Fodor György
Telitalálat
Acsai Roland: Szívhajítók
Acsai Roland második jin-jang kötete a Szívhajítók. 2016 áprilisában jelent meg a Jin és Jang – különleges történet az összetartozásról, amelyet szavakkal festett képregénynek írt le Mészöly Ágnes. A Szívhajítók egy metafizikus kalandregény, motívumrendszere teljes mértékben követi a távol-keleti, elsősorban a kínai taoizmusban megjelenő, az ősidőktől fennálló, egymással szemben álló, de mégis egymást kiegészítő kozmikus erőket, amelyek megtalálhatóak a világegyetem összes jelenségében. „Égen-földön, sötétben és ragyogásban, világvégi tengerparton és az űrben, hideg rácsok mögött és holdsütés-szemű farkasok közt, föld alatt és vízen, halálban és sokszoros feltámadásban – a halhatatlan szerelmeseket nem lehet elválasztani.” – írja Szabó T. Anna a kötet hátsó borítójának ajánlójában. A szívek cseréjéről és/vagy egyesüléséről már olvashattunk az Esumi és Asao című modern nó-dráma imitációban is. A motívum az örök szerelem záloga, amely nem ritka a japán mitológiában.
Jin: a külcsín. A kötet fejezeteit elkülönítő lapok feketék, amelyeken fehér, körszerű szimbólumok találhatók. Mindig mást ábrázolnak, és mindig máshol helyezkednek el a lapon. Ezek hagyományos toposzok: két szembeforduló páva az indítás, fehér alapon szürkék, majd fekete alapon fehér körben dobócsillag, páfrányfenyő, körte, tekercs, krizantém-, szilva- és cseresznyefavirágok. A borítóban is ott a fehér-fekete kettőse: elöl egy hóban elmerülő fekete dobócsillag, miközben a Szívhajítók cím pirossal felírva, a hátsó borítón szintén fekete-fehér a szövegkontraszt, a belső fülben elöl a piros szívszín és a fehér szövegszín vegyül egy fekete szilvafavirág-emblémával; a hátsó fülben a szerző látható havas táj előtt fekete nindzsa-szettben, amint éppen dobócsillagot hajít. Mindez megelőlegezi a beltartalmat, hiszen alapvetően egy szerelmi történet kibontakozásáról van szó feketén-fehéren, 9 fejezetben. 9 fejezet, 9 élet (egy fejezet tkp. egy élet, eggyel elcsúsztatva, hiszen a végnél visszatérünk a kezdetekhez, sőt az azt megelőző pillanathoz), a nindzsák kilenc élete, 9 képesség egy személyben. A nindzsák 9 ujj-jelzést alkalmaznak a szellem és a természeti erők örök kapcsolatának ábrázolására, A kudzsi-kiri, a „kilenc szó vágás” szimbolikus erőrácsokat jelent, melyeket a levegőbe kell írni a kezekkel, amelyek által a nindzsa megerősíti a saját magába vetett hitét, elvonja az ellenfél figyelmét, és mozgósítja a rejtett erőtartalékokat. Összesen 81 féle ujj-jelzés van. A kötet összesen 81 oldalból áll. A szerkesztést tehát erősen (szám)misztikusnak nevezném. Ehhez tartozik a 06.16-os reinkarnációs dátum, amely a történetben szereplő nindzsalány apjának halálozási napja és a nindzsaként újjászületett fiú születésének napja – megjegyzem: Imafuku Tomokijo neves szamuráj éppen ugyanazon a napon halt meg 1581-ben (!), amikor maga Acsai Roland is született 1975-ben (véletlenek továbbra sincsenek). Szerepel továbbá a 7 és 47, mint szamuráj-számok. Egy szamuráj mindenekfelett, ugyanakkor minden szamuráj egyben. A kard ereje csak a használótól függ, az a kard győzi le a Semmi kardját, amit nem a félelem táplál.
Jang: a belbecs. Miközben minden egyetlen emberben koncentrálódik, sok újjászületés alkalmával emlékezünk a korábbi életekre. Ezek a tudatalatti emlékei, vizuális-akusztikus játékok, álmok, víziók, az agy korlátlan működésének visszhullámai a lét és nemlét határmezsgyéjén. A Semmiből születik meg egy elemi erő, egy kisfiú, aki állandó harcban áll a Semmi kardjával, majd többszöri szívváltást követően szamurájjá érve újra és újra felveszi a harcot a Semmi ellen, hogy végső soron elérje a tökéletes megtestesülést, a Mindent. Tulajdonképpen a Semmi és a Minden egy és ugyanaz. A születés a Semmi születése, a szellemé, a léleké, az anyagé. Egy gyermeké, aki ellentétben és egységben van a felnőttel. Egy hullámé a tengerben, amely bár kioltódik, újabb ered a helyébe. A Hajnalé, amely indítja a történetet, majd a sötét (értsd éjjeli) erők feltámadása után visszatérünk a kezdetekhez. A történet ideje egy kozmikus nap, A Nap, az Élet egyetlen napja, újraélve, amíg meg nem ismerjük az egyetlen tökéletes érzés száz arcát: ez a szerelem. A Szerelem a Minden. A Szerelem a tisztaság, a fehérség, a (hold)fény, a hó, az élet, a végtelen, a döntés. A Mindent elrontó negatívumok szintén felismerhető vándormotívumokban koncentrálódnak: hattyú helyett holló, szó helyett suttogás, arc helyett kámzsa, kard helyett csillag, nap helyett hold, ez mind saját tudatunk falansztere, a bennünket folyton üldöző farkasok rémületével, az állandó készültség feszültsége, amely folyamatosan rettegésben tartja a lelkünket. Ugyanakkor ebben benne van a döntőképességünk ébren tartása is, mindig mindenhol a maximumot adni, pattanásig feszülni, elégni, egyesülni a végtelennel. A Végtelenben utazni újra meg újra azt is jelenti, hogy nemcsak térben, hanem időben is megállíthatatlanul haladunk egy bizonyos irányba. A cél elérése azonban időtlen és tér nélküli. Mindig úton vagyunk.
Tájcsitu vagy Flow. Egy a fontos, hogy van cél. Ez a cél pedig a másik fél szíve, ugyanis a jin-jang két fél egybefonódása is. Gyermek és felnőtt, kisfiú és kislány, férfi és nő, élet és halál, a fehér ruhás angyal és a fekete ördög, a gésa és a nindzsa, ellenséges klánok, érzelmek, korok, helyek, emlékek csatája olyan sűrítésben, amelynél csak a haiku erősebb – belénk ivódhattak A szívnindzsa haikui. Mindegy hogy keresztény vagy távol-keleti (akár sintó) mitológia kerül a szövegbe, a cél az állandó körforgás megélése, a cél az irodalmi-mitológiai intertextus, a keleti jin-jang, a nyugati flow, de elsősorban az átmenet. Örök tanulás a felnőtté válás folyamatáról, öröklés mibenlétéről. Megértése annak, honnan jöttünk, hová tartunk, milyen félelmeink vannak, és mi az az eszme, amely célhoz vezet. Ha a szerelem és összetartozás a cél, akkor a férfi és nő kölcsönösen egymásra vannak utalva, egymásból táplálkoznak, egymásból születnek és egymásért halnak meg. Magzatlétünk hordozza az ősök mindentudását a sejtek szintjén, örökségünk örökíteni a legnemesebb kötelesség, amelyet csak szívvel-lélekkel lehet teljesíteni. Ezért a férfi és nő minden fejezetben megmentik egymást, szívet cserélnek, Mindent cserélnek, hogy ne veszítsék el egymást, önmagukat. A szívnindzsa áthajítja szívét a lány szívének helyébe, értelmet nyer a kötetcím – amely mögött szintén vannak nem titkolt autobiografikus elemek: tekintettel a (J(in) Kovács) Judit név többszöri megjelenésére. Ez a túlélés titka talán? Aligha. De a mögötte rejlő tartalom és tan elementáris erővel talál telibe: önzetlenség és elvárások nélküli szeretet, tisztelet, patyolatfehér szerelem. Teljesen hétköznapi igény egy kapcsolatban, itt misztikus köntösbe öltöztetve. Vajon a nindzsa és szamuráj maszkok éppen a legérzelmesebb emberek mindennapi arcait fedik? Miért kell fekete külső mögé rejteni a legtisztább lelkeket? Még nincs objektív válasz.
A végső tanulság: a szívhajítók bizony közöttünk élnek. Acsai Roland a magyar-japán kultúra irodalmi kapcsolatait egy új szívfolttal írja újra. Vagyis neki sikerült komoly, tiszteletreméltó íróként újjászületnie, ahogyan e regényében maga is megírta.
Holnap Kiadó, Budapest, 2016.
Megjelent a Bárka 2016/6-os számában.
