Ütőér

 

 Kar__csonyi_Zsolt_m__ret.jpg

 

Karácsonyi Zsolt

 

Az a fekete csík

 

Kulcsszavak: legelő, csík, felejtés, Superfilter

 

Kilépni az ajtón olyan, mint túljutni a határvonalon. Ezt gondolják az emberek.

Mást gondol Piri, a libalegeltető. Egészen mást gondolna Géza gúnár, kinek gágogását ismerik többen is. Egészen mást gazdája, Martin. Martin a cipőgyárban dolgozik. Ha valaki cipőgyárban dolgozik, az jól tudja, milyen fontos a kilépés, a belépés, hogy ne maradjanak elvarratlan szálak, ami elkezdődött fejeződjön be – és lehetőleg: felejtődjön is el.

Pedig a felejtés nem az emberek, a gúnárok kiváltsága. Egy igazi gúnár egy héttel a születése után azt is elfelejti, hogy világra jött. Elfelejti, hogy gágogása mennyire fontos, mekkora kiváltság.

Mielőtt a biológusok érvekkel hozakodnának elő, jelzem: mindez csakis az egyébként csendes, már-már némakacsába hajlón megfontolt hatzfeldi libák gúnárjaira érvényes, közülük is csak a hátrányos helyzetűekre, akik kénytelenek megelégedni a Kaola keskeny tükrével, békaszegény vizével, olykor kellemetlen, szennyvíz- és termállillat kettőséből formált, egyedi bűzével.

Olyan gúnárokról beszélünk, akiket megnyomorított a rendszer, akik az utca végénél, az első saroknál tovább, a kútkáván túlra nem merészkedtek egyedül legmerészebb álmaikban sem. Akik nagyon pontosan tudták, és ezt egyszerűen képtelenek voltak elfelejteni, hogy a Vágóhíd-negyed melletti libalegelő nem létezik! Nem létezik, nem létezett soha. Mert a nem-létező jobban fáj a létezőnél. A képzelt nádas mélyebb áramlatok peremén susog.

Mindezt tudhatta volna bármely gúnár, ha emlékezhetett volna önmagára. De nem. És mást sem tárolt memóriájuk. Egyszerűen fogalmuk sem volt vadludakról, fácánokról, még a gyöngytyúkokat is valami bábjáték szürkére pöttyözött szereplőinek hitték.

Martinnal más a helyzet. Télen szőrmekucsmát hord, nyáron pedig vedreket a sarki kútról. A talajvíz minden szomszédnál beszivárog. Csak Martin pincéje és kútja marad szárazon egész júliusban. A csapvizet mégsem lehet libákra pazarolni.

Martin tizenkét libát vásárolt egy grabáci paraszttól, akivel aznap reggel ismerkedett meg a piacon. Ott, ahol nyaranta néha még üveges sört is szerzett magának, néhány gyorsan kiürített krigli után.

A gyorsaságon múlt. Martin összeszedte bátorságát, és lazán, mintha csak a párttikár fia volna, belépett a jugó árusoknak elkerített részre, hogy megvegye álmai netovábbját: a csomag Superfiltert. A legjobb jugoszláv cigit, ami már szinte Kent.

Martin annyi bátorságot gyűjtött, hogy az első vígan elpöfékelt Superfilter után megcsapta a napenergia, elkábult és bódulatában már csak a taligára emlékezett és arra a zizegő fehérségre. A fehérségre, melynek semmi köze Kristine alsóneműjéhez.

A tizenkét gágogás alig fér az üres disznóólban. Látja a bajt Martin. Három hónapja látja. Látja a szomszéd a libákat. Mi lesz veled, Martin?

Martin szakmunkás, szótlan. Nem pofázós. 10 osztály a háta mögött. Fújja az összes reál tantárgy képleteit. Faliújságra is kiírták, mennyire okos. De ettől Kristine nem hatódik, a libák is csak szomjan halnak.

Martin rossz szálat fűz a gépbe, nem gyújt rá egész nap, aztán eldönti: festéket visz ki a gyárból, feketét. Befőttes üvegbe önti. A kijáratnál utolsónak marad.

Portás Biringernek már ez nagyon gyanús. Cipő van a táskájában. Martin cipőt lop. Nem elég neki a hivatali három. Csencselő. Jugó-bérenc. Ilyeneket gondol Portás Biringer. Lassan, Martin gyöngyöző homlokát figyelve nyitja a melós-táskát.

Fekete a táska, csillan az üveg. Martint a szédülés keringeti. Mire kell? Libajelnek...

Portás Biringer ismeri Martin libáit, a kút melletti ház az övé.

Két csíkot húzz. Van már fekete jel.

Kihúzza magát, a közeledő igazgató felé fordul.

Martin szó nélkül távozik, csak a kopott Pegas nyikorog alatta.

Esteledik, Martin kilép a kiskapu elé. Kezében ledugaszolt sörösöveg, pálinkával. A pálinkát Pirinek adja. Két fekete csík lesz a libákon. Apádnak add a piát.

A többi liba első nap még tanácstalanul gágog a kútnál, Géza gúnár a saroktól egyedül jön haza. Pedig egy gúnárnak nincs is memóriája.

Martin a gúnárt nézi, aztán a befőttes üveget. Aljáról a festéket nem oldja ki semmiféle módszer.

Géza gúnár csőrében fűszál a libalegelőről. Pedig a legelő nem is létezik.


 

Csurila bordái

 

Kulcsszavak: határ, Surda, március, hó

 

Megint átlép a határon valaki. Ha valaki átlép, biztosan nem a temetőnél próbálkozik. Az élőknek nem ez a kedvenc foglalatossága. Elég, ha csak ránézünk Horsztra, aki nem az ördög, mégis veri a feleségét.

Horszt nagyapja még a kalapgyárban dolgozott, ezért Horszt is egészen pontosan tudja, ki az úr, ki viseli a kalapot. Mindez milyen következményekkel járhat.

Horszt a cipőgyárban dolgozik, reggel felül a kerékpárjára, a Főúton elindul az Állomás felé, aztán egy sarokkal a vasút előtt befordul jobbra, és meg sem áll a gyárig. A gyárban lerakja a kalapját, ami félúton van a svájci sapka és a Surda-féle fejfedő között. Ellentétben a jugoszláv filmművészet tiszteletreméltó hősével, nem iszik kávét a munkahelyén. Csakis pálinkát, amit a fémszekrényben tárol. Naponta háromszor látogatja meg a szekrényt, ne keltsen feltűnést.

Horszt nem a szocialista munka hőse, ellentétben nagyapjával, aki ezt a titulust is beszerezte, még az ötvenes évek végén. Nem mintha Horszt nagyapja hithű kommunista lett volna. Sőt, megjárta a Bărăgant, ott ült öt évig, az első családdal és Horszt féltestvérével együtt, akit ugyancsak Horsztnak hívtak. De Horszt féltestvére bemászott a cséplőgépbe, és nem jött ki onnan, ezért Horszti, mert éveken át mindenki csak Horsztinak nevezte, hogy a bátyjától valamiképpen megkülönböztessék; egyszóval Horszti, végül, a sors váratlan fordulata okán, hozzáöregedett a saját nevéhez.

Mint öreg melós, munka után beugrik az Állomás melletti sörözőbe, ahol pult alatt mért pálinkát iszik, a mozi melletti nyárikertben, ahol néha még télen is fröccsözhetett, aztán, ha esik, ha fúj, elindul a strand felé, hogy találkozzon régi haverjaival a Kettesben.

A Kettesben, e csodálatos talponállóban, pompázatos és meglepően tiszta kriglikbe mérik a sört, legalább háromujjnyi habbal, évszaktól függetlenül.

Horszt általában négy óra előtt ér el a Kettesig. Csurila fél négykor jut el a Főút és a Temesvári út sarkáig.

Kettő és négy között illik úton lenni. A gyerekek hazafelé caplatnak az iskolából, a felnőttek vagy a gyárak felé tartanak, vagy hazafelé. Az igazgatókat és a mérnököket leszámítva, mindenki kerékpáron halad kitűzött célja felé. A czonglák, a biciklik, a drótszamarak hangja, olykori csilingelése délután kettő és négy között ott lebeg az utcák felett, mint valami derűs árnyék.

Délután kettő és négy között még az árnyékok is derűsek. Horszt a járda és a Főút közötti sétányon méregeti a távolságot, ami elválasztja még a Kettestől. Vajon haladjon inkább a kockázatmentes járdán, ahol a tégla-burkolat okozta apró rezgések kellemetes érzésekkel tölthetik el a kerékpározót, vagy válassza az aszfaltozott főutat a fennmaradó hétszázhúsz méter megtételére. A Kettes előtt a Főút majd jobbra kanyarodik. Nem Horszt lenne az első, akinek nem sikerül a művelet. Talán jobb a járdán maradni. A többi kerékpáros már szétszéledt a mellékutcákban.

Csurilával egészen más a helyzet, amikor nincs senki az utcákon, ő akkor is csatangol.

Előbb borotválkozik, fogat mos. Már a nagyapjának is volt fogkeféje. Lovai. Ezért csatangolhat Csurila. Az egyik ló úgy megrúgta, hogy Csurila azóta is ütődött. Megtekinti az arra a napra beosztott temetőrészt. Összegyűjti a száraz koszorúkat. Taligára rakja és átbillenti a temető kerítésén az egész rakományt.

Azt hihetnénk, hogy könnyű a helyenként csak fél méter magas kőkerítésen átbillenteni bármit, de az angyalok néha ráülnek a koszorúkra, zizegtetik a szárnyaikat, mintha csak méhek volnának. Télen is zizegtetik. Ebből tudja Csurila, hogy az angyaloknak nem sok közük van a méhekhez. Határok és kerítések sem érdeklik őket. Átbillenésben nem segítenek. Sőt.

Ha nem hallja a zizegést, már tudja: nincs ünnepnap. Előhúzza a gázpalackszállító kocsiját a színből. A kocsi fémbordái közé szépen illeszkedik a kékesszürke gázpalack, ha majd lesz benne... Az üres kocsi zörög, nagyokat dobban a téglából rakott járdákon. A nyugdíjasok már messziről meghallják.

Minden nyugdíjas tudja, hogy Csurila némi felpénzért már hozza is a gázpalackot. Utcától függetlenül három órán belül ér vissza.

Például: elveszi a gázpalackot Mariska nénitől, aki a Diel utcában lakik, vagy Günter bácsitól, aki a lugosi úton lakik, aztán irány a lerakat. Kifizeti az árát, fordul is vissza. Egy temetőőrnél mindig van készpénz. Ma Mariska néni egészen gyors. Mire Lenke néni kirángatja a palackot a konyhaajtón, ő már ott áll a kiskapu előtt. Csurila vigyorog. Nem mond semmit. Mariska néni sem szólal meg. Miért is beszélne egy félkegyelművel?

Csurila kocsiját (pedig a tele gázpalack odasimul a bordázathoz, nem rázkódik) messziről meghallják a gyerekek és a gyári munkások is. A pap kinéz az ablakon. Látja, ahogy Csurila elhalad a Flórián szobor mellett és teljesen szabályosan döcög a gyalogátkelő felé.

Horszt mégis a főutat választja, kikanyarodik a katolikus templomnál, széles ívben veszi a kanyart a Flórián szobor körül és nekicsapódik Csurila palackszállító kocsijának. Továbbra is széles ívben repül át a biciklikormány és a gázpalacktól elnehezült kocsi felett. Nagy a csend, méhek se zizegnek.

A templom kerítése mögött, ahol a kuvasz nem járta még le, lassan olvad a késve, március legvégén odatelepült hó.


Főoldal

2020. április 20.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Négyszázezer forint összdíjazású irodalmi pályázatot hirdet az idei PesTextLáng Zsolt nyerte a Libri irodalmi díjat, a közönségdíj Grecsó Krisztiáné1% a Körös Irodalmi TársaságnakKihirdették a megújult fordítástámogatási pályázat első nyerteseit
Ütőér
Bék Timur tárcáiKarácsonyi Zsolt tárcáiVári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái
Versek
Fodor Veronika verseiMarczinka Csaba verseiFellinger Károly versei Falusi Márton versei
Prózák
Darvasi László: Egy tehén halálaFiatal írók a bezártságban - Csorvási Noémi: Fontos, hogy ne essünk ki a ritmusbólFiatal írók a bezártságban – Biró Sára: Egy rendszer összeomlása Molnár Krisztina Rita: Gombosdoboz
Drámák
Csík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A Szellemúrnő
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA