Versek

 

zalan_478.jpg 

 

Zalán Tibor

 

Az író A papír

 

Az író papírról álmodik
Ez meglehetősen belterjes
szöveg lenne így Ha a papír
lapok nem égtek volna el Vagy
nem égtek el mégse Valamenny
in az ő írása volt Azon
a nyelven amelyiken addig
beszélt Megszédült Hiába er
őlködött nem értett meg egyet

len szót sem a leírt lángoló
szövegből S mert nem hamvadt el a
papír lehet a szöveg örök
lángolása az oka álom
i tűztől keletkezett álmat
lanságának Kint ül a terasz
on csak mered a tengerre az
meg rá Hajnali kettős mered
ez és elnyeli a tenger a

hajnalt Holtakkal a holtak nyel
vén Letölt valamilyen pusztul
ásmítoszt De nem elégedett
vele Nem egyszerű ha a hal
ált már megelőzte és még út
ána van Nyomán valakinek
Mintha szerepet játszanék em
eli a kezét És visszaejt
i Közben ismerős szavakat

mormol Isten Erkölcs Haza Tűn
ődik miért leírhatatlan
ok Több ez mint nyelvvel szembeni
bizalmatlanság A lábánál
szétszórt nő hever Feljajdul né
ha Azután elhallgat Darab
okban a lét Minden egész el
szökött És szökésben van ő is
Árulkodó fegyencruhája

Nem a bűn A megtöretése
Szikláról sziklára szökken a
fátyol Papíron lángról a láng
Meddig mehet el aki fél A
ki kőre hajtja le a fejét
Mikor kerül elé ami mög
ötte van hogy a bordáját szét
törve kimarkolja a szívét
és a kóbor macskáknak vesse

A félelem tartalma maga
a tartam A vele elalvás
és a vele kelés A vele
járás Ahogy hátulról ölel
Perszephoné unottan ücsörg
a kert sarkában Ma sem bassza
meg senki Rohadt egy hely ez az
alvilág mondja az író és
odavet neki néhány évet

s néhány elhamvadt kéziratot
A piacon késsel támad a
hajnal Az ott mindig hajnal A
teraszról fatornyokra lát és
teraszra lát a teraszáról
Mindkét magasban ül egy ember
és szégyenkezve takarja el
az arcát Szégyelli hogy sír A
fregatták helyett szárnyashajók

szelik a sokszor elképzelt ó
ceánokat Nem találja az
arányt tenger és a szárazföld
között Bevallottan aránytal
anul él Ír mert nem  jut eszé
be semmi Az írás egyébként
se szól semmiről Legritkábban
arról aki elköveti Az
írás léte önmaga Sorsa

nem követhető Létrejötte
igazolhatatlan Mint a bűn
öző retteg a teraszon Lá
ba a mellkasához felhúzva
Papírok lángja körülötte
Már nem tudja eldönteni a
hajnallal vagy halálával
játszik Az író aki papír
ról álmodott és most papírt hány

 

 

A kilencedik

 

Teljesen hétköznapi szitu
ációból indul ki hogy az
tán mindenféle vérig eljus
son A horrorkeltésnél ez több
talán Szembesülni a félel
mekkel is akár A libabőr
az első esztétikai mű
fasz Adorno meglehetősen
csúnyán beszél És keveri az

igeidőket a mákos préz
livel Próbáljuk magunkat mű
alkotásként kezelni Tekin
tettünket mások irányítják
de azok a dolgok nincsenek
benne a sztoriban Pedig az
élet mindig unalmasabb a
fikciónál Az élet soha
nem lélegzik Az élet halott

Nyolcan szólítják de a kilenc
edik még tarja magát A lib
ikóka túlsó szárnyán két kis
gyerek jár ég és föld között Még
nem tudják hogy az ég feneket
len gyomor és éhes száj És a
kilencedik feléjük nyúlna
ködök paplanjába hal keze
Már így őszül Elhervadnak a

hattyúk a feneketlen vizek
en Az isten nem árul irgal
mat Hívják de nem akar menni
Nem akar föld lenni a földdel
amit ráhánynak akár a rész
egek a kocsma előtti kuty
ára A kilencedik még nem
Gyorsvonat ablakán át a seb
zett befőttes üvegek A szét

robbant nyár darabjai hulla
nak a bádog tetőre akár
a gesztenyék a nagyváradi
éjszakában Az emlékezet
festett falú krematórium
Vitorlából letépett rongy az
inge A szabadság vasalat
ai kimerednek a mellkas
ából A vakond ismeri csak

a fény útjait A feketén
él csak az ismeretlen sötét
ebb A régi posta épület
ében megszólal a kürt Hajnal
Megismeri magát ahogy szem
be jön Valami hídon át A
folyó lent közömbösen tovább
Valamit visz a víz Valakit
hoz is De azzal már elkésett

Az asztalon szőlő Test és bor
A függöny résén át a kertre
látni Fogalmazza magában
a szétesés grammatikáját
a kilencedik Haladékot
keres Kint ősz És kikericsek
Az élet mint mécses gyönge met
afora A derengésből ki
válik a hát s a vacogása

Köhécsel Bent lakik És lent a
híd alatt A hídon szembe jön
vele A szeme se rebben Csak
a szája rándul Töltésre ér
a vak harmonikás Hangszere
még nyiszorog ahogy elmerül
A bűntudat váratlan formák
at tud ölteni Fölveszi és
elejti a szétrepedt arcot

Hívogatják még de időt kér
a kilencedik Nyolcnál megáll
a jeges mozgólépcső Megkönny
ebbül hogy mégis van haladék
Majd vonatra szál Hátrafelé
indul Előtte szakadék Két
tenyere közé temeti át
Kellene valaki szeresse
tán Elbajlódik az idővel

 

Megjelent a Bárka 2019/6-os számában.


Főoldal

2020. január 31.
Kiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Molnár Lajos verseiGéczi János verseiZalán Tibor verseiGergely Ágnes: Az ausztriai lépcsősor
Haász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png