Chován István
Útkeresés, sorsfordító időkben
Hász Róbert: A Vénusz vonulása
2013 könyvhetére új regénnyel jelentkezett Hász Róbert, amely szervesen illeszkedik eddigi életművébe. Hász korábban is előszeretettel ábrázolt elbeszélő szövegeiben régmúlt világokat, történelmi korszakokat, amelyeknek kérdésfeltevései a mindenkori, így a jelenkori olvasó számára is aktuálisak lehetnek. E szövegek rendszerint kulturális és tudományos ismereteket is megidézve szembesítették hőseiket élethelyzetükkel, nem ritkán válaszút elé állítva őket.
A Vénusz vonulása, amely a Kortárs Kiadó gondozásában jelent meg, Sajnovics János fiatal, önmagát is kereső jezsuita szerzetes utazását meséli el a bécsi udvari csillagász, Hell Miksa társaságában a jeges-tengeri Vardő szigetére. Fontos természeti jelenséget szeretnének megfigyelni: a Nap és a Vénusz bolygó együttállását, amely tudománytörténet esemény, fontos kutatásokat segítenének elő a pontos adatok. 1769-et írunk, Európa változás előtt áll, amelynek előzményei már tetten érhetők a kor szellemi életében. Weiss páter, a nagyszombati rendház elöljárója óvó szavakkal bocsátja útjára Sajnovicsot: „Félek János, félem a jövőt. Néha hallom, ahogy világuk eresztékei recsegnek-ropognak körülöttünk. Századunk, mely annyi újat hozott az emberi értelem számára, attól tartok, kínok és fájdalmak között fog kimúlni, s szörnyű idők előhírnöke lesz egyben”. Sajnovics és Hell saját bőrén tapasztalja meg a kor Európájának politikai forrongásait, hatalmi érdekeinek ütközését.
Hász Róbert olvasmányosan ábrázolja ezt az utazást. Regényének legnagyobb érdeme, hogy plasztikusan jeleníti meg a két tudós útjának állomásait, találkozásait, beszélgetéseit, szellemi és fizikális kalandozásait egyaránt. A Vénusz vonulása rendkívül gazdag irodalmi, műfaji hagyományt idéz meg, ami több szinten is értelmezhetővé teszi a szöveget. Utazási regény, hiszen Sajnovics Nagyszombatról kiindulva többek között Bécs, Prága, Drezda, Lipcse, Hamburg, Dánia és Norvégia érintésével jut el mesterével Vardő szigetére tapasztalatokkal gazdagodva. Kalandregény is azonban, szorult helyzetekből is ki kell menteniük magukat. Ravaszsággal, mint a jezsuitákkal ellenséges drezdai udvarban, vagy szerencsével, mint a hamburgi kocsmából. A szöveg a század számos tudományos felfogására, jelentős művészeti alakjára utal, Klopstockot, a kor legnépszerűbb német költőjét, az ifjú Goethét és Mozartot szerepelteti is. A művelődésregény imént említett sajátosságai mellett azonban a legfontosabb az a fejlődés, amelyen Sajnovics János regény folyamán keresztülmegy. A klasszicizmus meghatározó vonása a nevelésbe, a nevelhetőségbe, a főhős formálódásába vetett hit. Az ifjú tudós horizontja folyamatosan tárul ki, térben és időben egyaránt. Hász Róbert találóan választja meg a három nagyobb egység címét: Utcák, Városok, Világok. Felfedezésükkel, megismerésükkel juthat el csak önmagához, és hoz fontos döntést a regény végén Sajnovics.
A több hónapos út mozgalmas szellemi utazás nemcsak a két jezsuita, hanem az olvasó számára is, hiszen egy számára már elmúlt kor gondolatvilágának gazdagságával és ellentmondásosságával szembesülhet. Bécsben János Triesnecker testvértől megtudja, hogy Hell Miksa Bécsből történő eltávolítása mögött valószínűleg politikai számítások, a jezsuita rend elleni intrikák húzódnak meg. Prágában János és Miksa a gépek által a jövőben betöltött szerepről beszélgetnek. Hell megállapítja, hogy a tudósnak Isten világát kell szüntelen kutatnia, amihez tehetséget kapott, hiszen az emberi élet oly rövid. Nem szabad silány másolatok készítésére pazarolnia az idejét és utánozni a teremtés csodáit. Drezdában a színház, tágabban pedig a művészet feladatáról esik szó köztük. Hell szerint erkölcsi okulást kell nyújtania, és az előkelőkhöz, a jómódú polgársághoz kell szólnia. János a falak nélküli, a nép közé vitt színielőadás lehetőségét fogalmazza meg. Monumentális passiójátékot képzel el, vagy egyéb bibliai történetek eljátszását. Hell esztétikai okfejtésében a szépségben az Úr teremtőerejét véli tetten érhetőnek és fontosnak: „Az elv, ami szerint a világmindenséget mozgatja, a harmónia, ami az univerzumot egyben tartja!” János kétkedő alkat, kezdettől önmagát keresi a világban, bármerre is járjanak.
Lipcsében tartott előadásában Hell a tudomány melletti elkötelezettségéről vall. A bolygók és a csillagok iránti vonzalmában a rend utáni vágy jelenik meg: „Történhet bármi idelenn a Földön, uralkodhatnak fáraók vagy királyok, jöhetnek özönvizek és földrengések, pusztíthatnak háborúk vagy járványok, a csillagok örökkévalók, s akkor is ott fognak ragyogni a fejünk fölött, ha senki sem lesz, aki idelenn figyelje őket. Ők példázzák nekünk a rendet és a harmóniát. Felette állnak az embernek.” Hamburg ezzel a renddel teljes ellentétben áll. A kikötőváros császári követe, Raab gróf találóan jellemzi világfelfogását: az ott élők istene a pénz, mozgatójuk a haszonkulcs, másban nem képesek hinni. E modern Szodoma bugyraiba Sajnovics is alámerül, amikor Nagyszombatról elszökött volt rendtársával, Tamással találkozik. A kétes hírű kocsmák világában János a földi hívságok csábításával is szembesül. Tamás szerint már „nincsenek magasztos célok. Azon túl, hogy nem halsz éhen, és nem fagysz meg télen, semmi fontos nincsen. Élni kell, reggeltől estig, megélni a hajnalokat, az éjszakákat, az örömöket úgy, ahogy Isten azt számunkra lehetővé tette…” János folyamatosan kihívásokkal találkozik, amikre választ kell adni. Koppenhágában már arról beszél Klopstocknak, hogy két nép nyelvének az összehasonlítása is érdekli, amelyek fajilag nincsenek kapcsolatban egymással. Nyugtalan, érdeklődő elme. Nyelvészti kutatásának eredményéről Hász Róbert csak az Epilógusban tájékoztatja olvasóját, ahogyan a regény cselekménye után történt egyéb eseményekről is, amelyek a szövegben felvetett kérdéséket más megvilágításba helyezik. Bernstorff gróf gondolatai a francia forradalom hitvallását képviselik a Gondviselésbe vetett hit elutasításával, az észre és a szabadságra épülő társadalom képének felvillantásával. Határhelyzetet ragad meg a regény, világnézeteket szembesít: jezsuitákét és szabadgondolkodókét. A gróf társadalmi egyenlőséget hirdető nézetével Hell Miksa az emberi személyiség egyediségét, sokszínűségét állítja szembe, amelyben jó és rossz egyaránt és kiszámíthatatlanul benne rejlik. E koppenhágai beszélgetésben jelenik meg az a motívum, amelyik a regény utolsó részét, a Vardő szigetén töltött időszakot áthatja: az elvágyódás. Klopstock reméli, hogy a Földön kívül is lehet élni, amikor a Holdról álmodozik: „Miért nehéz elképzelni, hogy állhatnak emberek azoknak a sötét tengereknek a partján, s hozzánk hasonlóan fejüket az égre emelve azon töprengenek, vajon léteznek-e emberek a Földön?” Később, Norvégiában János ajánlatot kap, hogy elhajózzon, elutazzon messzire. Új világok, új kihívások sejlenek fel előtte, ő azonban útja befejezését, a tudományos kutatást választja.
A regény utolsó része Vardő szigetén játszódik. Sajnovicsék itt töltik el a legtöbb időt. A sziget a periférián való létezés tapasztalatával szembesíti őket, ami korábbi Hász Róbert-szövegekben is tematizálódik, leginkább talán a 2001-ben megjelent Végvárban. Az Európán keresztül lezajlott térbeli utazást a lelki utazás, ábrándozás követi. Merev, rideg, szinte kietlen világ elevenedik meg A Vénusz vonulása lapjain: „A táj mozdulatlansága, a hófödte alacsony dombok, a fák nélküli világ kopársága, ahol mintha nem is honosodott volna meg az élet, zavarba ejtő módon tiszteletet parancsolt.” S persze a sötétség és a magukba forduló emberek. Sajnovics sétál, nézelődik, elmélkedik, beszélget. Az erődparancsnok lányával, Dorotheával arról, hogy az emberi létezés természetes velejárója „kijutni a labirintusokból, a valóságosakból és az átvitt értelműekből, kijutni a fényre, a tiszta terepre, a síkra, ahol körülnézhet, tisztán láthat maga körül…” A száműzött Raskovitz-cal pedig arról, hogyan formálhatja valaki a sorsát, hogyan léphet minőségi létezési fokra, boldogabb életet élve. Sajnovics képtelen a konkrét cselekvésre, nincs benne elég határozottság, hogy a számára kijelölt útról letérjen, amelynek végén látja „azt a kicsiny cellát, telizsúfolva könyvekkel és jegyzetekkel, melyben élete utolsó, magányos napjait leéli.” Raskovitznak engedi át a lehetőséget, hogy az egy hajóval az ő személyazonosságát átvéve elhagyja szigetet és új életet kezdjen. A zárlat formális csupán, János élete nem zárul le a regény lapjain, inkább csendes fordulatot vesz: búcsút int álmainak, képtelen átlépni a változáshoz szükséges határvonalat.
Hász Róbert egy útkereső történelmi korszakot és egy önmagát megtalálni igyekvő személyiséget ábrázol elmélyülten, hitelesen, továbbgondolásra ösztönözve.
Hász Róbert: A Vénusz vonulása. Kortárs Kiadó, Budapest, 2013.
Megjelent a Bárka 2014/3-as számában.
