Turok Margit
Szép könyvek a 20. század elején
Békéscsabáról
A 20. század első negyedében Békéscsaba kulturális életének felpezsdítésében Tevan Andor játszotta a legfontosabb szerepet. A tipográfus és könyvkiadó személyéhez fűződik a múzeumi hangversenyek, irodalmi estek rendezése, és míves könyveinek megjelentetésével a hazai könyvkultúra fellendítéséhez is hozzájárult. 1909-ben fejezte be tanulmányait a bécsi Grafikai Főiskolán. Könyvkiadói tevékenységének indulása is ehhez a dátumhoz köthető, ekkor tért haza Békéscsabára, vette át apja kis nyomdáját. A modern könyvkiadás megteremtését tekintette céljának, azt vallotta, hogy az értékes tartalom és illusztráció színvonalas tipográfiát igényel. Könyvkészítési gyakorlatát két szempontból értékelték a korabeli kritikusok: Kner Imrével való összehasonlítása és a szecesszió hatása alapján. Kner a tipográfiát tartotta fontosnak, Tevan az illusztrációt.
A színvonal emelését műszaki fejlesztéssel kezdte. Két gyorssajtót és két szecessziós jellegű betűtípust is beszerzett: a Behrens-féle antikva és a Tiemann-féle medieval összes fokozatát. Ezek a betűtípusok számítottak akkor moderneknek. Az 1926-ban megjelentetett betűmintakönyve viszont már tizennyolc betűfajtát tartalmaz: a könyvkiadási tevékenysége során gyakran alkalmazott Antiquát, az 1920-as évek elejéig szintén gyakran használt Romanát, továbbá harmadik különleges jellegű betűjét, a Didot-típusú Antiquát. Nyomdája ezzel könyvkészítésre is alkalmassá vált. Az apja nyomdájában az akcidenciák készítése közben szerzett tapasztalatait haszonnal kamatoztathatta a könyvek készítése során is. Ezeknek az alkalmi kiadványoknak (névjegyek, meghívók, plakátok, prospektusok) az esetében ugyanis a legáltalánosabb szabály az, hogy nincs szabály. A tipográfus ügyessége és fantáziája, illetve a megrendelő kívánságai azok, amelyek befolyásolhatják a nyomtatvány kialakítását. Ezekre a könyvnyomtatási gyakorlatban is szükség van.
Tipográfiai felkészültsége, kreativitása és elhivatottsága úgy diktálta, hogy a nyomda irányítása mellett maga végezze el a lektori, korrektori, időnként a rajzolói teendőket vagy a komplikáltabb szedéseket is. A könyvek békéscsabai múzeumi és könyvtári gyűjteményekben fellelhető példányai alapján megállapítható, hogy Tevan nyomdája valóságos „kézműves műhelyként” működött. Tipográfus, illusztrátor, nyomdász baráti társaságot alkotott, amelynek tagjai messzemenő tisztelettel és alázattal igazodtak a szerzők igényeihez, az eredeti kiadások, a kéziratok értékeihez.
Az 1909 és 1911 közötti évek a bemutatkozás, az arculat kialakításának, az ismertség megszerzésének időszakát jelentették. Az ekkor megjelentetett egyedi könyvekkel szerzett tapasztalatok segítették Tevant abban, hogy baráti ismeretségbe kerüljön a korabeli magyar irodalom kiválóságaival, elsősorban a Nyugat köré csoportosulókkal: Ady Endrével, Csáth Gézával, Juhász Gyulával, Kaffka Margittal, Karinthy Frigyessel, Kosztolányi Dezsővel, Krúdy Gyulával, Nagy Lajossal. Maga köré gyűjtötte a korszak jelentős grafikusait is: Kolozsvári Zsigmondot és Sándort, Divéky Józsefet, Major Henriket, Hincz Gyulát, de maga is végzett illusztrátori munkát, címlaptervezést.
Személyes kapcsolatainak köszönhetően 1912 után fokozatosan átalakította kiadói tematikáját: a korábbi, egyedi kiadványok mellett már ebben az évben megindította első sorozatát Tevan Könyvtár címmel. Célját így hirdette: „A Tevan Könyvtár havonként három füzetet bocsájt a könyvpiacra, ügyelve arra, hogy úgy belső tartalma, mint külső kiállítása tekintetében az e nemű vállalatok közül kiváljék. Programjában felöleli a hazai és a külföldi irodalom legjavát.” (Közli Papp János i.m.) A füzetek nagy példányszámban, olcsón és magas színvonalú tartalommal jelentek meg.
