Helyszíni tudósítások

OJD_olvas_FWEva.jpg

Fodor György

Orbán Janus Dénes

OJD-est Békéscsabán

 

 „…mily csillogása végtelen Hungáriádnak

ihlették meg a hangod, hogy először énekeljen.”

(Jorge Luis Borges: Az első magyar költőhöz)

 

„Várjuk meg a végét…” hangzottak el OJD szájából az első szavak Farkas Wellmann Éva ígéretére válaszul, miszerint színvonalas, izgalmas estnek nézünk elébe. Diákokkal érkeztem, megvártuk, megérte. Komplex, megszerkesztett, rengeteg élményt adó, anekdotázó, ugyanakkor vonzóan szaktudományos estet hallgathattunk végig. Most is, mint máskor, hiszen OJD nem először vendégeskedett Békéscsabán teltházzal. Legutóbb a tavaszi drámaíró versenyen, amikor A pokolalatti avagy az alagút vége című alkotását állították színpadra. Jelen estünk eleje is a régi székely kvaterkák hangulatát idézte.

OJD.jpg

Orbán János Dénes

Kezdésként és zárásképp, mintegy keretet adva a megszólalásoknak és felolvasásoknak, Soós Emőke erdélyi (moldvai csángó, kalotaszegi, felcsíki) népdalcsokra csendült fel – meglepetésként, megelőlegezve egy pajzánságtól sem mentes, fűtött hétfői estét. Elején: Jó estét, jó estét, de nem mindenkinek…; Szerelem, szerelem; Édesanyám, a kendőm kéreti a szeretőm – végén: Felcsíki cepper; Komámasszony kakasa (a dalok nagyrészt elérhetőek a folkradio.hu oldalon).

So__s_Em__ke.jpg

Soós Emőke énekel, OJD és Farkas Wellmann Éva hallgatják

A csángók nyomában eljutottunk Közép-Erdélybe, Brassóba, ahol Orbán János Dénes 1973-ban megszületett. Farkas Wellmann Éva felsorolta az életút legfontosabb állomásait. OJD Kolozsváron szerzett diplomát, egy ideig a Bretter György Irodalmi Kör elnöki tisztségét töltötte be. Egyetemi oktatói munkája mellett az Előretolt Helyőrség főszerkesztője (1995–2000, ebben együtt indult a nagy négyes: OJD, Fekete Vince, László Noémi, Sántha Attila), az Erdélyi Híradó Kiadó szerkesztője és ügyvezetője volt (1995–1998), utóbbinak 1998-tól igazgatója. 2003–2008 között az Irodalmi Jelen szerkesztője, 2006 áprilisától az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke. A kolozsvári Bulgakov kávéház és a Toldi étterem tulajdonosa volt (és még ebben az időben is foglalkozott irodalommal, 46 alkalmazottal nem jutott ideje ugyan az írásra, de szerkesztett, kiadót vezetett, irodalmi esteket szervezett). A kortárs irodalom élvonalába a Hümériáda (versek) című kötetével tört be (Erdélyi Híradó, Kolozsvár, 1995). Ez a kötet igen provokatív és megosztó volt. OJD-t azóta is széles körű kritikai hozzászólás övezi; a bibliográfiai statisztika szerint a legjelentősebb, átfogóbb visszajelzések száma is már meghaladja a 60 db-ot.

Hozzá szólnak, így aktuálissá vált a kérdés: ő mit szól a kortárs irodalomhoz? A válaszban némi reményvesztettséget véltem felfedezni, hiszen általános tendenciává lett, hogy a kortárs olvasótól igen messze kerülnek az írók, akik megértéséhez minimum filozófiai diploma megléte szükséges. Nagy érvágás az is, hogy sokan a kortársak közül egymásnak vagy az irodalomtörténészeknek írnak, egy kaptafára. A folyamat során éppen az egyéni hangok vesznek el. Továbbá a kortárs irodalmat sokszor az olvasók kultúrcikk-fogyasztói szokásai is megölik. Hiszen kinek hasznos, ha egy új kötetet a 15 millió magyarból minden 40 000. ember olvas el (költői kérdés)? Gyakran még egymást sem olvassák jelen nagyjaink, vagy ha igen – jegyzi meg humorosan a szerző –, akkor azért, hogy ellenőrizzék, nem lopták-e el valamelyik ötletüket, vagy nem írtak-e náluk jobbat. OJD megszólalásában érezhető a finom irónia, de keserédesen nevetünk mi is, mert abban igaza van, hogy kevés az irodalmi műhely, ahol ifjú tehetségek bontakoztathatnák ki szárnyukat, ahogyan ők tették a ’90-es évek közepén (még ha ezért a váradi katolikus püspök kiátkozását is kellett elviselniük 1996-ban. Erre OJD: „adná a jó Isten, hogy az ifjúság az irodalomtól romoljon meg”). Más generáció, más világlátás. Ennek bizonyítéka, hogy már nem kacagnak A Natasa-regény (1995) kommunizmust karikírozó poénjain. Eltűnt egy nemzedék, letűnt egy korszak.

Janus__rekon.jpg

Janus Pannonius rekonstruált arca

Janus Pannonius viszont örök, immár 500 éve – talán annak is köszönhetően, hogy ékes deák nyelven írta verseit. A magyar nép alapvetően szereti a költészetet, szereti a költőit, sokszor méltatlanul elfeledi, néhol túlértékeli, de abban egyetérthetünk, hogy Janus a magyar irodalomtörténetben az egyik legnagyobb exportcikke volt hazánknak (érthetetlen tehát, miért Balassi Intézet a lektorokat foglalkoztató intézmény neve – mindezt ismét finom cinizmussal jegyezte meg OJD). Exportunk jelentőségét ismerte fel Szőcs Géza (2011-től a Magyar Pen Club elnöke, 2012-től a miniszterelnök kulturális főtanácsadója), aki a Janus Pannonius Költészeti Díj alapításával 2012-től olyan szerzőket kívánt megjutalmazni, akiknek költői életműve illeszkedik az európai kultúra főáramába (legutóbb pl. Ali Ahmad Szajid Eszber, művésznevén Adonis libanoni költő, műfordító, egyetemi tanár; Yves Bonnefoy francia költő, műfordító, egyetemi tanár; a műfordítói díj: Csehy Zoltán felvidéki költő, műfordító, kritikus; Hannu Launonen finn műfordító; műfordítói különdíj: Gömöri György kapták az 50e eurós, rangos díjat).

Janus Pannoniust láthatóan újra elővette a szakma, hiszen minden évben adnak ki kötetet a tiszteletére. A püspök maradványait tartalmazó sírra 1991-ben a pécsi székesegyház altemplomában bukkantak rá. 2008. október 21-én püspöki szentmise keretében temették újra a bazilikában. 2009. május 29-én mutatták be a költő 3D-s arcképét, amely látható a legújabb OJD-kötet hátsó borítóján is (megjegyzem, a hasonlóság szembeötlő). A diákok ezért 2009-ben megkapták középszintű érettségi szövegértésben az életművet, annak ellenére, hogy annak tanítása középiskolában a tankönyvek és óratervek alapján enyhén szólva hiányos vagy unalmas. Nyilván, egy 15 évest nem feltétlenül a középkori, humanista újplatonizmus, ezotéria, mitológia érdekel, noha az is lehetne izgalmas téma. A legendás csezmicei pajzán versei azonban sokkal nagyobb érdeklődésre tartottak számot. Ha a magyar tanügy prüdériáját félre tudnánk tenni, akkor több mint 100 olyan epigrammát oszthatnánk még meg a befogadó olvasókkal, amelyekhez hasonlót a kortárs Villon (lásd Faludy György hangulatmegragadó átiratait/átköltéseit – hiszen azokat sem lehetne fordításoknak nevezni) szintúgy elkövetett, nem beszélve a későbbi felvilágosultakról, akik közül Voltaire messzemenően szexorientált szövegeket vetett papírra (mellette de Sade márkit bizonyára be sem kell mutatni).

Janus Pannonius az itáliai Ferrarában tanulta az ÉLETet és a költészet mesterség részét Guarino da Verona mestertől. Írhatni, hogy szakmai gyakorlat volt a pajzánkodás, persze előtte megtanulandó volt a klasszikusok utánzása, majd az egyéni hangkeresés fázisa következett. Költőnk nagy előnnyel indult. Kiválóan tudott latinul, és tanulmányait a nagybátyja, Vitéz János fizette, aki nem titkolt módon azt várta unokaöccsétől, hogy megokosodván a jobbkeze lesz. Nem véletlen, hogy Janusunk kancellárként, majd egyházi méltóságként vonult be a történelembe. A titulusokkal hatalmas vagyon is járt, sokáig harmadik elöljáró embere volt országunkban. Anekdoták alapján tudható, hogy egy vetélytársa akadt csupán, aki fiával együtt sikeresen ellopta az akkori Magyarország 2,5 éves GDP-jét (Ernuszt János bányavállalkozó, körmöci kamaraispán, kincstartó). Mátyás udvarában táboroztak nagy koponyák, akik mind a királyról, mind a pápákról kellő mennyiségű és minőségű pletykát terjesztettek Európa-szerte.

OJD_kotetbor__t___helyszinibe.jpg

A szóban forgó könyv borítója

Kellő mennyiségű pletyka, anekdota, adat állt most is rendelkezésre, hogy Szőcs Géza „felhergelje” Janus Transylvanicust (a frissen szerzett kötetemben már így olvasható az aláírás) egy Faludy-szerű (a nagy Mester, az Öreg) átköltés-versenyre. Verseny, mert idő nem sok volt rá, gyakorlatilag áprilistól augusztus 29-ig (JP születésnapja. Szőcs: „Bizonyos vagyok benne, hogy képes vagy rá, bár nem vagyok bizonyos benne, hogy ez a pár hét elegendő e feladathoz” + „a poétikai teljesítményre, amit várok tőled, évszázadonként legalább egyszer szüksége van a magyar költészetnek”). Az erőteljesen provokatív levél terméke A költő, a ringyó és a király című kötet, amely Janus Pannonius újragondolásokat tartalmaz.

A munkafolyamat nem volt könnyű, mert a klasszikus szövegek mellett a kortársakra is figyelmezett a költő. Másfél hónap komoly görnyedés a laptop felett, napi 4-5 óra alvás, a 15. század tanulmányozása, egy kétnyelvű Janus-kötet olvasgatása, a latin és újlatin (elsősorban román, francia, majd hamarosan az olasz) nyelvek ismerete és a sok-sok költői intuíció segítette a munkát.OJD_dedik__l.jpg

A felolvasások után (Guarino köszöntése; Prospernek, Gryllusnak és Hugónak; Tisztátalan; Egy leányzóval szeretne üzelkedni; A kortársakhoz; A szerelemről. Galeottónak) úgy vélem, ezen az estén lelkünk a csillagok közé távozott tisztulni. Várjuk a Janus-regényt, amelyben elegyedik a thriller, pikareszk, értekezés, korrajz, politika, történelem, konspiráció, akár Umberto Eco A rózsa neve című művében. A regénytervezet rögtönzött szinopszisából mindenesetre kiderült, hogy a mandulafa biz’ újra kivirágzott…

 

(Békéscsabai Jókai Színház, Jókai Szalon, 2014. szeptember 29, 18.00)


 Főoldal

2014. szeptember 30.
Vöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Margetin István: A suliban majd ne így meséldSüveg Szilvia: A fiú
Új év, új bor – avagy januári szőlőségeinkKarácsony (Német)gyulán
Csobánka Zsuzsa Emese: TériszonyBirtalan Andrea verseiKarkó Ádám verseiKarácsonyi Zsolt versei
Kontra Ferenc: Egy pohár vízLackfi János: Üres buborék marad a helyénSzilágyi-Nagy Ildikó: RehabSzakács István Péter: Darina
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png