Helyszíni tudósítások

 

 N__meth__J__nossy__Rem__nyi__1_.jpg
Németh Gábor, Jánossy Lajos, Reményi József Tamás 

 

Szarka Károly

 

Önéletírás önellentmondásokkal

 

A Litera beszélgetéssorozata, az Előhívás, az új évadban az önéletírásokra, memoárokra fókuszál – elsőként Déry Tibor 1971-ben megjelent, Ítélet nincs című könyvére. A sorozat megszokott helyszínén, a Nyitott Műhelyben, az állandó beszélgetőtársak közül Jánossy Lajos, Reményi József Tamás és Németh Gábor elemzik a kötetet, amely Reményi szerint nem napló, nem is visszaemlékezés, ellenben remek portrét fest az író szüleiről, valamint kollégáiról, többek közt József Attiláról, Füst Milánról, Kassák Lajosról vagy Tóth Árpádról. Déry kéjes örömmel írt arról a Böhm Arankáról, aki Karinthy Frigyes feleségeként volt a szeretője, a túlbuzgó bécsi mozgalmár hölgy, Frischaufné karakterének megrajzolásával pedig az egész munkásmozgalom kisiklását érzékeltette.

Reményi elmondja, hogy bár a mára elfeledett politikai események és ismeretlenül csengő nevek miatt bizonyos részei „lefordítandók”, az Ítélet nincs még ma is élvezhető, aztán áttekintést ad nekünk a könyv recepciójáról: megtudjuk, hogy már a hatvanas évek végén a Kortárs folyóiratban közölt részletek is megosztották az olvasókat és a kritikusokat, és élénk viták kísérték a kötet megjelenését is. A kor olyan jelentős gondolkodói, irodalmárai kritizálták, mint Fehér Ferenc, Lukács György vagy Pándi Pál – egyes kritikák nehezményezték, hogy Déry nem tudott és nem is akart pártkatonává válni, összeférhetetlen volt a mozgalommal, sőt részt vett az „ellenforradalomban” is. Az egyszerre szigorú és megengedő korszellemről árulkodik, hogy Lukács ezt a hozzáállást a szükséges, sőt hasznos rossz kategóriájába sorolta…

Érdekes, hogy Kőszeg Ferenc az elégikus önsajnálatot és öntetszelgést, Eörsi István az önáltatást említette a könyvvel kapcsolatban, Déry pedig észre is vette magán ezeket a tüneteket, sőt reflektált is rájuk, megszabadulni azonban mégsem tudott tőlük. Emlékezetének szelektivitására rájátszott, bizonyos eseményekről feltűnően kevés szót ejtett, nehezen birkózott meg az ötvenes évek csalódásaival, saját börtönéveivel (önzőnek tartották, ráadásul kedvezményeket kapott, és hamarabb is szabadult, mint például cellatársa, Kosáry Domokos), és nem véletlenül írta le azt sem, hogy „nem bízom meg véleményeimben, bármily elkeseredetten vallom is őket.” Önellentmondásosnak látszik politikai állásfoglalása, és furcsának tűnhet írói pozíciója is: a hegy tetején, a Balatonra néző nyaraló teraszán ült, kis túlzással mindenre rálátva, de semmi felett nem ítélkezve.

A már említett, sokszor kíméletlenül megfestett portrék élét is igyekezett tompítani – jó példa erre a könnyen karikírozható és ripacsnak tartott Füst Milán, akihez mégis szeretettel viszonyult. A szelektív emlékezetre Németh Gábor hoz példát, éppen egy Füsttel kapcsolatos anekdotával: a költő Dubrovnikban nyaralt, és rácsodálkozott, hogy milyen sok szép nővel találkozott, akik ráadásul mind őt hívogatták, mire Déry diszkréten hallgatott, Karinthy Ferenc viszont egy későbbi szövegében máshogy emlékezett minderre. Szerinte ugyanis Déry közölte a naiv Füsttel, hogy ezek bizony „olyan lányok”. Németh egyébként beismeri, fiatalon megszállott Déry-olvasó volt, és a szóban forgó könyv nyers őszintesége revelatív és zavarba ejtő élmény volt számára.

 

N__meth__J__nossy__Rem__nyi__3_.jpg

 

Ugyanakkor középszerű gondolkodónak tartja az írót, és filozófiai eszmefuttatásai helyett szintén erős portréit emeli ki, illetve a szövegnek azokat a helyeit, ahol nem következik be a várva várt robbanás. Ez a szöveg ugyanis habzik és túlcsordul, bizonyos pontokon aztán elhallgat, fájó hiányt hagyva maga után. Déry fiatalon saját polgári családja ellen lázadt fel, vállalva baloldaliságát, a szintén polgári származású Jánossy viszont elmeséli, egy ideig éppen azért nem találkozott műveivel, mert jelentős könyvtárral rendelkező ellenzéki családja megveszekedett kommunistaként könyvelte el az írót, akinek Befejezetlen mondat című regényét már felnőtt fejjel olvasta, és azóta a magyar epika kiemelkedő teljesítményének tartja.

Önéletrajzi művét pedig groteszknek: Déry polgári életet élt, polgári ízlésű volt, ugyanakkor elkötelezett baloldali, „ellenforradalmársága” ellenére a rendszerhez finoman szólva is lojális, mégis vívódó. Ahogy Németh, úgy Jánossy sem tekinti nagy gondolkodónak, moralizálása szerinte közepes, költőként tehetségtelen, de prózaíróként elsöprő erejű villanásokra volt képes, burleszkszerűen ábrázolta például, ahogyan a nyilasok fogságába esett, és bemutatta az értelmiség útját a kommüntől egészen a kádári konszolidációig. Mindenesetre vitatott, de fényben lévő író volt, és végül nem sikerült szocialista emberré formálni, hasonlóan sok más alkotóhoz, akik nélkül – jegyzi meg Jánossy – nem lenne ilyen színes az irodalmunk.


 Főoldal 

2015. október 29.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png