Képzőművészet

 
Gyarmati Gabriella

 

Szerelem Love Dragoste

Kiss Adél grafikus kiállítása[1]

 

Mindig is úgy tűnt, Kiss Adél grafikáinak legfőbb jellemzője, hogy szerethetőek. Figurái, az ábrázolt jelenetek és helyzetek megérintik a nézőt. Népszerű műveivel, a montázsként összeállított várossorozatokkal és szellemes portrégyűjteményével, amely Erkel, Kohán és többek között Simonyi Imre arcképét is magában foglalja, utoljára 2018-ban találkozhattunk Gyulán, ugyanitt. 2016-ban azonban rendezett egy kiállítást a Gyulavári Kastélyban, ahol minimális eszközrendszerrel operáló, ám annál kifejezőbb rajzai mellett festményeket is bemutatott. A képek önálló blokkot alkottak a tárlaton belül. Akkor azt hittem, ez csupán egy próbálkozás, egy kísérlet. Az évek teltek, és a most kiállított művekre pillantva egyértelműnek tűnik, az a bizonyos festménysorozat nem egy bizonytalan kimenetelű műtermi kaland volt számára. Ennél sokkal többről volt szó, de ezt a tárlat látogatói akkor még nem sejthették.

Adél a biztos kézzel irányított vonalhasználatot felcserélte a színfoltokkal való képépítésre, a tust pedig festékre és ecsetre. Esetében az akril és az olaj használatát igen változatos felületalakítási eljárások jellemzik; általánossá vált nála, hogy műveit az akvarellfestés képi hatására alapozza. A csak részben a véletlen alakította felületbe illeszti figuráit, általában maradva a vonalrajznál, de néhány, színnel kitöltött szereplővel is találkozhatunk. Ezeken a munkákon szakít a leglátványosabban grafikus múltjával. 

A Szerelem Love Dragoste című kiállítás műtárgyanyaga nagyban eltér a korábbi években látott grafikai munkáktól, azok minimalizmusához képest az alkotó nagyszámú vizuális elemet vonultat fel. Első ránézésre ezek a munkák azt sugallják, hogy Kiss Adél az erős színhasználattal akarja a figyelmünket lekötni, és a korábbiakban megszokottnál kevesebb személyes hátterű közlendővel kíván szolgálni. De ez csak a látszat.

 

oleles.jpg
Ölelés


A változatos, festéssel alakított hátterek elé kerülő, ecsettel rajzol vonalas ábrázolások esetében Adél megengedi magának, hogy ne magyarázza el nekünk teljesen, amit mondai akar. De az agy egyébként is kiegészíti a látványt korábbi ismereteink és tapasztalásaink alapján, így semmi gond, látjuk és érezzük, mire gondolt az alkotó. És van, amikor annyira kevés eszközzel operál, hogy azon ábrázolások érthetősége, közlésképessége, tehát a mű működőképessége szinte megható. Ilyen például az ölelés-töredéket ábrázoló, címében tárgyát hordozó Ölelés című munka.

 

L___amoureuse.jpg
L′Amoureuse

Kiss Adél kiállításában a szerelem érzelmi és fizikai lapjaiba is belelapozhatunk, és igen, olykor egy szinte monokróm felületalakító kísérletbe illesztett mellbimbó is elég ahhoz, hogy tudjuk, merre vezet bennünket a művész, mint a L′Amoureuse esetében. Itt nem a lovagkor testiségtől mentes szerelem ideájáról van szó, ezért is lesznek a művek elvontságuk és stilizáltságuk ellenére mégis nagyon érzékletesek és valóság ízűek. Munkái olykor érzékinek tűnnek, máskor árnyalatnyi frivol vonást is hordoznak. De persze ez mind belefér, sőt, művészettörténeti példák sora bizonyítja, hogy ennél jóval többet is megmutattak az elmúlt évezredekben...

Akkor most beszéljünk a kiállítás tárgyáról, a szerelemről! Ki tudja miért, ez az idézet ötlött fel bennem elsőként:  „A szerelem sötét verem, nem a hardverem, hanem a szoftverem…” Hezitálok, hogy a ’90-es években hallott dalszöveg valójában a pályakezdő Peer Krisztiántól vagy versként az akkor első kötetes költőtől, Zemlényi Attilától származik-e. Hiába kerestem, most nem akadtam e sorok nyomára, azonban hivatkozás nélkül is bátorkodtam idézni, mivel annyira idevágónak tűnt. Igaz, klasszikus hullámhosszra váltva sok idézetet citálhattam volna, amelyek örökké szépek és múlhatatlanul igazak, mint például Shakespeare-től az „Az vagy nekem, mint testnek a kenyér...”[2], de azokat mégsem éreztem ennyire relevánsnak…

De mi a lényeg? Hogy az ember élete során megtudja, mi is a szerelem. Jó néhány fajtája ismert, tulajdonképpen lehet, hogy annyi fajtája, ahányan érezzük… Ahogyan például Weöres Sándor írja:      

„A csókod festi kékre az eget,
szemed szinétől zöldülnek a fák.
Nélküled üres minden képkeret
és világtalan az egész világ.”[3]

Vagy ahogyan Woody Allennél láttuk: amikor a szerelmünk a szobába lép, a fekete-fehér film, azaz az életünk, színessé változik. Amikor pedig távozik, a film ismét fekete-fehérben pörög tovább.

Tehát, akkor mi is a lényeg? Hogy az ember megtudja, milyen szeretni és milyen, ha szeretik. Ahogyan a Moulin Rouge című film rendezője Toulouse-Lautrec szájába adja a nagy igazságot: „Ennyi csak, mi tudható: szeretni kell és szeretve lenni jó!”. A lényeg, hogy az ember megtapasztalja a kölcsönösséget, az egyenrangúságot a szerelemben. Van, aki szerencsés, és többször is megadatik neki, hogy része legyen jóféle szerelemben, ám van olyan is, aki fölött az érzés megízlelése nélkül múlnak el az évek. Meg kell élnünk az önfeledt odaadást, az érdek nélküli feltárulkozást egyenlőtlen erőviszonyoktól mentes helyzetben. Feloldódni a másikban, úgy, hogy közben magam ne kelljen feladnom, feltételezve, hogy aki szeret, úgy szeret, ahogyan vagyok... Vagy én szeretem annyira, hogy ne bánkódjak korábban létkérdésnek számító, extra fontos élettények értékvesztésén. Azt tudjuk, hogy mindenképpen a racionalitás territóriumán kívül járunk...

 

erintes.jpg
Érintés


Amikor Kiss Adél munkáit néztem, nem egyszer meghökkentem azon, hogy egy nagyon egyszerű, puritán, kevés eszközt felhasználó ábrázolás, néhány jól pozícionált vonal mennyire erőteljes vizuális hatást és annak nyomán mennyire erős érzelmi reakciót képes kiváltani. A cinóber, kármin és narancs alapra készült Érintés című munkán szereplő pár talán együtt töltött évtizedek sorát tudhatja maga mögött. A jobb oldali figura törékenységét az alakok közötti léptékkülönbség hangsúlyozza. A bal oldali szereplő, aki nagy és erős, az élethosszig tartó támasz szerepét alakítja. Az idő múlását pedig csak egyetlen vonal jelzi, a bal oldali figura könyökétől induló rövid szakasz, amely a felkar bőrének megereszkedésével egyértelműen utal a képen látható történet szereplőinek korára.

 

v__gy.jpgVágy


A Vágy ibolyakét-ibolyavörös és rózsaszín háttere előtt egy arcot és egy mellett látunk, mint két egymás felé úszó szigetet, amelyek összeütközése nagy eséllyel megjósolható.

 

szerelmesek.jpg
Szerelmesek


A csak kékek árnyalataiból felépített, Szerelmesek című kompozíciónak egy pár, egy férfit és egy nő a szereplője. A figurák megrajzolásával az alkotó kijelöli a térben a pozíciójukat, vagy inkább kihasítja számukra a létezés helyét. A férfi a nő ölelésében térdel. Mindketten torzók, kettejük páros világa azonban mégis tökéletes egészet alkot.

A szinte homogén háttér elé helyezett színes foltfigurák Kiss Adél korábbról ismert képi gondolkodásmódjának folytatói. Nem lehet kétségünk, az egyszerű formákkal és redukált színhasználattal kifejezett geg és költészet képes érzelmekről beszélni.

 

kezdet.jpg
Kezdet

A Kezdet című melltartó kollázson rajzolt nő visel valódi ruhadarabot. Ki hinné, hogy ennek az alsóneműnek a használata iránt már az ókori görög és római nők körében is élénk érdeklődés mutatkozott. Igaz, akkor egy lenvászonból vagy gyapjúszövetből készült szalagszerű pánt töltötte be ezt a funkciót. Az elmúlt századok komplex hatást eredményező megoldásai a nőket tulajdonképpen semmibe vették. Nemhiába, hisz tudjuk, a cél szentesíti az eszközt... Aki nem égette el az 1970-es években a melltartóját vagy később született, jól tudja, hogy az egymást követő történelmi korok után mára mennyit fejlődött a melltartóipar. Az eredményeket Kiss Adél munkája is illusztrálja.

A természetben nincsenek vonalak, a művészetben azonban annál inkább, fontosságáról évszázadok óta polemizáltak jeles teoretikusok. A vonal pedig oly sokféle lehet. Egyenes, görbe, szaggatott, vékony, vastag, a William Hogarth által legszebb vonalnak tartott hullámos, de lehet szűkszavú és bőbeszédű is. A vonal lehet egy Rembrandt-rézkarc része, máskor Osvaldo Cavandoli olasz rajzfilmjének, a La linea című, Magyarországon Menő Manóként ismert sorozatának főszereplője. A vonal képes forradalmi indulatokat vagy áhítatot kelteni, andalítani, nevettetni, kiemelni és eltörölni. Ha pedig nem tetszik, végül ki is radírozhatjuk. De Kiss Adél képein nemigen látok felesleges vonalat...

 


[1] Elhangzott a kiállítás megnyitóján a gyulai Erkel Ferenc Kulturális Központban 2022. november 10-én.

[2] Shakespeare: 75. szonett

[3] Weöres Sándor: Adagio

 


 Főoldal

2023. január 25.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Kas Kriszta novelláiHazai András novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Kovács István verseiKopriva Nikolett verseiSzélyes-Pál Dániel verseiFecske Csaba versei
Abafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalanKötter Tamás: Izgalmas életekKürti László: Özvegyi fátyol
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png