Kritikák

 

alomtalanitas.jpg 

 

Szakács István Péter               

 

Lapok Ferdinandy György

többlakiságának leltárából

 

   Vannak helyzetek, amikor kényszerűségből vagy saját akaratodból elhagyod hazádat. Kiszakadsz abból a földrajzi, társadalmi, kulturális és nyelvi környezetből, amelyben többé, kevésbé otthonosan érezted magad. Hátrahagyod szüleidet, barátaidat, ismerőseidet. A házat és a kertet. Az utcát, melyen naponta végigmentél. A megállót, ahol nap mint nap várakoztál. Hátrahagyod az ismerős tárgyakat, melyek néma hűséggel körülvettek. Hátrahagyod kedvenc dallamaidat s az ismerős lányok illatát. Sebtében mindent az emlékezet kiszámíthatatlan űrtartalmú, bizonytalan állagú bőröndjébe gyömöszölsz, és magaddal cipelsz idegenbe. S miközben igyekszel beilleszkedni új környezetedbe, ott van benned a hátrahagyott haza, mely álmaidban és emlékeidben él tovább, s melyet bolyongásaid során időnként fölleltározol.

   A huszadik századi magyar történelem során, az első és a második világégést, majd az ötvenhatos forradalmat követően százezrek élték meg ezt a köztes létállapotot, fölülírva Vörösmarty Szózatának „Áldjon, vagy verjen sors keze: / Itt élned, halnod kell.” romantikus imperatívuszát. Ki a jobb megélhetésért, ki pedig azért vette kezébe a vándorbotot, mert úgy érezte, képtelen diktatúrában élni. 

   Az idegenség meghatározó élményforrása a nyugati magyar irodalomnak. Vannak, akiknek életműve a hátrahagyott haza utáni kínzó honvágy jegyében fogant. Közéjük tartozik a Kanadába kivándorolt Fáy Ferenc (Pécel, 1921 – Toronto, 1981). Tragikus hangszerelésű költészete a magány, az otthontalanság, az állandósult hiányérzet rendkívül szuggesztív kifejezése. „A ház is ellökött, / ahol születtél… és az orgonák, / kik együtt léptek első lépteiddel: / a bokrok is, a birs ízű szobák…/ Nem vagy sehol! ” (Rövidzárlat). Vele ellentétben a huszadik század magyar vágáns költőjeként számon tartott Faludy György (Budapest, 1910 – Budapest, 2006) csodás ajándékként élte meg örökös vándorlásban eltelt életét. „Mert áldás volt itt sétálnom a fényben, / barátokkal beszélni reggelig, / delfint, nagyerdőt, tengert, őzet néznem, / meg szép nők melleit.” (Boldog, akit a halál ifjan ér el). A negyvenes évek második felétől haláláig önkéntes száműzetésben élő Márai Sándor (Kassa, 1900 – San Diego, 1989) egyrészt emigrációban írt számos művével önmaga cáfolta meg kultikus költeményének, a Halotti Beszédnek, Itáliában 1951-ben papírra vetett, komor jóslatát az idegen környezet lélekromboló, alkotást ellehetetlenítő hatásáról. Másrészt emigrációban írt példázatos regényei (Béke Ithakában, San Gennaro vére, Ítélet Canudosban) arra utalnak, hogy a hazai valóságból kiszakadva mítoszok, idegen történetek meg- és újraírását tartotta hitelesnek. Több évtizeden át makacs hűséggel írt naplójegyzetei pedig a világot kívülállóként figyelő én befelé fordulását, önmagával folytatott kommunikációját jelzik.

   „Három kontinensen éltem az elmúlt fél évszázad alatt. Volt két feleségem, számtalan szerelmem, négy gyerekem. Most meg újra itt.”[1] (A koronaőr lánya) Ez már egy másik leltár, a Budapesten született Ferdinandy Györgyé, aki 1956-ban huszonévesen hagyta el Magyarországot. Tizenegy évig Franciaországban élt, s írt szépirodalmat – franciául. Aztán harmincöt évet tanított a Puerto Ricói Egyetemen – spanyolul. 2000-től pedig Miami és Budapest között ingázott. Hogy aztán visszatérjen Budapestre. Háromszor vette el ugyanazt a nőt, ifjúsága és írásai legendás francia asszonyát, és háromszor vált el tőle, hogy utána egy kubai asszonnyal éljen Budapesten. Számos könyv szerzője (L’île sous l’eau, Valenciánál a tenger, Hors jeu, Furcsa, idegen szerelem, Üzenőfüzet, Szomorú szigetek, Vadnyugati napló, A francia vőlegény, Nézem az életemet, Hát ennyi, Vadnyugati tárcatár, A bolondok királya, Csak egy nap a világ, Az amerikai menekült, Egy sima, egy fordított, Kérdések Istenkéhez, Pók a víz alatt, Mélyebbre, A francia asszony, Álomtalanítás stb.) Del Duca-, Saint-Exupéry-, Krúdy Gyula-, József Attila-díjas író. Hát igen, hát csak így, ahogy lazán, finom iróniával mondani szokta – lakonikus tömörséggel összegezve a vele történteket.

   Hát igen, ez a most meg újra itt fordulat jócskán bekavart, átírva a szokványos emigráns lét forgatókönyvét. Mert a köztudatban az él, hogy az emigráns írónak életfogytiglan idegenben a helye. Vándorolhat bármerre a nagyvilágban, csak éppen haza ne térjen. Ha pedig mégis ezt teszi, hát akkor magára vessen. A történelem azonban flottul fölülírhatja az efféle, jámbor, sziklaszilárdnak hitt közvélekedéseket. Ez történt 1989-ben is. Nevezzük bárminek is az ekkor végbement változásokat – az összeesküvés elméletek rajongóinak könyvtárnyi elmélete van arról, hogy mi is a natúr igazság ’89-cel kapcsolatban –, tény, hogy a kelet-közép-európai önkényuralmi rendszerek összeomlásával megszűnt a disszidens státusz létjogosultsága, s a lelkiismereti okokból Nyugaton élő emigráns író hazatérhetett Magyarországra.

   Vissza lehet-e találni az elhagyott hazába? S mi lesz a másikkal, az idegenben választottal? Érezhet-e utána honvágyat az ember? Az egyik hiány kitöltése okozhat-e másik hiányt? Ferdinandy György művei az 1990-es évek óta ezekre a rendhagyó kérdésekre keresik a választ. Menetrendszerű pontossággal megjelenő könyvei (a Magyar Naplónál például 2008 óta évente jelent meg új kötete) azt bizonyítják, hogy a hazatérés új lendületet adott, termékenyítő hatással van az életműre. Ez a világszemléletében, tematikájában és stílusában rendkívül egységes írott világ ezzel a hazatéréssel válik teljessé, fölülírva a hagyományos emigráns irodalmat. Mondhatnánk úgy is, hogy a kör bezárult, de nem tesszük, mert ez a patetikus hangnem nem passzol szerzőnk elegáns, könnyed, (ön)ironikus írói habitusához.

   Ferdinandy György írásai az itt és az ott, a jelen és a múlt, a megtapasztalt és az elképzelt világ ambivalens terében fogantak. Műveiben az emlékeket szembesíti a megélt, folyamatosan változó valósággal. Életútjának hármas tagoltságát jelöli ki a Csak egy nap a világ (2008) című kötete. A harminchárom rövidprózából összefűzött, „műfajtalan” könyv első harmada 1956-ig eleveníti föl az elbeszélő otthoni életét, a második az idegenben töltött negyven évről, a harmadik a hazatérésről szól. Ez már nem két-, hanem többlakiság. Magyarország, Franciaország és az Egyesült Államok, Budapest és Strasbourg, a Sashegy és az Everglades földrajzilag pontosan bemérhető helyszíneivel s az álmok és emlékek bemérhetetlen terében felbukkanó illékony képeivel. Legújabb könyve, az Álomtalanítás, ugyancsak három részből áll, de a ciklusok tartalma másként rendeződik. Az első (Keresem a helyem) a hazatérés létállapotát helyezi a középpontba, a második (Hová lesz a menés?) külhoni kalandozásait, a harmadik (Találkozások) emléktöredékek halmaza a többlakiságról. Ferdinandy György személyes hangvételű, líraisággal és öniróniával fűszerezett narrációjában az empirikus és transzcendentális valóság egyetlen szövegrészen belül is szétválaszthatatlanul összefűződik. „Reggel még kint álltunk anyámmal a kertkapuban. A távolság kilúgozta belőlem húgom nevetését, a Lehár-dalokat. Ami marad, furcsa, hajnali álom. Egy másodperc töredéke, és felszippantja a nap. Holnap leülök újra az asztal elé. Fejjel lefelé, a déli féltekén fejjel lefelé állnak az asztalok. Elolvasom, amit írtam, meghúzom, belejavítok. Felforr a víz, kitöltöm a kávét. Állok a balkonon.”[2] (Távlattan) Jelentéktelennek tűnő dolgok hozzák működésbe az emlékezés szeszélyes mechanizmusát. Mint ez a másik dal is. „A metróval szemben (…) öregember cincogott. Már elmentem előtte, amikor meghallottam az ismerős dallamot. A balettcipőket. A rivaldafényt. Megálltam, mint akibe belelőttek. (…) Szépen, hibátlanul húzta ez az usánkás öreg. (…) – Ismeri? – kérdezte. – Chaplin! A vén bohóc. (…) Nem árultam el, hogy annak idején, ötven éve én fordítottam ezt a szöveget.” (A koronaőr lánya. 7-8. o.) A budapesti metróaluljáróban „cincogott” dal hallatán egy rég letűnt világ elevenedik meg az idős narrátor emlékezetében: ifjúkora tánciskolája, a lányok, akiknek udvarolt, a barátok, az ötvenes évek Budapestje s óhatatlanul a nyilasok által nyomorékká vert, tolószékes orvos apa emléke, aki előtt A bolondok királya (2008) című „tényregény” rövid, szikár mondatokba rejtett szívszorító tisztelgés.

   Ferdinandy György írásait éppen ezek a jelentéktelennek tetsző dolgok teszik hitelessé, ezek utalnak a lét szétbogozhatatlan összetettségére, az itt és az ott ambivalens valóságára. A többlakiságra. Mint ez a régi sanzon is. Vagy a pókok. „Egy fürdőszobában mindenféle pók él. Hosszú cérnalábú Budán, tömzsi, fekete a trópuson. Ilyenkor reggel mind fürdenek. (…) Hogy miért pont ilyenkor, kora reggel? (…) Igaz, hogy én is ilyenkor… (…) A vízsugár eleinte hideg. Menekülnének, de a kád síkos. (…) Így aztán minden reggel viszek magammal egy papírlapot. Félnek tőle, de belátják, hogy nincsen más lehetőség. Megkapaszkodnak a fehér papíron. (…) Hát csak így, nap nap után. A cérnalábú Budán, a fekete a trópuson.”[3] (Pók a víz alatt

   Történeteinek jelen és múlt között ingázó narrátora számára egyszerre több perspektíva is adott. Megkettőződött énje például a trópus felé tartó repülőgép ablakából a francia tanyát látja, mely egy ideig az otthon ígéretét jelentette számára - a francia tanyáról, pedig a trópus felé szálló gépet. S ez a kettős látás kiegészülhet egy retrospektív harmadikkal, egy kései utazás látószögével. „Mióta hazatelepültem, a Fertő-tó tükrét keresem az ablakon. De itt, Keleten, borult az égbolt. Csak valahol a Dunakanyarban tör át a felhők falán a gép. Amikor én már a kéziratokat számozom.”[4] (Az apa látogatása)

   Legutóbbi kötete, az Álomtalanítás (Írások 2013 – 2015) az összegezés könyve. Pontosabban annak újabb kísérlete. Necces dolog leltározni a többlakiságot. Az időközben megváltozott házakat és hazákat. A megálló már nem ott van, ahol régen várakoztál. Az utca másként kanyarog lépteid alatt. Csak néhány kacat maradt hajdani életedből. Kopott tárgyak szeretteid után. Csak a kérdőjelek szaporodnak. A miértek?, a hogyanok?, a ha másként választottam volna?… Már a szavakban, az útközben felszedett nyelvekben sem igazán bízhatsz. „… aki négy linguán éli le az életét, nem tudja egy nyelven elmondani a dolgokat. (…) Néha - szerencsés esetben – meglátogat a múlt. Álmaimban még léteznek a helyek. (…) Hát csak így. Őrzöm a magánmúzeumomat. Úgy, mint a homelessek kutyája a pályaudvaron. Ő is házőrző, szegény, de nem tudja, hogy a háza - a ház – merre van.”[5] (Árulások) „Innen hazulról a régi, az elhagyott helyekre vágyakozom. Nemcsak így, szóban, papíron: ha tehetem, visszajárok. Megállapítom, újra meg újra, hogy amit kergetek, légvár. Ismerős idegen.”[6] (Tigris) Elérhetetlenségében létező valóság ez. Van is meg nincs is. Mint Gátó, a Floridában évekkel azelőtt sorsára hagyott macska. „A szemembe néz a fészbukon. Nézem én is, fölösleges a beszéd. Nézem, hallgatok. Elárultam őt. Azt hitte, visszajövök, amikor leszíjaztam a kofferomat. (…) És most mi lesz? – kérdezi ez a kép a fészbukon. Az ember disszidál, visszidál. Remigráljak?”[7]  (Árulások) Van, amikor egy elárult macska szemében mindennél élesebben látjuk önmagunkat. Álmainkat és álmaink szétillanását. Egész esendő életünket.

   Hát igen. Hát csak így…



[1] In: Álomtalanítás. Magyar Napló, 2015: 8. o.
[2] in: Üzenőfüzet. Magyar Világ Kiadó, 1991: 227. o.
[3] in: Pók a víz alatt. Magyar Napló, 2012: 32. o.
[4] in: Álomtalanítás. Magyar Napló. 2015: 72. o.
[5] in: Álomtalanítás. Magyar Napló. 2015: 280-281. o.
[6] in: Álomtalanítás. Magyar Napló. 2015: 84. o.
[7] in: Álomtalanítás. Magyar Napló. 2015: 283-284. o.

Megjelent a Bárka 2015/6-os számában.


Főoldal

2016. január 21.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png