Kritikák

 ket_szimpla.jpg 

Petrőczi Éva

Romolából – Ágnes

Gergely Ágnes: Két szimpla a Kedvesben

Bármilyen szép, bármilyen kerek évforduló is az a nyolcvan esztendő, remélem, hogy az olvasók nem kizárólag a „születésnapos” Gergely Ágnesre figyelnek. Egyébként is, a szavak fejedelemasszonyai mindenütt kortalanok – gondoljunk csak Anna Ahmatovára!

Azonban, bár a jeles évnappal bővebben nem foglalkozunk, egy sorsdöntő évfordulóra feltétlenül érdemes odafigyelnünk. Arra, hogy a költő-regényíró-műfordító-esszéista, életének zsenge éveiben pedig színészpalánta, vasmunkás, tanár, majd a Magyar Rádió munkatársa, az Élet és Irodalom, illetve a Nagyvilág rovatvezetője (etc.) pontosan harminc évvel ezelőtt publikálta a Két szimpla közvetlen előzményének tekinthető Stációk-at: Azt az ugyancsak önéletrajzi regényét, amelynek néhány motívuma, sőt, mondata változtatás nélkül bukkan fel legújabb opuszában. Mi ez? Energiatakarékosság? Netán valamiféle önismétlési kényszer? Sem egyik, sem másik. Hanem az igényesség, az etikai számvetés parancsa által diktált, sok-sok új szempontot termő, friss újrafogalmazás. Az irodalomtörténetben bizony ritka jelenség ez, hamarjában csak egy párhuzam jut eszembe. Köztudott, hogy Szabó Lőrinc 1921-ben és 1948-ban is lefordította Shakespeare Szonettjei-t. Nem mintha az első változat vállalhatatlanul gyenge lett volna, de a Nyugat második nemzedékének költő-műfordítója nem a közönségnek akart megfelelni ezzel a szokatlan gesztussal, hanem önmagának. Most is hasonló, ünnepszámba menő eseménynek lehetünk tanúi. 1983-ban az akkor ötvenéves (lám, mégiscsak évfordulózgatok én itt!) Gergely Ágnes még megváltoztatott hely- és személynevekkel mondta el ősei, gyermek- és ifjúkora, s életfogytig kísértő szerelme történetét. Akkor az idegen és előkelő hangzású név mögé bújva adott számot sebzett identitása, a „zsidóként sokszor zsidók közt is idegenül magyarnak lenni, Arany Jánosba, Vörösmartyba és a Károlyi Bibliába kapaszkodni”-életérzés minden fájdalmáról. Most, művészete csúcsain járva, már karneváli maszkját elhajítva, fedetlen arccal, Ágnesként lép elénk. Ahogyan az új memoárkötetéhez kapcsolódó egyik interjúban olvashatjuk: „Egy epizód van itt A tolmácsból, néhány részlet a Stációk-ból és az Absztrakt tehén-ből. Tudatosan írtam újra ezeket, mert az első megjelenési helyükön nem teljesen pontosak. Őszintén el akartam mondani mindazt, amihez akkor még nem volt erőm. No meg tapintatból korábban elhagytam adatokat, hogy meg ne bántsak valakit, de közben eltelt harminc-negyven év, most fontosabb a valóság, mint a tapintat.”

Gergely Ágnes fenti szavain felbátorodva, a recenzensek számára úgyszólván kötelező szenvtelenséget félrehajítva, magam sem a tapintat, hanem a valóság útját járom, amikor kimondom: túl a minden értelmes és tisztességes olvasót megszólító történelmi- és sorsigazságokon, számomra azért lett ez a könyv életem egyik legmeghatározóbb olvasmányává, mert az írónő első szülőhelyét, első éveinek-eszmélésének színhelyét, a Békés megyei Endrődöt magam is jól ismerem. E település iker-városkájában, a könyvben többször is felbukkanó Gyomán ringott ugyanis az írónő elkötelezett olvasói közé tartozó magyartanár édesanyám bölcsője, tíz évvel korábban. Déd- és nagyszüleim pedig történetesen ott voltak azokon a nevezetes, a baráti Kner-család által patronált gyomai nyomdászbálokon, amelyeken az írónő édesanyja megközelíthetetlen ifjúi szépségben tündökölt. Ez a tartózkodás kristálykoporsójába zárt állapot egészen addig a pillanatig tartott, amíg élete nagybetűs Szerelme, Guttmann György újságíró fel nem bukkant a békési élet színpadán. Itt álljunk meg egy pillanatra, segítségül híva a szerző szívének is kedves amerikanisztika két kulcsfogalmát, a tizenhetedik században oly sokat emlegetett „Goodman” és „Goodwife” szavakat. E kifejezések ugyan a puritán normáknak megfelelő „jóembereket” és „jóasszonyokat” minősítették, de Györgyre, s a cenzúrán is áttörő szerelmet sugárzó tábori lapok címzettjére, feleségre, Rózsikára (akit ő gyakran „Életem”-nek becézett!)  ugyancsak minden kétséget kizáróan érvényesek. Kimondatlanul is kimondatik egyébként ez az analógia a magyar és angolszász világ közt gyakran pompás hidakat íveltető szöveg 1945 téli „menekülési epizódjában”: „Csaknem harminc évvel ezután, 1973 kora őszén, amikor Iowa Cityban megláttam a préri nagy festője, Grant Wood American Gothic (Amerikai gótika) című képén az öregedő emberpárt – a szigorú szemű férfit a vasvillával és az erényes, mosolytalan asszonyt – őket éreztem bennük, az öregeket a vecsési tanyán, védekező testtartásukat, alig összehajló fejüket. Csak amazoknak, az amerikaiaknak nyilván nem volt üres a kamrájuk.”

Igaz, bölcsészévei kezdetén a szerző – Gárdonyi Bornemissza Gergelye után – megmagyarosította nevét, de a szavak bűvöletében élő emberként mindmáig tudatában van eredeti, erőt és tartást adó beszélő vezetékneve szépségének. A magyarságát és zsidóságát egyforma intenzitással megélő Guttmann és Fenákel család leánygyermeke nagy valószínűséggel e tragikus sorsú emberpárnak is köszönheti, hogy életének saját tragédiáját példás eleganciával tudta megélni, s versekbe-prózai művekbe menekíteni. Azt, hogy szakérettségis és egyetemi társa, a tanyasi fiúból lett őstehetség, a Stációk-ban még Joós Gyulaként szereplő, több szempontból Soós Imrére emlékeztető műfordító, Papp Zoltán nem lett, nem lehetett életének társává. Annak ellenére sem, hogy egy 1954-es Illyés Gyula előadás után, régóta érlelődő szerelmük bódulatában megalapították – „Ab urbe condita”-jelszóval, kettejük városát. Amely nem egyszerűen megismerkedésük és közös tanulóéveik színhelyét, Budapestet jelentette, hanem a világ egyetlen otthonos, oltalmat adó darabkáját, ahol nincs magány, nincs kirekesztősdi, nincsenek az eredményeket, a sikereket megkeserítő politikai fondorkodások, nincs menekülés, nincsenek szörnyű albérletek, éhezéssel, szilvalekvárral megkent kalarábéval…

Természetesen Gergely Ágnes költészetében is központi szerepet kapott ez a szerelem, Harmadszor című nagy versében ugyanolyan irgalmatlan igazmondással, kíméletlen tisztánlátással, mint regényeiben:

„Hét esztendeig függtem, mint egy megbűvölt bogár,
mondataid ökörnyálán…

…………………

hét esztendeig enyém volt az a két karral átfogható,
kicsi távol, és nem csak statisztikai adat
volt, hogy itt születtem, de jóvoltodból
valóság.

…………………………………………………..

de köszönöm,
hogy előbb te adtad nekem e földet.
Áldó négy ujjam ott tartom fölötted,
mikor átbuksz a kocsmaküszöbön.”

Vasmunkáshoz illő, fémforgács-keménységű, sebző és sebzett szavak ezek. Ennek ellenére Puskin Tatjánájának talán legfontosabb mondatát idézik fel: „Szeretem még, mit rejtegessem.” Ez az egyszerre szelíd és sziklaszilárd, kibúvókat, félmegoldásokat nem ismerő „Goodwife”, ez a minden ízében mindhaláig puritán „Jóasszony” néz velünk farkasszemet Langer Klára 1962-ben készült képén, két évvel a kegyetlen januári szakítás után. Gergely Ágnes itt 29 éves, nem olyan megközelíthetetlen nagyasszony még, mint a közismert és filmsztárosan tökéletes Jung Zseni-féle portrén, de éppen természetességével hozza testközelbe a könyv gazdag, minden „szoci-szürkeséget” lebíró, színes világát. Amely természetesen jóval többet kínál egyetlen „love story”-nál: századokat átfogó történelmet, családtörténetet, szociológiát, s ráadásként még a korabeli (Rákosi és Kádár apánk uralma alatti!) egyetemi élet és irodalmi „beltenyészet” panorámáját is, olykor utalva már a hetvenes-nyolcvanas évekre. Mindezt gyönyörű, nem finomkodó, de finoman árnyalt magyarsággal, olyan, feledésbe ment békési tájszavak felbukkanásával, mint a kerti bádogkanna kevesek által ismert-használt, nagyon kedves, a falusi templomok harangszavának kondulását idéző neve, a „kanta”. Idézzük végül a regény egyik, nagyon jellemző, felejthetetlen mondatát: „Gyerekkorom ingoványos végét azért tudtam épségben túlélni, mert ott volt velem a csontkemény szabadság, a játék.

Két év és két hónap munkája van ebben a könyvben. És egy, a játék csontkemény szabadságával mindmáig élni és túlélni képes életé.

Európa Könyvkiadó, Budapest, 2013.


 Főoldal

2014. november 06.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png