Kritikák

 

 29.k__nyvbor__t__.jpg

 

Kolozsi Orsolya

 

A hosszú 19. század

szerelmi történetekbe oltva

Szilasi László: Tavaszi hadjárat

 

A szerelem Szilasi László legújabb kötetében is központi szerepet játszik, csakúgy, mint a legutóbbi regényében, a Kései házasság lapjain. A 2021-ben megjelent Tavaszi hadjárat két kisregényt tartalmaz, minkettő narratívája egy-egy (egyszerűbb vagy összetettebb) szerelmi szál kibontásán alapul. Az első szöveg az Ostorod címet viseli, mely Rodostó nevének anagrammája, és nem sokkal a Mikes Kelemen halála utáni idők Törökországába vezet. Ez a kisregény egy szabályosabb szerelem története: a törökországi bujdosó magyar közösség utolsó képviselőinek, Szakmári Ádámnak és Szakmári Ágotának klasszikus, évtizedeket átfogó, bonthatatlan kapcsolata az alapvető tárgy, mely lehetőséget teremt a 18-19. századi magyar történelem feltárására is. A második kisregény, a Koppantyú lovagjai egy szerelmi négyszögre (még inkább ötszög) fűzi fel történetét és az 1848-49-es szabadságharc utáni időszak bemutatására fókuszál. Két férfi és két nő élettörténetét és szövevényes kapcsolatát ismerhetjük meg, de a történelem itt is folyamatosan betüremkedik a személyes történetek bekezdései közé. A több szállal is összekapcsolt, mégis független, nagyjából azonos terjedelmű két szöveg leginkább szembetűnő közös vonása az egyéni történetek és az általános, a kollektív történelem összekapcsolása, egymásba fűzése.

Az első történet az 1700-as évek legvégén indul, a fiatal, éppen írni tanuló Szakmári Ádámmal, aki fiatal felnőttként és közössége utolsó magyarjaként maga mögött hagyja Rodostót, hogy eltűnt szerelmének nyomába eredjen. A pár végül, kisebb kitérők után egymásra talál és magyar földön (elsősorban Zsennyén és Budán) élik meg a 19. század első harmadának történéseit. Ezek az események dokumentarista stílusban íródnak bele szerelmük szövegébe, de olyannyira dominánsak, hogy a történelem több, mint puszta háttér, sokkal helyesebb azt mondani, hogy harmadik főszereplővé lép elő. A fejezetenként váltott elbeszélővel (hol Ágota, hol Ádám, hol egy mindentudó elbeszélő, a narrátor) dolgozó szövegben a 19. századi történelem kérdései legalább olyan hangsúlyosak, mint a szerelmes pár egyéni sorsa. A kétféle történet (az egyéné és a nemzeté) egymást erősíti, ellentétezi, legtöbbször nagyon jó dinamikával kapcsolódnak össze (de helyenként előfordul az is, hogy a krónikás részek nem épülnek szervesen a szövegbe, kilógnak onnan). Az 1825-27-es éhínség, az 1839-es pozsonyi országgyűlés, a Védegylet megalapítása, az 1838-as pesti árvíz, de a szülők elbeszéléseiből korábbi események (például az 1711-es szatmári béke) is felidéződnek; illetve a történelem mellett a mezőgazdaság, a paraszti életforma, a társadalmi berendezkedés, de még a korabeli konyhaművészet és divat is terítékre kerül. A személyes sorsban a legfontosabb a múlhatatlan szerelemnek és az idő múlásának, a lassú öregedésnek a megidézése. Nagyon hangsúlyos még az a kérdés is, hogy mit is tesz magyarnak lenni, mi a magyarság lényege; valamint az, hogy mit jelent a haza, és merre is található. A Rodostót elhagyó fiatalok azért (is) jönnek Magyarországra, hogy „visszatanulják” magukat a magyarságukba. Azért hagyják ott gyermek- és ifjúkoruk helyszínét, hogy valóban magyarok lehessenek, ne diaszpórában élő magyarok csupán. Negyven év után azonban gondolnak egyet, és elindulnak „haza”, azaz Rodostóba: „Huszonévesen jöttek el. Most a hatvanas éveik elején és végén járnak. Egész életüket hasztalan bujdosásban töltötték el.” Mintha a pár tagjai csak életük végén döbbennének rá arra, hogy a haza, amit mindvégig kerestek, nem a magyarok között, hanem egy török városban, ifjúságuk helyszínén várja őket.

A második kisregény megformálása nagyon hasonlít az elsőhöz, Szilasi itt is rövid, kopogós mondatokból építi fel egymástól jól elkülönülő bekezdéseit. A Koppantyú lovagjainak fókuszában azonban nem két, hanem négy személy áll, mindegyikük nézőpontja egy-egy fejezetét jelenti a kisregénynek. A négy perspektívából áll össze ugyanaz a történet, ezek kiegészítik egymást, de helyenként ellentmondásokat is tartalmaznak. A négy szereplő különálló szólamai elsősorban arra reflektálnak, hogy az ún. valóság megragadása igencsak merész, és majdnemhogy kivitelezhetetlen vállakozás, az objektív megfigyelés, mint olyan, nem létezik, mindenki másként beszéli el ugyanazt a történetet. A két nő és két férfi története persze csak részben azonos, a közös pontok mindössze azok, ahol sorsaik átfedésbe kerültek egymással. Uzémer Márton és Tarpai Ábel a Tisza szabályozásán együttműködő szakemberek, akiket nagyon erős barátság köt össze. Egy időben mindketten szerelmesek a harmadik nézőpontot birtokló Bányai-Lebstück Máriába, aki mellett a negyedik szereplő Tarpai felesége, nagy szerelme, az angol származású Teasdale Márta. Ez a kis túlzással „szerelmi négyszögnek” is nevezhető felállás adja a regény strukturális alapját; a négy legfontosabb szereplő nemcsak a történések alakítója, de a meghatározó nézőpontok birtokosa is. Szorosan egymásba gubancolódó történeteik a 19. század második felébe vezetnek, nagyjából attól a történelmi időszaktól indulnak, ahol az előző kisregény története abbamaradt. Ahogy ott, úgy itt is nagyon erőteljes a história szerepe, a négy sors és élettörténet bemutatásának hátterében ott a történelem mellett a 19. századi politika, életforma, társadalom bemutatása is: a Lánchíd építése és átadása, a kubikosok életmódja, a mocsárlecsapolások mind olyan adalékok, melyek a 19. századot hozhatják közelebb, sokszor dokumentumszerűen az olvasóhoz.

A második kisregénybe átúsznak szó szerint egyező mondatok az elsőből, nagyon finoman és észrevétlenül, és összekötni látszanak a két szöveget: arra utalnak, hogy szorosabban összetartoznak, mint ahogy az első látásra nyilvánvaló. Nemcsak a már említett egyéni és kollektív történetek egymásba játszatása a közös bennük, hanem például a magyar identitás jelentésének kérdése is. Alig van a szereplők között, aki teljes egészében magyar, Lebstück Mária félig horvát, Uzémer sváb-török, Teasdale Márta pedig angol, aki Magyarországra települt. Utazgatnak a világban keresztbe-kasul, Kairótól a Badacsonyig bejárnak mindent (kivéve Uzémert, aki szegedi hajléktalanként éli le élete nagy részét), és közben nem nyilvánvaló számukra sem, mit jelent magyarnak lenni, és az sem, hogy hol van és mit jelent a haza. Mindkét szöveg (de az első talán hangsúlyosabban) emlékeztet Darvasi László A könnymutatványosok legendája című regényének beszédmódjára: a történelem és a személyes sors egybefonódása, a sokszor obszcén, meghökkentő elemek (például a négyesben zajló szeretkezések, az önmagát borba fullasztó férfi) beépítése ugyanígy rokonítja az írásokat, mint az aforizmaszerű, tömör és lírai mondatok gyakori használata. Darvasi nagyregénye sokkal inkább eltávolodik a realizmustól, mint Szilasié, de az adatokat halmozó, tényszerűen fogalmazó bekezdések ellenére azért a Tavaszi hadjárat is hangsúlyosan felveti a valóság és a fikció problémáját, elsősorban az írásra vonatkoztatva. Már a kötet elején felbukkan a kérdés, Szakmári Ádám ugyanis Mikes Kelemen leveleit másolja (ezekből tanul írni, valamint memoriterként is megtanulja őket), és mivel hiányolja a szerelmi szálat, bele is told ezekbe a levelekbe: „Ádám egyenként kapta meg Mikes leveleit. Lemásolta, megtanulta, visszavitte, hozta haza az újat. A huszonnegyedik levélbe tudott először beleírni.” Mikes levelei fiktív levelek, címzettjük, P.E. grófnő valószínűleg sohasem létezett, így már önmagukban felvetik a valóság és fikció viszonyának problémáját. A levélbe hamisított bekezdések aztán még tovább feszegetik azt a kérdést, hogy mindent tényként fogadhatunk-e el, ami egy levélben, egy krónikában, egy memoárban, vagy bármilyen szövegben valóságként szerepel. A második kisregényben is több utalás történik a valóság és a fikció közötti különbségre (például Teasdale Márta halálát és a rá következő gyászt egészen másként beszéli el az elbeszélő a szerelmes férfi, Tarpai Ábel, és a nő saját szemszögéből), a záró oldalakon pedig a szövegek esetleges értelmetlensége is felmerül. A hantál-halantál-halandzsa szócsoport értelmezése a haldokló, lázas Márta tudatában merül fel, mint ahogyan a lorem ipsum jelentésnélküliségén is elgondolkodik. Ez egy nyomdászok által régóta használt, a betűtípusok illusztrálására szolgáló szövegdarab, melynek nincsen jelentése, véletlenszerűen összevágott szavakból alakították ki. Az értelmetlen vakszövegek fókuszba helyezése a szöveg zárlatában azt veti fel, hogy vajon mennyire hihetünk a leírottaknak, így akár magának az egy kötetbe zárt két kisregénynek is?

A hosszú tizenkilencedik század történelmének magánéleti (elsősorban szerelmi) szálakra építő, mozaikos feldolgozása jól áll a szerzőnek, aki kiválóan ötvözi szépírói és a tudósi kvalitásait. Rövid, tárgyilagos mondatokban meséli el évtizedek kalandos történetét, könyvében az epizódok girbegurbán kapcsolódnak és olyan kanyargósan hömpölyögnek, mint a szabályozás előtti Tisza.

 

Magvető Kiadó, Budapest, 2021.

Megjelent a Bárka 2022/2-es számában.


Főoldal

2022. április 08.
Gömöri György tárcáiVöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Mohai Aletta: VérpacaMagyar Dániel új rövidprózái
Ha sok a meggy, akkor kevés a búza?Mi baja Medárdnak a kólóval, és mit keres az özönvíz Eleken?
Csillag Tamás verseiDebreceni Balázs: Börtönversek / KarantényekBánki Éva verseiSzálinger Balázs: A rózsaablak
Bene Zoltán: Pest-BudaMárton László: Apa a túlvilágonDarvasi László: Tóth elvtársNagy-Laczkó Balázs novellái
Márton László: Nibelungok. Kriemhild bosszújaZalán Tibor: MiskaGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: A gyulai vérfürdőMárton László: Nibelungok – Ötödik felvonás
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKAEMMI_log__.jpgpku_logo.png