Kritikák

 

 

 

 

brenzovicskilts

 

 

 

Krupp József


A kiáltás hiánya

Brenzovics Marianna: Kilátás



Brenzovics Marianna regényének már a Petőfitől vett mottója megtorpanásra késztet. „Oda is elkísért. Együtt ábrándoztunk / A puszta legmélyén, / Ő a víz fenekét, én a délibábot / Hosszasan szemlélvén." A gólya című vers megidézése, azon túl, hogy először is meglepő gesztusnak tűnik, jelzi a regény poétikájának egy alapvető vonását. Ahogy a Petőfi-versben megjelenített helyzetre, úgy a Kilátásra is igaz, hogy azt a látszólagos egyneműség mögött rejlő rétegzettség jellemzi. A regény ökonomikusságát dicséri, hogy másfélszáz szellősen tördelt oldalon, kisszámú eszközzel képes összetett világot alkotni. Szokatlan ez egy első kötet esetében: a szerző, akiről a fülszöveg elárulja, hogy 1977-ben született, Kárpátalján él, valamint hogy magyar irodalmat és esztétikát tanít, első regényével máris rendkívül ökonomikus művet alkotott.

A Petőfi-idézet azért is mutatkozik jelentéstelinek a regény szempontjából, mert rámutat a mű egyik alapmotívumára, a szemlélésre, nézésre. Rögtön a nyitó képsorban így rögzíti a világban való jelenlétét a könyv én-elbeszélője. „Vasárnap van, hajnal, nyugalmat érzek magamban. Apám felköhög a szomszéd szobában, kinyitom a szemem. Minden látszik: a sarkokban a por, a mennyezeten a pókháló. Itt van, fény, megnyilvánul, nincs benne sötétség. Lehunyom a szemem, benn nincs fény. Itt van, sötétség, nincs benne fény. Nem mindig úgy képzelem el magam, hogy nézek." (7.) A fény, a sötét, a nézés képzetei mellett negyedikként megjelenik itt a nézve-levés mozzanata is mint a környezettel való interakció meghatározó aktusa. Apja tekint így a narrátorra: „Én is eltátom a számat, belenéz, tükre leszek." (Uo.) Látva lenni, látszani, ez az én-elbeszélő alapállapota. „Mindig látszom. Tükörképem, mint a Föld képe, a Hold, megjelenik." (8.)

A Kilátás tehát a vasárnap hajnallal indul, hogy befejező soraiban, a szombat éjszaka után ismét eljussunk a hétnek ehhez a pontjához. A könyv fejezetei abban az értelemben is kirajzolnak egy ívet, hogy az alig kétoldalas „első előtti fejezet", a „KEZDET" után mintegy huszonöt oldalon keresztül a „MÚLT"-ról, vagyis egy gyerekkor pillanatairól olvasunk, ezt követi a könyv nagy részét kitevő „JELEN", hogy aztán a „második utáni fejezet", a néhány sorból álló „JÖVŐ" következzék. A két hosszabb egység rövid, néhány oldalból álló fejezetekre tagolódik; ezek jellemzően egy sajátos elbeszélői hagyományt idéző, tartalmi eligazítást adó, mondatnyi címekkel vannak ellátva (mint pl. „Megismerkedik egy veres arcú férfival, akinek zöld Zsigulija van"). A fejezetek bekezdésekre tagolódnak, ezek között egy-egy sornyi kihagyás van. Nemcsak a tipográfia, hanem az elbeszélésnek az egyes bekezdések végén való megszakadása is a töredékszerűség hatását kelti. Ennek ellenére a belső címlapon olvasható meghatározást, miszerint a Kilátás műfaja regény, elfogadhatjuk értelmezési keretként. Az említett mondat-címek éppen azt a célt szolgálják, hogy jelezzék a szöveg narratív ívét.

Brenzovics könyve - pusztán formai szempontból - megidézi a menipposzi szatíra hagyományát is, amennyiben a prózai szöveget rendre versbetétek szakítják meg. Ezek kevésbé érdekes részei a regénynek, és a leginkább úgy foghatjuk fel őket, mint sajátos szerepverseket, melyek elsősorban az én-elbeszélő lelkivilágának és hangulatainak lenyomatai. A versek a prózai részekből ismerős, de azoknál redukáltabb kijelentésekből épülnek fel. „Kedvencem az ősz, ilyenkor kiülök, / A kertben puha fény, / Valaki veri a port / Ki, a szőnyegből; / Olyankor keményebb a táj, / Csomókban hull körbe, / Közben krizantémokat ültetek, / A vöröset szeretem a leginkább." (152.)

A Kilátás egyik legizgalmasabb vonása, hogy úgy képes felidézni/megalkotni egy nyomasztó világot, válik nyomasztóvá. A kérdésre, hogy milyenek a regény énelbeszélője elé táruló kilátások, azt az egyszerű választ adhatnánk, hogy igencsak sivárak. „Egy domb mellett áll meg, felszínén színes zizegő fagylaltpapír, műanyagpalack, leköpve évről évre." (85.) A Kilátás főhőse ezt a tájat szemléli, mert ebben a tájban van jelen. Mindazok a negatív erők azonban, melyek az én-elbeszélő világát meghatározzák, nem eredményeznek negatív tudatot. A „kiáltás hiány[a]", melyet szomszédja leölt malacánál figyel meg (73.), nála nem a némasággal jelent egyet. Ahogy a könyv zárlatában olvassuk, szemének pillantásában egyszerre van jelen a kíváncsiság és a szomorúság. (155.) A kíváncsiságnak köszönhető, hogy töredékes elbeszélése nem a pusztulás tragikumának lenyomata, hanem kísérleti terep, nyelvi elemek és motívumok terepasztala.

Brenzovics variációs technikája termékenyen működik a regény katalógusaiban. Anyja gobelinjeiről készített jegyzéke ekphrasziszok szellemes sorozata. „Menyasszony ül éjszaka az erdőben, körülötte fehér tüzek: két dologra gondol szüntelen: a hajnalra és az átváltozásra." (32.) Ennél a lajstromszerű résznél izgalmasabb a Kutyaismerősei című fejezet (jellemző, hogy a regény legfontosabb kutya-szereplőjét Csernobilnak hívják), mely a címe révén ironikus ellenpontját alkotja a Férfiismerősei című résznek.

A Kilátás cselekménydarabkáinak fontos vonulata kapcsolódik a főhős férfiakhoz - például köpködő szomszédjához - való viszonyához. A női énelbeszélő az elfogadás és beletörődés stratégiáival közelít a boldogtalanság perspektíváihoz. „Jó volt? Jó, mondom; hát nem, gondolom. Lehűlve felülök." (144.) Ide kapcsolódik az orális szex képzete, mely erőteljes motívumát alkotja a könyvnek. „A sötét szobában levetkőzött. Úgy állt elém, mint egy hóhér, lenyomta a fejem. Az öle nyers penge, puszta gyilok." (133.) „Tegnap azt álmodta, hogy Roberto farkába be van építve egy kis vonalzó. Leszopta a vonalzót." (66.)

Utóbbi idézet a „Meghallgatja nőismerősei elbeszéléseit" című fejezetből való, ez azon részek közé tartozik, melyek nézőpontváltás révén emelnek be újabb horizontokat a regénybe. A Kilátás rétegzettségéhez hozzájárul, ahogy az én-elbeszélő mintegy kihangosítja környezetének hangjait. A mű egyik legfelkavaróbb részét jelenti, amikor a hősnő a vonaton utazik, ahol igazán sötét dolgokat lát, illetve - még inkább - hall. Zoofíliáról, erőszakról, gyilkosságról értesülünk ezeken az oldalakon. A minimalista szövegalakításnak megfelelően a szerző csak azáltal választja el ezeket a részeket az én-elbeszélő közvetlen megnyilvánulásaitól, hogy kurziválja őket. „A görnyedtnek egy lányról van felvétele, aki szőrös ott lenn és hülyén vigyorog. A fiatal olyat látott Vlagyik mobilján, amin egy AIDS-es lányt megölnek, mert megfertőzött három fiút. Egy mezőn történt, a fiúknak nincs feje, nem látszik, csak a sok mobil villog." (50.)

De a Kilátás világában ennél sokkal hétköznapibb, gyakran egészen semmiségnek tűnő dolgok is jelentőségre tesznek szert. Például hogy az énelbeszélő rágja a száját belül, végigsimítja a fogait a nyelvével, forgatja a szemét. (34.) Vagy az, hogy a kórházban a szomszédja „keveri, lazítja nyálát a szájában". (107.) Vagy hogy a buszon egy férfi „ráemeli" a hónalját, ő pedig megszokja a szagot. (120.) Mindezek az apróságok fontosak, mert mind arról szólnak, hogyan érzékeli az én-elbeszélő a világot, önmagát a világban. A kinagyított valóság-elemek mellett fontos rétegét alkotják a szövegnek az énelbeszélő elméjében megszülető irreális gondolatok. A buszon ülve képzeli például a következőket. „Egy nő visszeres lábaiból kiveszem a kék golyókat, a piros cérnákat. Úgy jár, hogy alig érinti a földet. A szemekbe különleges folyadékot öntök, amelytől csillognak. A házakat már együtt mossuk le, utána alámerülünk egy komoly tóban." (53.)

„Absztraktabb vagyok, mint a kilátásom" - állapítja meg ezeket a gondolatait értelmezve a regény hősnője. (Uo.) A folyamatos önreflexió igénye és képessége (valamint fentebb említett kíváncsisága) teszi, hogy az én-elbeszélő, akinek a regény első részében meghalt az édesanyja, megerősödve jut el feljegyzései végére, és mindent összevetve derűt sugároz - noha szinte semmi olyanról nem ír, amit derűsnek nevezhetnénk. „Ha vagy, jól fogod benne érezni magad" - olvassuk a Kukorelly Endre által jegyzett fülszövegen. Hogy az elbeszélő jól érzi magát a szövegében, ahhoz, úgy tűnik, kétség sem fér.




Megjelent a 2011/3-as Bárkában.



2011. július 27.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Ünnepi Bárka-est és díjkiosztóNagy Gábor és Paszkál Gilevszki kapta a 2019-es Balassi Bálint-emlékkardotElhunyt Tandori DezsőTakács Zsuzsa az Artisjus irodalmi nagydíjasa
Ütőér
Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcáiMárton László tárcái Csehy Zoltán tárcái
Versek
Jász Attila verseiLanczkor Gábor versei Muszka Sándor verseiGrecsó Krisztián versei
Prózák
Kiss Judit Ágnes: FeketemagyarHidi Tünde: ÖrökségEgressy Zoltán: Hold onJózsa Péter: Nicolo kapitány jól fizető útja
Kritikák
A balladák vége - Muszka Sándor: SzégyenOtthonosan a szövegbenHátrahagyottakGyermekkor a szögesdróton túl
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA