Kritikák

 

 Rendszerujra.jpg

 

B. Kiss Mátyás

 

Rendszerújra

Dragomán György:  Rendszerújra

 

Az elmúlt évek egyik izgalmasabb irodalmi fejleménye a tárcanovella betörése az online térbe. Miközben a nyomtatott lapok már régóta a neten is közzéteszik a náluk megjelent szépirodalmi írásokat, újabban egyes nagyobb hírportálok is megnyitották saját tárcarovatukat. Korai lenne még arra rákérdezni, hogy az internetes közeg okoz-e valamilyen formai-tematikai módosulást ebben az alapvetően a nyomtatott sajtó kereteihez kötött műfajban. Az viszont már most kijelenthető, hogy Dragomán György volt az egyik legelső magyar szerző, aki elkezdett rendszeresen közölni online felületre szánt tárcákat: írásai már két éve folyamatosan jelennek meg a Qubiton. Legújabb, Rendszerújra című novelláskötetében számos olyan darab szerepel, melyet elsőként itt közölt, de a szerkesztői merítés ennél bővebb, a fülszöveg szerint a könyv tizenöt év munkájából állt össze (sajnos az online megjelenésekhez készült illusztrációk nem fértek bele a könyvbe, ám ennek érthető technikai és kompozicionális okai voltak).

Dragomán György előző novelláskötete, a 2015-ös Oroszlánkórus szintén tartalmazott tárcákat, ám a mostani könyvben sokkal hangsúlyosabb e rövidprózai forma jelenléte. A Rendszerújra csak néhány hosszabb novellát tartalmaz, melyek egy része mozaikos szerkezetű, s így önálló tárcákból összeálló ciklusként is olvasható. A kötet körülbelül harmadát adja a már említett sci-fi sorozat, melyben a rövid, technikás szövegek több szálon összefűződő tematikus sorokba rendeződnek. Talán ebből is fakad, hogy a Rendszerújra összességében koherensebb, feszesebb szerkezetű, mint az Oroszlánkórus. A két kötet között tematikus kapcsolat is kiépül: a Rendszerújra első novellája, a Menedék az Oroszlánkórus nyitó darabjának (Vasvonó) cselekményszálát fűzi tovább. A szerző egyik elejtett megjegyzéséből (a Marie Claire számára adott interjúból) kiderül, hogy a nyitó novellákban szereplő fekete hegedűs karaktere köré egy egész ciklust épített. Egyelőre nyitott a kérdés, hogy várható-e folytatás a következő novelláskötetben, de annyi bizonyos, hogy a köteteken átívelő ciklus megalkotása elegáns és ötletes szerkesztői gesztus.

A Rendszerújra a Szabadulástörténetek alcímet kapta. Problémásnak látom, hogy ez a paratextus túlságosan homogenizálja a lehetséges értelmezéseket, miközben az olvasót megnyugtató, habos-babos happy endet ígér. Az alcím által mozgósított asszociációs mező jól kiterjeszthető a kötet egyik visszatérő motívumára, a börtönre (és az onnan való szabadulás lehetőségeire), akárcsak a disztópikus tárcák töredékes világaira, melyekben minden polgár rab. Egyes szövegek a transzhumán tematikával operálnak, a Sztázisszekvencia például a testből való szabadulás lehetőségét villantja fel (bár ez a szöveg szerintem a kötet kevésbé erős darabjai közé tartozik). A diktatórikus vagy börtönvilág köré szerveződő szövegek terében gyakran csak a halál hozhatja el a szabadulást. Erre a kötet címadó novellája a legjobb példa, melynek főhőse kiugrik az ablakon, hogy így meneküljön meg a „hazafipontok“ gyűjtésére épülő digitális diktatúrából. Az alapötlet a kínai állam társadalmi kreditrendszerét idézi, miközben a szöveg el is távolítja magát a túlságosan konkretizáló, lokalizálhatóan referenciális olvasattól (hasonló megoldások már A fehér királyban is szerepeltek). A jó félszáz novella között azonban számos olyan is akad, melyek még metaforikus vagy allegorikus módon sem – vagy csak igen nehezen – olvashatók szabadulástörténetként (például: Ezüst; Első; Mesterség; Sportkomplexum; Rakéta; Az ikrek; Teve; Herceg; A padlás; Állomás).

A Qubiton ma is futó sorozatból válogatott sci-fi tárcák sorozatának tematikájához jól illeszkednek az itt-ott felbukkanó transzhumán elemek. Rengeteg izgalmas ötlet bomlik ki a test és a technológia lehetséges kapcsolatáról. A Kavicsok és a Kosár szereplői például bérbe adják agyuk egy részét idős, Alzheimer-kórban szenvedő emberek számára, testük egy darabja így egy másik ember emlékezetének médiumaként szolgál. A sci-fi sorozat legerősebb darabjának a Cigiszünet címűt tartom, mely szintén az emberi agy és a számítógép összekötésének alapötletére épül. A rabság és szabadulás kettőssége itt is belejátszik az olvasatba, hiszen a digitalitás életvilágba való betörése újfajta függőséget, a technológiának és tudománynak való kiszolgáltatottságot eredményez. Ez a gondolat egyáltalán nem új, Heidegger már a 60-as években arról beszélt, hogy az ember világvonatkozásai és társadalmi egzisztenciája a kibernetikai tudomány fennhatósága alá került (A művészet eredete és a gondolkodás rendeltetése). Dragomán sci-fi sorozatára ez teljes mértékben áll, sőt itt már nemcsak a társadalom szervezettsége, az ember világértelmezése és világérzékelése, hanem biológiai léte is a technológia függvénye. Heidegger szerint a futurológia pusztán a „meghosszabbított jelent” kutatja: azt, ami a jelenből kiindulva és a jelen számára kiszámíthatónak tűnik. A német filozófus futurológiakritikája persze leginkább az emberi gondolkodás jelenbe zártságára vonatkozik, ám ez a gondolat Dragomán novelláinak olvasásához is kulcsot ad: gyakran olyan technológiákról van szó, melyek már az általunk ismert világban gyökeret vertek. Az ötleteket olyan, már jelenlévő újdonságok adják, mint az önvezető autó, az őssejtkezelés vagy a mesterséges intelligencia. A Valhalla például a számítógépes játékok karikatúrájaként olvasható. A különböző high-tech nevek sorolása azonban gyakran csak puszta díszletezésként szolgál. A szövegeket önmagukban tekintve még nem lenne sok ez a technika, ám az olvasói tapasztalat átalakul a kötetbe rendezett megjelenéssel: nem ugyanolyan egy-egy tárcával találkozni az újságban (vagy a neten), mint folyamatosan, egymás után olvasni őket. Ebből adódik az is, hogy a novellákat sorozatban olvasva a frappáns zárlatok és csattanók egy idő után hatásvadászként tűnhetnek föl.

A tárcakötet olvasásának másik sajátossága, hogy nehezebb súlyozni a szövegek között, hiszen körülbelül ötven novellából kell kiemelni az erősebb és gyengébb darabokat. Különösen erős szerintem A fehér király világához közel álló Puskák vagy galambok, és az alternatív történelmet építő Foxtrott. Szintén sikerült szöveg A pusztítás könyvének hangulatára emlékeztető Vér. Az Odüsszeia Kirké-epizódját parafrazeáló Éhség is a kötet legfrappánsabb írásaihoz sorolható, hasonlóan jó az Antigoné-történetet csernobili motívumokkal összekapcsoló Hangár. A Máglya narrációs technikáját felidéző Csendkirály viszont a kevésbé hatásos darabok közé tartozik, ahogy az élőnyelv elemeit komikusan, de hiteltelenül túlrajzoló Vanessza faterja is, melyben a komikum egyik megteremtője a tesó szó folyamatos, mondatonkénti ismétlődése. A kötetet lezáró Borbála lányait szintén a kötet egyik gyengébb darabjának tartom, már csak azért is, mert erotikus elemei gyakran csúsznak át a giccshatáron.

Fontos kiemelni, hogy a Rendszerújra rövidprózáiban mennyire erős Bodor Ádám hatása. A Bodor-párhuzamok már a harmadik novellában (Lokátorállomás) elkezdődnek, hogy aztán újra és újra előbukkanjanak a későbbi darabokban (Gát; Foxtrott; Medvezsír; A látogató; Állomás). Az ikrek című tárca – szintén nagyon erős darab! – minimalista prózanyelve is párhuzamba állítható Bodor megoldásaival. Az említett szövegek közül a legötletesebb, legfrappánsabb a Bodor-hatásokat a disztópikus sci-fi elemeivel összekötő Medvezsír. Dragomán ebben az esetben is egyszerre aktualizál és fikcionalizál: felvillantja egy lehetséges referenciális olvasat lehetőségét, majd el is távolít tőle. Ebben az esetben ezt az EU határán átszökni próbáló menekültek megnevezésével éri el, melyet egy hangsúlyozottan fiktív keretbe helyez, a határon járőröző, brüsszeli pénzből vásárolt drónok és robotkutyák (!) említésével. A kötet egy másik csúcspontját jelentő Rabság című novella szövevényes börtönvilága egyszerre idézi fel Kafka A fegyencgyarmaton című elbeszélését és a Borges-novellák megoldásait (kevésbé erős Kafka-hommage az Átváltozás).

A Rendszerújra legnagyobb erőssége, hogy – a gyengébb novellákkal együtt is – képes impozáns egészként hatni, szerencsére a sci-fi ciklus sem záródik önmagába, a novellák között organikus, szerteágazó kapcsolatrendszer alakul ki, mely a kötetben végig kitapintható.

 

Magvető Kiadó, Budapest, 2018.

Megjelent a Bárka 2019/5-ös számában.


Főoldal

2019. november 07.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Szerkesztőségi információDarvasi László és a Magyar sellő BékéscsabánKonferenciával emlékeznek Oláh Jánosra a PIM-benBodor Ádám és Czakó Gábor részesült a Nemzet Művésze díjban
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Szálinger Balázs: A siriusiakHodossy Gyula verseiLackfi János: A húsvirág zsoltáraSzékely Csaba Ady Endre-paródiái
Prózák
Tóth László: A fiatalember csúcsformábanDragomán György: Vulkánvizes lágytojásZombimedvék támadtak a migráns selyemfiúkraTemesi Ferenc: Méretségi vizsla
Kritikák
RendszerújraHideg bűnök - Székely Csaba: IdegenekA tömeg- és a bolytársadalom veszélyeiLevelek a magyar hétköznapokról
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA