Képzőművészet

 

 01_isten_barmai_II_-_2018.jpg
isten barmai II.
digitalizált camera obscura
Peter Handke szövegével (2018)

 

Ván Hajnalka

 

Gondolatláncra fűzött grafikák

 

Ismerjük-e eléggé Tóth Péter grafikus munkásságát? A válasz: eddig nem. És miért? Mert tudásából és tájékozottságából adódóan bonyolult és összetett, illetve szerteágazó és messzire vivő mind a művek technikai megvalósítása, mind gondolati világa. Közbenjárva a bemutatásban, megosztanám feltérképező gondolataimat a művek kapcsán.

Tóth Péter képzőművészként az autonóm képben gondolkodik, és annak kivitelezésében. Kedvelt technikai megoldása a camera obscura. Ez annyiban más, mint a fotó, hogy itt a művész fokozottabban teret engedhet az alkalom szülte véletlennek, gyönyörködhet a keletkezett faktúra gazdagságában. Ám ebben jobban benne van a művészettörténet és a természet maga, hiszen a fény mint alkotótárs beleszól a munkába. Tóth Péter szkeptikus módon néz körül a világban, és ismerve, ezért keresve a tudást, maga mellé hívja a felsorolt erőket, és együtt alkot velük. Ez nála filozófia, a megkérdőjelezésre való igény. Az elbizonytalanítás, a kérdésfelvetés, az ajtók kinyitására való buzdítás. Ez mint fokozás vagy mint játék nyilvánul meg – mert a művészből itt a kísérletező, valaha volt gyermek is megmutatkozik –, szüli a camera obscurával folytatott variációkat, például a montázsok készítését. Igen, játékosság is van ezekben a művekben, mikor a műhelymunkák során (melyet legalizálva a művészet nyelvén kísérletező folyamatnak hívhatunk) a digitalizálás után a képek sorsa tovább folytatódik, és alkotójuk transzparens módon összegyúrja őket, meglátva két munka egy-egy részletében a közöset vagy éppen az össze nem illőt generáló feszültséget. Ezek felfedezése, összekomponálása maga az alkotófolyamat, így a művész végül megláthatja benne azt, amit gondolatai továbbvitelére hivatottnak érez.

Tóth Péternek közlendője van, mint ahogy közlendőjének kell hogy legyen minden művésznek, hiszen nem a l’art pour l’art idejét éljük. Hol vannak már azok az idők, amikor magáért a szépért és a kivitelezésért rajonghattak a művészek? Vagy sosem volt ilyen? Hiszen a művészet mindig szólt valamiről, mindig képviselt valamit vagy valakit. Művészettörténeti tanulmányaim legelején, mint egy gyöngysor külön-külön is fényes darabjait, úgy ízlelgettem Fülep Lajos mondatait arról, hogy a művészet világnézet nélkül semmit sem ér. Aki csak a formát, a tartalmat, az artisztikumot vagy a világnézetet nézni, az sehol sem látja a művészetet. Ahogyan Fülep is megállapítja, ez a „Dilettánsok elvitathatatlan privilégiuma.”

Tóth Péternek a csomagjában van az üzenete. Szakmai ismeretével, teremtett vizuális világával és mesterektől tiszteletadásképpen kölcsönzött szavakkal alkotja meg munkáit. Műveiben egyfajta szubkulturális összegzés valósul meg, melyet saját szemszögén keresztül tár a közönség felé. És nemcsak a közönség felé! Pedagógusként is feladata van; a szakma megtanítása, átadása hatalmas munka.

A rokonszakmára váltás esetén már más a helyzet. Itt már elhagyjuk az önálló képben való gondolkodás filozofikus magaslatait. Míg a képgrafikusnak lehetősége van egyedi és sorozatban készített művekben megvalósítani önmagát és stílusát, addig egy alkalmazott grafikusnak a tudása mellett az alkalmazkodása a legfőbb erénye. Ez nem egyszerű, főleg akkor, ha valaki jól csinálja. Az indító mondatra visszautalva – ismerjük-e eléggé Tóth Péter munkásságát – megemlíteném, hogy ha csak a Jankay–Kolozsváry–Tevan Gyűjtemény és a Munkácsy Múzeum számára készített alkotásaira, vagy az evangélikus iskolának létrehozott feladataira, illetve azon számos könyvborítóra gondolunk, melyek az ő tehetségét dicsérik, akkor rájövünk, hogy munkái valójában hétköznapjaink részévé váltak.

 

02_1per20_-_2018.jpg
„1/20”
festék, papír (2018)

 

A kiállításon Tóth Péter grafikusművésztől, saját válogatásában, az utóbbi évek merítését kapjuk. Láthatunk tőle a rá leginkább jellemző camera obscura technikával készített műveket, melyeket önállóan, képbe álmodva, de egyfajta sorozatként fűz össze, a művész társadalomkritikai énjének nyughatatlanságaként ún. fanzine-szerű, Péter szülte „nemzine”-t vagy avantgárdban gyökerező, digitális nyomatokat. Továbbá hozott nonfiguratív fotogramokat és klasszikusnak tűnő rajzokat is, melyek csak azért nem nevezhetők kifejezetten klasszikusnak, mert a filc mint technika csupán az új eszközök között jelenik meg, ellenben a most látható műveken mégis a képszerűségük dominál.

Valójában elkülöníthetők, felsorolhatók a kivitelezési módok, de azok mégis csak eszközök, melyek segítik az alkotót, hogy kifejezhesse önmagát. Látszatra visszafogottan, jellemzően fekete-fehérben szólva kommunikál alkotásain keresztül, hogy elgondolkoztasson, felrázzon vagy elvarázsoljon. Ez által közelít meg minket, kit felszólítva, kit tanítva, vagy egy jó baráti beszélgetés formájában, mikor az est végére érve azt érezzük, hogy nekünk is tennünk kell valamit a világunkért!

 

Elhangzott: 2018. június 7-én Békéscsabán, a Csabagyöngye Kulturális Központ Békéstáji galériájában.


Főoldal

2018. június 14.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Szépírók Társasága XIV. FesztiváljaMegnyílt a 70. Frankfurti KönyvvásárRejtő Jenő orrvérzésigBárka a bárkában
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Csobánka Zsuzsa verseEgressy Zoltán verseiGrecsó Krisztián: Józan imaNagy Magdolna versei
Prózák
Lackfi János: Beatles ledarálvaRhédey Gábor novelláiMagyariné szeretőjeKötter Tamás: Az 51-es körzet
Kritikák
Történetek háború után - Horváth László Imre könyvéről Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezete
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA