Színház

 

 

 

bartus bentre
 

 

 

Farkas Wellmann Éva

 

 

Világokat teremtő zene

 

Elek Szilvia: Pillangók – Békéscsabai Jókai Színház

 

 

 

A Békéscsabai Jókai Színház kétszeresen is rendhagyót alkotott új ősbemutatójával, Elek Szilvia: Pillangók című művének előadásával. Egyfelől, mivel egy több ciklusban átválogatott, rendkívül magas számú egyfelvonásos drámából kiválasztott, a színház, a Magyar Írószövetség és a Bárka által meghirdetett pályázat nyertes művéről van szó, másfelől a bemutatás módja miatt. A körülmények szerencsés összejátszása és ezeknek felismerése folytán ugyanis a Pillangók-est két felvonásossá duzzadt, méghozzá teljesen egyedi módon. Elek Szilvia darabja képviseli az első részt, Merő Béla rendezésében, a második „felvonás” pedig egy komolyzenei hangverseny: a zongoránál maga a szerző, gordonkán kíséri Kántor Balázs. Az egyébként nemzetközileg is elismert zongoraművésznő találóan Clara és Robert Schumann műveket válogatott, s ekképp utólag az alkotások, a zene perspektívájából, tükréből is látni engedi az elmesélt történetet. A több oldalról való megmutatás amúgy is fontos jellemzője az előadásnak: például az időről időre Schumann köré zuhanó tükrök az általa alkotott irodalmi alteregók diskurzusát biztosítják. Így aztán, már kezdettől ott lappang a kérdés a gyanútlan befogadóban: vajon a zeneszerző irodalmi alakjait, ilyen fajta munkásságát képviselik-e ezek a jelenetek, avagy a skizofrénia tüneteit (is) hivatottak megjeleníteni. Ezért attól is művészi a dráma és a megrendezett változat egysége, hogy a kérdést mindvégig nyitva tartja, sőt, újabbakat kreál köréjük. Még a zárójelenet Schumann szerepjátékát leleplező dialógusa is idézőjelben lesz értendő.

De hiába a kísértés, hogy előreszaladjunk a történetben, hiszen tulajdonképpen nem is az epikus rész a lényeg. Elek Szilvia darabjának, ha csak a felszíni (kórházi) eseményeit soroljuk, gyorsan megvagyunk a feladattal. Egy többé-kevésbé átlagos ápolt hullámhegyeinek és -völgyeinek, rohamainak és szenvedéseinek lehetünk tanúi – s egyúttal látjuk azt is, hogy a közvetlen környezet hogyan reagál erre. Persze, kínálkozna a „megoldás”, miszerint a többlet a zeneszerző zsenialitásának tényéből fakad, de nem lenne megnyugtató ez az eredmény. Ugyanis, talán így jellemezhető legtömörebben a jelenség: egy többszólamú és/vagy több hangszerre írt zenei mű szerkezetével van dolgunk. Ennek a darabnak a kompozíciója olyan akkordokból, tételekből, harmóniákból és disszonanciákból építkezik, melyek egyenként hol megképződnek, felerősödnek, néha meg elhalkulnak vagy elhalnak. Meggyőződésem, hogy a szerző-zongoraművész le is tudná kottázni, zenébe átírni ezt a színpadi művet. Itt kockáztatnám meg, kevéssé korszerű módon, hogy Schumann írói és zenei ambíciói önkéntelenül is párhuzamba állnak a darab szerzőjének szintén kettős elköteleződésével.

Jellemek és azok alakításai játszanak főszerepet az előadás vizsgálatában. A Bartus Gyula által megformált Robert Schumann alakja – főszereplő volta miatt, de erőteljességében is – rátelepszik ugyan az előadásra, mégis karakteresnek mondható a legtöbb alakítás. A kiemelt tér, melyben a jellemek, sorsok megmutatkoznak: egy elmegyógyintézet, ahová Schumann önszántából vonul be, miután több módszerrel is próbált megoldást találni különböző problémáira. A darabban mindvégig lebegtetett Schumann őrültségének ténye és/vagy annak súlyossága, így a néző egyetlen pillanatra sem veszítheti el érdeklődését. Érdekeltté válik abban, hogy megértse ennek a személyiségnek a szenvedéstörténetét; és lassan lényegtelenné válik, hogy amit látunk, szerepjáték-e, avagy tényleges betegség. Mert a többi szereplő jelenléte is azt hangsúlyozza: az ő szerepük/életük is csupán egy-egy alternatíva a földi létezés értelmezésére, és korántsem biztos, hogy szerencsésebb, mint az ápolt zeneszerzőé. A tényleges (mellék?)szereplők mind-mind az intézet dolgozói, fekete pillangó-jelmezben időnként feltűnik a feleség, és a tükrökben (remek rendezői megoldás!) megjelennek az irodalmi ambíciókkal is rendelkező Schumann kreált szereplői, Florestan és Eusebius. A Pillangók (Papillons) cím is ide utal; nem véletlenül: a kritika szerint a zeneszerző saját magát testesíti meg e két alakban. A szenvedéllyel teli és a magába forduló én néha egészen gyorsan vált át egymásba; de ennek ötletes megoldása lesz a párbeszéltetés. Jellemző, hogy a csak Schumann képzeletében előtűnő Clara-ról körülbelül ugyanannyit tudunk meg, mint akármelyik másik szereplőről – ha nem többet. A mesélések, pletykák, kikényszerített információk lassan felépítik a talán csalfa, de a zeneszerző számára fontos és szeretett nő imidzsét. Akinek a boldogságáért választotta a száműzetést, de akinek a szerelmét mégsem tudja feladni. A csak említés szintjén előforduló barátok, Liszt Ferenc és Johannes Brahms is nyilván jelentősebbek Schumann életében az előtérben cselekvőeknél – épp ebben rejlik a történet abszurditása. Mert ami konkrétan történik: az orvosok és az ápolószemélyzet vesződése a rohamokkal és egyéb gondokkal küszködő neves beteggel. Katkó Ferenc (Hassel szerepében) az ápoló, akit nem nyűgöz le a művészet, teszi a dolgát, néha egy-egy hevesebb reakcióval, dr. Richarz (Jancsik Ferenc), az orvos, aki felelős (lenne) Schumann gyógyulásáért, de valójában sokkal inkább vágyik külső elismerésekre, és Emilie, a darab során legtöbbet változó személyiség, akinek ápolónői szerepkörét idővel jóval meghaladja a rajongóé. Az átváltozást a végül már őrangyalt játszó Kovács Edit nagyon fokozatosan, hiteles árnyalatokkal tudja érzékeltetni. Lelkesedését ugyan a lelkiismeretfurdalás indítja el (bosszúból leönti vízzel az őt irritáló Schumann-t, aki emiatt belázasodik), de gondossága mind őszintébb, mélyebb lesz a történet során. Végül rajongó szeretetté, szerelemmé lesz, tulajdonképpen mindkettővé: látszólag segíti a kapcsolattartást a feleséggel, miközben féltékenységi jeleneteket rendez és leveleket hamisít. Övé a legfelépítettebb szerep, Schumann-én kívül, de talán legmeglepőbb is folyamatos változékonyságában. A nyers, közönséges tartalmak emelkedetté, érzelemdússá alakításában nagy érdeme van Kovács Editnek ebben a darabban.

Következésképp, a csak felsejlő történetfoszlányok – melyek a maguk során kiraknak több mozaikot is – éppen annyira jelentősek, mint az aktualitás, a megjátszott vagy valós őrület megnyilvánulásai. Levelek, naplók, titkos papírtasakok, dallamok, szentenciák – mind egy másik világ elemei Schumann számára, melybe az intézet merev szabályai elől menekül. De egy olyan létezési módé is, melybe lassan beengedi Emilie-t, aki ezáltal kapcsolódási pontot jelent realitás és egy kiszolgáltatott ember álmai között.

A darab nem ítélkezik; nem kijelent, hanem folyamatosan kérdez. Megkérdőjelezi nem csupán Schumann, de tulajdonképp minden szereplő hitelességét, és döntések elé állítja a nézőt ez ügyben. Segít vagy gátol ebben a zene is – a német romantika gyönyörű, megindító dallamait halljuk: vad és érzelmes, andalító akkordokat. Mező Éva jelmezei is hangsúlyozzák a kettősséget és a lebegést; erős kontrasztot kínál például a hófehér (néha beszennyeződő) kórházi ágynemű és a fekete pillangójelmezben álomszerűen libegő feleség alakja is. A zenére való ráhangolása a szövegnek, valamint a mondatok kellő sűrítése és kiélezése Zalán Tibor dramaturgi erényeit jelzik.

A sajátos, befogadást segítő (irányító?) második „felvonás” jelentőségét se becsüljük alá: az előadás után a néző nem a hűvösödő novemberi estébe lép, és háztartási gondokkal bíbelődve gondol vissza a látottakra – hanem egy nívós komolyzenei koncert világteremtő terébe látja bele az „előzményeket”, párhuzamokat.

 

lentre1

 

legalulra

 


 Főoldal

 

2012. november 06.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Versek
Marno János verseiCsontos János verseiZalán Tibor verseiCsider István Zoltán slamjei
Prózák
Kiss László: Tisztelt Miniszterelnök Úr!Kiss Judit Ágnes: A női princípiumFekete Vince humoros prózái Hagymavágás gyorsan, egyszerűen
Kritikák
Nyilvánvaló - Szakács István Péter novelláiról „Szemétdomb az egész világ”Minimalista körkép - Fekete Vince válogatott kötetérőlÁll a bál
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: Rendezés
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA