyanyelvi szinten beszél, valószínűleg értelmiségi, lévén az olvasás és a zenehallgatás köti le. Ő az, akit kimozdít biztonságosnak tűnő polgári életéből a kutyájával folytatott különös párbeszéd, a Tisza partján történő élmények. Ilyenkor találkozik az emberi nézőpont számára különösnek, nehezen érthetőnek tűnő természeti folyamatokkal. Ráébredhet, hogy amikor a kutyát idomítja, vele szemben a rongy másik végén ugyanolyan erős akarat áll (Idomítás), rácsodálkozhat a vonuló darvak gyöngysorára (Nyaklánc), Tudatosulhat benne, hogy a fák is küzdenek az életükért, ha veszély fenyegeti őket (Gyanta), vagy az, hogy egy muslinca többet ér Hamvas Béla gondolatainál (Fenyőtüskék Hamvas sírjánál). Egy olyan nézőpontváltás következik be a természettel való találkozásban, ahonnan nézve a romlás „csak” metamorfózis, ahol az idő múlását már nem az óra tiktakolása jelzi, hanem a balkáni gerlék kupacokba gyűlt nyomai a padláson vagy a Tisza egymást áthúzó hullámai. Innen nézve pedig nem is annyira irigylendő a civilizált emberi létezés, ami egy olyan rendszerben zajlik, ahol „síntér síntérbe harap” (a háborúra való számtalan utalás búvópatakként végigvonul a szövegen). A kötetben szerencsére nincs radikálisan elhatárolva egymástól az, amit emberinek és az, amit természetinek lehet nevezni leginkább, azaz nincs jelen a szövegekben Rousseau nosztalgiája a vadember-létmód iránt, és nem is rajzolódnak ki egyértelműen az öko-líra körvonalai a kötetben, hiszen sokszor a versek beszélői nagyon is civilizált emberként viselkednek. Inkább arról van szó, hogy a kötet megpróbál ember-természet kapcsolatokat, viszonyulásokat felmutatni, amik közül talán azok a leginkább sikeresek, melyek összemossák az emberi és természeti működést, ahogyan a Mint a szikra megdöbbentő hasonlatában („mint a mama búcsújakor: / mozdulatlanul feküdt az ágyán, / fonnyadt testében rügyezett a rák.”) vagy az Aranykapu metaforáiban („Talajbőr a talpunk alatt, / hatalmas szőrszálak a fák”).

A Harmadolás sarokpontja és a kötetben megjelenő „tájlírának” az alapja kétségtelenül a Tisza. Nemcsak azért izgalmas a nagyon is „hagyományterhelt” folyó szerepe a szövegekben, mert jelzi, hogy Orcsik Roland merészen és kreatívan folytat sikeres párbeszédet az irodalmi hagyománnyal (például Petőfit név szerint is említve), hanem mert a Tisza újabb értelmezési lehetőségeket is ad az előbb bemutatott természet-ember viszony témájának körüljárására. A folyó hagyományos szimbolikáját is felhasználják a szövegek, megjelenik időjelképként (Kilátó) vagy a tiszavirágzás leírásakor a magzatvíz is eszünkbe juthat róla (Szikrák a víz fölött), ráadásul az Alföld ütőereként is szerepelhet Petőfi, Juhász Gyula és Ady folyója (Hüllő, Hangközök), a „folyékony szentély”. Ezek mellett új jelentések is rárakódnak a Tiszára. A Vilin konjic című szöveg egy varázslatos mesevilág részeként utal rá, a Diadalmas vulva nőiségét emeli ki, a Zsilipben pedig idomított őshüllő lesz a folyóból, az emberi nézőpontból nehezen érthető természet kitüntetett szereplője.

Orcsik Rolandot ismerhettük már korábbi köteteiből, mint olyat, aki avantgárd gesztusokat használva teszi érzékletesebbé szövegeit, többször sajátos humorral fűszerezve azokat. A költemények néha szinte teljesen nélkülözik a hagyományos poétikai eszközöket, így gyakran verssorokra tördelt próza hatását keltik (az egyébként nagyon is fontos, hogy a szerző hol, melyik kifejezésnél, szónál, gondolatnál alkalmaz áthajlást), ami azonban mégis verssé épül fel, mint a Kórházi fényben című szöveg, mely a születés metamorfózisát ragadja meg szikár, egyszerű hangon, mégis megkapó módon. Különösen izgalmas azoknak a verseknek az építkezése, amelyek mindig csak egy-egy információt adnak az értelmezéshez, hogy a végén összeálljon belőlük a költemény, esetleg csattanószerűen lepnek meg újabb értelmezési lehetőségekkel (pl. Padlás, Húgyglória, Kilátó). A kötetzáró paratextus felhívja az olvasó figyelmét arra, hogy: „Ne számíts elragadtatásra!”, és a szövegek ehhez méltó módon nem igyekeznek magukkal ragadni az értelmezőt, inkább gondolkozásra késztetnek, megdöbbentenek, kimozdítanak, átértékelnek.

A Harmadolás legnagyobb érdeme a költészeti hagyománnyal folytatott értő párbeszéd, természet és ember viszonyainak feltérképezése esztétikai eszközök segítségével, a kötet szerkesztetlen szerkesztése, de mégis leginkább az, hogy nem hagyja nyugodni az olvasót. A fenti elemzési szempontok mellett még jó néhányat fel lehet vetni a kötet kapcsán. Érdemes lenne megvizsgálni, ha már Petőfiről és a Tiszáról szó esett, a haza fogalmának jelenlétét a kötetben, vagy a gyakori vér-motívum működését.

Mert folyamatosan mozgó szöveg ez: zajló Tisza.

Pesti Kalligram Kft., Budapest, 2015.

 

Megjelent a Bárka 2017/2-es számában.


Főoldal

2017. május 19.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png