Papírhajó - Füttyögés és nahátozás

L__nyka__t__k__rben.jpg

 

Zólya Andrea Csilla 

A végtelen tükörben

 

Annyiféle elvárás és elképzelés váltotta már egymást a történelem során arról, hogy milyennek kell lennie a nőnek. Hogyan kell élnie, viselkednie egy lánynak, egy nőnek, egy anyának; hol a helye a családban, a közösségben és a társadalomban, mit tehet és mit nem. Ezek az elképzelések olykor elkoptak és elmosódtak, máskor átalakultak, vagy épp fokozatosan, mint a rétegek, egymásra épültek és egymásba simultak. Ha körülnézünk ma, szembeötlő, hogy országonként, régiókként, közösségekként és kultúránkként vagy a különböző gazdasági, politikai és társadalmi érdekek mentén is milyen sok változatát és vetületét láthatjuk a nőiségről és a nőkről való gondolkodásnak. Ezekkel az akár teljesen szögesen ellentétes narratívákkal szűkebb környezetünk egymáshoz közel eső helyszínein és mindennapjaink legapróbb jeleneteiben is szembesülhetünk.

Tasi Katalin Lányka, tükörben című kötete a sok-sok máz és réteg alá néz be, ahol a legkülönfélébb elképzelésektől, elvárásoktól és szokásoktól függetlenül jelenik meg egy lány. Az indító kép egy végtelenül őszinte és tiszta találkozás képe. Egy kislány és az anya meghitt találkozásáé, akik egymásban és egymás által válnak teljessé: a kislányban rejlő leendő anya, nagyanya, dédanya, ükanya, szépanya, illetve az anyában levő örök kislány képének kölcsönös elfogadásán és táplálásán keresztül. „Amikor anyu kislánya lettem, / két anyuka született: / az én anyukám / és az, aki egyszer majd én leszek. / Vajon egy végtelen tükörben hány lányt láthatnék, / ha nagyon sokáig belenéznék?” – olvashatjuk a kötetnyitó versben a születés és az egymással szembesülés bensőséges pillanatait. Kegyelmi pillanat ez a találkozás mindkettőjük számára, amikor egymás tükörképeivé válnak. Tekintetük, mint két egymás felé fordított tükör, melyeknek tükröződéseiben lesznek eggyé, de ugyanakkor a végtelenített megsokszorozódásban (egy)mássá is. E találkozásban ér össze a múlt, a jelen és a jövő.

A születés pillanatának a csodája ez, amit örök vágyakozás és várakozás előz meg. A vágyakozás és várakozás a gyermek és önmagunk (újjá)születésére, hiszen minden egyes születéssel a teljesség részesei lehetünk. Erre a teljességre vágyik a szülei mellett a kötetben megszólaló kislány is, amikor még nem született testvére. „Sajnos nekem nincs testvérem. A szomszéd gyerekeknek mind van. Így minden szempontból egyke vagyok” – halljuk a kislány szűkszavú, ám megrendítő vallomását. Később a testvér közelgő születése újból felidézi a kislány születésének időszakát, mint ahogy általa az élet eredetének és kezdeteinek misztériumát is. A Titok című versben ekként kapnak hangot az élet rejtélyeit megérteni igyekvő kislány gondolatai: „Mielőtt megszülettem, / már biztosan voltam valahol. // Ha máshol nem, hát az anyu nevetésében / és az apu szívében elrejtve, / a legtitkosabb gondolatai közt. // Aztán amikor az apu először hallotta nevetni anyut, / rájött, hogy nincs miért titkolóznia tovább, / és akkor lettem én. // De vajon hol bujkált akkor a testvérem, / a Liza?” Az élet esszenciájának és a születés csodájának mérhetetlenül tiszta, megrendítő gyermeki megfejtése ez. A vers hitelesen jeleníti meg a szeretettel körülvett kisgyermek világhoz és önmagához való viszonyának meghatározó vonásait, amikor nem fél a láthatatlannal, a felfoghatatlannal és a bizonytalannal szembenézni, mert közöttük is képes megtalálni a számára megnyugvást és harmóniát teremtő lehetséges válaszokat.

Tasi Katalin Lányka, tükörben című verseskötete mai családtörténet egy kislány nézőpontjából és hangján elmesélve. A születéstörténetek mellett láthatjuk, hogyan bontakozik ki a kislány körül a világ. Talán nincs olyan, akit ne érintenének meg a meghitt családi pillanatok, a feledhetetlen együttlétek a szülőkkel, nagyszülőkkel és az első legjobb baráttal. Sok-sok bölcsességgel és szeretettel teli jelenetek ezek, mint ahogy ez járja át a családnak a betegségekkel, a gyógyulásokkal, a veszteségekkel és az elmúlással való szembenézését is, s ahogy velük együtt megtanul viszonyulni ez az óvodás, majd kisiskolás korú kislány is e történésekhez. Megindító, ahogy ezek az élettapasztalatok fokozatosan egymásra rakódnak, és formálják a kislánynak a világról és az önmagáról alkotott képét. Az elmúlás az élet szerves részévé válik, akárcsak a születés.

A könyvben megjelenő szereplők közül a versbeszélő kislánynak, az apukájának és az anyukájának a neve homályban marad, miközben megismerhetjük a nagypapa, a nagymama, a testvér, a barát és az első szerelem nevét. A kötetindító vers címében a lányka megnevezés légiességet, könnyedséget, játékosságot kölcsönöz, ami egyben egy szeretetteli megszólítása és becézése a versbeszélő kislánynak. A Tükör című záróvers az énkeresésnek és énértelmezésnek az összegzése, amelynek végső kérdése egyszerre ad hangot a jelenlegi kislány jövőhöz kapcsolódó aggodalmának és idézi meg a majdani önmagát továbbra is kereső felnőtt alakját: „Vajon ha nagy leszek, és jó mélyre nézek majd a tükörben, látni fogom azt a kislányt is, aki most vagyok?” E két vers teremti meg e könyvben szereplő versek keretét, amelyet a Lányka, tükörben kötetcím tesz nyomatékossá.

A tükör-motívum viszont nemcsak az anya-lánya és az éntükröződésekben kulcsfontosságú, hanem abban is, ahogy e kötet más gyerekirodalmi könyvekhez kapcsolódik. Tasi Katalin Lányka, tükörben című könyve sok szempontból Kiss Ottó 2002-ben megjelent meghatározó kötetének, a Csillagszedő Máriónak a jellegzetes hangját idézi. Kiss Ottó könyve maga a magyar gyerekirodalomban a svéd típusú gyerekverseket népszerűvé tevő, igen nagy sikerű Ami a szívedet nyomja (Móra, 1975) című versválogatás kötetének hagyományait szólaltatja meg. Ezek a rímtelen prózaversek több gyerekhangot hangosítanak ki, rendkívül tömény vallomások a világról, önmagukról, éles és tűpontos leírások, amelyek ugyanakkor túlmutatnak önmagukon. A Csillagszedő Márió versei szintén egy kislány hangján szólnak. A rövid, néhány soros, cím nélküli verseken keresztül nemcsak egy mai család szétesésének mozaikdarabjai állnak össze, hanem az is, ahogy e kislány látja a világot, ahogy ismerkedik azzal, hogyan keresi a helyét benne, hogy lel barátra és társra, vagy milyen a kapcsolata a családjával. A kislány szemüvegén keresztül látunk mi is, hiszen remek tükröt tartanak e versek az olvasónak is.

Kiss Ottó könyve majd húsz évet várt a kiadásra, megjelenésekor szembesítette a közönséget azzal, hogy milyen nagyon is létjogosultsága van e versbeszédnek a kortárs gyerekirodalmi lírában, ugyanis megjelenésekor nemcsak elnyerte az Év könyve díjat, és a gyerekirodalmi szakma figyelmének középpontjába került, de az azóta készült animációs és bábszínházi feldolgozásai ma is igen sikeresek.

Tasi Katalin verskötete – elődjéhez hasonlóan – szintén csaknem húsz évet váratott magára, ami nemcsak a szerzői ajánlással idézi meg a Csillagszedő Márióban megszólaló kislányt, hanem a versek hangja révén is közös játékba invitálja őt, miközben nemcsak egymásnak, hanem az olvasónak is tükröt tartanak.

Szimonidész Hajnalka részletgazdag, az érzelmi változásokat és a különféle lelkiállapotok, történések apró rezdüléseit is rendkívüli érzékenységgel, illetve líraisággal kifejező illusztrációi teszik teljessé a Lányka, tükörben szeretetteljes világát. A kép és szöveg nem különülnek el egymástól, hanem egymásba simulnak, ahogy a legtöbb oldalpáron a rajzok az illusztrációk terében, mint képi elemként értelmezhetően jelennek meg. A kép ilyen értelemben nemcsak kiegészíti a szöveget, hanem oda-vissza dinamizálják egymás olvasatát és értelmezését.

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Tasi Katalin könyve nem gyerekkönyv, hanem egy olyan családi könyv, amelyik mindenkihez szól: a kislányokhoz, a kisfiúkhoz, az apukákhoz, az anyukákhoz, a nagypapákhoz és a nagymamákhoz, mindnyájunkhoz. Igen ajánlott az összebújós közös esti (és délutáni és reggeli, de valójában bármelyik napszakban történő) olvasásokhoz, amikor elindulhatnak a (nagy)szülő(k) és a gyerek(ek) között a meghitt családi beszélgetések önmagunkról, egymásról és mindazokról a szeretteinkről, akik épp, még vagy már nem lehetnek jelen. A Lányka, tükörben azzal, ahogy nekünk is tükröt tart, finom mozdulatokkal simítja el a családjainkban a gondosan vagy a gondatlanul egymásra rakott gátakat, miközben láthatatlan, de jól bejárható hidakat épít a távoli partokra kerülők között. E beszélgetések lehetőséget teremtenek arra, hogy mi is részesei lehessünk a teljességnek és a benne/bennünk rejlő csodá(k)nak.

 

Tasi Katalin: Lányka, tükörben, ill. Szimonidesz Hajnalka, Pagony, Budapest, 2022., 40 oldal, 4490 Ft


 Főoldal

2023. május 16.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiCsík Mónika tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Csabay-Tóth Bálint: A sarjSzarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy verset
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Finta Éva verseiFarkas Wellmann Éva: Szanatóriumi emlékvázlatokKiss Ottó: Lieb MihályDávid Péter: Ecce homo
Tóth László: BúcsúzóZsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem volt
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png