Kritikák

 

 Bar__th_Tibor_bor__t__.jpeg

 

Baráth Tibor

 

„Többet nem kell hazajönnie”

Grecsó Krisztián: Valami népi

 

Grecsó Krisztián legújabb novelláskötete jól illeszkedik prózai műveinek sorába, ugyanis a vidéki életre és a közelmúlt eseményeire fókuszál, folytatja tehát azt a témát, amely a Pletykaanyutól kezdve a Harminc év napsütés tárcagyűjteményéig meghatározó számára. A Valami népi nemcsak azokat a jelenségeket és jellegzetességeket jeleníti meg, melyek esszenciálisan meghatározzák a „népi” lét alapjait és karakterét. Bőven túllép a közhelyes ábrázolásmódon; Grecsó szövegei az önmegértés egy tágabb körére vonatkoznak, a magyar vidék lehetőségeiből és jellegzetes figuráiból kiindulva próbálnak eljutni az elbeszélői énhez. Munkásságában több úton közeledett már a személyiség közösség felőli megkonstruálásáig. A Pletykaanyuban egy sajátos nyelv működtetése hozta létre a „vidéki” karakterisztikumát, a Tánciskola és az Isten hozott misztikus történetbe ágyazott generációváltást mutatott be, párhuzamosan beszélve a „vidéki” élet jellegzetességeiről, a Mellettem elférsz a családregény műfaja felől közeledett az elbeszélőhöz, a Megyek utánad pedig a múlt emlékeiből és egy felnövéstörténetből alkotta meg a közösség képét, a környezet meghatározó erejét. Ahányszor Grecsó-kötet kerül a kezembe, mindig azt érzem, a szerző sosem az Alföldről ír, hanem a saját Alföldjét mutatja be, azt a környezetet, melyet magában őriz, amely minden fiktivitása mellett az ő valóságának része.

A legújabb kötet novelláihoz akár az író eddigi alkotásai felől, akár a vidék poétikájának virágzó kortárs tendenciái felől közelítünk, úgy érezhetjük, a megszokottat kapjuk: a Móricz-hagyományból sokat merítő szerző az összegzéshez jutott el, én legalábbis úgy érzem, annyiszor, oly sok formában feldolgozta már a témát, hogy minden új történetét az ismerősség érzése kíséri. Ám az íróra jellemző nyelv átalakulóban van, ugyanis a korábbi sokszorosan összetett, visszafogott ritmusú, szimbólumokat előszeretettel használó mondatai helyett előtérbe kerülnek az egyszerű és rövid, szikár nyelven íródott szövegegységek. Ez a nyelvi regiszter háttérbe szorítja a korábban jellemző tájleírásokat és részletes környezetrajzokat, nagyobb teret adva a cselekményeknek. A novella műfaját Grecsó ebben a kötetben jobban kiszolgálja: kevés kivételtől eltekintve néhány oldalas, egy szálon futó, leginkább egy eseményre vagy hősre koncentráló, csattanóval végződő írásokat közöl, míg előző novellásköteteiben gyakran hosszú, szerteágazó cselekménnyel és erősebb metaforikus olvasattal bíró szövegekkel találkozhattunk. A Valami népi az atmoszféra helyett a történettel próbál az olvasóra hatni. A hosszabb lélegzetű elbeszélésekben (például Kubikosok, Fehérben fehér) szintén a történet dominál, köszönhetően annak, hogy míg korábban gyakran élt a sejtetés eszközével, így a befogadónak a sorok közül kellett kiolvasnia, mi játszódik le egy-egy szereplőben, milyen érzelmek kavarognak a személyiségen belül, a Valami népiben tömören és egyértelműen közli mindezeket. Az elhagyott cselédlány belső kálváriája elveszti hangsúlyosságát, amint a narrátor kijelenti: „[e]bben a pillanatban érti meg, miért sírt olyan vigasztalhatatlanul az anyja, amikor bejelentette, hogy mégis elvállalja a cselédséget […] Akkor elsiratta őt. Rég lemondott róla”. Ez az eljárás bár nem megszokott az író műveiben, erős érvényre jut.

