Kritikák

 

a_csalasrol.jpg

 

Kulin Borbála

 

A csalás nem ámítás

Kürti László: a csalásról 

 

Új kötetéhez provokatív címet választott a szerző, olyannyira, hogy nehezen bogozza ki magát az olvasó a gyanakvásból. a csalásról cím persze felidézheti filozófiai olvasmányainkat is, a filozófiai irodalom puritán, tematikus címeit, ám aki olvasott már Kürti-lírát, biztos lehet benne, hogy ha a szövegeknek van is bölcseleti tétjük, egészen biztosan nem elméleti töprengések monológját hallgathatja ki, hanem tapasztalati igazság, eleven beszéd fogja arcon csapni.

A csalás szó szeretetviszonyok (mint egy kobold, a csalásról) és az irodalmi működés kapcsán (rézcsavar) merül fel a kötetben, így egyszerre tematikus és ars poeticára utaló jelölőnek is tekinthetjük. „a szavak fehér alapon fekete hazugságok”, jelenti ki a kötet egyik legerősebben ars poeticai jelleggel bíró verse, a falubolondja. Az irodalom tehát maga a csalás, biccenthetnénk a felismerés örömével, ám ha ezt a sort választanánk magunknak machetéül, utat vágni az értelmezésnek, éppen az irodalmi szövegek sajátos játékára, a kétértelműség zavarba hozó működésére ébredhetünk rá. Úgy tűnik, jobban járunk, ha felmentjük magunkat a cím erős figyelemterelő szándéka alól, és elcsendesítjük magunkban a leleplezés olvasói szándékát.

a csalásról című kötetben ismét zárt, intim miliőben találjuk magunkat, a Kürti-univerzum állandó szereplői között. Az identitás alapjait meghatározó nagyszülők, az apa, a központi jelentőségű anya és a férfiidentitást meghatározó nő-figurák ennek az alanyi lírának reflexiót adó tükrei, megszólítottjai. Aki figyelemmel követi a legutóbbi kötet megjelenése (Testi misék, Magyar Napló, 2012) óta eltelt évek bő hozamú verstermését, némi értetlenséggel fogadhatja, hogy a csalásról jelentős részben épít a Testi misék versanyagára.

A kötet két, ars poeticai szempontból központi jelentőségűnek mutatkozó darabja azonban új: a falubolondja és a magasles. A két vers a Kürti-lírának már a Testi misékben is tapasztalt sajátos vonását domborítja ki: szándékolt anti-intellektualizmusát, tapasztalatiságát. A Kürti-líra egyik jól felismerhető jegye ugyanis az a világérzékelési mód, amely az elvont minőségeket fizikai, testi, érzékszervi tapasztalatokon alapuló képekben jeleníti meg. „rég eluntam / az eszemet. vagyis annyiban mégiscsak kedvelem, hogy van / kurázsija bármikor cserben hagyni, ösztönös önmagamnak átengedni. / olyankor hagyom, próbálgassa magát, igazodjon ki érzékszerveken.” – vallják a falubolondja sorai. S valóban: a Kürti-líra számtalan erőteljes, érzékletes képpel jeleníti meg az érzelmeket, elvont minőségeket: a hűség csahol, a szégyennek hője és ragyogása van, az indulatnak tömege; a tények kilukadnak, mint rozsdás kádak, egy név langyos seb lehet, Istenhez pedig hozzá lehet érni – hogy csak néhány kiemelkedő példát említsünk. A Kürti-lírának ez a markáns vonása ahhoz az irodalmi hagyományhoz kapcsolja ezt a költészetet, amit jobb híján még mindig „népiként” emleget a szakirodalom. Ez a terminus azonban olyannyira avíttnak és terheltnek mutatkozik napjainkra, hogy szívesebben nevezzük populárisnak, vagy olyan irodalomnak, ami a szóbeliséghez és a közérthetőséghez áll közelebb, semmint hogy intellektuális erőfeszítést várna, műveltségi küszöböt állítana a befogadói elé.

Hangoztatott anti-intellektualizmusa ugyanakkor csalóka, hiszen nagyon is kiművelt és tudatos nyelvhasználattal és versszerkesztési megoldásokkal találkozunk. Rímes, formailag kötött verseit sokszor szándékolt érdesség jellemzi: nyelvhasználati komfortzónánkból mozdít ki szavak és kifejezések kisebb átalakításával („átadlak csendemnek, süket gondolatnak / és elveszítelek, hogy maradjon semmi baj” (telefontéma); „de jobb, ha tudod, nem hagyott el senki, / és bárhogy is, sosem csalt át magán” (mint egy kobold)  [Kiemelések, későbbiekben is, tőlem – K.B.]. Ezekkel a torzításokkal, szó-át- vagy kicsavarásokkal legtöbbször jól járunk, helyenként azonban öncélúnak érezhetjük őket: „végül mégis engedek: maghasadok érted” (maghasadás) „pedig már akkor sem voltam egyéb, mint elképzelhetően magányos” (másképpen részeg). A meglepetést okozó tartalmi és/vagy formai csavarokkal Kürti szándékos diszharmónia-teremtő, vagy legalábbis újféle, feszülő, nyugtalanító harmóniákhoz szoktatja a fülünket. Sokszor enged a szavak többféle jelentéséből képződő játéktér vonzásának, máskor mintegy szerszámként bánik velük, átformálja, kézhez igazítja őket. Ezek a megoldások néha nem lépnek túl a játékosság szintjén, néha azonban mély értelmű megállapítássá formálódnak.

Prózaversei legtöbbször finom szövésű metaforikus hálóban bomlanak ki, a kiinduló kép leplezetlen versszervező erő. A kiindulásul választott kép a gyakorlati élet vagy a fizika területéről származik, s lelki folyamatok felismerésére, megértésére, regisztrálására szolgál: „nem érted, a trafó mire jó. / összetart bennünket néhány huzal, / fémesen tekercselt ragaszkodásunk.” (drótszív); „a néhány vas között volt egy apró rézcsavar, / sehogyan nem sikerült odaragasztani a többihez. / vannak kapcsolatok, erőterek, melyeket / nem írnak le szavak, képletek.” (rézcsavar) Ezekben a versekben a lírai hang leginkább megfigyel, a megfigyelt pszichikai jelenség minél pontosabb leírásra törekszik, s nem áll távol tőle a gnómikus összegzés igénye sem: „a szégyennek nincsen szaga. hője van, ragyogása” (falubolondja), „a környezet a titkok rejtegetője” (nincs nyelv), „a fiúk az anyjuktól öröklik a vágyakat, / így a bűnöket is.” (a csalásról), „ha komolyan vágysz valamire, / előbb légy bátor megfutamodni” (hullócsillag).

Legerőteljesebb versei – s itt ismét a szóbeliséghez való közelségre hivatkozhatunk – beszédcselekvések: vallomások, panaszok, számonkérések, imák (cigányszerelem, anyám az irodalom áldozata, feltűnés nélkül, hogyan lehetne, ima keddre). Nyelve ezekben a versekben a leginkább kiszámíthatatlan, sodró, megrázó. Ritka annyi indulat, dac a kortárs irodalomban, mint ami például az anyám az irodalom áldozata című versben parázslik: „ne röhögj rajtam, mint röhögtél akkor! / megtanultam a leckét: ki még mindig ott / térdel, ma már nem sírná el magát, ha mernél / még egyszer halált játszani előtte”.

És itt érkezünk el a minden irodalomértelmezőt zavarba hozó személyesség kérdéséhez is, és tesszük fel magunknak újra: hogyan válik bármilyen történet, érzelem privátból személyessé, milyen hatásmechanizmussal terjed át olvasóra, válik ismerőssé, fájdalmassá egy idegen sors. A lírai személyesség rendkívül finom árnyalat, nehezen keverhető ki hiba nélkül, s nagyszerűsége legtöbbször épp a félrebicsaklások mellett, a személyes és a privát vékony mezsgyéjén való egyensúlyvesztéskor mutatkozik meg. A Kürti-líra legtöbbször ezen a vékony határvonalon mozog, de a leginkább privátnak induló vershelyzeteket is sikerrel emeli át a személyesség szférájába. Hatásmechanizmusát felfejteni próbálva azt sejtjük, amit a magasles sorai vallanak: „nem akarom egyetlen ács / rutinját sem magamon érezni, érteni, semmit, ami eszköz-/ szerű és atyaian haszonelveket követ” (magasles). A lírai személyesség, melynek ésszerű magyarázata lehetne a közös sors felismerése, vagy a közös tudatalatti működtetése, a Kürti-lírát olvasva (is) sokkal inkább úgy tűnik, hogy úgy hat, mint valami kórság: „összekacsintással / fülbesúgással terjed” (falubolondja), alanyi költők által terjesztett fájdalom-vírus, ami az olvasás révén megsokszorozza magát a világban, hogy „eleven maradjon fájdalom, megbocsátás” (karácsonyi üdvözlet).

 

Pesti Kalligram, Budapest, 2017.

Megjelent a Bárka 2017/4-es számában.


Főoldal

 

2017. október 02.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Hartay Csaba verseiOláh András versei Csillag Tamás verseiBalázs K. Attila versei
Prózák
Lehetne rosszabbAbafáy-Deák-Csillag novellái Nagyanyám kalandjaiSoltész Béla novellái
Kritikák
Sötét jóslat„Az ember mindig cifrázza magát”Csodák, tálalva - Molnár Vilmos könyvéről Versküllők és verssávok héthatárán
Esszék, tanulmányok
Egy vonzó költői alkatArany János emlékkönyvi verseirőlNagy Gáspár autoreflexív beszédmódjaÚjraragasztott borítékok nyomában
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA