Koczka Szilárd
Jobb lett volna meg sem születni?
Az élet értelmére/értékére vonatkozó kérdéseket hagyományosan a kontinentális filozófiai hagyomány felől szokás megközelíteni. Kierkegaard, Nietzsche, Schopenhauer, Heidegger, esetleg Sartre, Camus, netán Cioran neve sokkal nagyobb valószínűséggel bukkan fel az ilyesfajta problémák kapcsán, mint egy szigorúan érvelő analitikus gondolkodóé. Az analitikus filozófiai iskolával szembeni előítéletek közül talán az egyik legerősebb, hogy művelői - a homályosság elkerülésére hivatkozva - lemondanak az úgynevezett „mély" filozófiai kérdések boncolgatásáról.
David Benatar ennek a klisének ellentmondva nem kevesebbre vállalkozik, mint egy ősi (de a filozófiával mindenképpen egyidős) kérdés megválaszolására. A kérdés így hangzik: érdemes volt-e megszületnünk? Evidens, hogy a létezés következményeként (bizonyos mértékű) szenvedésre ítéltettünk, de vajon a kellemes élményeinkért nem túl nagy ár-e, hogy mindezt el kell viselnünk? Megéri ez nekünk? A szerző válasza negatív, ami önmagában persze még nem tenné a könyvet különösebben érdekessé, hiszen a pesszimizmus a filozófián belül sem számít kifejezetten ritka álláspontnak. A könyv legnagyobb érdeme a provokatív kérdésfeltevésen túl a világos, filozófiai előképzettség nélkül is könnyedén követhető érvelésben mutatkozik meg. Éppen ezért - a terjedelmi korlátok által megszabott lehetőségeken belül - részben egy központi érv rekonstrukcióján keresztül igyekszem bemutatni a könyv erősségét. Csak remélni tudom, hogy sikerrel járok.
Benatar központi tézise alapján a születés minden esetben ártalmas a személy számára. A kiinduló tétel szerint minden emberrel történnek rossz dolgok. Nem nehéz belátni e premissza tarthatóságát, pusztán mindennapi tapasztalatainkra támaszkodva is kijelenthetjük, hogy rengeteg megerősítő példát találunk. A betegségeket, az öregkort, vagy a halált senki sem kerülheti el. Következik-e mindebből, hogy maga a születés balszerencse? A széles körben osztott optimista válasz szerint nem. A jó és a rossz dolgok aránya a fontos ugyanis, s amíg az előbbiek vannak túlsúlyban, addig - érvel az optimista - Benatar bizonyosan téved.
Erre Banatar egy olyan érvvel válaszol, melynek kidolgozásakor pusztán a józan észre, valamint mindenki által elfogadott alapvetésekre támaszkodik, mégis olyan eredményre jut, melyet nem könnyű megemészteni. Arra szeretne ugyanis rávenni minket, hogy fogadjuk el a következőt: a létezésnél „előnyösebb" a nem-létezés. A központi feltevés ez esetben a jó és rossz dolgok közötti elvi különbség, melyből következik, hogy a létezés nem jár előnyökkel a nem-létezéssel szemben, míg hátrányokkal igen. Lássuk az érvet!
Kevesen vitatkoznának azzal, hogy (1) a fájdalom jelenléte rossz és (2) a kellemes érzetek jelenléte jó. Benatar további feltevései már nem ennyire maguktól értetődőek:(3) a fájdalom hiánya akkor is jó, ha nemlétezik a szubjektum, aki „élvezi" ezt a hiányt, ugyanakkor (4) a kellemes érzetek hiánya csak akkor rossz, ha létezik olyan személy, aki meg van fosztva az ilyen élvezetektől. A (3) első olvasatra bizarrnak tűnik, de ha meggondoljuk, hogy a potenciálisan szenvedő ember érdekeire vonatkoztatott állításról van szó, a dolog már nem is olyan különös. Ha valakinek erős fájdalmai vannak, akkor jónak gondolhatjuk azt a lehetséges szituációt, hogy meg sem született, s így elkerülte a szenvedést. A kellemes érzetek hiánya ugyanakkor csak a valóban létező személyek számára lehet rossz. Ha sosem létezett volna, akkor - lehetőség híján - megfosztva sem lehetett volna a kellemes érzetektől.
Mindezeket megfontolva Benatar arra a következtetésre jut, hogy a megszületéssel mindenki rosszul jár: jobban jártunk volna, ha meg sem születünk. Két lehetséges esetet kell megvizsgálnunk, hogy ezt belássuk. Az első esetben a fájdalmat és kellemes érzeteket megélni képes személy létezik (A), a másikban ez a személy nem született meg (B). Az (A) esetben jelen van a fájdalom (ROSSZ) és persze jelen vannak a kellemes érzetek is (JÓ). Ugyanakkor a (B) esetben a fájdalom hiánya (JÓ) és a kellemes érzetek hiánya (NEM ROSSZ) egy előnyösebb kombinációt eredményez.
Talán ennél is provokatívabbak a későbbi fejezetek állításai, melyek a központi tézis morális következményeit taglalják. Ha ugyanis a születéssel valami rossz dolog veszi kezdetét az ember (minden ember) számára, akkor morális kötelességünk megakadályozni a potenciális áldozatok számának növekedését. Ellentétben tehát az ember természetes ösztönei által diktált maximával Benatar azt javasolja, hogy tartózkodjunk a szaporodástól, a világban jelen lévő emberi szenvedés mérséklését, majd megszüntetését pedig a tudatosan választott kihalásban látja. Ezt tarthatjuk kifejezetten veszélyes/félelmetes gondolatnak, ám függetlenül attól, hogy mit gondolunk az élet, vagy az utódnemzés (ön)értékéről, a könyvet senki sem „úszhatja meg" gondolkodás nélkül. A jó filozófiai írások legfőbb ismérve pedig éppen ez.
David Benatar: Better Never to Have Been. The Harm of Coming into existence. Oxford University Press, 2006