A négy ciklusba tagolt írások mégsem olyan transzparensek, mint elsőre hihetjük, ugyanis az író a párhuzamos szerkesztés eszközeivel élve összetettebb viszonyokat épít ki egy-egy történet(szál) esetében. Ezúttal is jellemző, hogy a nagyobb, komplexebb kép kidolgozásának igénye rejlik írásának e technikája mögött, azonban olyan gyakorlottan szerkeszti meg a szövegeit, hogy ez nem minden esetben sikerül, több novellát elvarratlannak vagy legalábbis hiányosnak érezhet a befogadó. Az első, Kubikosok című elbeszélés aláhúzza ezt: e kiemelt helyre a könyv leghosszabb története került, amely két-három különböző történetet futtat felváltva, de az átjárhatóság hiába elérni kívánt cél, részlegesen valósul meg csupán. Gila Rókus a kommunizmus kezdetekor egyre nagyobb hatalomhoz, erőhöz jut, és a szegények (vagyis a maga) igazságát szolgálva egyre agresszívabb módon tör előre. Ám mindez eltörpül valódi érzelmeinek és kétségeinek ábrázolása mellett, ugyanis motivációja elnyomottságának és másodhegedűs-szerepének frusztrációja: bár forradalmárnak kívánja magát mutatni, mindvégig érzi ennek tarthatatlanságát, hogy kevés ehhez. A novella másik egysége már a leszármazottakat kíséri figyelemmel, ahol az elbeszélő szintén a háttérbe szoruló és ez ellen küzdő figura: „ahogy máskor is, én az örök második, és ő az örök első, szóval, ha én találtam volna ki, akkor is ő találta volna ki, ha én dolgoztam volna ki a nagy mennyiségű sportszelet és tejpor folyamatos bolti lopásának módszerét, akkor is hozzá kötötte volna mindenki”. Csak néhány apró jelből következtethetünk arra, hogy ez a második egység valóban a távoli utódokra koncentrál, és mindez nem is bizonyos – ezért a történet szintjén valójában kétséges marad, hogyan hatnak egymásra az egyes szálak.

A második ciklusban a gyermekkor évei elevenednek meg, és hangsúlyozottan kerülnek elő a diszkomfortos helyzetek, rossz élmények, akár a nevelődés állomásainak, akár az apa–fiú kapcsolat tekintetében. A Futás című novella például a szégyen különböző formáira összpontosít, a narrátor (egy kamasz énelbeszélő fiú) számára kellemetlen, ha apja káromkodás helyett anyja nevét ordibálja meccs közben, ha őt mint „az iskola legjobb futóját minden alkalommal lesprintelik a pályán”, amint a labdáért kellene iramodnia, vagy amikor erőtlenül próbál elszaladni a temetői rongálást követően. Az apa perfekcionizmusa elnyomja a fiatal fiú akaratát, nem tudja megmutatni, mire képes: mivel fél, hogy csalódást okoz édesapjának, inkább nem is próbálkozik. Ám ettől apja érez egyre nagyobb szégyent – az író a rövidke szövegben pszichológiai pontossággal követi nyomon egy apa–fiú viszony diszharmonikus állomásait. Az Örökrangadó, folytatva ezt, az utolsó közös meccsnézés alkalmát eleveníti fel, mikor az apa minden gátlását leküzdve elkéri fia drámáját, ám az nem adja oda olvasásra: s mindketten megszégyenülnek, annak érzésétől, milyen távol áll egymástól a világuk. „Nem akarok, vagy nem tudok rá emlékezni, hogyan utasítottam vissza. Megkeseredett körülöttünk a levegő. Én görcsösen akartam locsogni tovább, ahogy eddig tettük, ő próbált nem megszégyenülni.” Az apa–fiú kapcsolat bemutatása mellett az iskolai világ megrajzolása is kiemelhető (például a Kopaszok), mert felszínre hozzák, hogy egyszerű szituációk mögött milyen bonyolult érzelmek és helyzetek lehetnek valójában.

A harmadik ciklus darabjai még erősebb egységet alkotnak, annak jóvoltából, hogy a pillangóhatás káoszelméletét kielégítve játszatja egymásba az író a novellákat. Bár a szereplők származása a vidékhez kötődik, az események színtere Budapestre tevődik át. Az Istennek nehéz című ciklus, köszönhetően a szerkezetben rejlő játékoknak és az innovatív poétikai eljárásoknak (legyen szó arról, hogy az elbeszélő tudatában van annak, hogy ő most egy elbeszélő, aki fikciót hoz létre, vagy arról, ahogy az egyes elemek kölcsönhatásba lépnek egymással), a könyv legjobban sikerült része. Komoly traumákat érint (például az illuminált állapotban fiát és nejét bántalmazó apát), megosztó társadalmi jelenségekre tér ki (például a nemátalakításra), és mindennapi, mégis megrendítő csapásokról számol be (mint amilyen a rákos megbetegedés). A szövegek játékterében a véletlen működését követhetjük nyomon, láthatjuk, hogyan hatnak egymásra ismeretlen elemek, hogyan változik meg az élet folyása észrevétlenül és idegenek által. Így alakulnak ki szerelmek, következnek be előre nem látható dolgok. „A Bajcsy-Zsilinszky út közepén, a Bazilika mögött megtörténnek azok a dolgok, melyek oda voltak szánva. Az életek párhuzamossága megfeszül, és peng, mint egy húr.” Az írói önleleplezés és a kötet szemléletének felvillantása, bár egyrészt tetszetős gesztus, másrészről tompítja a művészi tevékenység, a nóvum erejét, úgy vélem, talán felesleges ennyire bebiztosítani és világossá tenni ezt az olvasási megközelítést. Az összetartozás eleve olyan világosan áll előttünk, hogy más stratégiát nehezen lehet választani – és jobban érvényesülhetett volna az ironikus interpretáció lehetősége, ami más „képlet” szerint kezelhetné az olyan önreferenciális kiszólásokat, mint az „Én, G. K., a mindentudó elbeszélő” formula értelemárnyaló szerepét.

Az utolsó ciklusra, dacára, hogy ide a „boldogságtörténetek” kerültek, borongós-nyugodt hang, melankolikus hangulat jellemző. A fikció itt elhalványul, ám nem életrajziságnak adja át a helyét, inkább a műfaj változik meg: fikciós elemeket is felhasználó merengések születtek, költői esszék a boldogságról-boldogtalanságról. Egy jól körvonalazott gondolat, érzelem plasztikus ábrázolása a cél, hogy valamilyen létállapot bemutathatóvá válhasson. Jó lezárást adnak a kötetnek az érett gondolatok, melyek a nagy témákat (halál, szerelem, sors) veszik elő, mert beleillenek a koncepcióba, és mert minden tapasztalat gazdagítja az olvasatot.

A Valami népi sokszínű kötet, az élet minden állomására tartogat legalább egy történetet, és mint jeleztem a bevezetőben: a kötet végére szétaprózódik a „vidék” mint táj, környezet, téma, hogy a réseiből egyre több kerüljön napvilágra a személyesből és személyességből. Érdeklődve várom a következő kötetet, mert ezek a novellák vagy egy fordulópont felé közelítik az életművet, vagy egyszerűen a Magamról többet verseinek közelsége hatott rájuk így. Ez abból a szempontból lényegében nem számít, hogy örülök annak, nem a megszokottat adta a Valami népi, hanem új tónusokkal gazdagította az életművet.

 

Magvető Kiadó, Budapest, 2022.

 

Megjelent a Bárka 2022/6-os számában.


Főoldal

 

2023. január 26.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Grecsó Krisztián: Középkorú szerelmesversBecsy András: FelhőszakadásPál Dániel Levente verseiBálint Tamás: Máj hagymalekvárral
Kiss László: Az olvasásOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png