Pusztai Ilona
„Sors, nyiss nekem tért…”
Berényi Anna rutinos és sikeres életrajzíró. Kossuth Zsuzsanna (2019) és Richter Gedeon (2021) regényes életrajzai után most Petőfi Sándor születésének kétszáz éves évfordulójára a költő élettörténetét dolgozta fel.
Az írónő a napjainkban divatos bestseller típusú életrajzok mintáját követve nem a költői életmű, hanem a magánemberi események, Petőfi jellemrajza felől rajzolta meg a portrét. Petőfije így lesz öntörvényű, nyughatatlan, lázongó, művészi és világmegváltó álmokat kergető kamaszzseni, akit a regény során végigkísérhetünk a felnőtté válás sokszor rögös útján. Mint a legtöbb kamasz fiú, kezdetben Petőfi is katonai karrierről álmodik, hősi tettekről, világjárásról. De csak nyomorban, betegségben, nélkülözésben, megaláztatásban lesz része a hadseregben. Majd színészként akarja meghódítani a világot, ám meg kell tapasztalnia a vándorszínészlét minden keservét és buktatóját. Viszont e pár évnyi útkeresése során szerzett számos tapasztalata és kudarca megérleli benne a költőt, megtalálja igazi hivatását, amelyben végül kiteljesedhet. Emellett, ahogy ez már a kamaszoknál lenni szokott, Petőfi is örök szerelmes. Sokáig romantikus, eszményi ideálokat kerget, mint a Cipruslombok verseinek Csapó Etelkéje esetében. Majd felfedezi a testi szerelmet, ami után feladja kamaszos erkölcsi elveit: „Rájött, hogy valójában micsoda hétköznapi dolog a testi vonzalom. Semmi köze a szerelem magasztos eszményéhez. Újracsoportosította magában a világot: van az egyszerű, ösztönös szerelem, és létezik a fennkölt rajongás. Csak az utóbbi tudja magához emelni az előbbit. De amíg ez nem történik meg, addig megelégszik ő a testiség alacsonyabban szárnyaló fajtájával.” Végül Szendrey Júliában, az eszményi társban sikerül megtalálnia ezt a vágyott égi és földi szerelmet. A pálya- és párválasztás, az önmegvalósítás buktatói, nehézségei állnak tehát a mű középpontjában, ezért – bár a kiadó és az író is felnőtteknek szánta regényét – az a tizenhat éven felüli kamasz, illetve fiatal felnőtt korosztály érdeklődésére is számot tarthat. A „kapunyitási pánikkal” küzdő nemzedék olvasói közül bizonyosan sokan a maguk problémáira, vívódásaira ismernek majd Petőfi életútját követve: a költőhöz hasonlóan még ők is keresik helyüket a világban, többségük nagy álmokat dédelgetve a jövőt illetően; még lázadoznak a felnőttvilág kicsinyes megalkuvásai, kompromisszumai ellen. Így bizton tudnak majd azonosulni a regény Petőfijét foglalkoztató gondokkal, az útkeresés nehézségeivel. Viszont több okból is ajánlott figyelembe venni a fentebb említett korhatáros besorolást. Egyrészt a regényben található néhány brutálisan naturális, illetve finoman erotikus jelenet miatt sem javasolt a regény kiskamasz olvasóknak. Másrészt a mozaikos szerkezet miatt sem, kizárólag Petőfi életrajzának alapos ismeretében érdemes belekezdeni a könyv olvasásába. Berényi Anna ugyanis, ahogy korábbi műveiben, rövidke fejezetekre bontva villantja fel a költő életének egyes eseményeit. Ezek, akár a fényképek, állóképszerűen kimerevítve mutatják be az író megítélése szerint fontosnak vélt életepizódokat, így a hiányok kitöltéséhez, a folytonosság megteremtéséhez szükség van a háttérismeretekre.
A kötet egyetlen gyenge pontja a narráció. Berényi Anna Hrúz Máriát, Petőfi édesanyját választja a regény elbeszélőjének. Az ötlet elsőre jó megoldásnak tűnik. Hiszen ki más tudná érzelemgazdagabban ábrázolni a költő alakját, mint a fián imádattal csüngő édesanya? Azt a közismert családversekből (Füstbe ment terv, Egy estém otthon, Anyám tyúkja) tudjuk, milyen szoros, bensőséges és szeretetteljes kapcsolat volt Petőfi és édesanyja között. Ám ez a narrációs megoldás sajnos több szempontból sem működőképes. A költő ugyanis apja ambícióinak nyomán – aki tanult embert, urat kíván nevelni fiából – már ötévesen elkerül otthonról. Tehát az anyai narrátornak olyan eseményekről kellene tudósítania, amelyeket a földrajzi távolság miatt nem ismerhet. Az író ezért az első pár fejezetet követően kénytelen átváltani az egyes szám harmadik személyű mindentudó írói narrátorra. Így az anyai nézőpontú elbeszéléshez való folytonos visszatérések, illetve annak makacs erőltetése zavaró és felesleges. Sőt a végén abszurd helyzetbe torkollik, mikor az 1849 tavaszán elhunyt édesanya a mennyből letekintve meséli el fia életének utolsó hónapjait. De az anyai narráció azért sem működőképes, mert Berényi Anna nem tud saját nyelvi regisztert kitalálni elbeszélőjének, már ha a sűrűn idézet „Bozse moj” (Istenem) szófordulatot nem tekintjük annak. Emellett olyan eseményeket, epizódokat meséltet el narrátorával, amelyek egy XIX. századi félanalfabéta, istenfélő parasztasszony gondolatvilágától, erkölcsi és világfelfogásától teljesen idegenek. Ahogy Hrúz Mária karakterét sem sikerül plasztikusan felépíteni: a jellemábrázolás megmarad a szerető anya közhelyes kliséjénél. Mindezek miatt az író nem képes Petrovics Istvánné alakját magára öltve végigvinni a regény elején eltervezett írói szerepjátékot. Ehelyett megelégszik azzal, hogy narrátorát egy kissé romantikusra színezett írói szócsőnek használja, és saját gondolatait, véleményét, Petőfiről és a korról vallott nézeteit adja szájába.
Bár Berényi Anna blogján részletekben menően felsorolja forrásait, igyekszik a valóságra épülő tényirodalom látszatát kelteni. Ugyanakkor néhol átcsoportosít tényeket, vagy csúsztat a hatás kedvéért, szívesen hagyatkozik a valóság helyett írói fantáziájára, kiszínezve az eseményeket. (Bár fontos kiemelni, hogy mindvégig mértéktartóan él az írói szabadság jogával.) Mindenképp ajánlott tehát, hogy az alcímből kiindulva regényes életrajzként, nem pedig hiteles korrajzra, a költői életműre épülő műként olvassuk a kötetet, amilyen például Illyés Gyula Petőfi monográfiája. Regényes életrajzként viszont, kisebb hibái ellenére is, színvonalas, sodró lendületű, olvasmányos bestseller, amely Berényi Anna korábbi köteteihez hasonlóan vélhetően elsősorban a női olvasóközönség körében lesz majd igazán népszerű.
(Berényi Anna: Petőfi. Petőfi Sándor regényes életrajza, Budapest, Scolar, 2022, 412 oldal, 5995 Ft)
