Kritikák

 

 32.k__nyvbor__t__.jpeg

 

Timár Krisztina

 

A kimondott szó ereje

Halász Rita: Mély levegő

 

Hogyan éli meg az ember azt, ha magányossá válik, ha kiszakad a megszokott közegéből, ha a számára legfontosabb kapcsolatában kudarcot vall? Mekkora az esélye, hogy a sérülései ne bénítsák meg végleg, hanem az önismeretéhez járuljanak hozzá? Végül pedig mit kezdjünk azzal, ha valaki nem felel meg semmilyen elvárásnak, sok mindenben hibás is, de attól még neki van igaza?

A Mély levegő a múlt és a jelen feldolgozásának története, és a vallomás műfajába illeszkedik. Ez a (fiktív) vallomásjelleg teszi lehetővé az olvasó számára, hogy azonosulhasson a főszereplő-elbeszélővel, függetlenül attól, hogy mennyire (kevéssé) szerethetőnek látja őt. Vera ugyanis mindvégig küzd másokkal és saját magával, ennek során időnként hibázik, sőt vétkezik, és megalázó helyzetekbe is kerülhet. Ezzel együtt azonban mindvégig jelen van az önismeretre való törekvés igénye is, illetve az a végletekig vitt őszinteség, amely önmagában is értéket képvisel, éppen azért, mert a felmentés igénye nélkül kimondja azt is, amiről tudja, hogy szégyellni való. Egyszerre távolítja magától és közelíti magához a hallgatóságát.

Önmegtalálása összekapcsolódik a saját hang és a saját történet (újra) megtalálásával. Története azzal kezdődik, hogy házassága véget ér – bántalmazó férjétől elköltözik –, ez azonban nem jelenti azt, hogy le is zárul. Pusztán nyilvánvalóvá válik az, ami a vallomás szerint már évek óta zajlik: Vera küzdelme azért, hogy hallják a hangját. A regény központi problémája nyelvi probléma, a konfliktusoknak is nyelvi tétjük van: az, hogy ki talál alkalmasabb, meggyőzőbb szavakat, ki nem érti félre a másikat, ki tudja hitelesebben elmondani a kapcsolatuk, házasságuk történetét – kinek van igaza. Az pedig, ahogyan Vera a problémát megjeleníti, felhívja a figyelmet arra is, hogy ez a nyelvi tét a házastársak párbeszédein (vagy inkább párhuzamos monológjain) kívül más emberi kapcsolatokban is folyamatosan jelen van.

Bár Pétert kizárólag Vera szemével látjuk, egyáltalán nem kizárólag bántalmazóként van jelen. Látszik, mennyire bántja a tudat, hogy nem felel meg a családfői szerepnek – bár ezt a szerepet a regényvilágban (legalábbis nyíltan) senki nem várja el tőle, saját magán kívül. Ami azt illeti, valószínűleg akkor maradhatna meg a családfői szerepben, ha nem ragaszkodna hozzá ennyire görcsösen. Ezt azonban csak Vera ismeri föl. Mint ahogyan azt is (bár későn), hogy a veszekedés ebben a házasságban nem a problémát, hanem éppen ellenkezőleg: a megoldást jelenthetné. Vera a múlt kudarcának okát is abban látja, hogy soha nem mert megszólalni, hogy csak nonverbális jelekkel próbálta öntudatlanul a férje tudomására hozni ellenérzéseit, amelyeket Péter mindig ellene irányuló agresszióként értelmezett. A veszekedés lehetővé tenné, hogy minden kimondódjon, ne pedig bántalmazásban találjon magának kiutat, amelyet még csak nem is a másik iránt érzett gyűlölet vagy frusztráció okoz, hanem az, hogy a saját kudarcait képtelen elviselni az ember. Feltűnik az is, hogy házaséletükben Vera a szókimondó, Péter a prűd, aki ugyan pontosan annyira vágyik az együttlétre, mint a felesége, de nem mindegy neki, hogy mit milyen szóval neveznek meg, ami az öröm hiányához vezet.

Abban, ahogyan Verának a nyelvhez, a szavakhoz való viszonya egyre tudatosabbá válik, természetesen más hangoknak is szerepük van, más nézőpontoknak és történeteknek, amelyek közül Verának is választania kell, hogy ő mit fogad el magára nézve hitelesnek. Megszólalnak a férjén kívül a szülei (szintén elváltak, tehát egyáltalán nem automatikus, hogy mindketten a férjét elhagyó lányukkal értsenek egyet), a legjobb barátnője, a gyerekkori szerelme, a szakítás utáni új partnere, a férje mélyen vallásos rokona, a beszédet éppen most tanuló óvodás gyerekei. Nem maradnak ki a külső-belső vitából a beszéd tudományának hivatásos gyakorlói sem: a gyóntató pap, a pszichológus(ok), az ügyvéd. Minden szereplő egy-egy önálló szólam, saját igazsággal (vagy éppen hazugsággal). Az sem véletlen, hogy Vera művészete (tehetséges rajzoló) az után tud ismét kibontakozni, hogy azt hazudja egy ismerősének, hogy rajzol. Mintha mágikus erejük lenne a szavaknak: kimondójuk legnagyobb meglepetésére cselekedetté válnak.

Mivel a regény római katolikus kultúrkörben játszódik, az én-elbeszélésnek különleges jelentősége van. A gyónás mint szentség definíció szerint azt feltételezi, hogy az embernek őszintén, minden képmutatástól és hazugságtól mentesen kell számot adnia cselekedeteiről és gondolatairól, mivel hite szerint nem a paphoz, hanem Istenhez beszél. Ebből a szentségből nőtt ki, és Szent Ágostonnak, a katolikus hagyomány egyik meghatározó alakjának a révén került be az európai irodalomba a vallomás műfaja, amely tulajdonképpen nyilvános gyónást/számadást jelent. A késő ókor óta minden korszak megtermi a maga variációit. Halász Rita variációja sajátos viszonyban van az olvasóközönségnek a katolicizmussal (és a gyónással) kapcsolatos elvárásaival. A szereplők közül összesen egy képviseli az úgynevezett hagyományos(nak tartott) értékrendet – vagyis azt, hogy a feleségnek akkor is a férje mellett a helye, ha az bántalmazta, sőt, hogy a feleség kötelessége megváltani a férjét –, ez a szereplő pedig nem egyházi ember, hanem Péter idős nőrokona. Az egyház hivatalos álláspontját – hogy a válás nem lehetséges ugyan, de ettől még a bántalmazottnak nem kötelessége együtt élni a bántalmazóval – ugyancsak egy nő deríti ki. Vera gyóntatója sem azzal foglalkozik, hogy bűntudatot keltsen, hanem olyan lelki vezetőnek bizonyul, aki hozzásegíti Verát, hogy ő maga ne váljon bántalmazóvá, sem mint feleség, sem mint anya. Jellegzetes példája Vera valláshoz való viszonyának, ahogyan átírja az emlékezetében élő házastársi esküt: nem „törli el” a régit, hanem hozzátesz egy új bekezdést, így nemcsak azt hangsúlyozva, amit a templomban elmondott, hanem azt is, amit szerinte még el kellett volna mondania, a saját és férje érdekében is.

Hangot és szólamot kapnak a történetben halott vagy fiktív személyek is, azaz az irodalmi hagyomány képviselői. Először is Casciai Szent Rita, a reménytelen ügyek és a házasság védőszentje, pontosabban az ő legendája és annak különböző értelmezései. Még nagyobb a jelentősége Hans Christian Andersen hableányának: Vera és Vera anyja olvassák felváltva a mesét a két óvodás gyereknek, és közben megbeszélik velük is, egymással is, így kapcsolódik össze négy különböző hang és világlátás a szövegértelmezésben. Mindkét felnőtt nő saját problémáját fedezi föl a mesében, hiszen annak tétje is a hang megléte vagy hiánya, illetve ennek következményei a párkapcsolatban; hasonlóan ahhoz, ami a saját életükben történik. Az ő értelmezésükben a mese fordulatai és végkifejlete éppen arra valók, hogy meggyőzzék a kislányokat (és az olvasót): nem érdemes vállalni a hableány áldozatát. A rajzfilmváltozatnak igencsak át kellett alakítania a történetet ahhoz, hogy boldog beteljesülés legyen a vége.

Verának a gyerekeivel való kapcsolata ellentmondásos, nem is tartja jó anyának magát. Azt is meg kell azonban említeni, hogy a többi szereplő véleménye ennek éppen az ellenkezője – kivéve a férjét, aki sajátos módon értelmezi az apaságot: mindig nagyon kedvesen bánik a két gyerekkel, őket soha nem bántja, de egy percig se tétovázik, ha fel kell őket használnia a válóperben. Vera anyaságában is központi szerepet játszik a hang, a nyelv: tudatosan figyel arra, hogy ne javítsa ki a gyerekek szóhasználatát úgy, ahogyan a férje az övét, és ha az ő nevelésükről, a velük való kommunikációról van szó, meglehetősen ritkán fordul elő, hogy ne találná meg a helyzethez illő szavakat. Többnyire ügyesen egyensúlyoz a között, hogy egyenrangú félként kezelje, és a között, hogy védelmezze őket. Követ el hibákat, súlyosakat is, de mivel soha nem tesz semmi jóvátehetetlent, egy idő után a gyerekek is elfogadják az anyjukat olyannak, amilyen; a maguk módján átérzik a baját, vigasztalják, támaszt nyújtanak neki. A regény vége felé Vera a gyerekeivel való kapcsolatát is meseként mondja el, amit a gyerekek is igényelnek, láthatóan nem először.

Ha van a regénynek gyenge pontja, az Vera szeretői kapcsolata. Érthető, hogy vágyik rá, a férfi részéről is érthető, hogy viszonyt kezd – ahogyan a viszony alakul, az viszont csorbítja a hitelesség érzetét. Ha ugyanis valaki a regénybeli mennyiségben szerez be és fogyaszt kábítószert, az az ábrázoltnál súlyosabb függőséget okoz, és a törvényes megtorlás valószínűsége is növekszik. Metaforikus értelemben azonban ez a viszony is beleillik a regényszövetbe. Felhívja ugyanis a figyelmet arra, hogy megszólaláskor a test megfelelő állapotára éppen úgy szükség van, mint a tudat alkalmasságára.

Számtalan helyzetben válik hangsúlyossá a levegővétel mint fizikai cselekedet. Vera többször is úszással próbálja csökkenteni a feszültséget; görcsösen, mereven ül a kocsiban; kényszermozgást végez felkelés előtt az ágyban, aminek része az is, hogy a lélegzetét elfulladni érzi. A levegővétel nehézsége jelezheti a stresszt, a testi kontaktus hiányát, az elvonási tüneteket; mindezek pedig jelképpé sűrítve azt, amit a cím és a borító is sugall: hogy Vera számára a házasságból való kilépés a víz alá bukáshoz hasonló. Testi-szellemi erőfeszítést igényel, és bizonytalan, elfolyó közegbe veti az embert, amely pusztítani éppen úgy képes, mint új életre kelteni. A víz mint archetípus az embert átalakító erők jelképe is: aki alámerül, az, ha sikerül is újra kiemelkednie, többé nem lesz a régi.

A Mély levegő így válik egyszerre test és lélek munkájává. A szavak kimondása egyaránt próbára teszi mindkettőt, befogadásuk pedig az olvasók számára próbatétel. Nem feltétlenül ad a kérdéseikre kellemes válaszokat, és mint minden próba, át is alakítja egy kicsit azokat, akik vállalják, hogy keresztülmennek rajta.

 

Jelenkor Kiadó, Budapest, 2020.

 

Megjelent a Bárka 2022/2-es számában.


Főoldal

 

2022. május 25.
Egressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Ocsenás Péter: Együtt a sötétbenTörök Ábel: A famardosó
Protestáns barangolás a megyébenBékési kalácsságok
Tompa Gábor verseiZalán Tibor: Dragéi felezőszonettekFűthető kabát – Horváth Viktor Tóth Krisztina-paródiájaGéczi János versei
Oberczián Géza: Egyre többször rossz az időA Negra völgyében – Mersdorf Ilona Bodor Ádám-paródiájaDarvasi László: PlüssTóth László: Lótusz
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png