Kritikák

 

darvasi_istenhazacsal.jpg 

 

Kolozsi Orsolya

 

A magány változatai

Darvasi László: Isten. Haza. Csal.

 

          Darvasi László legújabb novelláskötete a figyelemfelkeltő Isten. Haza. Csal. címet viseli. Három tőmondat egymás mellett, mely félreérthetetlenül az Isten, haza, család „szentháromságának”, értékrendjének ironikus értelmezése. Mintha arra kérdezne rá, létezik-e ilyen? Van-e létjogosultsága ezeknek az értékeknek a világban, vagy egyszerűen csalás, (ön)ámítás az egész? A kötet szövegei pedig egyhangúlag azt a választ adják, hogy a három fogalom mögött semmi sincsen: nincs Isten, nincs haza (és szűkebb értelemben, nincs hová hazamenni, nincs otthon), család pedig végképp nem létezik, vagy nem abban a formában, ahogy léteznie kellene. Az elbeszéléstechnikailag igencsak heterogén szövegeket éppen a hiányos családok témája, a kötet legmeghatározóbb motívuma köti össze nagyon erőteljesen. A harmadik tőmondat csonkított alakja is utalhat a csonka családokra, de természetesen arra is, hogy ez az egész, a családban való hit nem más, mint csalás. Fogyatékos gyermekükkel magukra maradt apák (Virág; Kőlépcső; Vicces dolgok, humoros esetek), gyermeküket elvesztett család (Anya és Apa túl akarják élni), időskorukra magukra maradt öregek (Amit észre kell venni, és amit nem; Mert mi nem vagyunk dánok; Nagyon sürgős ügy) történetei tűnnek elő, sehol egy teljes, jól működő család. Ha netán együtt is élnek, akkor is hiányzik az a kötés, mely a családot családdá, a benne élőket boldoggá teszi (Zuhanás; Hol lakik a Föld?).

         A kötet harminchárom novellája nem a megelőző novelláskötet (Vándorló sírok) által kijelölt utat folytatja. Elbeszélései sokkal prózaibb, hétköznapibb színtereken játszódnak. A vidéki Magyarország kocsmái, lerobbant lakásai, termékbemutatói, tanyasi udvarai a legfontosabb helyszínek, és a hősök is ennek a vidéknek a lakói: alkoholisták, vigasztalan, szorongó, kiszolgáltatott emberek, fogyatékosok, betegek, haldokló, vegetáló öregek. Nem sok öröm, napfény van a szövegekben, a boldogság pedig csaknem ismeretlen fogalom. A kortársak közül Tóth Krisztina novellái juthatnak az olvasó eszébe, elsősorban a hasonló társadalmi háttér miatt, de a szenvedés abszurd-groteszk bemutatásakor Szvoren Edina prózavilága is emlékezetünkbe idéződhet. A klasszikusok közül talán Tar Sándor az első asszociáció, bár nyilvánvaló, hogy ha a szereplők, az őket övező környezet és az írókban munkáló társadalmi szolidaritás össze is köti őket, elbeszélésmódjuk azért nagyban különbözik.

          Darvasi szövegeinek egy része a korábbiaknál szikárabb lett, de továbbra is megmaradt „védjegyének” a szép mondat. A legnagyobb nyomor közepén, a legerősebb tragédia leírásakor is szépek ezek a mondatok, letaglózó erejük éppen ebben rejlik. Nem képesek eltüntetni vagy kisebbíteni a fájdalmat, de szépségükkel, mely gyakran ellentétben áll a témával, még melankolikusabbá képesek tenni a hangulatot, megmutatva azt, hogy van szépség a világban, csak nem mindig látható. A szövegek sokszínűek, leggyakrabban egyes szám harmadik vagy egyes szám első személyben megszólaló narrátorral van dolgunk, de az elbeszélés módja sokban különbözik. Vannak kifejezetten minimalista (Virágok), de A könnymutatványosok legendájának világát felidéző, a mágikus realizmussal rokonítható szövegek is, mint például a kötet egyik legerősebb darabja, az Egy templom kitakarítása című novella. Ennek főhőse, a titokzatos, a templom takarítására alkalmazott lány mintha az első nagyregény lapjairól lépett volna le: „Már az első nap hernyókat látnak a szalmaszőke hajában. Reggelente mezítláb járkál az árokparton, és híre jár, hogy az ölét csalánlevelekkel dajkálja. Nyersen eszi a kamillát. Sárga hab szivárog a szájából.” Tündéri, már-már nem is evilági hőse felbukkanását babonák övezik, a szöveg is balladai, kihagyásokkal, sejtetésekkel behálózott. A névtelen nő megjelenése után megváltozik mind a pap, mind a hívők viselkedése, míg egy mise alkalmával összeomlik a templom, maga alá temet mindenkit, kivéve a különös főhőst. A kihagyásos szerkesztés, az utalásokból összerakható előtörténetek a kötet sok szövegére jellemzőek. Az Anya és Apa túl akarják élni című írásban sokáig nem is világos, miért olyan nyomasztó és fullasztó a házaspár élete, csak egy-egy felvillanó utalásból rakható ki, hogy elveszítették gyermeküket. A könyv legerősebb szövegeire egyébként ez az analitikusnak is nevezhető szerkesztésmód jellemző: nincs igazán expozíció, az előzmények csak a történések alatt elejtett félmondatokból rakhatóak össze, a szerkezet emiatt a legtöbb esetben nagyon feszes és zárt.

