Kritikák

 

 

 

 

brenzovicskilts

 

 

 

Krupp József


A kiáltás hiánya

Brenzovics Marianna: Kilátás



Brenzovics Marianna regényének már a Petőfitől vett mottója megtorpanásra késztet. „Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk / A puszta legmélyén, / Ő a víz fenekét, én a délibábot / Hosszasan szemlélvén." A gólya című vers megidézése, azon túl, hogy először is meglepő gesztusnak tűnik, jelzi a regény poétikájának egy alapvető vonását. Ahogy a Petőfi-versben megjelenített helyzetre, úgy a Kilátásra is igaz, hogy azt a látszólagos egyneműség mögött rejlő rétegzettség jellemzi. A regény ökonomikusságát dicséri, hogy másfélszáz szellősen tördelt oldalon, kisszámú eszközzel képes összetett világot alkotni. Szokatlan ez egy első kötet esetében: a szerző, akiről a fülszöveg elárulja, hogy 1977-ben született, Kárpátalján él, valamint hogy magyar irodalmat és esztétikát tanít, első regényével máris rendkívül ökonomikus művet alkotott.

A Petőfi-idézet azért is mutatkozik jelentéstelinek a regény szempontjából, mert rámutat a mű egyik alapmotívumára, a szemlélésre, nézésre. Rögtön a nyitó képsorban így rögzíti a világban való jelenlétét a könyv én-elbeszélője. „Vasárnap van, hajnal, nyugalmat érzek magamban. Apám felköhög a szomszéd szobában, kinyitom a szemem. Minden látszik: a sarkokban a por, a mennyezeten a pókháló. Itt van, fény, megnyilvánul, nincs benne sötétség. Lehunyom a szemem, benn nincs fény. Itt van, sötétség, nincs benne fény. Nem mindig úgy képzelem el magam, hogy nézek." (7.) A fény, a sötét, a nézés képzetei mellett negyedikként megjelenik itt a nézve-levés mozzanata is mint a környezettel való interakció meghatározó aktusa. Apja tekint így a narrátorra: „Én is eltátom a számat, belenéz, tükre leszek." (Uo.) Látva lenni, látszani, ez az én-elbeszélő alapállapota. „Mindig látszom. Tükörképem, mint a Föld képe, a Hold, megjelenik." (8.)

A Kilátás tehát a vasárnap hajnallal indul, hogy befejező soraiban, a szombat éjszaka után ismét eljussunk a hétnek ehhez a pontjához. A könyv fejezetei abban az értelemben is kirajzolnak egy ívet, hogy az alig kétoldalas „első előtti fejezet", a „KEZDET" után mintegy huszonöt oldalon keresztül a „MÚLT"-ról, vagyis egy gyerekkor pillanatairól olvasunk, ezt követi a könyv nagy részét kitevő „JELEN", hogy aztán a „második utáni fejezet", a néhány sorból álló „JÖVŐ" következzék. A két hosszabb egység rövid, néhány oldalból álló fejezetekre tagolódik; ezek jellemzően egy sajátos elbeszélői hagyományt idéző, tartalmi eligazítást adó, mondatnyi címekkel vannak ellátva (mint pl. „Megismerkedik egy veres arcú férfival, akinek zöld Zsigulija van"). A fejezetek bekezdésekre tagolódnak, ezek között egy-egy sornyi kihagyás van. Nemcsak a tipográfia, hanem az elbeszélésnek az egyes bekezdések végén való megszakadása is a töredékszerűség hatását kelti. Ennek ellenére a belső címlapon olvasható meghatározást, miszerint a Kilátás műfaja regény, elfogadhatjuk értelmezési keretként. Az említett mondat-címek éppen azt a célt szolgálják, hogy jelezzék a szöveg narratív ívét.

Brenzovics könyve - pusztán formai szempontból - megidézi a menipposzi szatíra hagyományát is, amennyiben a prózai szöveget rendre versbetétek szakítják meg. Ezek kevésbé érdekes részei a regénynek, és a leginkább úgy foghatjuk fel őket, mint sajátos szerepverseket, melyek elsősorban az én-elbeszélő lelkivilágának és hangulatainak lenyomatai. A versek a prózai részekből ismerős, de azoknál redukáltabb kijelentésekből épülnek fel. „Kedvencem az ősz, ilyenkor kiülök, / A kertben puha fény, / Valaki veri a port / Ki, a szőnyegből; / Olyankor keményebb a táj, / Csomókban hull körbe, / Közben krizantémokat ültetek, / A vöröset szeretem a leginkább." (152.)

A Kilátás egyik legizgalmasabb vonása, hogy úgy képes felidézni/megalkotni egy nyomasztó világot, válik nyomasztóvá. A kérdésre, hogy milyenek a regény énelbeszélője elé táruló kilátások, azt az egyszerű választ adhatnánk, hogy igencsak sivárak. „Egy domb mellett áll meg, felszínén színes zizegő fagylaltpapír, műanyagpalack, leköpve évről évre." (85.) A Kilátás főhőse ezt a tájat szemléli, mert ebben a tájban van jelen. Mindazok a negatív erők azonban, melyek az én-elbeszélő világát meghatározzák, nem eredményeznek negatív tudatot. A „kiáltás hiány[a]", melyet szomszédja leölt malacánál figyel meg (73.), nála nem a némasággal jelent egyet. Ahogy a könyv zárlatában olvassuk, szemének pillantásában egyszerre van jelen a kíváncsiság és a szomorúság. (155.) A kíváncsiságnak köszönhető, hogy töredékes elbeszélése nem a pusztulás tragikumának lenyomata, hanem kísérleti terep, nyelvi elemek és motívumok terepasztala.

Brenzovics variációs technikája termékenyen működik a regény katalógusaiban. Anyja gobelinjeiről készített jegyzéke ekphrasziszok szellemes sorozata. „Menyasszony ül éjszaka az erdőben, körülötte fehér tüzek: két dologra gondol szüntelen: a hajnalra és az átváltozásra." (32.) Ennél a lajstromszerű résznél izgalmasabb a Kutyaismerősei című fejezet (jellemző, hogy a regény legfontosabb kutya-szereplőjét Csernobilnak hívják), mely a címe révén ironikus ellenpontját alkotja a Férfiismerősei című résznek.

A Kilátás cselekménydarabkáinak fontos vonulata kapcsolódik a főhős férfiakhoz - például köpködő szomszédjához - való viszonyához. A női énelbeszélő az elfogadás és beletörődés stratégiáival közelít a boldogtalanság perspektíváihoz. „Jó volt? Jó, mondom; hát nem, gondolom. Lehűlve felülök." (144.) Ide kapcsolódik az orális szex képzete, mely erőteljes motívumát alkotja a könyvnek. „A sötét szobában levetkőzött. Úgy állt elém, mint egy hóhér, lenyomta a fejem. Az öle nyers penge, puszta gyilok." (133.) „Tegnap azt álmodta, hogy Roberto farkába be van építve egy kis vonalzó. Leszopta a vonalzót." (66.)

Utóbbi idézet a „Meghallgatja nőismerősei elbeszéléseit" című fejezetből való, ez azon részek közé tartozik, melyek nézőpontváltás révén emelnek be újabb horizontokat a regénybe. A Kilátás rétegzettségéhez hozzájárul, ahogy az én-elbeszélő mintegy kihangosítja környezetének hangjait. A mű egyik legfelkavaróbb részét jelenti, amikor a hősnő a vonaton utazik, ahol igazán sötét dolgokat lát, illetve - még inkább - hall. Zoofíliáról, erőszakról, gyilkosságról értesülünk ezeken az oldalakon. A minimalista szövegalakításnak megfelelően a szerző csak azáltal választja el ezeket a részeket az én-elbeszélő közvetlen megnyilvánulásaitól, hogy kurziválja őket. „A görnyedtnek egy lányról van felvétele, aki szőrös ott lenn és hülyén vigyorog. A fiatal olyat látott Vlagyik mobilján, amin egy AIDS-es lányt megölnek, mert megfertőzött három fiút. Egy mezőn történt, a fiúknak nincs feje, nem látszik, csak a sok mobil villog." (50.)

De a Kilátás világában ennél sokkal hétköznapibb, gyakran egészen semmiségnek tűnő dolgok is jelentőségre tesznek szert. Például hogy az énelbeszélő rágja a száját belül, végigsimítja a fogait a nyelvével, forgatja a szemét. (34.) Vagy az, hogy a kórházban a szomszédja „keveri, lazítja nyálát a szájában". (107.) Vagy hogy a buszon egy férfi „ráemeli" a hónalját, ő pedig megszokja a szagot. (120.) Mindezek az apróságok fontosak, mert mind arról szólnak, hogyan érzékeli az én-elbeszélő a világot, önmagát a világban. A kinagyított valóság-elemek mellett fontos rétegét alkotják a szövegnek az énelbeszélő elméjében megszülető irreális gondolatok. A buszon ülve képzeli például a következőket. „Egy nő visszeres lábaiból kiveszem a kék golyókat, a piros cérnákat. Úgy jár, hogy alig érinti a földet. A szemekbe különleges folyadékot öntök, amelytől csillognak. A házakat már együtt mossuk le, utána alámerülünk egy komoly tóban." (53.)

„Absztraktabb vagyok, mint a kilátásom" - állapítja meg ezeket a gondolatait értelmezve a regény hősnője. (Uo.) A folyamatos önreflexió igénye és képessége (valamint fentebb említett kíváncsisága) teszi, hogy az én-elbeszélő, akinek a regény első részében meghalt az édesanyja, megerősödve jut el feljegyzései végére, és mindent összevetve derűt sugároz - noha szinte semmi olyanról nem ír, amit derűsnek nevezhetnénk. „Ha vagy, jól fogod benne érezni magad" - olvassuk a Kukorelly Endre által jegyzett fülszövegen. Hogy az elbeszélő jól érzi magát a szövegében, ahhoz, úgy tűnik, kétség sem fér.




Megjelent a 2011/3-as Bárkában.



2011. július 27.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Orcsik Roland verseiZalán Tibor: Utazás KínábólJenei Gyula: TávlatBék Timur: Entrópia
Prózák
Háy János : Az új nőDarvasi László: Az idő szagaPatak Márta: Mindig péntekGéczi János: Utalólapok
Kritikák
Egyetemi görbetükör - a Mágneshegyről Hümmögni a végén - Bocsáss meg, GinsbergAz elidegenedés manifesztációiFülszöveg, két szólamra
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA