Képzőművészet

 

 Lonovics_Laszlo.jpg

 

Gyarmati Gabriella

 

70+70=70

 

Interjú Lonovics László képzőművésszel

 

Míg másfél évtizeddel ezelőtt az európai geometrikus művészet csabai származású nagymestere, Fajó János ajándékozott egy több mint kilencven szitanyomatból álló kollekciót a Munkácsy Mihály Múzeumnak, addig 2022 júniusában a Békéscsabán oly sokak által ismert és elismert Lonovics László képzőművész örvendeztette meg az intézményt nagyvonalú felajánlásával. Az alkotó az előző esztendőben a múzeumban rendezett jubileumi kiállításához kapcsolódóan hetven művét adományozta a Képzőművészeti gyűjtemény gyarapítására.

A számos önálló és csoportos kiállításon bemutatott szitanyomat-gyűjtemény Lonovics László művészetének első alkotó évtizedeiben végbement változásról tudósít. A műeggyüttes létrejötte szervesen kapcsolódik a kortárs képzőművészet fősodorába tartozó alkotókat fogadó, egykori Békéscsabai Grafikai Művésztelep létrehozásához és működéséhez. Aba-Novák Judit művészettörténész a művésztelep első két évének munkáját (1976–1977) dokumentáló katalógusban „a mai magyar művészet eleven életének” részeként említi a békéscsabai művésztelepet, ahol többek között Bak Imre, Deim Pál, Fajó János, Hencze Tamás, Mengyán András és Nádler István is dolgozott. Hozzájuk csatlakoztak fiatal helyi művészek, mint Lonovics László és Gubis Mihály, akik saját műveik létrehozása mellett a művésztársak szitanyomatainak elkészítésében is jelentékeny szerepet vállaltak.

Lonovics László ebben az időszakban készült műveivel kapcsolatban Papp Júlia kulcsszavakat sorakoztat fel 1982-ben a Művészet folyóiratban: „A neokonstruktivizmus áramlatához kapcsolható szitanyomatok – az irányzat eredeti törekvéseinek megfelelően – a szerkesztettség, a megépítettség, a rendszerezettség érzetét keltik; kidolgozott, egységes képi világot mutatnak.”[1] Tandi Lajos „kristálytiszta vonalstruktúráról és rafináltan szimmetrikus rendről”[2] beszél ugyanezekkel a munkákkal kapcsolatban.

A Munkácsy Mihály Múzeum kedves kötelességének tekinti, hogy a Békéscsabán született és a városhoz kötődő művészek alkotásait bemutassa és gyűjteményében őrizze. Képzőművészeti és Iparművészeti gyűjteményének gyarapítása során – az utókor érdeklődésére is számítva – mindig igyekezett az alkotók életművét folyamatában dokumentálni. Törekvését Lonovics László felajánlása nagyban segíti.

1._Lonovics_L__szl___Viszonylax48_cm.jpg
Viszonylatok II.
(1977; szitanyomat, papír; 580×480 mm)

 

Kézenfekvőnek tűnik a hetvenedik születésnapon hetven művet adományozni, de a születésnapi gyertyákat is kiváltják olykor-olykor egy számmal vagy csupán egy szál gyertyával. Miért gondolt ennyi mű átadására, miképpen jött a nagyvonalú adományozás ötlete?

A jubileumi évfordulók, pláne, ha az egy 70 éves születésnap, számvetésre késztetik az embert. Miként és milyen eredménnyel telt el a közel fél évszázad? A jelen és közelmúlt években készült munkáimon túl különösen érdekes volt áttekintenem az alkotói pályám első időszakában készülteket. A magyar képzőművészet roppant izgalmas időszaka volt, amikor egyre inkább tért nyerhettek az új művészeti törekvések, amelyeknek eredményeként megújult a magyar képzőművészet. Mint az a bevezetőben olvasható, abban az időszakban Békéscsabán megrendezett grafikai művésztelepeken együtt dolgozhattam azokkal a képzőművészekkel, akik jelentős képviselői voltak az akkori magyar, sőt nemzetközi avantgárd képzőművészetnek. Szakmai szemléletük rám is hatással voltak. Mivel az akkor készült munkáim szorosan kötődnek a békéscsabai Országos Grafikai Művésztelepekhez és a békéscsabai képzőművészet történetéhez, abban a reményben adományoztam a Munkácsy Mihály Múzeumnak, hogy adalékul szolgálhatnak azok árnyaltabb megismeréséhez.

 

A pályakezdés éveiről és az azt követő időszakról szolgál helyzetjelentéssel az átadott műegyüttes, de pontosan mikor is születtek ezek az alkotások?

Az átadott munkáim 1977 és 1987 között készültek. Az 1982-ig született grafikák geometrikus, vagy más definíció szerint neokonstruktív stílusúak, az azt követő időszakban készült fénygrafikák alkotják az adomány másik részét. Alkotói munkásságom azóta is meghatározó tematikája a fénnyel történő művészi kifejezés. Az 1990-es évek második felétől ilyen jellegű munkáimat számítógéppel készítem.

 

2._Lonovics_L__szl___Kapcsol__x70_cm.jpg
Kapcsolódás
(1980; szitanyomat, papír; 900×700 mm)

 

Az átadott grafikai kollekció minden lapja szitanyomással készült. Hogyan ismerkedett meg ezzel a technikával?

Gubis Mihállyal egy műteremben dolgoztunk annak idején, ő a Magyar Hirdetőben vállalt munkát, és szitanyomással készült reklámanyagok előállításában közreműködött közre. Tőle ismertem meg az alapvető fogásokat. Valójában a szitanyomást először ipari felhasználásra alkalmazták, amivel fémre, fóliára, textilre, üvegre is lehetett nyomtatni. A képzőművészek is felfedezték a technikában rejlő lehetőségeket. A közelmúltban a Munkácsy Mihály Múzeumban megrendezett, nagyszerű Andy Warhol-kiállításon szereplő művek is szitanyomással készültek.

Magyarországon a képzőművészek a ’60-as, ’70-es években kezdték alkalmazni széles körben. Sajnos az alapanyagok jó része nyugati importból származott, érthető módon nagyon nehezen lehetett hozzájutni. Emlékszem, hogy a formakészítéshez szükséges fényérzékeny emulziót házilag próbáltuk elkészíteni, viszont a szitaszövetet, festéket stb. csak egy helyről, a Nyomdagrafikai Vállalattól lehetett megrendelni, ráadásul nagyon drágán. Áruhiányra hivatkozva a vállalat a művésztelep részére is nehézkesen biztosította azokat.

 

Mely sajátosságok azok, amelyek révén a szitanyomat-technika ennyire testhezállónak tűnt az Ön számára?

A korai figurális festészetet követően kezdtem foglalkozni a geometrikus, vagy más néven sík-konstruktív képek festésével. A stílus sajátos jellegzetessége, hogy a képen egyenletes fedettségű színfelületek vannak. Ilyen jellegű grafikák készítésére kiválóan megfelelt a szitanyomás. A technika másik sajátossága, hogy lehetőséget biztosított a grafika több színváltozatának elkészítésére. Igazán izgalmas kísérletezés kezdődhetett el vele, amelynek eredményeként különböző színhangzatú művek születtek, majd minden grafikából több színváltozatot készítettem. Alkalmas emellett vonalas grafikák sokszorosítására, továbbá fotóalapú árnyalatos nyomatok készítésére is. Az adományozott művek között szereplő fénygrafikáim is ezzel a technikával készültek. 

 

A szerigráfia, a szitanyomat mint inspiráló impulzus jelent meg a sokszorosító grafikai technikák között. Ön szerint mennyire jelentős szerepet töltött be a korabeli magyar képzőművészetben?

Elterjedése semmi esetre sem jelentette azt, hogy a hagyományos sokszorosító eljárások (rézkarc, linó, litográfia stb.) háttérbe szorultak volna, inkább csak egy újabb grafikai műfajjal gazdagította a képzőművészetet. A ’70-es évektől kezdődően a sokszorosító grafika országos seregszemléjén, a Miskolci Országos Grafikai Biennálékon már elfogadott technika volt. Jómagam 1982-ben két nyomatommal szerepeltem a biennálén. A művészek kiállításaik plakátjait, meghívóit is szitanyomással készítették, továbbá grafikai mappák születtek, mint például a Budapesti Műhely mappa, vagy a Békés megyében a hetvenes években alakult Békés Megyei Fiatal Alkotók Köre képzőművészeti szekciójának kiadásában megjelent FAK Mappa.

 

Az 1976-ban életre hívott, országos jellegű Békéscsabai Grafikai Művésztelep először képgrafikai profillal működött a Kner Nyomda nyújtotta technikai lehetőségek előnyeit élvezve. A művészeti vállalkozás egyfajta szellemi műhellyé is vált, követve a két évvel korábban alapított, hat művész együttes munkájának köszönhető Pesti Műhely mintáját.[3] Ön szerint a szitanyomás elterjesztésében milyen szerepet játszott a Békéscsabai Grafikai Művésztelep?

Valóban, a művésztelep szellemi műhely is volt, amely nem csupán az alkotások kivitelezésére adott lehetőséget, hanem olyan inspiratív közeget teremtett, ahol a kísérletezések és szakmai diskurzusok eredményeként újszerű művek születtek. A művésztelepen készült alkotások egy jelentős része mindig szitanyomással készült. A művésztelepi alkalmakon túl a csabai művészek közül rajtam kívül Gubis Mihály, Ignácz Anna és Trombitás Tamás foglalkozott rendszeresen szitanyomással. A Dobozi úti műtermünkbe kézikocsival vittük ki a szitagépet Gubis Misivel. Az első művésztelep grafikáit is ott nyomtattuk, majd év közben rendszeresen együtt dolgoztunk. Talán nem túlzás, megszállottjai voltunk a szitanyomással történő alkotásnak.

 

3._Piramis2.jpg
Piramis
(1983; szitanyomat, papír; 610×830 mm)

 

Békés megye nagy hírű nyomdászati hagyományain, Tevan Andor békéscsabai és Kner Izidor gyomai nyomdáján, e művészet- és ipartörténeti széphistóriákon kívül milyen érvek szóltak Békéscsaba mellett, miért ebben a városban alapították meg a Grafikai Művésztelepet?

Művésztelepek régebben is voltak, gondoljunk csak a Nagybányai és a Szolnoki Művésztelepre vagy a hagyományos festő- és szobrásztelepekre. De olyanok, amelyek az ipari intézményekben, azok technikai lehetőségeit kihasználva működtek, korábban nem léteztek. Az 1970-es évekkel kezdődően azonban Magyarországon több ilyen művésztelep is szerveződött, mint például Bonyhádon a Zománcipari Művekhez kötődő lehetőség és a Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep. Békéscsabán az akkori Kner Nyomda korszerű technológiája optimális feltételeket biztosított a telep működéséhez, azonban létrehozásához szükség volt a megye és a város támogatására is. Szerencsére a kultúrpolitika irányítói és a hozzájuk kapcsolódó kulturális intézmények felismerték a művésztelepben rejlő lehetőségeket, bízva abban, hogy a térség képzőművészete és iparművészete a megújuló magyarországi művészet jelentős tényezőjévé válhat. A részt vevő alkotók olyan nyomdaipari technológiát használhattak, amelyek a magánember vagy művész számára szinte megfizethetetlenek voltak. A nyomdai anyagok döntő része nyugati áru volt, továbbá a nyomtatás előkészítése – gondolok itt a nyomdai fotózásra, színre bontásra és formakészítésre – csak korszerű eszközök segítségével volt kivitelezhető.

 

Az 1976–1977-es katalógus bevezetőjének grafikai terve ma is meghökkentően modernnek hat, nyilvánvalóan a művésztelep szellemiségével szinkronban, azt tükrözve tervezték. Mi volt itt a lényeg? Miképpen tudná összefoglalni a Békéscsabai Grafikai Művésztelep programját?

Mint az előzőkben már érintettük, az első két évben képgrafikai profillal működött a művésztelep. A művészek döntően szabadon választott témákat dolgoztak fel. A sokszorosításra két technika állt rendelkezésre, az ofszet-nyomtatás és a szitanyomás. Az 1976–1977-es műtárgyjegyzékében szerepel a litográfia megnevezés, viszont ez valójában nem kőnyomtatás volt, hanem a kő helyett ofszetlemezt használtak, és a nyomtatás sem kézzel történt, hanem ofszet gépen.

A harmadik évtől kezdődően, figyelembe véve a nyomdai tervezői feladatokat, továbbá a megye és város vállalataihoz, kulturális rendezvényeihez kapcsolódó alkalmazott grafikai igényeket, megindult a telep profilváltása, de a művésztelep továbbra is lehetőséget biztosított a képgrafikai kísérletekre. 1978-ban például pályázati programként Anatol France Nyársforgató Jakab meséi című művéhez készítettünk illusztrációkat. A következő években egyre több alkalmazott grafikai pályázatot írtak ki: Békéscsabai Nemzetközi Bábfesztivál-plakát, Dél-Alföldi Cserépipari Vállalat embléma, csomagolástervezés, Tungsram plakát stb. 1983-tól kezdődően a művésztelep programja megváltozott. A résztevők 1989-ig Magyarország vizuális arculatának tervezésével foglalkoztak.

Véleményem szerint a művésztelep a magyar művészet országos jelentőségű eseményévé vált, amelynek művészettörténeti szempontú feldolgozása feltétlenül fontos lenne.

 

4._Lonovics_L__szl_____tv__ltox66_cm.jpg
Átváltozás
(1985; szitanyomat, papír; 630×660 mm)

 

A résztvevők majd felét a kortárs művészet fősodorába tartozó alkotók adták, akik döntő többségében a művésztelep absztrakt vonalát is vitték. Kik dolgoztak akkoriban Békéscsabán?

Valóban meghatározó szerepet játszottak az úgynevezett absztrakt stílust képviselő alkotók, viszont olyanok is dolgoztak a művésztelepen, akik például az illusztrációs műfajban alkottak, vagy konceptuális művek grafikai megvalósításával foglakoztak. Engel Tevan István nagyszerű illusztrációkat készített, Hencze Tamás és Pinczehelyi Sándor konceptuális grafikai kísérletekkel foglalkozott.

Az úgynevezett absztrakt alkotók sem sorolhatók be egyetlen stíluskategóriába. Bak Imre szitanyomatait például ősi és népművészeti formavilág ihlette. Fajó János grafikáit viszont a geometrikus elemek jellemezték, mindannyian egymástól jól megkülönböztethető, egyéni stílusban alkottak.

Fontos megemlíteni, hogy az első két művésztelepen a meghívott művészeken kívül gyakorlatilag a Békés megyében élő majd minden képzőművész részt vett. A teljesség igénye nélkül: Gubis Mihály, Koszta Rozália, Lóránt János Demeter, Kállai Júlia, Schéner Mihály, Szereday Ilona, Tóth Ernő, Oroján István, Várkonyi János, Zahorán Mária, majd a későbbiekben például a Békéscsabára költözött Ignácz Anna és Trombitás Tamás.

 

Mennyire hatott termékenyítően Békés megye képzőművészeti életére a művésztelep működése? Létrejöttek-e szellemi, formai kölcsönhatások?

Az első években a Budapesti Műhely majd minden alkotója, Bak Imre, Fajó János, Hencze Tamás, Mengyán András és Nádler István is dolgozott a művésztelepen. Újító, friss szemléletű művészetük hatással volt többek között Gubis Mihályra, Oroján Istvánra, Trombitás Tamásra, és jómagamat is ide sorolnám. Fontos megemlíteni, hogy a békéscsabai Mezőgép Vállalatnál megszervezett Fémplasztikai Alkotótelepen részt vett a Budapesti Műhely két békéscsabai származású tagja, Fajó János és Mengyán András, ahol a helyi Gubis Mihállyal és Mayerhoffer Miklóssal dolgoztak együtt. Magam is akkoriban szintén itt munkálkodtam.

A művésztelepeken kialakult szakmai és emberi kapcsolatoknak köszönhetően lehetőséget kaptunk arra is, hogy munkáinkat Budapesten is bemutathassuk. Ez elsősorban Fajó János érdeme, aki az általa vezetett Józsefvárosi Galériába több alkalommal meghívott néhányunkat kiállítani, továbbá a művésztelep tevékenységének eredményeit is bemutatta. Ilyen volt a 10 éves Szimpozion Mozgalmunk című kiállítás, amelyen a helyi művésztelepi résztvevők közül Gubis Mihály, Oroján István és én is szerepeltem. A Budapesti Műhely példáját követve 1977-ben létrehoztuk a Békéscsabai Műhelyt, amelynek alapító tagjai Gubis Mihály, Kállai Júlia, Mayerhoffer Miklós, Wolmuth Frigyes és én voltam. Első kiállításunkat még abban az évben a Mezőgép Vállalatnál rendeztük. 1978-ban a Gyulai Vármúzeumban az akkor Békéscsabára települő, a műhelyhez csatlakozó Ignácz Anna és Trombitás Tamás, továbbá Gubis Mihály velem együtt mutattuk be legújabb munkáinkat.

 

5._Lonovics_L__szl_____tt__n__x51_cm.jpg
Áttűnések I.
(1984; szitanyomat, papír; 480×510 mm)

 

A múlt megidézése után a jövőre irányítanám a figyelmét, az érdekelne, hogy milyen tervei vannak. Művekről, kiállításokról, szakmai kapcsolatokról kérdezem Lonovics Lászlót beszélgetésünk epilógusában.

Mint ahogy a tudományban, úgy a művészetben is fontos a folyamatos publikáció. Évente legalább 8–10 országos és nemzetközi kiállításon szerepelek. Köszönhető ez annak, hogy számos szakmai szervezet tagja vagyok. A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, a Magyar Festők Társasága, a Magyar Elektrográfia Társaság és a Nemzetközi Kepes Társaság is tagjainak sorában tudhat. Az említett szervezetek által meghirdetett kiállításokon igyekszem minél több alkalommal részt venni. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a budapesti Artézi Galéria kiállításain is rendszeresen szerepelek, ott két alkalommal már önálló kiállítást is rendezhettem. A galériához kötődő művészekkel a szakmai kapcsolatokon túl egy baráti közösségnek is tagja lehetek.

Az elmúlt hónapban szerepeltem a Kecskeméten megrendezett XI. Keresztény Ikonográfiai Biennálén továbbá a Budapesten az Art Market Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Vásáron. Rendszeres résztvevője vagyok a Magyar Elektrográfiai Társaság kiállításainak. A napokban zárult a budapesti Vízivárosi Galériában a Miniképek című meghívásos kiállítás, amelyen szintén részt vettem. A Békéstáji Művészeti Társaság által rendezett kiállításokon mindig bemutatom a képeimet, így például a szeptember elején a Békéscsabai Evangélikus Kistemplomban megnyílt Torony Tárlaton vagy a magyar festészet napja alkalmából a Csabagyöngye Kulturális Központ Békéstáji Galériájában megrendezett, Az év színe című tárlaton. Meghívást kaptam a Magyar Festők Társasága Karácsony/Ajándék című budapesti tárlatára. Pályázom a Kecskeméti Katona József Múzeum Petőfi költészete a kortárs képző- és iparművészetben című kiállításra. A Colosseum csoport online kiállítására szintén meghívást kaptam.

Tevékenységem kettős iránya máig megmaradt, a számítógépes grafikák készítésével párhuzamosan folyamatosan festek is. Sok téma inspirál, alkotói tervem pedig van bőven. Remélem, az elkövetkező években sikerül is megvalósítanom azokat…



[1] Papp Júlia: Lonovics László kiállítása. In: Művészet, 23/12. 1982. 57. p.

[2] Tandi Lajos: Tiszta, világos rend. In: Délmagyarország, 72/134. 1982. június 10. 5. p.

[3] Az 1980-as évek elején Békéscsabán orientációbeli váltás történt, a Művésztelepen az alkalmazott grafikai irányultság került előtérbe.

 

Megjelent a Bárka 2022/6-os számában.


Főoldal

2023. január 30.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Mindák Dániel: CsokitortaCsabay-Tóth Bálint: A sarj
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Fekete Vince: Gyönyörű apokalipszisAcsai Roland verseiGál Ferenc verseiFarkas Wellmann Éva: Magad lehetsz
Oberczián Géza: EgyedülOberczián Géza: EgyedülKovács Dominik – Kovács Viktor: Lesz majd mindenKontra Ferenc: A dalmaták fehéren születnek
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png