Formátumuk egységes, igen praktikus, zsebre tehető 180x120 mm-es méretben készültek. Pasztellsárga borítólapjukon színes hullámvonalakból kialakított ovális keretbe foglalva a sorozat neve látható, a füzet sorszámával, alul a mű szerzőjének neve és a mű címe olvasható, továbbá a műfaja és az ár megjelölése szerepel. Tevan arra is gondot fordított, hogy a vásárló számára fontos információk már a borító előoldalán láthatóak legyenek, megkönnyítendő a vásárlási döntést.
A recenzensek elismerően nyilatkoztak a vállalkozásról, és a sorozat nagyon gyorsan népszerűvé vált. Egy-egy füzetből második, sőt harmadik kiadás is készült. Dicsérték Tevan szakmai műveltségét, irodalmi tájékozottságát, ízlését, a tartalomban és külső megjelenésben egyaránt európai színvonalú könyveit. A Tevan kiadó a könyvkiadásban a „Nyugat mögött második helyre került” – írták (Közli Papp János i.m.). Tevan valóban kulturális missziót teljesített, ez a sorozata az Olcsó Könyvtár (1954–1991) előfutárának tekinthető. A kötetek egy része illusztráció nélkül jelent meg, esetenként a szövegtükör játékával gazdagította a kötetek megjelenését. Máskor egy-egy, a szövegtükröt keretező finom, leveles és/vagy virágos ágakból megrajzolt girland adja a szolid, ízléses díszítést. Határozottan jó érzés kézbe venni ezeket a köteteket.
1913-ban újabb, ezúttal bibliofil jellegű könyvsorozatot jelentetett meg. Az Amatőr Könyvek sorozat céljáról így nyilatkozott: „A német, angol, francia bibliofil irodalom óriási fellendülése arra indította kiadóvállalatunkat, hogy Magyarországon az első privátsajtót megteremtse. E privátsajtó tisztán bibliofil könyvek készítésével foglalkozik (...). Az e sorozatban megjelenő könyvek művészi kiállításban, az elképzelhető legszebb kivitelben, minimális példányszámban készülnek és számozottan kerülnek kiadásra.” A privátsajtó fogalmat minden bizonnyal minőségi értelemben használja, mert meg volt győződve, hogy mindezt megvalósítani csakis a hazai igények emelésével és értékes irodalom megismertetésével lehetséges.
Három és fél évtized alatt tizennégy kötet jelent meg. Ezek a Tevan Kiadó legsikerültebb, legszínvonalasabb darabjai, a kiadó képzőművészeti szempontból jelentős vállalkozása. A kötetek mindenféle szempontból megfelelnek az aranymetszés arányrendszerének, vagyis formai és tartalmi szempontból tökéletesen egységesek. A kötetek tipográfiai munkáit Tevan Andor végezte, illusztrátorok: Divéky József, Hincz Gyula, Kolozsvári Sándor, Kolozsvári Zsigmond és Major Henrik voltak.
Áttekintve Tevan tipográfiai és kiadói tevékenységét megállapíthatjuk, hogy annak első szakaszát az európai művészet megújítására irányuló mozgalmakkal rokon gondolkodásmód és alkotói szándék jellemzi. A korszak művészei az élet és a művészet tiszta forrását keresve fordítottak hátat a polgári életmódnak, és vonultak ki a nyomasztóvá duzzadt ipari városokból. Nálunk Nagy Sándort és Körösfői-Kriesch Aladárt is a művészetet megújító szintézis megteremtésének vágya hajtotta, amikor Gödöllőt választották letelepedésük helyszínéül. A gödöllői művésztelep létrehozásának hátterében az „összművészeti mű” (Gesamtkunstwerk) megteremtésének vágya munkált. Ők az elsők nálunk, akiknek sikerült a szecesszióból egységes stílust teremteni, és létrehozni a művészeti ágak egyenrangúságát. Valóságos „forradalom” volt ez, ahogyan Ady írta: „Az én szecesszióm a haladás harca a vaskalap ellen”. Nagy Sándor egyéni invenciókkal gazdag rajzait, szövegképeit, irodalmias-szimbolikus megfogalmazású fejléceit, Körösfői-Kriesch Aladár lágy zenei vonalritmusú illusztrációit Tevan is ismerte. Mindkettőjüknek határozott törekvése volt a könyvművészet megújítása is.
A korabeli könyvművészetben a szecesszió a vignetták, záródíszek és az arabeszkek alkalmazását jelentette. Tevannak már az első nyomdai termékei is elsősorban szövegkezdő és záródíszek, esetenként arabeszkek, vignetták. Első kiadású könyve Nil (Dapsy Gizella) El nem küldött levelek című verseskötete magyaros ornamentikájával a magyar népművészet hagyományaiból merít. 1916 körül olykor régieskedő, romantikus, lágy és édeskés témák kiadásával is próbálkozott (Kármán József: Fanni hagyományai), amelyekhez 18. századot idéző tipográfiát használt. Kétségtelen számunkra: Tevan autonóm művész volt, a saját útját kereste ekkor, igyekezett minden újat kipróbálni és saját igényeinek megfelelően átalakítani, variálni. A szecesszióval való rokonsága elsősorban a múlt irodalmi értékeinek megmutatására irányuló szándékában, gondolkodásának nyitottságában, a kézműves hagyomány iránti tiszteletében, de kiváltképpen abban nyilvánul meg, hogy a könyvet olyan művészeti alkotásnak tekinti, amelyben a tartalom, a formai megjelenés és az illusztráció összművészeti alkotásként van jelen.
Egy-egy nagyobb lélegzetű mű esetében a témának megfelelő korszak jellemző kifejezésmódját kívánta meg az illusztrátortól. 1917 és 1920 között neobarokkos, illetve rokokó jelleg érvényesül a kötetekben, elsősorban Anatole France sorolható ide. Gvadányi József rendkívül mulatságos műve 1918-ban jelent meg. Az Egy falusi nótárius budai utazása a 18. századi hazai viszonyokról tudósít, tizenhárom verses részben meséli el a Budára tartó nótáriusnak és társainak útközben megesett kalandjait. Az Elöljáró beszédben a szerkesztési elveket közli a szerző, és azt, hogy a történetek valóságosak. Az egyes részek elé kiemeli a tartalmi összefoglalást, amelyet Tevan nagyobb méretű betűkkel szedett. E fölött a tartalomnak megfelelő fametszet látható. Divéky József a 18. századi magyar fametszés hagyományait éleszti fel. Lapdúcot használ, amit a fatörzs száliránnyal párhuzamos felvágásával nyernek. A véső és metsző eszközöknek megfelelően vékonyabb és vastagabb, párhuzamos, hirtelen vastagodó, görbe vonalakat, vagy nagyobb felületeket lehet így kialakítani. A lapdúc, sajátosságai révén, kiválóan megfelel az elbeszélő prózai vagy verses tartalom képi megjelenítésére. A könyv illusztrációin a nagyobb felületek dominálnak, kifejezve azt a szellemi sivárságot és elmaradottságot, amelyet kigúnyol a szerző. Az éles határvonalak közé fogott, lilás-kékes színnel nyomott rajzos felületek ugyan élesen kiválnak a szövegből, mégis elmélyítik, játékossá teszik, sőt karikírozzák is annak tartalmát.
1920-ban jelent meg Csokonai Vitéz Mihály Lilla: érzékeny dalok három könyvben 1790–1802, valamint Petőfi Sándor Az apostol című műve. A Lillához kéziratul az 1844-es Scheidel Ferenc-féle kiadás szolgált, a Petőfi-műhöz az 1879-es Athenaeum-féle kiadás. Tevan arra is ügyelt, hogy „kéziratnak” lehetőleg azt a kiadást válassza, amely eredetinek vagy legelsőnek tekinthető, és lehetősége szerint nem is változtatott azon. Ezzel a hitelesség követelményének is minden esetben eleget tett. A művek szedése Tevan munkája. A Csokonai-műnél egyedi szedéstükröt alkalmazott a két (I., II.) könyv verseinek szedéstükre egész oldalas, az Előbeszéd szövege a lap alsó felében van elhelyezve. A szövegnek ez a tagolása játékossá teszi a szerkesztést. Visszafogott rokokó díszítését a korszak legtöbbet foglalkoztatott grafikusa, Divéky József tervezte: a versek elé egy-egy fülkagylóra hasonlító, a könyvek elejére egy-egy növényi motívumot helyezett el. A borító belső oldalán fent van elhelyezve a körbe foglalt, egymásba írt T és A betű, Tevan Andor betűjele, amely Leonardo emblémáját idézi meg.
Petőfi művének számozott példányai 1-től 10-ig japán, 11-től 100-ig kanadai könyvpapíron jelentek meg. Elbeszélő stílusú, finom rézkarcait Kolozsvári Zsigmond készítette. A rézkarcra azért eshetett a választás, mert ez az eljárás a vonalak vastagságának változtatásával és sűrítésével, másrészt a maratás idejének változtatásával tónusossá teszi a rajzot, ezzel kifejezőbb érzelmi események bemutatására alkalmas. Kolozsvári Zsigmond vérbeli grafikus, egyedi műalkotásnak tekinthető rézkarcai jobb minőségű vastagabb papíron készültek, önálló alkotásnak tekinthetők. Az 50. oldal sorsfordító drámai szövege például azt meséli el, hogy egy árva gyermeknek miért kell idejekorán lopással keresni meg a megélhetéshez szükséges anyagiakat. A lefelé futó ritkás és sűrűsödő vonalak és a közöttük üresen hagyott foltok, továbbá a háttér itt-ott sűrűbb vonalai felerősítik a költői szöveg drámaiságát.
1920-ban Tevan kénytelen volt felhagyni a rendszeres könyvkiadással. A nyomda fennállásának 40. évfordulójára (1943) mégis kiadott egy ünnepi kötetet, amelynek a második kiadása is elkészült 1947-ben. Heltai Gáspár A bölcs Esopusnak és másoknak fabulái és oktató beszéde, valamint azok értelme című műve 1200 példányban jelent meg. Diósgyőri papírra készült az eredeti 18. századi matricáról öntött Didot Antiqua betűvel. A tipográfia Tevan munkája. A kötés Kner Erzsébet műhelyében készült. A fabulákat szöveg előtti képecskék illusztrálják, amelyeket maga Tevan metszett linóleum felületbe. Ezt a technikát száz éve használják, alkalmas vonalas és foltszerű felületek visszaadására, erőteljes, expresszív felületek létrehozására. Főként irodalmi alkotások vagy mesék illusztrálására használható. Puha és szemcsés anyaga miatt a vonalak kevésbé éles határvonalúak, mint a fametszeteké. A fabulák képecskéi a tartalmat „merevítik” időtlenné, örök érvényűvé, az anyag tulajdonságaiból következően lágyabban, mint adódna fametszet esetében. A könyv Tevan gyakorlatától elütő, nagyobb formátumban jelent meg, a tőle megszokott elegáns, szép kivitelben. A Magyar Bibliofil Társaság 1947-ben az esztendő legszebb könyve címmel tüntette ki.
1948-ban hasonló témával jelentetett meg újabb könyvet, amely Nagy Károly császár és tizenkét lovagjának jeruzsálemi zarándoklatát, valamint a francia király és tizenkét grófjának konstantinápolyi látogatását meséli el. Anatole France Nyársforgató Jakab meséi kötetének első kiadását szintén Tevan gondozta, amely az olcsó sorozatban jelent meg, és nem volt illusztrálva. Az új kiadás illusztrációit Hincz Gyula rajzolta, és Tevan maga metszette linóleumba, nyomatai színesek. Abban is eltér a korábbi illusztrált munkáktól, hogy sokkal gazdagabb és groteszk hatású rajzokból áll. Szövegkezdő, lapszéli, egyharmad oldalnyi felületet elfoglaló rajzok egyaránt láthatók az elegánsan szerkesztett szöveg mellett vagy között.
A mű Anatole France legkedveltebb munkája. A szövegek és a képek igazi tartalma a kritika, mégpedig: „…a hahotázó kritika egy csúfondáros vélemény a társadalomról és egyénekről, s egy még ma is élő kultúra fonákságairól…” – írja méltatásában Rabinovszky Máriusz. A művészetben nem ismeretlen a groteszk, csúfondáros ábrázolásmód. A gótika hagyományában például csak úgy nyüzsögnek a mókás, tiszteletlen, furcsa, néha kifejezetten trágár alakok. A későbbi századok művészei is kedvelik, majd a 19. század második felében önálló műfajjá válik. Első hazai művelője és megteremtője a tótkomlósi születésű festő, Jankó János. Hincz groteszk egyéniesített karakterei jönnek-mennek, tömegekben mutatkoznak, büszkék, önteltek, máskor elesettek, csúnyák, ahogyan a szöveghűség ihlette születésüket. Kevés vonallal, kisebb-nagyobb foltszerű felületekkel vannak megrajzolva és megfestve. Hűen a szöveghez, amilyenek belül, olyanok kívül is. Élvezet a velük való találkozás.
Tevan számára is kihívást jelentett ennek az invenciózus rajzanyagnak a könyv lapjaira való maradéktalan átmentése. Már jóval korábban egy olyan eljárást dolgozott ki és használt, amellyel „a linóleumba metszett színnyomó dúcokkal széles skálájú, tónusokban gazdag, színes effektusokat tud létrehozni, hogy mindazt, amire a rajzban és a színezésben az alkotó művész törekedett, maradéktalanul vissza is tudja adni” – mondta. Az öt színben készült rajzok a színes nyomtatás eljárásával kerültek a könyvlapokra, egyéni és kézi munka eredményeként. A tipográfiai munkát Tevan végezte, akinek „műhelye” ismét egy olyan könyvtörténeti alkotást hozott létre, amely a Művészeti Tanács döntése szerint „az egyetemes magyar könyvkultúra szempontjából kiemelkedő teljesítmény, s az utóbbi esztendők legszebb magyar bibliofil kiadványa.”
Összefoglalva elmondhatjuk, hogy Tevan szellemi öröksége a kézművesség és a szellemi műveltség egységének megteremtésében, a hazai könyvművészet felemelésére irányuló törekvésben, a könyvkiadás színvonalának európai szintre hozásában határozható meg.
Megjelent a Bárka 2016/2-es számában.
