Olvasónapló

 

 

 

 

Vass_Tibor_Mennyi_semenni

 

 

 

Bene Zoltán


Megtörhetetlen

 


Ül az ember Hernádkakon egy kertben, egy kerti asztalnál. Nézi a szerte és szana bóklászó lábasjószágot, a lógó nyelvvel mosolygó kutyát, nézi a fémtáblákat a favázon a csirkefaluban, arcát odakínálja a napnak-szélnek. Olyan, mintha nem történne semmi, mégis valami sűrű tartalommal telik meg az ember. Végül ráébred, hogy a világnak ebben a sarkában a kert, a ház, a levegő, a szél, a napfény mind-mind vasstibissé változott. Jól érzékeli ezt a vastibisséget, ahogy ül az ember a kertben, egy kerti asztalnál, nézi ezt és amazt.


És amikor az ember vaskos borítékot kap Hernádkakról, ugyanez a sűrű tartalom érinti meg nyomban. A torkában érzi. Tudja, hogy ezúttal csak illúzió, mégis érzi. Valóságosan.


Hanem miután kibontja a vaskos borítékot, kiveszi belőle a benne rejlő kötetet, szagolgatja, fellapozza, olvassa, olvassa, olvassa, elfelejt leülni közben, aztán elfelejti, mikor is ült le, másnap meg, ölében a kötettel, csaknem elfelejt leszállni a helyköziről a minden reggeli, réges-régen bevésődött leszállóhelyen, akkor az a sűrű tartalom már nem csak illúzió. Mégis ugyanolyan valóságos.


Ahogyan az is tény, hogy Vass Tibor Mennyi semenni című kötete hajszálpontosan illeszkedik a Vass-életműbe. A sajátos, a nyelvet meghaladó, azzal néha jellegzetesen „visszaélő", játékosan élő-érlelő-formáló költői beszéd, a végletes, kitárulkozó, szíven ütő személyesség, a bájos, gyermeki derű, amint a korábbi Vass-könyvekre, úgy erre is jellemző. Jelen kötet újabb bizonyítéka annak, hogy Vass Tibor költészete éppolyan koherens és egységes, amilyen a költő személyisége. A lírai én nem játszik szerepet, a szövegekből kibontakozó szerző megegyezik azzal, aki mellett üldögélve a hernádkaki kertben olyan meghitté és sajátságossá alakul a környezet... Mert Vass Tibor költőként és emberként egyaránt hiteles, az igazat mondja, nem csak a valódit. A nehezen mondhatót foglalja szavakba, s éppen azért használja olyan speciálisan, és azon okból formálja saját arcára a nyelvet, hogy a mondhatatlant is megközelíthesse.


A Mennyi semenni személyessége, vallomásossága valamelyest mégis más, mint amit a költő korábbi köteteiben megszokhattunk. Ezeknek a verseknek a mélyén valami félelmetes, valami felfoghatatlan, valami iszonytató lappang. Valami végletes és végleges veszteség, valami visszavonhatatlan, valami jóvátehetetlen. Valami megmagyarázhatatlan eredetű negatív energia, amellyel a költő életszeretete, vidámsága, a létezés nagyszerűségébe vetett bizalma gigászi, heroikus küzdelmet folytat. (És nyerésre áll!) Ezek a versek feldolgozni igyekeznek a feldolgozhatatlant, a végső kérdésekre kutatják a feleleteket. Az olvasót mégsem taglózzák le azok a súlyos mondatok, amilyen például a „Csak a semmi tart örökké" vagy „A halálé a funkció maga." Mert az ember, ha olvasó, érzi, hogy az értelmetlennel, a sötétséggel szembeszáll az életbe vetett őszinte, feltétlen hit. S ezáltal a bizakodás, a remény még a legkeményebb, legfélelmetesebb kijelentések mellé is befészkel magát, ha másként nem, hát egy-egy félmosollyal, egy-egy huncut kikacsintással. A legkomorabb hangulatú mondatokon is átsugárzik az a pozitív eszencia, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk úgy, hogy vasstibi - törhetetlen optimizmus, rendíthetetlen humanizmus...


A költő legújabb kötete lapjain folyamatosan indul. Valóságos helyekre is (Moszkvába, Krakkóba), főként azonban létállapotokba, szürreális terekbe. Folyton indul, és az indulás mindig magában foglalja a búcsút (ideiglenesen, véglegesen, mikor, hogy). Csakhogy a Mennyi semenni főhőse képtelen búcsúzni, ezért neki-nekiveselkedései ellenére sem tud igazán útra kelni. Az állandósuló, meddő indulás válik napi közegévé. Ha mégis kimozdul valahogyan, valahová, akkor az időben mozog, abban is leginkább visszafelé, hogy kérdéseit pontosítsa, válaszait megalapozza. A szakadatlan indulni készülő, ám ténylegesen soha el nem induló költő élete maga a mennyi semenni - hiszen, bármilyen letaglózó rossz, bármilyen borzalom próbálja elűzni, ő nem fut el; indulni készül ugyan, mégsem menekül sehová - sőt, még a sehová-ba sem menekül. Marad. S ha már marad, hát nem hagyja, hogy megtörjék a lappangó-cserkésző szörnyűségek.


Vass Tibor új kötete, a Mennyi semenni fontos és bátor könyv. Nehéz volna hasonlítani bármihez is. Lehet (persze, mindig lehet) előképeket idecitálni, lehet avantgárdozni, lehet sok mindent, alapjában véve azonban Vass Tibor líráját ebben a szigorúan szerkesztett, lírai regényként is forgatható könyvben is az a pozitív és hasonlíthatatlan eszencia jellemzi leginkább, amit az egyszerűség kedvéért nevezzünk úgy, hogy vasstibi.




Vass Tibor: Mennyi semenni. Spanyolnátha könyvek 9., Hernádkak, 2012

 


 

2009. május 31.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Hét ország írói szerepelnek a tizedik Margó Irodalmi Fesztivál és KönyvvásáronKönyvtárlat VII. – Játékos évadPál Dániel Levente békéscsabai estjeAz idei év irodalmi Nobel-díjasa: Kazuo Ishiguro
Versek
Filip Tamás verseiFarkas Wellmann Éva parancsolat-verseiTurai Laura verseiVarga Imre versei
Prózák
Hajós Eszter: Virágot gyógyítaniFerdinandy György: PortréfilmOravecz Imre: ÓkontriSzakács István Péter: A lány
Kritikák
A csalás nem ámítás - Kürti László könyvéről A romlékony anyagon túlHáta mögött délPárkapcsolati kórkép
Esszék, tanulmányok
A dilemmás költő - Közelítések Csoóri Sándor kései verseihez Ilia Mihály: Háromszéki orvosokA radikális hasonlóság elve Csoóri Sándor költészetébenCsoóri Sándor és a „bartóki” modell
Drámák
Vörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓBartis Attila: RendezésV á r k e r t i J u l i s k a, avagy a szerelmi bűzfészek
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA