Horváth Florencia
Hideg költészet, provokatív szerkezet
Závada Péter két évvel legutóbbi verseskötete, a Gondoskodás (2021) megjelenése után idén tavasszal jelentkezett A muréna mozgásával, amely jól láthatóan kapcsolódik az előző könyvhöz, továbbviszi az abban felvillantott megszólalásmódot, költészetszemléletet. De az új könyv az eddigi életmű korábbi darabjaival is párbeszédbe lép, például a Roncs szélárnyékban (2017) Oidipusz című versével. Vagy a Mész (2015) azonos címekkel ellátott verseivel – pl. Bűnjel (1), Bűnjel (2)… Bűnjel (7), Testtáj (1)… Testtáj (4) – az itt megjelenő A gonoszság története című rejtett ciklus által.
A könyv több szempontból provokatív. A ciklusok elkülönülését a prózakötetekre jellemző tagolások jelzik: első rész, második rész, harmadik rész. Szokatlan megoldás egy verseskönyv esetében: hogy ha egységekre van bontva, akkor azoknak nincs konkrét címük. Ez azonban szépen előrevetíti az újra meg újra feltűnő műfaji kérdéseket mind a verssel, mind a színházzal kapcsolatban.
Závada sokszor tudatosítja, hogy éppen versben van, ami közhelyes is lehetne, de megújítja a formulát. A bravúrt remekül bemutatja A gonoszság története / C17H21NO4 című írás egy vers a versben gesztussal: „és épp az első írásos feljegyzést készítem / a cserjéről egy vers formájában: // »Ó, Nyugat-Afrika, Mexikó, Kolumbia!...«” (48.) Részletesen tárgyalja a beszéd buktatóit, a gondolat és a kimondott szó közötti áthidalhatatlan különbséget, körüljárja a megszólalás nehézségeit. A legizgalmasabban a beszéd módozatainak korlátozottságát, a beszéd misztikus vezéreltségét, az írás általi rögzítés kényszerűségét mutatja be. „Kezünket adott / sémák vezetik, szavak alakja, kifestőkönyv / kontúrjai, melyeket határozott vagy tétova / ecsetvonásokkal kitöltünk íráskor faltól falig.” (33.) Az idézet utolsó sora szépen párhuzamba állítható a könyv tagolásának prózai jelzéseivel, ám a tördelés, a forma nem adja meg annak lehetőségét, hogy prózaversként is értelmezhessük a szövegeket.
Az Ingamozgás / Kettős inga című szövegben felmerül név és jelentés kapcsolata – „És a név is / ugyanígy hűtlen önmagához, a murénára mutat, / majd cikázva továbbáll, mígnem a jelentés / bekebelezi, prédájául prédájának.” (11.) –, de sajnos sem ezt a kérdéskört, sem az állat motívumát nem viszi tovább. Pedig az anyag megengedné, hogy folyamatos, visszatérő reflexiók szülessenek a nyelvészeti problémához kapcsolódóan. Érdekes a címadó vers hiánya, hiszen a koncepció nem indokolja, ráadásul a muréna gyors letudása után az Ingamozgás az első egységben vissza-visszatérő cím. Ahogyan az első egységben A gonoszság története, valamint a másodikban a Munkajegyzetek is.
A kötet első húsz oldalán elég nehéz túljutni, leginkább leíró jellegű szövegekkel, hideg tárgyiassággal találkozik az olvasó. Bonyolítja a megértést, hogy egyes szövegek széles körű tájékozottságot igényelnek a képzőművészet területén: „sértetlen marad, mint Fra Filippo Lippi képén / az üvegedény” (8.), vagy „De a jelek Fouquet miniatúráján nem egyértelműek”. (16.) Ezt követően azonban beindul az anyag, egyre izgalmasabb rétegek rakódnak egymásra. Történelmi korok mosódnak össze, rejtett részleteik tárulnak fel. Závada kitágítja az alanyiság fogalmát, hiszen szerepekbe bújik, de pont egy szerepből beszél arról, hogy az idézőjel mindent a visszájára fordít, lehetőséget ad az iróniára és a gúnyra.
Már a Gondoskodástól sem állt távol a tudományos gondolkodásról való beszéd, hangsúlyt kapott a fenomenológia, A muréna mozgása pedig határozottan fókuszba helyez színházelméleti, színházfilológiai kérdéseket. Ezek a témák pedig közléseken és kérdésfelvetéseken alapuló nyelvet hoznak létre, amely olykor töredékes gondolatmenetté, máskor a túlrészletezettség miatt elérhetetlen egész egy-egy darabjává alakul.
A harmadik egység egy hosszúversből áll – Egy alma határai –, ami szintén párhuzamba állítható a Gondoskodás zárlatával. A szöveg a körülöttünk levő világ megfigyelésétől indul el egy végtelennek tűnő gondolatmenet felé. A címből adódóan nem maradhat ki belőle a Biblia és a különböző filozófiai kérdésfeltevések sem. De a legizgalmasabb az előző verseskötetből ismert és már ott Kafka-átvételnek számító Kastély behozatala, valamint a Je suis Amphitryon (2018) nagy kérdésének újbóli feltevése: ki vagyok én? Erre remekül rájátszik a könyv utolsó sora – „ha a töredékesség önmagában nem volna tökéletes” (85.) –, amely összefoglalja ezt a több mint nyolcvan oldalt: részleteket, jegyzeteket, fejezeteket villantani fel, körüljárni, hogy mit jelent a beszéd, mire alkalmas a nyelv, és tudni, hogy még így sem lehet összerakni a teljes egészet. Sem a történelemben, sem a művészetben. A festmény nem adhatja vissza tárgyát, a színház nem reprezentálja a valóságot, a vers nem beszéli el a sündisznót.
Závada Péter: A muréna mozgása, Jelenkor, Budapest, 2023., 88 oldal, 2499 Ft