          A novellák nemcsak szerkesztésükben, tartalmukban is különböznek, hiszen hőseik különböző életkorú, más társadalmi státuszú emberek, más-más élethelyzettel, problémával. Van közöttük középkorú férfi, aki megtudja, hogy egyetlen, körülrajongott, elkényeztetett lánya pornószínész lett (Apának hiányzol), középkorú nő, aki haldokló anyját készíti fel az utolsó útra (Smink), gyermek, aki nem képes megbirkózni az otthonában zajló agresszióval, brutalitással (Hol lakik a Föld?). A közeg, a háttér és a szereplők is mások, de minden egyes írás egy irányba mutat, a magány különféle változatait járva körül. Az anya nélkül magukra maradt apák (ez egyébként egy fontos és erős motívuma a könyvnek), a gyerekeik nélkül maradt idős szülők, az Isten, társ nélkül maradt emberek ugyanis éppen magányukban közösek. Akármelyik szöveget is nézzük, látható, hogy nincsenek valódi, jól működő kapcsolatok, nincs út ember és ember között, még akkor sem, ha történetesen legközelebbi rokonai is egymásnak. Ha valaha volt is kapcsolat, elromlott, elveszett. Minden szenvedés, ami megjelenik a kötetben, még nehezebbé és elviselhetetlenebbé válik attól, hogy egyedül kell hordozni. A kapcsolatok hiányként jelennek meg, a dialógusokban csak a távolságok érzékelhetőek.  Mintha – a címre visszautalva – csak illúzió és hazugság lenne minden olyan pont, melyhez tartozni lehetne: Isten, haza vagy akár a család.

          Szomorú kötet ez, melynek alapvető hangulatát a borító nem képes visszaadni. A Magvető Kiadó kiváló borítói között az új Darvasi-könyvé kis csalódottságra ad okot, mert ha látható (és érthető) is a koncepció, nem szép, nem esztétikus a borító, ellentétben a mögötte rejlő szövegekkel. Szinte kivétel nélkül jó írások ezek, egy-két erősen hatásvadász darabtól eltekintve (elsősorban az utolsó ciklusban, mint pl. a Ki ne szeretne még egyszer megnézni egy filmet?). Vannak szerkezetileg gyengébb darabok is: az Én és a kisöcsém gyermek elbeszélője nem képes egyben tartani a tartalmilag és nyelvileg is nagyon széthulló narratívát, a kötetet záró És hogy mondjunk valamit az irodalomról is című írás hasonlóképpen kaotikus. Vannak szép bekezdései, rendkívül lírai a nyelve, valamiféle motívumhálózatot is kiépít, de mégsem ragadható meg a lényeg, strukturálisan széteső a szöveg. Mindezek ellenére erős, hatásos kötet, mely töménysége is felkavaró volta miatt sokáig, kis penzumokban olvasandó könyv. Kiváló és elgondolkodtató szociológiai és lélektani – ugyanakkor ízig-vérig irodalmi – kalauz napjaink világának árnyékosabb oldalához.

 

Megjelent a Bárka 2016/2-es számában.


Főoldal

2016. május 18.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png